Hírek



2021. 10. 20.
Beiktatták hivatalába az új komármi evangélikus lelkipásztort

Október 17-én ünnepi istentiszteleten iktatták be Kiss Máté evangélikus lelkipásztort, így hosszú idő után újra saját lelkésze lett a komáromi közösségnek.


Kiss Máté számára Komárom nem volt idegen, hiszen édesapja 10 éven át szolgált a komáromi gyülekezetben, így élete első három évét itt töltötte. Lelkészi pályájának kezdete előtt pénzügyi vonalon dolgozott, majd elmondása szerint, Nyíregyháza mellett töltött 6 éves cigánymissziós szolgálata után kapott elhívást az evangélikus teológiára.

- A komáromi gyülekezettel hamar egymásra találtunk. A város fejlődését mindig is követtem és most, hogy beléphettem az itteni hivatalom szolgálatába, szeretnék bekapcsolódni a helyi gyülekezet lelkiségének életbe – mondta el a lelkipásztor.

A jeles eseményen Szemerei János, a Nyugati Evangélikus Egyházkerület püspöke végezte az igehirdetés szolgálatát, majd Szarka István, a Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegye esperese beszélt az Ige alapján a lelkészi szolgálatról.

Az istentisztelet végén a gyülekezet előjárói átadták Kiss Máténak azt a meghívó levelet, melyben megerősítették, hogy készek elfogadni az új vezetőt az egyházközség élére.

A jelenlévő lelkészek a Szentírásból választott Igékkel adtak áldást a beiktatott lelkipásztorra. A nap az Arany 17. Rendezvényközpontban tartott szeretetvendégséggel zárult, ahol városunk polgármestere, dr. Molnár Attila is köszöntötte az újonnan beiktatott lelkipásztort.