Hírek



2021. 10. 19.
Csudijó nap volt!

Első alkalommal rendezett családi napot a komáromi Csudijó Egyesület a szervezet udvarán és kertjében. A rendezvényre érkezők létszáma messze túlszárnyalt minden várakozást.

Az esemény azért is volt rendhagyó, mert most először hívták meg a komáromi, koppánymonostori és szőnyi kézműveseket és őstermelőket, akik termékeiket mutatták be és árulták a nap folyamán.

A rengeteg programpont közül kiemelkedett a délelőtti Babos Bábos bábelőadás és a tűzzsonglőrök Tűzfészek csapatának produkciója, akik nemcsak az udvarban szórakoztatták a közönséget, hanem a környező utcákat is bejárták gólyalábakon.

-A zeneszerető közönség sem maradt programok nélkül, hiszen a Flopp zenekar és a Horsa Banda is elfogadta meghívásunkat – emelte ki Szarkáné Kiss Katalin, az egyesület elnöke.

A kulturális műsorok mellett ínycsiklandó illatok terjengtek a levegőben, a kolbászok és húsok mellett ugyanis folyamatosan sültek a kürtőskalácsok is.



-Kiválóan sikerült a nap: az emberek jókedvűek voltak, nevettek, remekül érezték magukat, megtelt a ház, az udvar, örömmel tölt el, hogy elértük célunkat – osztotta meg gondolatait Lipka Nóra alelnök.

Az ősszel még, amennyiben az időjárás engedi, közös túrát szervez az egyesület. A téli időszakban pedig a decemberi mikulás ünnepségre készülnek.

Forrás: Komáromi Városmarketing Kft.