Hírek



2021. 07. 28.
Hét komáromi is erősíti a vb-selejtezőre készülő U19-es női floorball csapatot

A magyar U19-es női válogatott számára június elején kezdődtek meg az edzések, melyek során a szeptember 8-án induló világbajnoki selejtezőre készülnek a lányok.




- Mivel a járványhelyzet a mi dolgunkat sem tette könnyűvé, ezalatt a néhány hónap alatt kell a lehető legjobb formánkat kidolgozni mind technikailag, mind pedig fizikailag – számolt be Szabó Zsolt, a Szőnyi Palánkdöngetők Körének edzője, a női U-19-es magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A tréner azt is elmondta, hogy a csapat fő célja jelenleg a sikeres selejtező szereplés, később pedig egy még sikeresebb szereplés a világbajnokságon.

A csapat egyébként jó esélyekkel indul, amit azonban természetesen nagyban befolyásol, hogy ez a korosztály folyamatosan cserélődik, így két világbajnokságon egymás után kétszer nem igazán van mód arra, hogy ugyanaz a csapat álljon pályára újra.

- A selejtezőn egy csoportba kerültünk a dánokkal, észtekkel olaszokkal. Bár természetesen nem építhetünk, abban viszont bízunk, hogy sikeres szereplés jóvoltából kijuthatunk a világbajnokságra – mondta bizakodóan Szabó Zsolt.

A 17 fős magyar válogatott keretét jelenleg hét komáromi játékos is erősíti. Az edző Lelovics Dusán, a kommunikációs munkatárs Bak Jázmin, Bodóné Nagy Orsolya pedig vállalta a gyógymasszőri feladatokat, így ők is a csapattal együtt utaznak a selejtezőre.

- A rangos tornán való részvétel anyagi hátterének megteremtésében oroszlánrészt vállal Komárom Város Önkormányzata, és persze a szülők is segítik munkánkat – jelentette be a szövetségi kapitány, aki azt is elmondta, hogy a világbajnoki selejtezőre egy teljesen új mezt és garnitúrát is kapnak a szövetség jóvoltából.

Sok sikert, sikeres szereplést kívánunk, hajrá lányok, hajrá Komárom, hajrá magyarok!