Hírek



2022. 05. 24.
Megnyitotta kapuit a Brigetio Gyógyfürdő

Hivatalosan is elkezdődött a strandszezon május 16-án a komáromi Brigetio Gyógyfürdőben, az első látogatók már birtokba is vették a kültéri medencéket.


Radics Török Tímea, a Brigetio Gyógyfürdő ügyvezető igazgatója elmondta: már üzemel a gyermekmedence mélyebb része, emellett számos beruházásra is sor került az elmúlt időszakban.

- Ezek a beruházások talán a vendégek számára nem látványosak, viszont annál fontosabbak, hiszen a vízkezeléshez és a működéshez elengedhetetlenek voltak ezek a műveletek – mutatott rá az ügyvezető.

Idén is számos programmal várják a látogatókat a nyár folyamán. A sorozat május 29-én indul a gyereknappal, ahol a délutáni órákban búvárkodással, kézműves foglalkozásokkal, előadásokkal készülnek a szervezők. A 14 év alatti gyermekek ezen a napon ingyen léphetnek be a fürdőbe, a gyermekkel érkező felnőttek pedig fél áron mártózhatnak meg a medencékben.

- A nyár további részében szervezünk még sportnapot, de lesz egészség nap, illetve már szervezzük az idei Csobbanó Fesztivált is – emelte ki az ügyvezető.

A belépőjegyeket június 1-től kezdik érvényesíteni, mely ideig a teljes árú jegyek megvásárlásával lehet használni a kültéri medencéket.