Hírek



2021. 10. 21.
Új sportrendezvénnyel bővült Komárom

Első alkalommal rendezték meg Komárom molaji városrészében a Brigetio – Valentinianus Nyomában Futóversenyt. A megmérettetésre közel száz versenyző érkezett.

A rendezvény megálmodói és főszervezői Szőnyi Ferenc, többszörös Ironman győztes, valamint Dombay Gábor, aki a közelmúltban teljesítette a Görögországban megrendezett Spartathlon futóversenyt.
A két futó elmondta, hogy egy régi álom valósult meg, hiszen nagyon szeretik a molaji városrészt.

- Főként akkor szeretek itt futni, mikor rossz, szeles, szomorú idő van, mert a Molajban rengeteg a zöld terület és ez engem mindig felvidított. Általában szélcsend van és mindemellett csodálatos a környezet. Rengeteg a római emlék és futás közben lassan kialakult bennem, hogy ez a városész kiáltott ezért a futóversenyért. Mi meghallottuk ezt a kiáltást – emlékezett vissza Szőnyi Ferenc.



A jeles esemény szervezésébe Takács József, önkormányzati képviselő, az I. Brigetio Futóverseny fővédnöke is becsatlakozott, akinek javaslatára a sport mellett a környezetvédelmet és a környezettudatosságra való nevelést is hozzákapcsolták.

A gondolatokat tett követte, így Juhász Márton, Komárom város főkertészének és Havran-Tóth Bernadett, környezetvédelmi referensének bevonásával, valamint a Zöld Duna Polgári Társulás segítségével rózsatöveket ültettek ki Valentinianus császár emlékműve köré.
Dr. Molnár Attila polgármester a szervezőkkel egy tölgyfacsemetét is elhelyett, mely az első alkalommal megrendezett versenyt hivatott hirdetni.

Takács József megnyitóját követően elindult a futóverseny, melynek során a molaji városrész lakói amellett, hogy szurkolva bíztatták a pálya különböző pontjain a futókat, bekapcsolódtak a virágültetésbe, valamint helyben főzött meleg étellel várták a résztvevőket.

A gyönyörű napsütéses őszi reggelen több kategóriában álltak célvonalra a versenyzők. Az egy órás futás mellett hat órás egyéni, valamint hat órás váltó futást is rendeztek, ugyanakkor az elmaradhatatlan maratoni és félmaratoni távokra is bőven volt jelentkező.

- Nagy örömmel töltötte el szívünket, hogy 25 gyermek is elindult a számukra kijelölt kategóriában, melyet a Brigetio Légiós Hagyományőrzők indítottak el korhű jelmezekben, akik a verseny után rendhagyó történelemórát is tartottak a lurkóknak – mondta el Dombay Gábor.

A nevezési díjakból befolyt összeg egy részét a szervezők a légimentők munkáját támogatta, melyhez Takács József önkormányzati képviselő egy külön adománnyal is hozzájárult.

A második versenyre jó reménység szerin 2022. április 23-án kerül sor, ugyanitt, ahová szintén nagy szeretettel várnak mindenkit a szervezők.