Hírek



2021. 11. 29.
Új programok indulnak a Generációk Házában

Az új szolgáltató ház, azaz a Generációk háza adott otthont a Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény, a „Szabadidő szervezés, mint a bűnmegelőzés eszköze” című szakmai konferenciának november 25 -én.


„A Nonprofit Szolgáltatóház és környezetének kialakítása Komáromban” című projekt részeként tartott előadáson bemutatták a rendezvényre meghirdetett rajzpályázat alkotásait is.

A konferencián megyénk rendőrségi munkatársai tartottak előadásokat.

Laposa Péter, a Komáromi-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályának vezetője elmondta, hogy a közelmúltban több, fiataloknak szóló programot is elindítottak. Ezek közé tartozik többek közt a játékos szabadulószoba, vagy a „kamasz száj” elnevezésű program.

-A sorozat egyik nagy közérdeklődésre számot tartó programja, hogy minden hónapban egy-egy világnap témájáról beszélgetünk fiatalokkal, melyet rögzítünk, majd ezek a beszélgetések a rádióban adásba is kerülnek – emelte Laposa Péter.

Az alezredes a „Rajzolj Katával” című fejlesztő-programot is bemutatta, melynek során az önként jelentkező fiatalok kiváló alkotásokat készítettek.

A konferencián Kiss Máté, a Komáromi Evangélikus Egyházközség lelkipásztora arról számolt be, hogy a projektnek köszönhetően útjára indulhatott a „Keresztút program,” melynek szerves részét képezi a szombatonként megtartandó Ifjúsági Klub, ahol főként középiskolás diákok élhetik ki kreativitásukat, valósíthatják meg ötleteiket.

- Fő célunk, hogy kialakuljon egy olyan bizalmi közösség, ahol a fiatalok bátran megnyílhatnak, ahol a felmerülők elakadásokat, problémákat, gondokat elmondhatják, mi pedig útba igazítást, segítséget nyújthatunk – tette hozzá a lelkipásztor.

A programba a későbbiek során a kisebb, valamint a felnőtt korosztályt is szeretnék bevonni.