Hírek



2021. 10. 18.
100 éves a komáromi református közösség

„Hűséges az Isten…” Pál apostol Korinthusbeliekhez írott 1. levelének 9. verse volt az alapigéje annak az ünnepi istentiszteletnek, melynek alkalmából a Komáromi Református Egyházközség, fennállásának centenáriumát, templomának pedig teljes felújítását ünnepelte az elmúlt szombaton.

Az eseményen Czunyiné dr. Bertalan Judit, térségünk országgyűlési képviselője, dr. Molnár Attila polgármester továbbá Vajda Bence önkormányzati képviselő is részt vett.
Farkas Gergely elnökségi tanácsos apostoli köszöntését követően Nt. Gerecsei Zsolt, esperes olvasta fel a lekciót, valamint végezte az imádság szolgálatát.



Az igehirdetést a gyülekezet Főtiszteletű. Steinbach József püspöktől hallgathatta, majd Nt. Máté László, a Komáromi Református Egyházközség lelkipásztora, egyházmegyei főjegyző köszöntöte a jelenlévőket és megnyitotta a közgyűlést.

Az ünnepi műsor és a templom, valamint a gyülekezet történetét bemutató előadás után a köszöntések következtek.

Az egyházkerület nevében dr. Nemes Pál egyházkerületi főgondnok, az anyagyülekezettől Főtiszteletű Fazekas László, emeritus püspök, az észak-komáromi református gyülekezet lelkipásztora, az egyházmegye részéről dr. Balogh Zoltán egyházmegyei főgondnok, míg a komáromi szekeresgazdák nevében Vitéz Farkas Gáspár mondott köszöntőt.

A jeles alkalmon ugyancsak néhány üdvözlő szóval méltatta az együttlétet Erdélyből, a désaknaki testvérgyülekezet lelkipásztora, Faragó István, a római katolikus gyülekezet nevében Blaskó József egyházközségi képviselő, a baptista közösség részéről pedig Mészáros Sándor lelkész.

Az ünnepi alkalom Főtiszteletű Steinbach József püspök úr áldásával zárult.

Forrás: Komáromi Városmarketing Kft.