Hírek



2021. 01. 13.
Komárom régiós vezető szerepe
ma már megkérdőjelezhetetlen


Nemrég év eleji visszatekintő értékelést tartott dr. Molnár Attila, aki az elmúlt évtizedről, a jelenről és a jövőbeni tervekről is beszélt. A polgármester 11 évvel ezelőtt roppant nehéz helyzetben vette át Komárom vezetését, az utóbbi években azonban soha nem tapasztalt látványos fejlődésnek indult városunk.


- Az elmúlt évtizedben három szakaszt különítenék el. A 2010-14-es időszak a válságkezelés évei voltak, a 2014-19-es esztendők pedig a felzárkózásé. A jövőbe mutató jelen, a 2019-2030-as évek pedig Komárom megkérdőjelezhetetlen régiós vezető szerepéről szólnak majd. Ezt a két évtizedet öleli fel a városunk első polgármesteréről elnevezett Alapy terv, melyet hamarosan írásos formában is szeretnék a komáromiak elé tárni.

- Kérem, hogy bontsuk ki az egyes szakaszokat, mi volt a kezdeti nehézségek oka?

- A 2008-2009-es gazdasági világválság, valamint az azt követő uniós szintű krízis nagyban érintette Komáromot is. Ezt még tetézte, hogy a Nokia akkoriban zárta be kapuit Európában, Komárom a helyi iparűzési adóbevételeinek jelentős részétől esett el lényegében egyik napról a másikra, mely nagymérvű gazdasági nehézséget okozott a város kiegyensúlyozott működése tekintetében. A gazdasági problémák mellett számos természeti katasztrófa is sújtott minket, azonban a komáromiak a nagy dunai árvíz és a rendkívüli hóhelyzet idején is megmutatták, hogy az összefogás, a hit és a szeretet mekkora erőt is képvisel városunkban! Ezt a tapasztalatot azóta is hordozom, és köszönöm a komáromiaknak, hogy egy emberként segítettünk egymásnak!

-2014-től új, nagy beruházások indultak Komáromban

- Mindenképp kiemelendő a Monostori híd és a gátrendszer megépítése, a Csillagerőd kulturális célú, világszínvonalú felújítása, a Zöld Város projekt, a zöld szemlélet meghonosítása, valamint az ipari park bővítése és fejlesztése. Emellett számos útfelújítási és intézményfejlesztési program is megvalósulhatott, valamint megannyi új pályázat is beadásra került. Három év alatt három milliárdot fordítottunk intézményeink korszerűsítésére.


Az évek során sikerült egy olyan átfogó kedvezményrendszert kialakítanunk és fenntartanunk, mely segítséget jelenthet a komáromiak hétköznapjaiban. Gondolok itt az első házasok támogatására, a kelengyepénzre, a kismamák és a diákok helyi járatokon való utazási költségeinek átvállalására, a térítésmentesen biztosított bölcsődei és óvodai gyermekétkezésre, a „Minden komáromi gyermek tanuljon meg úszni!” programra, a hétvégi sebészeti ambulancia és a gyermekügyelet finanszírozására, a térítésmentesen igényelhető rotavírus elleni védőoltásra, a 70 éven felüliek szemétszállítási díjának átvállalására, a kedvezményes telekvásárlási lehetőség biztosítására a CSOK-támogatásban részesült családoknak, vagy épp a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerben való részvételre.

Ez az egyedülálló kedvezményrendszer az idei év költségvetésében is szerepel, sőt nagyságrendjét tekintve egyes
elemei tovább bővülnek.

Itt mindig elmondom, hogy a fentiekhez stabil költségvetés kell. Ehhez pedig a legfontosabb a biztos adóbevétel, mely a helyi vállalkozások vállán nyugszik. Az egyik pillért a kis- és középvállalkozások adják, a másikat a nagy multicégek. Ha egy cég fejleszt, akkor az Komárom lehetőségeit növeli, és örömmel jelenhetem, hogy a helyi vállalkozások sorra jelentik be nagyarányú fejlesztéseiket. Így előzetesen annyit mondhatok, hogy az idei költségvetés alapját a város kiegyensúlyozott működésén, és a pályázati önrészek biztosításán túl a jelenlegi kedvezményrendszer megtartása és bővítése adja. Terveim szerint tovább emelkedhet a fiatalok első lakáshoz jutási támogatása, idén sem kell garázsadót fizetni a városban, 1,5 millió Ft-os adóalapig nem kell iparűzési adót fizetni, elengedjük a teraszdíjat és az idegenforgalmi adót is!

De, hogy visszatérjek a 2014 / 19-es időszakra: a sorozatos sikereknek köszönhetően városunkat számos kitüntetéssel és díjjal (Energiahatékony Önkormányzat, Virágos Magyarországér díj, Humanitárius Város díj, az Év Ipari Parkja díj az Ország tortája, Év Polgármestere díj) jutalmazták, mellyel országszerte elismerték a befektetett munkát. Fontos azonban kiemelnem, hogy ezek az elismerések a komáromiak elért eredményeit tükrözik, így én nem konkrétan a díjakra, hanem a komáromiakra vagyok büszke!

-Polgármester úr ezek kiváló eredmények, ugyanakkora a jövő számos kihívást ró ránk, hiszen a szomszédos megyék gazdaságilag igen magas szinten vannak, továbbá nekünk már tekintetünket Pozsonyon és Bécsen is kell tartanunk. A versenytársak komoly próbatételek elé állíthatnak minket.

- Igen épp ezért most a legfontosabb, hogy útjainkat, az infrastruktúránkat hozzunk 21. századi színvonalra. Számos beruházás már a közeljövőben megkezdődhet, így az elkerülő út, a molaji vasúti felüljáró építése, a kanyarodó sáv megépítése a monostori vasúti átjárónál, a Puskaporosi út rendbetétele vagy épp a 13-as út felújítása és kiszélesítése. Ilyen mértékű és volumenű közlekedés-fejlesztésre a város egész történelmében nem volt még példa, melyek az elkövetkező időszakban várnak ránk. Mindezen munkákat hatalmas mértékben segíti Czunyiné dr. Bertalan Judit, térségünk országgyűlési képviselője, akinek innen is nagyon köszönöm a támogatását!

-Az elmúlt évben átadásra került többek közt az új Nonprofit Szolgáltatóház, a jégpálya, a Csillagerőd, a buszpályaudvar, de az előttünk álló időszakban is számos új projekt vár ránk…

- Az idei évben végre megnyitja majd kapuit a Brigetio Látogatóközpont, mely a legmodernebb eszköztár segítségével tárja elénk városunk ókori örökségét, és persze számos magas színvonalú időszaki kiállításnak is otthont ad majd. Folytatódik intézményeink, elsősorban is óvodáink korszerűsítése, a Csillagerőd környékének rendbetétele, számos idegenforgalmi fejlesztés indul, többek között a Brigetio Gyógyfürdőben, a Fenyves táborban és a Rüdiger-tó környékén. Reményeim szerint pedig hamarosan az egykori lengyár 6 hektáros területén épülő új városközpontban találkozhatunk egymással, mi komáromiak. A tervek szerint egy többezres közösségi tér, sport- és művészeti központ, éttermek, kávézók épülnek majd a helyszínen, így ez a határtalanul jó hely, Komárom még inkább a mi közös otthonunkká válhat majd!