Hírek



2021. 09. 13.
Drogprevenciós előadás és filmvetítés zajlott városunkban

A Jókai mozi adott helyet a Megyei Kábítószerügyi Egyeztető Fórum konferenciájának. Az eseményen az is kiderült, hogy milyen szerek hódítanak a tinik körében.

A helyszín nem volt véletlen, hiszen a szakmai előadások után a Valami Amerikát is rendező Herendi Gábor Toxikoma című filmjét vetítették le. A Szabó Győző drogvallomásából készült mellbevágó alkotás a napokban került a mozikba.

A megjelent intézmények, kormányhivatal, rendőrség, önkormányzati, civil és oktatási szervezetek képviselőit Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte. Elmondta, hogy a programot a megyei önkormányzat által elnyert, a rendőrséggel szoros együttműködésben felhasznált pályázati forrás tette lehetővé. Ezt a programot Romanek Etelka, a megyei közgyűlés alelnöke szervezte. A résztvevők egy drogprevenciós kézikönyvet is kaptak pendrive-on, melyet útravalóként hazavihettek.

Az idén eddig 300 kábítószeres ügyben indítottak nyomozást a megyében – érzékeltette a drogprobléma súlyosságát Farkas Gábor dandártábornok megyei rendőrfőkapitány, hozzátéve, hogy hamarosan több konkrét esetről tájékoztatják a sajtót. Különösen érintett korosztály a fiataloké, egy nemrég készített felmérés szerint

a 16 évesek körében a marihuána és a hasis a legnépszerűbb drog, amit a nyugtatók és az alkohollal kombinált gyógyszerek fogyasztása követ a kétes értékű dobogón.

Majzik Balázs, a Nemzeti Népegészségügyi Központ Drogmegelőzési Programok Osztályának vezetője azt is elmondta, a családok, közösségek megerősítése és a fórumok, különösen a települési szerepvállalás támogatása a legfontosabb a kábítószer elleni harcban.

Dr. Bensó Beáta pszichiáter, addiktológus főorvos a Megyei Drogambulancia munkáját mutatta be, rámutatva arra is, hogy a járvány alatt jelentősen visszaesett klienseik száma. A Toxikoma című film vetítése után Herendi Gábor rendező, a filmben Szabó Győzőt alakító Molnár Áron és a producer, Illés Gabriella találkoztak a közönséggel. Az alkotók nemcsak kulisszatitkokat árultak el, hanem segítséget is kértek, hogy a mozifilm minél több középiskoláshoz juthasson el, és megdöbbentse, elgondolkoztassa, s talán elriassza a szerhasználattól a legveszélyeztetettebb korosztályt.
(Forrás: kemma.hu)