Komárom és Környéke Önkormányzati Társulás portál

Komárom - hirdetmények





Komárom kezdőoldala
www.komarom.hu

Hírek
Hirdetmények
A hónap rendezvényei
Eseménynaptár


Köszöntő
Település történet
Látnivalók
Elhelyezkedés
Népesség
Testvérvárosok


Alapadatok
Elérhetőségek
Osztályok, dolgozók
Ügyfélfogadási idők


Képviselő-testület
Bizottságok
Testületi ülés
Meghívó, előterjesztések
Rendeletek
Jegyzőkönyvek
Határozatok
Önkormányzati szerződések
Közbeszerzések
Pályázatok


Étterem
Szállás
Múzeum
Gyógyfürdő
Monostori Erőd


Intézmények
Egészségügy
Helyi adók

Komárom - Református templom


Év kiválasztása:

Tárgyszó megadása (nem kötelező):


2024.03.26.
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2024-03-26
Közszemle érvényességének vége: 2024-04-09

Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2024. 03. 26 tól - 04.09 ig rovarkártevő kártétele elleni zöldterület permetezést végez, amennyiben az időjárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek. Kedvezőtlen időjárás esetén a bejelentett napot követő első száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.

A kezelendő terület helye: Komárom parkjai, játszóterei (Komárom, 47,5 ha)
A munka kezdetének és befejezésének időpontja: 2024 márc 26 - április 10 . 19:00-23:00 óra között, MÉH KIMÉLŐ technológiával, megfelelő időjárási viszonyok között.
Alkalmazásra kerülő vegyszer: Decis Mega, Nonit
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap
Méhekre mérsékelten kockázatos.



Hirdetmény letöltése


2024.03.20.
Tárgy:
12013_N_22_2024_18- Takács Tibor Zoltán

Közszemle kezdete: 2024-03-20
Közszemle érvényességének vége: 2024-04-05

Részletek:
A csatolmányban

Hirdetmény letöltése


2024.03.18.
Tárgy:
Címkezeléssel érintett címek - 2024 február

Közszemle kezdete: 2024-03-18
Közszemle érvényességének vége: 2024-03-31

Részletek:
Részletek a csatolmányban.

Hirdetmény letöltése


2024.03.18.
Tárgy:
Tájékoztatás zöldhulladék gyűjtéssel kapcsolatban

Közszemle kezdete: 2024-03-18
Közszemle érvényességének vége: 2024-03-28

Részletek:
Az NHSZ Vértes Vidéke Nonprofit Kft. 2024. március 25-e és 28-a között szállít el a lakosságtól zöldhulladékot a mellékletben szereplő menetrend alapján.

Hirdetmény letöltése


2024.03.07.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2024-03-07
Közszemle érvényességének vége: 2024-03-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Licit útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanait.

- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1043/10 hrsz-ú, 1137 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2024.03.05.
Tárgy:
Félpályás útlezárás az Igmándi úton

Közszemle kezdete: 2024-03-05
Közszemle érvényességének vége: 2024-04-20

Részletek:

„Kedves Komáromiak! Az Igmándi út körforgalomtól az Erzsébet híd irányába vezető sáv alatt a meglévő egyesített csatorna sérült, törött.

Az érintett csatorna szakaszon 123 fm csőbélelés valamint 6 fm közmű csatorna építés történik.

A munkálatok miatt 2024. március 11-e és 2024. április 20-a között fél pályás útlezárásra kerül sor a körforgalom és a Rendőrség épülete közötti szakaszon az Erzsébet híd irányába az Igmándi úton. A terelő útvonal a Mártírok útja – Beöthy Zs. u. – Táncsics M. u. – Igmándi útirányba kerül kijelölésre.

Az Igmándi út rekonstrukcióval érintett oldalán elhelyezkedő „rendőrség” autóbusz-megálló ideiglenesen lezárásra kerül. A lezárás során az érintett autóbuszok szintén a Mártírok útja – Beöthy Zs. u. - Táncsics M. utca útvonalon közlekedhetnek.

A csatorna bélelési munka folyamán mind az Euronics előtti mind a Török étterem előtti parkolók egy része lezárásra kerül (géplánc felállási helyek).

Az utazóközönség a fel és leszállásra (helyi 2 valamint 2T jelzésű járatok) a Klapka Gy. utcai megálló helyet (BOBÉ) vehetik igénybe.

Kérjük a komáromiak, és az arra közlekedők szíves megértését és türelmét!

Hirdetmény letöltése


2024.02.12.
Tárgy:
Címkezeléssel érintett címek- 2024 január

Közszemle kezdete: 2024-02-12
Közszemle érvényességének vége: 2024-02-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban.

Hirdetmény letöltése


2024.02.08.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2024-02-08
Közszemle érvényességének vége: 2024-02-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Licit útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanait.

- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1043/10 hrsz-ú, 1137 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1140/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 10/B. 2. szám alatti, 62 m2 alapterületű kivett lakás megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

Hirdetmény letöltése


2024.01.25.
Tárgy:
2023. december hónapban címkezeléssel érintett címek

Közszemle kezdete: 2024-01-25
Közszemle érvényességének vége: 2024-02-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban olvashatók.

Hirdetmény letöltése


2023.12.21.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA BÉRBE ADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-12-21
Közszemle érvényességének vége: 2024-01-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
versenyeztetés útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanát:

Komáromi 1565/7 hrsz-ú, 2900, Komárom, Szent László utca 23. szám alatt lévő Generációk Házában található 35 nm alapterületű büfét (büfé, raktár és fogyasztótér) és 20 nm alapterületű teraszt.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.12.19.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-12-19
Közszemle érvényességének vége: 2024-01-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Licit útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanát:

- Komáromi 990/36 hrsz-ú, 1344 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

Az ingatlan leírása:

A komáromi 990/36 hrsz-ú, 1344 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlan a HÉSZ 1. melléklet Komárom belterületi szabályozási terv 13. számú tervlapja a Lke-4 jelű kisvárosias lakóterület építési övezetbe sorolja. A HÉSZ 2. melléklet 3. Kertvárosias lakóterület táblázata 5. sora alapján:
- beépítési mód: oldalhatáron álló
- beépítettség megengedett legnagyobb mértéke: 35%
- épületmagasság megengedett legnagyobb mértéke: 5m
- zöldfelület legkisebb mértéke: 45%
- legnagyobb szintterületi mutató: 0,5
Az ingatlan közművekkel nem rendelkezik, azokat igény szerint a környező utcákból tudja a leendő tulajdonos kiépíteni.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2023.12.14.
Tárgy:
Karácsonyfa-begyűjtés Komáromban 2024

Közszemle kezdete: 2023-12-14
Közszemle érvényességének vége: 2024-01-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. két alkalommal végez fenyőfa gyűjtést a lakossági ügyfelek részére Komáromban az alábbi időpontokban:

január 8. és január 10. között, valamint január 22. és január 24. között.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.12.14.
Tárgy:
Már elérhető Komárom 2024-es hulladéknaptára

Közszemle kezdete: 2023-12-14
Közszemle érvényességének vége: 2023-12-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Elkészült városunk jövő évre vonatkozó hulladéknaptára, mely a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés és a zöldhulladék-gyűjtés időpontjai mellett a lomtalanítási menetrendet is tartalmazza.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.12.05.
Tárgy:
2023. november hónapban címkezeléssel érintett címek

Közszemle kezdete: 2023-12-05
Közszemle érvényességének vége: 2023-12-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban.

Hirdetmény letöltése


2023.11.30.
Tárgy:
Lakossági tájékoztató Polgármesteri Hivatal zárva tartásáról

Közszemle kezdete: 2023-11-30
Közszemle érvényességének vége: 2023-12-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Polgármesteri Hivatal 2023.12.27 és 2023.12.29 között zárva tart.

Részletek a csatolt dokumentumban olvashatók.

Hirdetmény letöltése


2023.11.15.
Tárgy:
2023. október hónapban címkezeléssel érintett címek

Közszemle kezdete: 2023-11-15
Közszemle érvényességének vége: 2023-12-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban.

Hirdetmény letöltése


2023.11.06.
Tárgy:
Ebösszeírás a városban!

Közszemle kezdete: 2023-11-06
Közszemle érvényességének vége: 2023-12-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom város közigazgatási területén 2023. november 6. és 2023. december 20. közötti időszakban kerül sor az ebösszeírásra.
Nemleges nyilatkozatot is szükséges kitölteni az alábbi lehetőségek bármelyikén:
Nemleges nyilatkozat elérhető:
• a Komáromi Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati Irodájában,
• az alábbi linkről letölthető: https://www.komarom.hu/download/nemleges.docx
ELKÜLDHETŐ:
Személyesen: Komáromi Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati Irodájában.
Postai úton: a Komáromi Polgármesteri Hivatal 2900 Komárom, Szabadság tér 1. szám alatti címre
E-mailben: (aláírva, szkennelt, vagy befényképezett formában) ebosszeiras@komarom.hu

További információ: https://zoldkomarom.hu/hirek/archivum/ebosszeiras-a-varosban

Hirdetmény letöltése


2023.11.05.
Tárgy:
HIRDETMÉNY: Időszakos ivóvíz nyomás ingadozás a városban

Közszemle kezdete: 2023-11-05
Közszemle érvényességének vége: 2023-11-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az Északdunántúli Vízmű Zrt. értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy 2023.11.07-én éjszaka Komárom, Szőny városrészben ivóvíz távvezetéken történő munkavégzés miatt 22.00 órától várhatóan másnap 02.00 óráig ivóvíz nyomás ingadozás, ill. időszakos vízhiány fordulhat elő a Komárom, Szőny városrész Kossuth Lajos utca vonalától egészen Komárom, Molaj városrész területén (ide értve a tűzoltóság épületét, Vandamme Hungária Kft. területét, Constantia Flexibles Lászlópack területét is).


Hirdetmény letöltése


2023.10.12.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-10-12
Közszemle érvényességének vége: 2023-10-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Licit útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanait.

- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt

- Komáromi 990/30 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/31 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/33 hrsz-ú, 673 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1043/10 hrsz-ú, 1137 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/37 hrsz-ú, 1176 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/36 hrsz-ú, 1344 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/35 hrsz-ú, 1515 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1140/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 10/B. 2. szám alatti, 62 m2 alapterületű kivett lakás megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).


Hirdetmény letöltése


2023.10.02.
Tárgy:
A Komáromi Szociális Közalapítvány Pályázati felhívása tanulmányi ösztöndíjra

Közszemle kezdete: 2023-10-02
Közszemle érvényességének vége: 2023-11-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek és adatlap a csatolmányban található.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2023.10.02.
Tárgy:
2023. augusztus és szeptember hónapban címkezeléssel érintett címek

Közszemle kezdete: 2023-10-02
Közszemle érvényességének vége: 2023-11-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban.

Hirdetmény letöltése


2023.10.02.
Tárgy:
Ivóvíz nyomás ingadozás, ill. időszakos vízhiány Komáromban

Közszemle kezdete: 2023-10-02
Közszemle érvényességének vége: 2023-10-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az Északdunántúli Vízmű Zrt. Duna-völgyi Vízmű Üzem tájékoztatja a kedves komáromiakat, hogy 2023. 10. 04-én éjszaka Komárom, Szőny városrészben ivóvíz távvezetéken történő munkavégzés miatt 22.00 órától várhatóan másnap 02.00 óráig ivóvíz nyomás ingadozás, ill. időszakos vízhiány fordulhat elő a Komárom, Szőny városrész Kossuth Lajos utca vonalától egészen Komárom, Molaj városrész területén (ide értve a tűzoltóság épületét, Vandamme Hungária Kft. területét, Constantia Flexibles Lászlópack területét is).

Az Északdunántúli Vízmű Zrt. Duna-völgyi Vízmű Üzem köszöni a megértést!

Hirdetmény letöltése


2023.10.02.
Tárgy:
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat

Közszemle kezdete: 2023-10-02
Közszemle érvényességének vége: 2023-11-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata a Kulturális és Innovációs Minisztériummal együttműködve, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján
ezennel kiírja a 2024. évre
a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat "A" és "B" típusát.

Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése


2023.10.02.
Tárgy:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS / ESÉLY OTTHON: lakhatás biztosítására

Közszemle kezdete: 2023-10-02
Közszemle érvényességének vége: 2023-10-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat EFOP 1.2.11-16-2017-00011 számú Esély-otthon Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban pályázat keretében lakhatás biztosítására.

Komárom Város Önkormányzata vállalja, hogy két év időtartamra a

Komárom, Hősök tere 1. fszt. 5. szám alatti 50 m2 alapterületű 2 szobás;

bérlakásban lakhatást biztosít a pályázaton nyertes, helyben maradó vagy itt letelepedni kívánó fiatal szakemberek számára.

A pályázat benyújtásának határideje: 2023.október 17.

Hirdetmény letöltése


2023.09.25.
Tárgy:
Személyszállítási közszolgálati jelentés - 2022

Közszemle kezdete: 2023-09-25
Közszemle érvényességének vége: 2023-10-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A jelentés a csatolt dokumentumban olvasható.

Hirdetmény letöltése


2023.09.21.
Tárgy:
Rugalmas házhoz menő lomtalanítás Komáromban

Közszemle kezdete: 2023-09-21
Közszemle érvényességének vége: 2023-10-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A lakosok a rugalmas, házhoz menő lomtalanítást igényelhetik a közszolgáltatónál, a közszolgáltató az egyeztetett időben végzi el a lomok elszállítását az előzetes időpontfoglalást követően.

Az érvényes hulladékszállítási szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelek részére a lomtalanítás továbbra is térítésmentes.

A lomtalanítás igénylését az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-nél a következőképp tehetik meg:
- kérhető a 34/801-040-es telefonszámon,
- ugyfelszolgalat.vertesvideke@nhsz.hu e-mail címen,
- vagy személyesen Komárom, Arany J. utca 17. szám alatt, a közszolgáltató ügyfélszolgálati irodáinkban, melynek nyitva tartása: Hétfő: 8:00-16:00, Szerda: 7:00- 15:00, Péntek: 8:00-12:00.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.09.07.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA BÉRBE ADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-09-07
Közszemle érvényességének vége: 2023-09-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
versenyeztetés útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanát:

- Komáromi 30 hrsz-ú, 2900 Komárom, Igmándi út 38. szám alatt lévő Brigetio Látogatóközpontban található 29 m2 alapterületű büfét

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.09.06.
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁRSOBAN

Közszemle kezdete: 2023-09-06
Közszemle érvényességének vége: 2023-09-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2023. szeptember 7-én vadgesztenyefa-levélaknázómoly kártétele elleni permetezést végez, amennyiben az időjárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Kedvezőtlen időjárás esetén a bejelentett napot követő első száraz, szélcsendes napon végzi a kezelést.

A kezelendő terület helye, nagysága: Komárom vadgesztenyefái

A munka kezdetének és befejezésének időpontja: 19:00 óra

Alkalmazásra kerülő irtószer: Alsystin 480 SC

Kijuttatás módja: permetezés

Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap

Méhekre kifejezetten kockázatos.

Hirdetmény letöltése


2023.09.04.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-09-04
Közszemle érvényességének vége: 2023-09-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Licit útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanjait:

- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.
- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.
- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).
- Komáromi 990/30 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.
- Komáromi 990/31 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.
- Komáromi 990/33 hrsz-ú, 673 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.
- Komáromi 990/35 hrsz-ú, 1515 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.
- Komáromi 990/36 hrsz-ú, 1344 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.
- Komáromi 1043/10 hrsz-ú, 1137 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.
- Komáromi 990/37 hrsz-ú, 1176 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.
- Komáromi 1140/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 10/B. 2. szám alatti, 62 m2 alapterületű kivett lakás megnevezésű önkormányzati ingatlant.
- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.08.25.
Tárgy:
Pályázat - Komáromi Klapka György Múzeum igazgatói munkakörének betöltése

Közszemle kezdete: 2023-08-25
Közszemle érvényességének vége: 2023-09-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban olvashatók.

Hirdetmény letöltése


2023.08.18.
Tárgy:
SK Battery Manufacturing Kft. biztonsági jelentése

Közszemle kezdete: 2023-08-18
Közszemle érvényességének vége: 2023-08-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2023.08.07.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-08-07
Közszemle érvényességének vége: 2023-08-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 5410/262 hrsz-ú, természetben Mátrai Gyula utcában található ingatlanból kialakítandó 1080 m2 terület nagyságú önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/30 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/31 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/33 hrsz-ú, 673 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/35 hrsz-ú, 1515 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/36 hrsz-ú, 1344 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/37 hrsz-ú, 1176 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1043/10 hrsz-ú, 1137 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1140/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 10/B. 2. szám alatti, 62 m2 alapterületű kivett lakás megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

További információk a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.08.07.
Tárgy:
2023. június és július hónapban címkezeléssel érintett címek

Közszemle kezdete: 2023-08-01
Közszemle érvényességének vége: 2023-08-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:

Hirdetmény letöltése


2023.08.01.
Tárgy:
SK Battery Manufacturing Kft. biztonsági jelentése

Közszemle kezdete: 2023-08-01
Közszemle érvényességének vége: 2023-08-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2023.07.31.
Tárgy:
Szúnyoggyérítés a városban!

Közszemle kezdete: 2023-07-31
Közszemle érvényességének vége: 2023-08-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A kémiai irtás során felhasznált készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer. A készítmény a kijuttatott mennyiségben kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.

A földi kémiai védekezés 2023. augusztus 04-én a napnyugta utáni időszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2023. augusztus 05-06.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.07.20.
Tárgy:
GÁZFOGYASZTÁSI SZÜNET

Közszemle kezdete: 2023-07-20
Közszemle érvényességének vége: 2023-08-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az MVM tájékoztatja a tisztelt komáromiakat, hogy a Földgázszállító Zrt. karbantartási munkát végez a földgázszállító rendszeren 2023. augusztus 3-án.

Az említett időszakban Komárom településen a karbantartás - minden gázfogyasztásmérővel rendelkező felhasználó esetén - gázfogyasztási szünettel jár (kivéve Komárom-Szőny MOL telephely fogyasztói és Távhő Kft. Laboráns utcai fűtőmű).

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.07.17.
Tárgy:
III. fokú hőségriasztás van érvényben szerda éjfélig!

Közszemle kezdete: 2023-07-17
Közszemle érvényességének vége: 2023-07-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.07.13.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-07-13
Közszemle érvényességének vége: 2023-07-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- Komáromi 990/30 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/33 hrsz-ú, 673 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/36 hrsz-ú, 1344 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1043/10 hrsz-ú, 1137 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.

- Komáromi 990/31 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/35 hrsz-ú, 1515 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/37 hrsz-ú, 1176 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1140/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 10/B. 2. szám alatti, 62 m2 alapterületű kivett lakás megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.07.12.
Tárgy:
Szúnyoggyérítés a városban

Közszemle kezdete: 2023-07-12
Közszemle érvényességének vége: 2023-07-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A földi kémiai védekezés 2023. július 13-án a napnyugta utáni időszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2023. július 14-15. További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.07.12.
Tárgy:
HIRDETMÉNY az SK zajcsökkentő beruházásával kapcsolatban

Közszemle kezdete: 2023-07-12
Közszemle érvényességének vége: 2023-07-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az SK On Hungary Kft. és az SK Battery Manufacturing Kft. közös zajcsökkentési projektet indított 2021. év végén, mely sikerrel lezárult. További információk a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.07.10.
Tárgy:
HŐSÉGRIASZTÁS a városban!

Közszemle kezdete: 2023-07-10
Közszemle érvényességének vége: 2023-07-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tájékoztatjuk a kedves komáromiakat, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Komáromi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézet riasztása szerint Komáromban a napi középhőmérséklet legalább ma (07.12.) éjfélig meghaladja a 25 C-ot /27 C-ot, ami az egészségre ártalmas lehet. Ezért a város területére vonatkozóan hőségriasztást rendeltek el. További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.06.30.
Tárgy:
Megújul a hulladékgazdálkodás Magyarországon

Közszemle kezdete: 2023-06-30
Közszemle érvényességének vége: 2023-07-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További információ a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2023.06.30.
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: családsegítő, esetmenedzser

Közszemle kezdete: 2023-06-30
Közszemle érvényességének vége: 2023-07-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A KOMÁROMI TÁM-PONT CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI INTÉZMÉNY
pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében családsegítő és esetmenedzser munkakörökre.

További információ a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2023.06.29.
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodavezető

Közszemle kezdete: 2023-06-29
Közszemle érvényességének vége: 2023-07-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. §-a alapján
pályázatot hirdet a Komáromi Csillag Óvoda óvodavezető (magasabb vezető) munkaköre betöltésére.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.06.24.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-06-23
Közszemle érvényességének vége: 2023-07-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pályázat útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanjait:

- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.

- Komáromi 990/30 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/31 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/33 hrsz-ú, 673 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/34 hrsz-ú, 1350 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/35 hrsz-ú, 1515 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/36 hrsz-ú, 1344 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/37 hrsz-ú, 1176 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1043/10 hrsz-ú, 1137 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1140/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 10/B. 2. szám alatti, 62 m2 alapterületű kivett lakás megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

- Komáromi 3060 hrsz-ú, 800 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.06.24.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-06-23
Közszemle érvényességének vége: 2023-07-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pályázat útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanjait:

- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.

- Komáromi 990/30 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/31 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/33 hrsz-ú, 673 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/34 hrsz-ú, 1350 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/35 hrsz-ú, 1515 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/36 hrsz-ú, 1344 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/37 hrsz-ú, 1176 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1043/10 hrsz-ú, 1137 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1140/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 10/B. 2. szám alatti, 62 m2 alapterületű kivett lakás megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

- Komáromi 3060 hrsz-ú, 800 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.06.19.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA BÉRBE ADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-06-19
Közszemle érvényességének vége: 2023-07-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- Komáromi 30 hrsz-ú, 2900 Komárom, Igmándi út 38. szám alatt lévő Brigetio Látogatóközpontban található 29 m2 alapterületű büfét.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.06.19.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA BÉRBE ADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-06-19
Közszemle érvényességének vége: 2023-07-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- Komáromi 1565/7 hrsz-ú, 2900 Komárom, Szent László utca 23. szám alatt lévő Generációk Házában található 35 m2 alapterületű büfét (büfé, raktár és fogyasztótér) és 20m2 alapterületű teraszt.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.06.13.
Tárgy:
SK ON HUNGARY KFT. biztonsági jelentése

Közszemle kezdete: 2023-06-13
Közszemle érvényességének vége: 2023-06-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányokban találhatók.

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2023.06.12.
Tárgy:
ÉDV Zrt. tájékoztatása

Közszemle kezdete: 2023-06-12
Közszemle érvényességének vége: 2023-06-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Az ÉDV Zrt. tájékoztatása szerint 06.13-án és 14-én éjszaka Komárom, Szőny városrészben ivóvíz távvezetéken történő munkavégzés miatt 23.00 órától várhatóan másnap 5.00 óráig ivóvíz nyomás ingadozás, ill. időszakos vízhiány fordulhat elő a Komárom, Szőny városrész Kossuth Lajos utca vonalától egészen Komárom, Molaj városrész területén (érintve a tűzoltóság épületét, a Vandamme Hungária Kft. területét, valamint a Constantia Flexibles Lászlópack területét is).

Hirdetmény letöltése


2023.06.08.
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2023-06-08
Közszemle érvényességének vége: 2023-06-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A kémiai irtás során felhasznált készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer. A készítmény a kijuttatott mennyiségben kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.

A földi kémiai védekezés 2023. június 15-én a napnyugta utáni időszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2023. június 16-17.

Hirdetmény letöltése


2023.06.02.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDET

Közszemle kezdete: 2023-06-02
Közszemle érvényességének vége: 2023-06-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Következő ingatlanjait:

- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/31 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/34 hrsz-ú, 1350 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/36 hrsz-ú, 1344 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1043/10 hrsz-ú, 1137 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

- Komáromi 990/30 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/35 hrsz-ú, 1515 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1140/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 10/B. 2. szám alatti, 62 m2 alapterületű kivett lakás megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/33 hrsz-ú, 673 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/37 hrsz-ú, 1176 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.06.01.
Tárgy:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Közszemle kezdete: 2023-06-01
Közszemle érvényességének vége: 2023-06-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat EFOP - 1.2.11-16-2017-00011 számú Esély-otthon - Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban pályázat keretében lakhatás biztosítására

Komárom Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi letelepedést és munkavállalást ösztönző támogatásokról szóló 18/2018.(X.17.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Rendelet) alapján pályázatot hirdet a város jövője szempontjából értékes végzettséggel rendelkező fiatal szakemberek helyben maradásának vagy a városban történő letelepedésének támogatására.

Komárom Város Önkormányzat a helyi letelepedést és munkavállalást ösztönző támogatások keretében olyan 18 - 35 év közötti pályázókat kíván támogatni, akik a településen lévő szakemberhiányt enyhítik munkájukkal.

Komárom Város Önkormányzata vállalja, hogy két év időtartamra a

Komárom, Hága L. u. 2/2. szám alatti 46 m2 alapterületű 2 szobás;

bérlakásban lakhatást biztosít a pályázaton nyertes, helyben maradó vagy itt letelepedni kívánó fiatal szakemberek számára.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.05.25.
Tárgy:
Tájékoztatás szúnyoggyérítésről

Közszemle kezdete: 2023-05-25
Közszemle érvényességének vége: 2023-06-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A földi kémiai védekezés 2023. június 02-án a napnyugta utáni időszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2023. június 03-04.

A kémiai irtás során felhasznált készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer. A készítmény a kijuttatott mennyiségben kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.

Hirdetmény letöltése


2023.05.23.
Tárgy:
Kiadó bérlakások

Közszemle kezdete: 2023-05-24
Közszemle érvényességének vége: 2023-06-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete meghirdeti a:

Komárom, Hét vezér u. 16. fsz. 5 szociális bérlakását,
valamint a Komárom, Hét vezér u. 16. 1/13 piaci alapú bérlakását.

További információk a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2023.05.19.
Tárgy:
Tájékoztató a HATÁRSZEMLE ellenőrzésének végrehajtásáról

Közszemle kezdete: 2023-05-19
Közszemle érvényességének vége: 2023-06-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.05.17.
Tárgy:
Segítse Ön is a szúnyogok elleni védekezést!

Közszemle kezdete: 2023-05-18
Közszemle érvényességének vége: 2023-05-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Segítse Ön is a szúnyogok elleni védekezést!

Hirdetmény letöltése


2023.05.12.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-05-12
Közszemle érvényességének vége: 2023-05-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A csatolmányban található ingatlanokat!

Hirdetmény letöltése


2023.05.09.
Tárgy:
HIRDETMÉNY: Kosdi Dénes ügyében

Közszemle kezdete: 2023-05-09
Közszemle érvényességének vége: 2023-05-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányban.

Hirdetmény letöltése


2023.05.08.
Tárgy:
Agrárium 2023 - gazdaságszerkezeti összeírás

Közszemle kezdete: 2023-05-08
Közszemle érvényességének vége: 2023-07-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Központi Statisztikai Hivatal gazdaságszerkezeti összeírásának célja, hogy nyomon kövesse a mezőgazdaság szerkezetében bekövetkezett változásokat, illetve pontos és hiteles adatokkal szolgáljon a hazai gazdaságirányítás, az EU és a gazdálkodók számára.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.04.28.
Tárgy:
Tájékoztató az alapellátási ügyelettel kapcsolatban

Közszemle kezdete: 2023-04-28
Közszemle érvényességének vége: 2023-05-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egészégügyi Alapellátási Szolgálata tájékoztatja a komáromiakat, hogy központi jogszabályi változások következtében 2023. május 1-jétől az alapellátási ügyeleti feladatokat Komárom-Esztergom vármegyében az Országos Mentőszolgálat látja el.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.04.21.
Tárgy:
HIRDETMÉNY: Kiadó bérlakás

Közszemle kezdete: 2023-04-21
Közszemle érvényességének vége: 2023-05-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselő-testülete MEGHIRDETI 2023. április 21. napjától a Komárom, Barátság ltp. 3. 4/20. szám alatti megüresedett szociális bérlakását.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.04.21.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-04-21
Közszemle érvényességének vége: 2023-05-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.

- Komáromi 990/28 hrsz-ú, 715 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/29 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/30 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/31 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/33 hrsz-ú, 673 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/34 hrsz-ú, 1350 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/35 hrsz-ú, 1515 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/36 hrsz-ú, 1344 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/37 hrsz-ú, 1176 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1043/10 hrsz-ú, 1137 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1140/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 10/B. 2. szám alatti, 62 m2 alapterületű kivett lakás megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1163/1 hrsz-ú, 731 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1163/3 hrsz-ú, 628 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

További információk a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.04.19.
Tárgy:
A kormányablak nyitvatartása módosul

Közszemle kezdete: 2023-04-19
Közszemle érvényességének vége: 2023-05-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Ez a kormányablak (Komárom, Szabadság tér 1.) 2023. május 2-től az alábbiak szerint fogad ügyfeleket:

Hétfő
08.00 - 18.00
Kedd
08.00 - 15.00
Szerda
08.00 - 18.00
Csütörtök
08.00 - 15.00
Péntek
07.00 - 12.00

WWW.KORMANYABLAK.HU

Hirdetmény letöltése


2023.04.13.
Tárgy:
Rugalmas, házhoz menő lomtalanítás igénylése

Közszemle kezdete: 2023-04-13
Közszemle érvényességének vége: 2023-04-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban.

Hirdetmény letöltése


2023.04.13.
Tárgy:
VESZÉLYES HULLADÉKGYŰJTÉS

Közszemle kezdete: 2023-04-13
Közszemle érvényességének vége: 2023-04-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban.

Hirdetmény letöltése


2023.04.06.
Tárgy:
Rugalmas, házhoz menő lomtalanítás igénylése

Közszemle kezdete: 2023-04-06
Közszemle érvényességének vége: 2023-04-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A rugalmas, házhoz menő lomtalanítást igényelhetik a közszolgáltatónál, a közszolgáltató az egyeztetett időben végzi el a lomok elszállítását, az előzetes időpontfoglalást követően.

A lomtalanítás igénylését az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-nél a következőképp tehetik meg:
. kérhető a 34/801-040-es telefonszámon,
. ugyfelszolgalat.vertesvideke@nhsz.hu e-mail címen,
. vagy személyesen Komárom, Arany J. utca 17. szám alatt, a közszolgáltató ügyfélszolgálati irodáinkban, melynek nyitva tartása: Hétfő: 8:00-16:00, Szerda: 7:00- 15:00, Péntek: 8:00-12:00.

A bejelentéshez szükséges adatok:

. a szerződött fél neve, cím, elérhetőség (telefonszám)

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.04.05.
Tárgy:
Veszélyeshulladék gyűjtés a városban

Közszemle kezdete: 2023-04-05
Közszemle érvényességének vége: 2023-04-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

A feleslegessé vált elektronikai hulladék és veszélyes hulladék szervezett begyűjtését kívánjuk megvalósítani városunkban.

Az alább felsorolt elektronikai hulladékokat, veszélyes hulladékokat háztartásra jellemző mennyiségben 2023. április 14-től - 2023. április 19-ig, hétköznap 7.00 órától 18.00 óráig, szombaton 7:00-tól 14:00 óráig, térítésmentesen adhatják le az alábbi telephelyen: Komárom, Marek József u. 3. (Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. telephelye).

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.04.05.
Tárgy:
Esély Otthon - ismét lehet pályázni!

Közszemle kezdete: 2023-04-05
Közszemle érvényességének vége: 2023-05-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat EFOP - 1.2.11-16-2017-00011 számú Esély-otthon - Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban pályázat keretében lakhatás biztosítására.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.03.31.
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS: kéményseprő szakmunkások és betanított munkások

Közszemle kezdete: 2023-03-31
Közszemle érvényességének vége: 2023-04-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ (BM OKF GEK) Kéményseprő-ipari Tevékenységet Ellátó Igazgatóhelyettesi Szervezet kéményseprő szakmunkásokat és betanított munkásokat keres.

További információ a csatolmányban!




Hirdetmény letöltése


2023.03.31.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-04-14
Közszemle érvényességének vége: 2023-04-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Licit útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanát:

- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

- Komáromi 990/28 hrsz-ú, 715 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/29 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/30 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/31 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/32 hrsz-ú, 603 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/33 hrsz-ú, 673 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/34 hrsz-ú, 1350 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/35 hrsz-ú, 1515 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/36 hrsz-ú, 1344 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 990/37 hrsz-ú, 1176 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1140/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 10/B. 2. szám alatti, 62 m2 alapterületű kivett lakás megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

Hirdetmény letöltése


2023.03.22.
Tárgy:
Brigetio Taverna Kft. zajkibocsátási határértéke

Közszemle kezdete: 2023-03-22
Közszemle érvényességének vége: 2023-04-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Jegyzője a Brigetio Taverna Kft. (2900 Komárom, Mártírok útja 12. alagsor) LUI DANCE CAFÉ szórakozóhely zajforrására megállapította a zajkibocsátási határértéket. Az erről szóló közlemény az alábbi hirdetményben olvasható.

Hirdetmény letöltése


2023.03.21.
Tárgy:
ÁRAMSZÜNET

Közszemle kezdete: 2023-03-21
Közszemle érvényességének vége: 2023-03-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Ügyfelek!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. 2023. március 24-én, pénteken és március 27-én, hétfőn hálózati karbantartást végez a Szabadság téren. A karbantartás várhatóan reggel 7.30 órától délután 15.30 óráig fog tartani. A karbantartás miatt ezeken a napokon nem lesz áram a Polgármesteri Hivatal épületében.

A Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadást az Ügyfélszolgálaton biztosítjuk.


Hirdetmény letöltése


2023.03.17.
Tárgy:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Esély Otthon

Közszemle kezdete: 2023-03-17
Közszemle érvényességének vége: 2023-04-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat EFOP - 1.2.11-16-2017-00011 számú Esély-otthon - Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban pályázat keretében lakhatás biztosítására ír ki pályázatot.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.03.16.
Tárgy:
Brigetio Taverna Kft. LUI DANCE CAFE zajkibocsátási határérték

Közszemle kezdete: 2023-03-16
Közszemle érvényességének vége: 2023-03-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Jegyzője kérelemre hatósági eljárást indított a Brigetio Taverna Kft. LUI DANCE CAFE (2921 Komárom, Petőfi S. utca 1.) szórakozóhely zajforrásra a zajkibocsátási határérték megállapítása érdekében. Az erről szóló értesítés az alábbi hirdetményben olvasható.

Hirdetmény letöltése


2023.03.14.
Tárgy:
Bírósági ülnökök megválasztása

Közszemle kezdete: 2023-03-07
Közszemle érvényességének vége: 2023-04-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata Hirdetményt tett közzé a bírósági ülnökök megválasztásáról.

A Képviselő-testület a Komáromi Járásbíróságra 4 fő, a fiatalkorúak büntető ügyeiben eljáró pedagógus ülnököt választhat.

A fiatalkorúak elleni büntetőeljárásban ülnökként kizárólag

a) pedagógus,
b) pszichológus, vagy
c) a család-, gyermek- és ifjúságvédelmi szolgáltatás, gyámügyi igazgatás keretében az ellátottak gyógyítását, ápolását, foglalkoztatását, fejlesztését, ellátását, nevelését, gondozását vagy szociális segítését, a gyermek sorsának rendezését közvetlenül szolgáló, egyetemi vagy főiskolai végzettséghez kötött munkakörben dolgozó vagy korábban dolgozó személy vehet részt.

További részletek a Hirdetményben és annak mellékleteiben találhatók.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2023.03.13.
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzata Hirdetményt tett közzé a bírósági ülnökök megválasztásáról

Közszemle kezdete: 2023-03-13
Közszemle érvényességének vége: 2023-03-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Képviselő-testület a Komáromi Járásbíróságra 4 fő, a fiatalkorúak büntető ügyeiben eljáró pedagógus ülnököt választhat.

A fiatalkorúak elleni büntetőeljárásban ülnökként kizárólag

a) pedagógus,

b) pszichológus, vagy

c) a család-, gyermek- és ifjúságvédelmi szolgáltatás, gyámügyi igazgatás keretében az ellátottak gyógyítását, ápolását, foglalkoztatását, fejlesztését, ellátását, nevelését, gondozását vagy szociális segítését, a gyermek sorsának rendezését közvetlenül szolgáló, egyetemi vagy főiskolai végzettséghez kötött munkakörben dolgozó vagy korábban dolgozó személy vehet részt."

További részletek a Hirdetményben és annak mellékleteiben találhatók.

Hirdetmény letöltése


2023.03.08.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-03-08
Közszemle érvényességének vége: 2023-03-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pályázat útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanait:

- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.

- Komáromi 1140/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 10/B. 2. szám alatti, 62 m2 alapterületű kivett lakás megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.02.28.
Tárgy:
Lakossági felhívás - barnakőszén rendelése

Közszemle kezdete: 2023-03-01
Közszemle érvényességének vége: 2023-03-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az orosz ukrán fegyveres konfliktus jelentősen megváltoztatta az európai emberek és közöttük a magyar emberek életét. Az elhúzódó háború nyomán kialakult energiakrízis okozta nehézségek áthidalása érdekében indította el a kormány a magyarországi barnakőszén-programot, segítve az önkormányzati intézmények fűtését, lehetőséget adva a lakosságnak hazai barnakőszén elérhető áron történő megvásárlásához.
A lakosság részére az Ormosszén Zrt. webáruházat hozott létre, amely elérhető az interneten a http://hazaiszen.hu weboldalon, ahol a lakossági megrendeléseket regisztrációt követően ugyanúgy lehet intézni, mint bármely más webáruházban.
A Kormány intézkedéseivel összhangban lehetőséget kívánunk teremteni azon lakosok részére is, akik nem rendelkeznek internet elérésssel és rokon, ismerős segítségét sem tudják igénybe venni a barnakőszén megrendelés lebonyolításához. Ezek a lakosok az önkormányzat ügyintézőjének segítségével tudnak megrendelést leadni. Fontos hangsúlyozni, hogy az önkormányzat csak közvetítői feladatokat lát el a megrendelés továbbításában, a megrendelt szén kiszállításában és az áru ellenértékének kifizetésében nincs szerepe.

Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése


2023.02.23.
Tárgy:
Országos szolgáltatáskiesés a Kormányablaknál

Közszemle kezdete: 2023-02-23
Közszemle érvényességének vége: 2023-03-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
2023. március 7-én, kedden az ország valamennyi Kormányablakában rendszerfejlesztés miatt szünetel az ügyintézés.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.02.23.
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: esetmenedzser

Közszemle kezdete: 2023-02-23
Közszemle érvényességének vége: 2023-03-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény esetmenedzser munkakör betöltésére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.02.17.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-02-17
Közszemle érvényességének vége: 2023-03-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pályázat útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanjait:

- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.

- Komáromi 1140/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 10/B. 2. szám alatti, 62 m2 alapterületű kivett lakás megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

- Komáromi 5410/206 hrsz-ú, természetben Komárom, Varga József utca 9. szám alatti, kivett szálloda megnevezésű önkormányzati ingatlant (Carrier Szálló).

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.02.16.
Tárgy:
Külső védelmi terv

Közszemle kezdete: 2023-02-16
Közszemle érvényességének vége: 2023-03-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Hirdetmény a csatolmányban olvasható!

Hirdetmény letöltése


2023.02.14.
Tárgy:
Matricaellenőrzést tart az NHSZ

Közszemle kezdete: 2023-02-14
Közszemle érvényességének vége: 2023-02-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az érvényesítő matricával nem rendelkező hulladéktároló edényzetek 2023.03.20-tól nem kerülnek ürítésre.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.02.01.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-02-01
Közszemle érvényességének vége: 2023-02-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pályázat útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanait:

- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.

- Komáromi 1140/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 10/B. 2. szám alatti, 62 m2 alapterületű kivett lakás megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

- Komáromi 5410/206 hrsz-ú, természetben Komárom, Varga József utca 9. szám alatti, kivett szálloda megnevezésű önkormányzati ingatlant (Carrier Szálló).

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.01.31.
Tárgy:
SWAG szórakozóhely zajforrására megállapított zajkibocsátási határérték

Közszemle kezdete: 2023-01-31
Közszemle érvényességének vége: 2023-02-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Jegyzője a Brigetio Taverna Kft. (2900 Komárom, Mártírok útja 12. alagsor) SWAG szórakozóhely zajforrására megállapított zajkibocsátási határértéket módosította. Az erről szóló közlemény az alábbi hirdetményben olvasható.

Hirdetmény letöltése


2023.01.30.
Tárgy:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Esély Otthon

Közszemle kezdete: 2023-01-30
Közszemle érvényességének vége: 2023-02-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat EFOP - 1.2.11-16-2017-00011 számú Esély-otthon - Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban pályázat keretében lakhatás biztosítására

Komárom Város Önkormányzata vállalja, hogy két év időtartamra a
Komárom, Városmajor u. 32/B. 2. szám alatti 64 m2 alapterületű 2 szobás bérlakásban lakhatást biztosít a pályázaton nyertes, helyben maradó vagy itt letelepedni kívánó fiatal szakemberek számára.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.01.23.
Tárgy:
KÖZMEGHALLGATÁS

Közszemle kezdete: 2023-01-23
Közszemle érvényességének vége: 2023-01-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. törvény 54.§-a alapján Komárom Város Önkormányzat Képviselő-testülete KÖZMEGHALLGATÁST tart 2023. január 26-án (csütörtök) 08:00 órai kezdettel a Városháza Dísztermében.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.01.19.
Tárgy:
A VOLÁNBUSZ tájékoztatása a komáromi járatmódosításokról

Közszemle kezdete: 2023-01-19
Közszemle érvényességének vége: 2023-02-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.01.19.
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: múzeumpedagógus

Közszemle kezdete: 2023-01-19
Közszemle érvényességének vége: 2023-02-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Klapka György Múzeum pályázatot hirdet MÚZEUMPEDAGÓGUS munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.01.16.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2023-01-30
Közszemle érvényességének vége: 2023-01-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- Komáromi 811/9 hrsz-ú, 4143 m2 nagyságú, kivett építési terület megnevezésű Várfal utcai önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 5410/206 hrsz-ú, természetben Komárom, Varga József utca 9. szám alatti, kivett szálloda megnevezésű önkormányzati ingatlant (Carrier Szálló).

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1140/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 10/B. 2. szám alatti, 62 m2 alapterületű kivett lakás megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2023.01.13.
Tárgy:
SWAG szórakozóhely zajkibocsátási határértéke

Közszemle kezdete: 2023-01-13
Közszemle érvényességének vége: 2023-01-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Jegyzője a Brigetio Taverna Kft. (2900 Komárom, Mártírok útja 12. alagsor) SWAG szórakozóhely zajforrására megállapította a zajkibocsátási határértékeket.
Az erről szóló közlemény az alábbi hirdetményben olvasható.

Hirdetmény letöltése


2023.01.12.
Tárgy:
Hatósági eljárás

Közszemle kezdete: 2023-01-12
Közszemle érvényességének vége: 2023-01-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Jegyzője kérelemre hatósági eljárást indított a Brigetio Taverna Kft. (2900 Komárom, Mártírok útja 12. alagsor) SWAG szórakozóhely zajforrásra a zajkibocsátási határérték megállapítása érdekében.
Az erről szóló értesítés az alábbi hirdetményben olvasható.

Hirdetmény letöltése


2022.12.21.
Tárgy:
KOMÁROMI POLGÁRMESTERI HIVATAL FELHÍVÁSA

Közszemle kezdete: 2022-12-22
Közszemle érvényességének vége: 2023-01-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
TÁJÉKOZTATJUK A KOMÁROMI POLGÁRMESTERI HIVATAL TISZTELT ÜGYFELEIT, HOGY A POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉPÜLETE 2022. DECEMBER 22-TŐL 2023. JANUÁR 6-IG ZÁRVA LESZ.
FENTI IDŐSZAKBAN A HIVATAL MUNKATÁRSAI ÜGYELETET TARTANAK.
FONTOS ÉS HALASZTHATATLAN ÜGYEK ESETÉN A KÖZTERÜLET-FELÜGYELET ZÖLD SZÁMA HÍVHATÓ: +36 80 102 653.

Hirdetmény letöltése


2022.12.19.
Tárgy:
Változik a helyi autóbuszközlekedés

Közszemle kezdete: 2022-12-19
Közszemle érvényességének vége: 2023-01-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2022.12.16.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2022-12-16
Közszemle érvényességének vége: 2023-01-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- Komáromi 1140/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 10/B. 2. szám alatti, 62 m2 alapterületű kivett lakás megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 811/10 hrsz-ú, 3000 m2 nagyságú, kivett építési terület megnevezésű Várfal utcai önkormányzati ingatlant.

Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2022.12.07.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2022-12-07
Közszemle érvényességének vége: 2022-12-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1681 hrsz-ú, természetben Gyár utca 66. szám alatti, 1832 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

- Komáromi 5410/206 hrsz-ú, természetben Komárom, Varga József utca 9. szám alatti, kivett szálloda megnevezésű önkormányzati ingatlant (Carrier Szálló).

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.12.05.
Tárgy:
Lakossági tájékoztató

Közszemle kezdete: 2022-12-22
Közszemle érvényességének vége: 2023-01-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tájékoztatjuk Önöket, hogy Komárom Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 246/2022. (X.26.) határozatával hagyta jóvá a megnövekedett működési költségek fedezetének biztosítása, illetve a kiadások csökkentése érdekében szükséges intézkedésekről szóló Menedzsmenttervet. A Menedzsmentterv takarékossági intézkedéseinek 14. pontjára tekintettel a Polgármesteri Hivatal épületében 2022. december 22. napjától 2023. január 8. napjáig a fűtés szünetelni fog, ezért Komárom Város Polgármestere és Jegyzője a Polgármesteri Hivatal dolgozói részére erre az időszakra, átmeneti jelleggel otthoni munkavégzés bevezetéséről döntött.

Részletek a csatolmányban olvashatók!

Hirdetmény letöltése


2022.11.22.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2022-11-22
Közszemle érvényességének vége: 2022-12-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- Komáromi 1782/232 hrsz-ú, Domány János utcai, 7509 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.11.14.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2022-11-14
Közszemle érvényességének vége: 2022-11-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1681 hrsz-ú, természetben Gyár utca 66. szám alatti, 1832 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 5410/206 hrsz-ú, természetben Komárom, Varga József utca 9. szám alatti, kivett szálloda megnevezésű önkormányzati ingatlant (Carrier Szálló).

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.11.10.
Tárgy:
HIRDETMÉNY: Komárom Város Településrendezési eszközeinek (Településszerkezeti terv, Helyi Építési Szabályzat), valamint a Településfejlesztési Koncepciónak elfogadásáról

Közszemle kezdete: 2022-11-10
Közszemle érvényességének vége: 2022-11-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Településfejlesztési Koncepciót a 241/2022. (X.26.) határozattal, a Településszerkezeti tervet a 242/2022. (X.26.) határozattal, valamint a Helyi Építési Szabályzatot - és annak mellékletét képező Szabályozási tervet - a 20/2022. (X.27.) önkormányzati rendelettel elfogadta.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.10.28.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2022-10-28
Közszemle érvényességének vége: 2022-11-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- Komáromi 1681 hrsz-ú, természetben Gyár utca 66. szám alatti, 1832 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Czibor Zoltán utca 1659/8 hrsz. alatti, 1020 m2 nagyságú kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/216 hrsz-ú, természetben Laktanya közben található, 9889 m2 nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

Hirdetmény letöltése


2022.10.28.
Tárgy:
Változott a lomtalanítás menete

Közszemle kezdete: 2022-10-28
Közszemle érvényességének vége: 2022-11-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A lakosok a rugalmas, házhoz menő lomtalanítást igényelhetik a közszolgáltatónál, a közszolgáltató az egyeztetett időben végzi el a lomok elszállítását 2022. november 2-tól, az előzetes időpontfoglalást követően.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.10.25.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2022-10-25
Közszemle érvényességének vége: 2022-11-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

- Komáromi 5410/206 hrsz-ú, természetben Komárom, Varga József utca 9. szám alatti, kivett szálloda megnevezésű önkormányzati ingatlant (Carrier Szálló).

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.10.19.
Tárgy:
Közmeghallgatás a Városházán

Közszemle kezdete: 2022-10-19
Közszemle érvényességének vége: 2022-10-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Időpont: 2022. 10. 26. 13.00 óra
Helyszín: Városháza, díszterem

Hirdetmény letöltése


2022.10.05.
Tárgy:
MOL Nyrt. biztonsági jelentése

Közszemle kezdete: 2022-10-05
Közszemle érvényességének vége: 2022-10-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Hirdetmény és jelentés letölthető a csatolmányokból.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2022.10.03.
Tárgy:
Már lehet pályázni az idei Bursa Hungaricára

Közszemle kezdete: 2022-10-03
Közszemle érvényességének vége: 2022-11-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata a Kulturális és Innovációs Minisztériummal együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2023. évre
a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
felsőoktatási hallgatók számára a 2022/2023. tanév második és a 2023/2024. tanév első félévére vonatkozóan.

További részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2022.09.30.
Tárgy:
Rugalmas házhoz menő lomtalanítás bevezetése Komáromban

Közszemle kezdete: 2022-09-30
Közszemle érvényességének vége: 2022-11-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az új lomtalanítási rendszer várhatóan 2022. november 2-tól vehető igénybe előzetes időpontfoglalást követően. A lomtalanítás igénylését az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft-nél 2022. október 27 -től a következőképp tehetik meg:

- kérhető a 34/801-040-es telefonszámon,
- ugyfelszolgalat.vertesvideke@nhsz.hu e-mail címen,
- vagy személyesen Komárom, Arany J. utca 17. szám alatt, a közszolgáltató ügyfélszolgálati
irodáinkban, melynek nyitva tartása: Hétfő: 8:00-16:00, Szerda: 7:00- 15:00, Péntek: 8:00-
12:00.

A bejelentéshez szükséges adatok:
- a szerződött fél neve
- cím
- elérhetőség (telefonszám)

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.09.30.
Tárgy:
ELEKTRONIKAI HULLADÉKGYŰJTÉS

Közszemle kezdete: 2022-09-30
Közszemle érvényességének vége: 2022-10-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A lakosság számára a feleslegessé vált elektronikai hulladék leadását az alábbiak szerint oldhatják meg:

Az alább felsorolt elektronikai hulladékokat háztartásra jellemző mennyiségben

2022. október 13-tól (csütörtök) - 2022. október 17-ig (hétfő),
hétköznap 7.00 órától 18.00 óráig,
szombaton 8. 00-tól 13:00 óráig,
térítésmentesen adhatják le az alábbi telephelyen: Komárom, Marek József u. 3. (Komáromi
Városgazda Nonprofit Kft. telephelye)

Leadható elektromos, elektronikai hulladékok:

- kis háztartási gépek (pl. hajszárító, vasaló, kenyérpirító)
- nagy háztartási gépek (pl. hűtőgép, mosógép, bojler)
- barkács gépek (pl. fúrógép, hegesztő trafó, fűnyíró gép)
- nem törött szórakoztató elektronika (pl. TV, video-, DVD lejátszó, hi-fi )
- nem törött számítógép, monitor

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.09.26.
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2022-09-26
Közszemle érvényességének vége: 2022-09-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2022. szeptember 28-30-án rovarkártevő kártétele elleni zöldterület permetezést végez, amennyiben az időjárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek. Kedvezőtlen időjárás esetén a bejelentett napot követő első száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.

A kezelendő terület helye, nagysága: Komárom játszóterei, parkjai

A munka kezdetének és befejezésének időpontja: 10:00-18:00 óra

Alkalmazásra kerülő vegyszer: Decis Mega, Nonit

Kijuttatás módja: permetezés

Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap

Méhekre mérsékelten kockázatos.

Hirdetmény letöltése


2022.09.26.
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: kisgyermeknevelő

Közszemle kezdete: 2022-09-26
Közszemle érvényességének vége: 2022-10-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Aprótalpak Bölcsőde a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Szőnyi Zsebibaba Bölcsőde kisgyermeknevelő munkakör betöltésére.

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. október 12.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.09.19.
Tárgy:
Állásajánlat: esetmenedzser

Közszemle kezdete: 2022-09-19
Közszemle érvényességének vége: 2022-10-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet esetmenedzser munkakör betöltésére.

A pályázat elbírálásának határideje: 2022. október 12.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.09.19.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2022-09-19
Közszemle érvényességének vége: 2022-09-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 5410/206 hrsz-ú, természetben Komárom, Varga József utca 9. szám alatti, kivett szálloda megnevezésű önkormányzati ingatlant (Carrier Szálló).

- Komáromi 2900 Komárom, Igmándi út 2. szám alatti, kivett lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.09.14.
Tárgy:
Komárom város lakosságtájékoztató kiadványa a települést érintő veszélyes üzemekkel kapcsolatban.

Közszemle kezdete: 2022-09-14
Közszemle érvényességének vége: 2022-10-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A tájékoztató csatoltan letölthető.

Hirdetmény letöltése


2022.09.02.
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodapedagógus

Közszemle kezdete: 2022-09-02
Közszemle érvényességének vége: 2022-09-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Csillag Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet
óvodapedagógus munkakör betöltésére.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.08.31.
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzata eladásra hirdeti

Közszemle kezdete: 2022-09-01
Közszemle érvényességének vége: 2022-09-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata eladásra hirdeti pályázat útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanát: Komárom, Új Csillag lakóteleppel szembeni 818/3 helyrajzi számú ingatlanból kialakítandó hozzávetőlegesen 12.000 m2 alapterületű ingatlan részt. Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.08.24.
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: esetmenedzser

Közszemle kezdete: 2022-08-24
Közszemle érvényességének vége: 2022-09-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézménya Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet esetmenedzser munkakör betöltésére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.08.23.
Tárgy:
Pályázatok 18-35 éves fiataloknak

Közszemle kezdete: 2022-08-23
Közszemle érvényességének vége: 2022-09-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat az EFOP - 1.2.11-16-2017-00011 számú Esély-otthon - Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban pályázat keretében lakhatás biztosítására!

További információ: https://www.komaromvar.hu/palyazatok/

Hirdetmény letöltése


2022.08.22.
Tárgy:
Közlemény

Közszemle kezdete: 2022-08-23
Közszemle érvényességének vége: 2022-09-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából elkezdődik a Komárom-Kisigmánd (M1 autópálya) -Kisbér-
Székesfehérvár (M7 autópálya) - Sárbogárd (M8 gyorsforgalmi út) közötti út megvalósítása keretében a Komárom-Székesfehérvár közötti emelt sebességű főút (13. és 81.) környezeti hatásvizsgálati eljárása. Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.08.17.
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzata eladásra hirdeti alábbi ingatlanjait

Közszemle kezdete: 2022-08-17
Közszemle érvényességének vége: 2022-09-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata eladásra hirdeti
elektronikus árverési eljárás útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanát. További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2022.08.17.
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzata eladásra hirdeti

Közszemle kezdete: 2022-08-17
Közszemle érvényességének vége: 2022-09-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata eladásra hirdeti elektronikus árverési eljárás útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanát. További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.08.11.
Tárgy:
Szúnyoggyérítés a városban!

Közszemle kezdete: 2022-08-11
Közszemle érvényességének vége: 2022-08-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A földi kémiai védekezés 2022. augusztus 17-én a napnyugta utáni időszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2022. augusztus 18-19.

Hirdetmény letöltése


2022.08.05.
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2022-08-05
Közszemle érvényességének vége: 2022-08-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2022. augusztus 10-11-én amerikai szövőlepke elleni védekezést végez, amennyiben az időjárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

A kezelendő terület helye, nagysága: Komárom díszfái

A munka kezdetének és befejezésének időpontja: 21:30- 01:00 óra

Alkalmazásra kerülő vegyszer: Dipel DF, Csöpp Mix Super, Nonit

Kijuttatás módja: permetezés

Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap

Méhekre nem jelölésköteles

Hirdetmény letöltése


2022.07.27.
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: esetmenedzser

Közszemle kezdete: 2022-07-27
Közszemle érvényességének vége: 2022-08-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény pályázatot esetmenedzser munkakör betöltésére. További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.07.25.
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2022-07-25
Közszemle érvényességének vége: 2022-08-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
elektronikus árverési eljárás útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanát:

- Komáromi 5410/206 hrsz-ú, természetben Komárom, Varga József utca 9. szám alatti, kivett szálloda megnevezésű önkormányzati ingatlant (Carrier Szálló).

- Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

- Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

- Komáromi 2900 Komárom, Igmándi út 2. szám alatti, kivett lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.07.20.
Tárgy:
Komárom vadgesztenyefáit permetezik

Közszemle kezdete: 2022-07-20
Közszemle érvényességének vége: 2022-07-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Bejelentem, hogy a D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2022. július 19-20-án vadgesztenyefa-levélaknázómoly kártétele elleni permetezést végez, amennyiben az időjárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek. Kedvezőtlen időjárás esetén a bejelentett napot követő első száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.

A kezelendő terület helye, nagysága: Komárom vadgesztenyefái
A munka kezdetének és befejezésének időpontja: 16:00-22:00 óra
Alkalmazásra kerülő vegyszer: Alsystin, Topas 100 EC, Csöpp Mix Szuper, Nonit
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap
Méhekre kifejezetten kockázatos.

Hirdetmény letöltése


2022.07.08.
Tárgy:
Ingatlan eladás

Közszemle kezdete: 2022-07-08
Közszemle érvényességének vége: 2022-07-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI
elektronikus árverési eljárás útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanát: Komáromi 5410/206 hrsz-ú, természetben Komárom, Varga József utca 9. szám alatti, kivett szálloda megnevezésű önkormányzati ingatlant (Carrier Szálló).

Hirdetmény letöltése


2022.07.07.
Tárgy:
Ingatlan eladás

Közszemle kezdete: 2022-07-08
Közszemle érvényességének vége: 2022-07-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Licit útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanát:
Komáromi 1565/6 hrsz-ú, 8094m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésű önkormányzati ingatlant. Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.07.07.
Tárgy:
Ingatlan eladás

Közszemle kezdete: 2022-07-08
Közszemle érvényességének vége: 2022-07-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI
elektronikus árverési eljárás útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanát: Komáromi 1782/197 hrsz-ú, természetben Komárom, Árpád utca 21. szám alatti, kivett lakóház, udvar megnevezésű önkormányzati ingatlant (Vállalkozók Háza).

Hirdetmény letöltése


2022.07.07.
Tárgy:
Ingatlan eladás

Közszemle kezdete: 2022-07-08
Közszemle érvényességének vége: 2022-07-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI
elektronikus árverési eljárás útján a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanát: Komáromi 2900 Komárom, Igmándi út 2. szám alatti, kivett lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezésű önkormányzati ingatlant.

Hirdetmény letöltése


2022.06.23.
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2022-06-23
Közszemle érvényességének vége: 2022-07-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény pályázatot hirdet Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény
esetmenedzser munkakör betöltésére.

Hirdetmény letöltése


2022.06.10.
Tárgy:
Bérlakás hirdetmények

Közszemle kezdete: 2022-06-10
Közszemle érvényességének vége: 2022-06-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete meghirdeti a Hét vezér u. 16. 1/12. bérlakást. További részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2022.06.10.
Tárgy:
Tájékoztató Komárom város településrendezési eszközei 25. számú módosításainak elfogadásáról

Közszemle kezdete: 2022-06-10
Közszemle érvényességének vége: 2022-06-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.06.03.
Tárgy:
Szúnyoggyérítés

Közszemle kezdete: 2022-06-03
Közszemle érvényességének vége: 2022-06-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolt dokumentumban olvashatók.

Hirdetmény letöltése


2022.05.20.
Tárgy:
Tájékoztató Komárom város településrendezési eszközei 25., 27. és 28. számú módosításainak elfogadásáról

Közszemle kezdete: 2022-05-20
Közszemle érvényességének vége: 2022-06-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban.

Hirdetmény letöltése


2022.05.16.
Tárgy:
Tájékoztatás az ingatlan-nyilvántartásban tulajdonosként szereplő beazonosítatlan személyekről.

Közszemle kezdete: 2022-05-16
Közszemle érvényességének vége: 2022-08-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:

Hirdetmény letöltése


2022.05.16.
Tárgy:
Külső Védelmi Terv

Közszemle kezdete: 2022-05-17
Közszemle érvényességének vége: 2022-06-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Hirdetmény a csatolmányban olvasható.

Hirdetmény letöltése


2022.05.11.
Tárgy:
Egyéni gazdaságok összeírása

Közszemle kezdete: 2022-05-12
Közszemle érvényességének vége: 2022-06-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A gazdáknak a földhasználattal és az állattenyésztéssel kapcsolatban kell adatokat szolgáltatniuk. Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.04.22
Tárgy:
Online lakossági fórum

Közszemle kezdete: 2022-04-22
Közszemle érvényességének vége: 2022-05-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Komárom Város Önkormányzata lakossági fórumot hirdet melynek témája az elkészült településfejlesztési koncepció és településrendezési eszközök felülvizsgálata véleményezési dokumentációjának ismertetése.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.04.20
Tárgy:
Lomtalanítás és veszélyes hulladék gyűjtése

Közszemle kezdete: 2022-04-20
Közszemle érvényességének vége: 2022-05-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolt dokumentumokban olvashatók!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2022.04.05
Tárgy:
Komárom külső védelmi terve

Közszemle kezdete: 2022-04-05
Közszemle érvényességének vége: 2022-05-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom külső védelmi terve letölthető a mellékelt csatolmányban.

Hirdetmény letöltése


2022.03.28
Tárgy:
Bérlakás hirdetmények

Közszemle kezdete: 2022-03-28
Közszemle érvényességének vége: 2022-04-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata szociális helyzet alapján meghirdeti a Laktanya köz 10-16. 1. szám alatti, valamint a Hét vezér u. 16. 1/13. szám alatti megüresedett bérlakásokat.

További részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2022.03.21
Tárgy:
Várkert Lakó-park használatbavételi engedély

Közszemle kezdete: 2022-03-21
Közszemle érvényességének vége: 2022-04-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.03.04
Tárgy:
Lakossági fórum

Közszemle kezdete: 2022-03-05
Közszemle érvényességének vége: 2022-03-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.03.04
Tárgy:
Lakossági fórum

Közszemle kezdete: 2022-03-05
Közszemle érvényességének vége: 2022-03-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.02.28
Tárgy:
KSH összeírás

Közszemle kezdete: 2022-03-01
Közszemle érvényességének vége: 2022-05-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Komáromban a 2022-re engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre.
-1539 Munkaero-felmérés és kiegészíto felvételei - 2022-ben folyamatos, havi rendszerességu
-1942 Lakossági utazási szokásai – 2022. április, július, október, 2023. január hónapokban, negyedéves gyakoriságú
-2003 Felmérés a Háztarások Információs és Kommunikációs Technológiai eszközhasználatáról – 2022. április-június
-2154 Háztartási Költségvetési és Életkörülmény Felvétel – 2022. február-április
-2546 Életkörülmény Adatfelvétel - 2022. áprilisától folyamatos, havi rendszerességu
Az összeírási munkát a Központi Statisztikai Hivatal megbízásából a Statek Statisztikai Elemzo Központ Kft. (Statek Kft.) fényképes igazolvánnyal ellátott kérdezoi végzik.

A válaszadásra kijelölt háztartások kiválasztása véletlenszeru mintavétellel történik az ország különbözo településein. A lakosság és az önkormányzat részére munkanapokon hétfotol csütörtökig 8:00 és 16:30 óra között, pénteken 8:00 és 14:00 óra között a +36 80 200-766-os (3-as mellék) telefonszámon, illetve a lakinfo@ksh.hu email címen adunk további felvilágosítást.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2022.02.21
Tárgy:
Hirdetmény

Közszemle kezdete: 2022-02-22
Közszemle érvényességének vége: 2022-02-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Hirdetmény a településrendezési eszközök 26. számú módosításának elfogadásáról

Hirdetmény letöltése


2022.02.16
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2022-02-17
Közszemle érvényességének vége: 2022-02-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény esetmenedzser munkakör betöltésére. Részletek: https://kozigallas.gov.hu/pages/jobviewer.aspx?ID=idni3ia3d9

Hirdetmény letöltése


2022.02.16
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2022-02-17
Közszemle érvényességének vége: 2022-02-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény esetmenedzser munkakör betöltésére. Részletek: https://kozigallas.gov.hu/pages/jobviewer.aspx?ID=idni3ia3d9

Hirdetmény letöltése


2022.02.10
Tárgy:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Esély otthon

Közszemle kezdete: 2022-02-10
Közszemle érvényességének vége: 2022-02-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat az EFOP – 1.2.11-16-2017-00011 számú Esély-otthon – Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban pályázat keretében lakhatás biztosítására

Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete a helyi letelepedést és munkavállalást ösztönzo támogatásokról szóló 18/2018.(X.17.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Rendelet) alapján pályázatot hirdet a város jövoje szempontjából értékes végzettséggel rendelkezo fiatal szakemberek helyben maradásának vagy a városban történo letelepedésének támogatására.

Komárom Város Önkormányzat a helyi letelepedést és munkavállalást ösztönzo támogatások keretében olyan 18 – 35 év közötti pályázókat kíván támogatni, akik a településen lévo szakemberhiányt enyhítik munkájukkal.

Komárom Város Önkormányzata vállalja, hogy két év idotartamra a

1. Komárom Mártírok útja 9/A. 3/3. szám alatti 28 m2 alapterületu 1 szobás, és
2. Komárom Mártírok útja 9/B. 1/2. szám alatti 28 m2 alapterületu 1 szobás

bérlakásokban lakhatást biztosít a pályázaton nyertes, helyben maradó vagy itt letelepedni kívánó fiatal szakemberek számára.
A lakhatást biztosító támogatási rendszer részletes szabályait a fenti Rendelet tartalmazza.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.02.09
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2022-02-10
Közszemle érvényességének vége: 2022-03-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete pályázatot hirdet a Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatói munkakörének betöltésére.

Hirdetmény letöltése


2022.02.04
Tárgy:
HIRDETMÉNY a településrendezési eszközök 25 / 27. módosításáról

Közszemle kezdete: 2022-02-04
Közszemle érvényességének vége: 2022-02-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata lakossági fórumot hirdet a csatolmányban található témákban.

Hirdetmény letöltése


2022.01.07
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2022-01-08
Közszemle érvényességének vége: 2022-01-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Jókai Mór Városi Könyvtár pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére. Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2022.01.04
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2022-01-04
Közszemle érvényességének vége: 2022-01-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Napsugár Óvoda pályázatot hirdet óvodapedagógus
munkakör betöltésére. Részletek a csatolmányban.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2021.12.14
Tárgy:
HIRDETMÉNY a településrendezési eszközök 24. módosításáról

Közszemle kezdete: 2021-12-14
Közszemle érvényességének vége: 2021-12-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.12.07
Tárgy:
PÁLYÁZAT: a Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatói munkakörének betöltésére

Közszemle kezdete: 2021-12-07
Közszemle érvényességének vége: 2022-01-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete
a kulturális intézményben foglalkoztatottak munkaköreirol és foglalkoztatási követelményeirol, az intézményvezetoi pályázat lefolytatásának rendjérol, valamint egyes kulturális tárgyú rendeletek módosításáról szóló 39/2020. (X.30.) EMMI rendelet (továbbiakban: Rendelet) alapján pályázatot hirdet a Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatói munkakörének betöltésére.

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. január 31.
A pályázat elbírálásának határideje: 2022. március 31.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.12.01
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2021-12-02
Közszemle érvényességének vége: 2021-12-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Aprótalpak Bölcsode a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet
Komáromi Aprótalpak Bölcsode Kisgyermeknevelo munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony idotartama: határozott ideju 2022.01.01.-2024.05.31. –ig tartó közalkalmazotti jogviszony

Hirdetmény letöltése


2021.12.01
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2021-12-02
Közszemle érvényességének vége: 2021-12-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Aprótalpak Bölcsode a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet
Komáromi Aprótalpak Bölcsode Kisgyermeknevelo munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony idotartama: határozatlan ideju közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaido
A munkavégzés helye: Komárom-Esztergom megye, 2900 Komárom, Kállai Tivadar utca 2.

Hirdetmény letöltése


2021.11.22
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2021-11-23
Közszemle érvényességének vége: 2021-12-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Napsugár Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet
Komáromi Napsugár Óvoda óvodapedagógus munkakör betöltésére. Részletek a csatolmányban.

Hirdetmény letöltése


2021.11.18
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2021-11-18
Közszemle érvényességének vége: 2021-11-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény
a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény óvodai- és iskolai szociális segíto munkakör betöltésére.

Hirdetmény letöltése


2021.11.12
Tárgy:
KSH-mezőgazdasági összeírás Komáromban

Közszemle kezdete: 2021-11-13
Közszemle érvényességének vége: 2021-12-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a Statek Kft. közreműködésével Komáromban rendszeres mezőgazdasági összeírást hajt végre "Egyéni gazdaságok decemberi összeírása, 2021" elnevezéssel.

Hirdetmény letöltése


2021.11.10
Tárgy:
SK Battery Hungary Kft. biztonsági jelentése

Közszemle kezdete: 2021-11-10
Közszemle érvényességének vége: 2021-11-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2021.10.27
Tárgy:
Vágányzári információ

Közszemle kezdete: 2021-10-28
Közszemle érvényességének vége: 2021-11-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
2021. november 6-tól 8-ig és november 13-tól 15-ig Szárliget – Tatabánya állomások között, valamint Budapest Kelenföld állomáson végzett pályakarbantartási munkák miatt az 1 Budapest – Hegyeshalom vasútvonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

Hirdetmény letöltése


2021.10.26
Tárgy:
HIRDETMÉNY: Komárom Város településrendezési eszközeinek 26. számú módosításával kapcsolatban

Közszemle kezdete: 2021-10-26
Közszemle érvényességének vége: 2021-11-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata lakossági fórumot hirdet melynek témája Komárom Város településrendezési eszközeinek 26. számú módosítása.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.10.22
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzata eladásra hirdeti ingatlanát

Közszemle kezdete: 2021-10-23
Közszemle érvényességének vége: 2021-11-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata eladásra hirdeti pályázat útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát: Komáromi 1564 hrsz-ú, 3.252 m2 terület nagyságú, kivett beépítetlen terület megnevezésu önkormányzati ingatlant.

Hirdetmény letöltése


2021.10.11
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2021-10-12
Közszemle érvényességének vége: 2021-10-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye szociális gondozót és ápolót keres. Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2021.10.11
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2021-10-12
Közszemle érvényességének vége: 2021-11-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye Hajléktalanok Menedékháza, szociális mentálhigiénés munkatársat keres. Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2021.10.11
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2021-10-12
Közszemle érvényességének vége: 2021-10-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye Mentálhigiéne Csoport, szociális mentálhigiénés munkatársat keres. Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2021.10.07
Tárgy:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Esély otthon

Közszemle kezdete: 2021-10-08
Közszemle érvényességének vége: 2021-10-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat EFOP – 1.2.11-16-2017-00011 számú Esély-otthon – Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban pályázat keretében lakhatás biztosítására.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.10.06
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a város településrendezési eszközeinek 24. számú módosítása kapcsán

Közszemle kezdete: 2021-10-06
Közszemle érvényességének vége: 2021-10-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata lakossági fórumot hirdet melynek témája Komárom Város településrendezési eszközeinek 24. számú módosítása.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.10.05
Tárgy:
Bursa Hungarica "A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Közszemle kezdete: 2021-10-06
Közszemle érvényességének vége: 2021-11-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Komárom Város Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttmuködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2022. évre a Bursa Hungarica Felsooktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
felsooktatási hallgatók számára a 2021/2022. tanév második és a 2022/2023. tanév elso félévére vonatkozóan. Részletek a csatolmányban.

Hirdetmény letöltése


2021.10.05
Tárgy:
Bursa Hungarica B típusú pályázati kiírás

Közszemle kezdete: 2021-10-06
Közszemle érvényességének vége: 2021-11-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttmuködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2022. évre a Bursa Hungarica Felsooktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
felsooktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára

Hirdetmény letöltése


2021.10.04
Tárgy:
LOMTALANÍTÁS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2021-10-04
Közszemle érvényességének vége: 2021-10-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2021. október 04-19. között térítésmentes lomtalanítást végez KOMÁROM VÁROS egész területén az érvényes hulladékszállítási szerzodéssel rendelkezo lakossági ügyfelek részére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.10.04
Tárgy:
KÖZMEGHALLGATÁS a városban

Közszemle kezdete: 2021-10-04
Közszemle érvényességének vége: 2021-10-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. törvény 54.§-a alapján Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete KÖZMEGHALLGATÁST tart 2021. október 7-én (csütörtök) 13:00 órai kezdettel a Czibor Zoltán Városi Sporttelepen.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.10.04
Tárgy:
Személyszállítási közszolgáltatási jelentés 2020. év.

Közszemle kezdete: 2021-10-04
Közszemle érvényességének vége: 2021-11-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A jelentés a mellékelt letöltheto dokumentumban olvasható.

Hirdetmény letöltése


2021.09.24
Tárgy:
Beszélgessünk! - szabadtéri polgármesteri fogadóórák a városban 09.27-10.04.

Közszemle kezdete: 2021-09-24
Közszemle érvényességének vége: 2021-10-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.09.23
Tárgy:
Pályázat tanulmányi ösztöndíjra a 2021/2022. tanévben

Közszemle kezdete: 2021-09-24
Közszemle érvényességének vége: 2021-10-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pályázati felhívás


A Komáromi Szociális Közalapítvány támogatni kívánja a középfokú intézményekben, illetve a felsooktatásban továbbtanuló komáromi fiatalok közül a szociálisan hátrányos helyzetu, tehetséges, szorgalmas diákokat.

Ennek érdekében az alábbi pályázatot hirdeti meg. Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.09.23
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2021-09-24
Közszemle érvényességének vége: 2021-10-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény

óvodai- és iskolai szociális segíto
munkakör betöltésére. Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.09.08
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2021-09-09
Közszemle érvényességének vége: 2021-09-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Általános Iskola és Óvoda

(2900 Komárom, Bajcsy-Zsilinszky út. 15.; e-mail: titkarsag@szirka.hu)
felvételt hirdet

8 órás takarítói
munkakör betöltésére.

Jelentkezés e-mailban, személyesen vagy postai úton: önéletrajz, végzettséget igazoló bizonyítvány másolata.

Hirdetmény letöltése


2021.09.06
Tárgy:
Csőtörés a komáromi SZTK-rendeloben

Közszemle kezdete: 2021-09-06
Közszemle érvényességének vége: 2021-09-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Ma (09.06.) reggelre csőtörés történt a komáromi szakrendelő épületében.

A fennálló helyzet miatt fogászati rendelés az ingatlanban nem folytatható.

A fogászati szakellátás a helyettesítési rendnek megfeleloen zajlik, így Szonyben dr. Csukás Anna, míg Koppánymonostoron dr. Szabó Zoltán fogadja a betegeket saját rendelési idoben!

A hiba elhárítása zajlik!

Megértésüket, és türelmüket kérjük!

Hirdetmény letöltése


2021.08.13
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2021-08-13
Közszemle érvényességének vége: 2021-08-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A légi kémiai védekezést 2021. augusztus 17-én a polgári napnyugtát megelozo 1,5 órában végzik a szakemberek. Tartaléknapok: 2021. augusztus 18-19.

A földi kémiai védekezés 2021. augusztus 19-én a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2021. augusztus 20-21.

Hirdetmény letöltése


2021.08.11
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELO-TESTÜLETE MEGHIRDETI

Közszemle kezdete: 2021-08-11
Közszemle érvényességének vége: 2021-08-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
2021. augusztus 11. napjától a Komárom, Kelemen L. u. 20. 1/1 szám alatt megüresedett szociális bérlakását szociális helyzet alapján.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.08.11
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELO-TESTÜLETE meghirdeti

Közszemle kezdete: 2021-08-11
Közszemle érvényességének vége: 2021-08-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
2021. augusztus 11. napjától a Komárom, Igmándi út 8. II. lh. fszt./2. szám alatti megüresedett bérlakását piaci alapon az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek bérletérol és elidegenítésérol szóló 15/2013. (X.30.) önkormányzati rendeletben (továbbiakban: rendelet) foglaltak szerint.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.08.05
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2021-08-05
Közszemle érvényességének vége: 2021-08-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A légi kémiai védekezésre 2021. augusztus 11-én a polgári napnyugtát megelozo 1,5 órában kerül sor. Tartaléknapok: 2021. augusztus 12-13.

A földi kémiai védekezés 2021. augusztus 12-én a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2021. augusztus 13-14.

Hirdetmény letöltése


2021.08.03
Tárgy:
Lakossági tájékoztatás kérése gázszolgáltatás szünetelésérol

Közszemle kezdete: -
Közszemle érvényességének vége: 2021-08-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Lakossági tájékoztatás kérése gázszolgáltatás szünetelésérol. Részletek a csatolmányban,

Hirdetmény letöltése


2021.07.29
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2021-07-29
Közszemle érvényességének vége: 2021-08-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Katasztrófavédelem által elrendelt légi kémiai védekezésre 2021. augusztus 3-án a polgári napnyugtát megelozo 1,5 órában kerül sor. Tartaléknapok: 2021. augusztus 4-5. A földi kémiai védekezés 2021. augusztus 4-én a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2021. augusztus 5-6.

Hirdetmény letöltése


2021.07.26
Tárgy:
KÁRTEVOGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2021-07-26
Közszemle érvényességének vége: 2021-07-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2021. július 27-én vadgesztenyefa-levélaknázómoly kártétele elleni permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.07.26
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodapedagógus

Közszemle kezdete: 2021-07-26
Közszemle érvényességének vége: 2021-08-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Csillag Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet óvodapedagógus munkakör betöltésére.

Hirdetmény letöltése


2021.07.23
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: esetmenedzser, óvodai- és iskolai szociális segíto

Közszemle kezdete: 2021-07-23
Közszemle érvényességének vége: 2021-08-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2021.07.22
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2021-07-22
Közszemle érvényességének vége: 2021-07-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A földi kémiai védekezés 2021. július 26-án a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2021. július 27-28.

A kémiai irtás során felhasznált készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer. A készítmény a kijuttatott mennyiségben kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvéru állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.

Hirdetmény letöltése


2021.07.20
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI...

Közszemle kezdete: 2021-07-20
Közszemle érvényességének vége: 2021-09-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- a komáromi 4010 hrsz-ú, természetben Széchenyi István utca 7/A. szám alatti, kivett iskola és udvar megnevezésu ingatlant.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.07.15
Tárgy:
BK-OIL KFT. biztonsági elemzése

Közszemle kezdete: 2021-07-15
Közszemle érvényességének vége: 2021-08-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2021.07.14
Tárgy:
SK Battery Manufacturing biztonsági jelentése

Közszemle kezdete: 2021-07-14
Közszemle érvényességének vége: 2021-07-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2021.07.05
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2021-07-05
Közszemle érvényességének vége: 2021-07-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2021. július 8-9-én amerikai fehér szövolepke kártétele elleni permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Az országos központi szúnyoggyérítés keretén belül a katasztrófavédelmi szerv földi kémiai védekezést végez Komáromban 2021. július 08-án a napnyugta utáni idoszakban. Tartaléknapok: 2021. július 09-10.

További részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2021.07.02
Tárgy:
Tájékoztató a vasúti átjáró lezárása miatti ideiglenes forgalmi változásokról

Közszemle kezdete: 2021-07-02
Közszemle érvényességének vége: 2021-07-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2021.06.23
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRITÉS a városban

Közszemle kezdete: 2021-06-23
Közszemle érvényességének vége: 2021-06-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4., tevékenységi engedély száma: 961-3/2010.) 2021. június 24-25-én szúnyoggyérítést végez (tartaléknap június 26-27.) kedvezo idojárási feltételek megléte esetén.

- terület helye és nagysága: 24-én Koppánymonostor, Komárom a Duna és a Klapka György utca, Mártírok útja között 25-én Komárom másik fele, MOL ltp. és Szony összesen 1200 ha
- szúnyogirtás kezdetének, befejezésének idopontja: 20:45 – 02:00 óra
- alkalmazásra kerülo irtószer: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer
- kijuttatás módja: földi kémiai melegköd-képzés
- a felelos szakképzett személy neve: Kallay Ferenc (06 20 9440099)

Hirdetmény letöltése


2021.06.23
Tárgy:
Tájékoztató: településrendezési eszközök módosítása

Közszemle kezdete: 2021-06-23
Közszemle érvényességének vége: 2021-07-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tájékoztatjuk Önöket, hogy sor került Komárom város településrendezési eszközei 22. számú módosításának elfogadására.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.06.10
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2021-06-10
Közszemle érvényességének vége: 2021-06-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4., tevékenységi engedély száma: 961-3/2010.) 2021. június 10-11-én szúnyoggyérítést végez (tartaléknap június 12.) kedvezo idojárási feltételek megléte esetén.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.06.10
Tárgy:
FÖLDI KÉMIAI SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2021-06-10
Közszemle érvényességének vége: 2021-06-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A BM Országos Katasztrófavédelmi Foigazgatóság Gazdasági Ellátó Központja által kordniált földi kémiai védekezés 2021. június 17-én a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2021. június 18-19.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.06.08
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodai- és iskolai szociális segíto

Közszemle kezdete: 2021-06-08
Közszemle érvényességének vége: 2021-06-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.06.02
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA MEGHIRDETI...

Közszemle kezdete: 2021-06-02
Közszemle érvényességének vége: 2021-06-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komárom, Hét vezér u. 16. 1/11. szám alatti ingatlanát.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.05.31
Tárgy:
Permetezés a városban

Közszemle kezdete: 2021-05-31
Közszemle érvényességének vége: 2021-06-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2021. június 2-4-én rovarkártevo kártétele elleni zöldterület permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom játszóterei, parkjai
A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 19:00-23:00 óra

Alkalmazásra kerülo vegyszer: Decis Mega, Nonit
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre mérsékelten kockázatos.

Hirdetmény letöltése


2021.05.21
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI...

Közszemle kezdete: 2021-05-21
Közszemle érvényességének vége: 2021-06-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.05.10
Tárgy:
VESZÉLYESHULLADÉK-GYUJTÉS a városban

Közszemle kezdete: 2021-05-10
Közszemle érvényességének vége: 2021-05-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

A feleslegessé vált elektronikai hulladékokat, veszélyes hulladékokat háztartásra jellemzo mennyiségben 2021. május 10-tol (hétfo) - 2020. május 18-ig (kedd), hétköznap 7 órától 18 óráig, szombaton 8-tól 13 óráig, térítésmentesen adhatják le az alábbi telephelyen: Komárom, Marek József u. 3. (Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. telephelye).

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.04.29
Tárgy:
Kisgyermeket nevelo szülok képzésének elosegítése

Közszemle kezdete: 2021-04-29
Közszemle érvényességének vége: 2021-05-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése


2021.04.27
Tárgy:
ROSSI BIOFUEL Zrt. biztonsági jelentése

Közszemle kezdete: 2021-04-27
Közszemle érvényességének vége: 2021-05-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolt dokumentumokban olvashatók!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2021.04.19
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: parkmunkás, gépkocsivezeto, komuves

Közszemle kezdete: 2021-04-19
Közszemle érvényességének vége: 2021-05-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÁLLÁSAJÁNLAT

A Komáromi Városgazda Közhasznú Kft azonnali belépéssel keres parkmunkás, gépkocsivezeto, komuves munkavállalókat.

Érdeklodni:

06-20-402-56-51-es telefonszámon, továbbá a varosgazdakft@varosgazdakft.net e-mail címen, vagy személyesen a Komárom Marek J. u. 3. alatt lehet.

Hirdetmény letöltése


2021.04.09
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI...

Közszemle kezdete: 2021-04-09
Közszemle érvényességének vége: 2021-04-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A csatolmányban található kizárólagosan saját tulajdonában lévo ingatlanjait.

Hirdetmény letöltése


2021.04.07
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI...

Közszemle kezdete: 2021-04-07
Közszemle érvényességének vége: 2021-04-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Versenytárgyalás útján a következo gépjármuveket:
- egy piros színu, Skoda Felícia típusú gépjármuvet
- a FHU-126 forgalmi rendszámú, piros színu, Skoda Felícia típusú gépjármuvet
- egy sárga színu, Daewo Matíz típusú gépjármuvet

További részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2021.03.22
Tárgy:
LOMTALANÍTÁS a városban

Közszemle kezdete: 2021-03-22
Közszemle érvényességének vége: 2021-05-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük a Tisztelt Komáromiakat, hogy az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

2021. május 3-14. között térítésmentes lomtalanítást végez KOMÁROM VÁROS egész területén az érvényes hulladékszállítási szerzodéssel rendelkezo lakossági ügyfelek részére.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.03.12
Tárgy:
Online lakossági fórum

Közszemle kezdete: 2021-03-12
Közszemle érvényességének vége: 2021-03-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata online lakossági fórumot hirdet melynek témája Komárom Város településrendezési eszközeinek 22. számú módosítása.

A módosítás célja egy mezogazdasági mintaüzem létrehozása a már meglévo létesítmények kibovítésével a nagyherkályi tehenészeti telepen, valamint Bartusekpusztán, a Komárom 0160/4 hrsz. alatti ingatlanon.

További részletek a csatolmányban!


Hirdetmény letöltése


2021.03.09
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: családsegíto munkakör

Közszemle kezdete: 2021-03-09
Közszemle érvényességének vége: 2021-03-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény pályázatot hirdet családsegíto munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.03.04
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: kisgyermeknevelo

Közszemle kezdete: 2021-03-04
Közszemle érvényességének vége: 2021-03-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Aprótalpak Bölcsode a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Aprótalpak Bölcsode kisgyermeknevelo munkakör betöltésére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.03.04
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA eladásra hirdeti

Közszemle kezdete: 2021-03-04
Közszemle érvényességének vége: 2021-03-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Honfoglalás utca 16. és az Árpád vezér utca 4. alatti, valamint a Széchenyi István utca 7/a alatti ingatlanjait.

Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2021.02.26
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: intézményvezetoi munkakör

Közszemle kezdete: 2021-02-26
Közszemle érvényességének vége: 2021-03-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Város Egyesített Szociális Intézménye intézményvezetoi (magasabb vezeto) munkakör ellátására.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.02.11
Tárgy:
BÉRLAKÁS HIRDETMÉNY

Közszemle kezdete: 2021-02-11
Közszemle érvényességének vége: 2021-03-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata a Báthory u. 9. fszt. 7. alatt és a Hét vezér utca 16. fszt. 5. alatt található bérlakásokra vár bérbevételi ajánlatot. További információ a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2021.02.10
Tárgy:
Hirdetmény afrikai sertéspestis betegségrol

Közszemle kezdete: 2021-02-10
Közszemle érvényességének vége: 2021-02-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Afrikai sertéspestis betegség miatt Komárom, Mocsa és Csém települések közigazgatási területét vaddisznókban eloforduló afrikai sertéspestissel fertozött területnek nyilvánították.

Teljes hirdetmény, illetve a határozat a mellékletekben találhatók!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2021.02.09
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2021-02-09
Közszemle érvényességének vége: 2021-02-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Licit útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanjait:

- a komáromi 1526 hrsz-ú, természetben Komárom, Bajcsy Zsilinszky út 12. szám alatti kivett lakóház, udvar gazdasági épület megnevezésu, valamint a komáromi 1515/1 hrsz-ú, természetben Komárom, Kelemen László utca 7. szám alatti kivett kultúrház megnevezésu ingatlanokat

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.01.27
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA eladásra hirdeti

Közszemle kezdete: 2021-01-27
Közszemle érvényességének vége: 2021-02-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Honfoglalás utca 16. és az Árpád vezér utca 4. alatti ingatlanait.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.01.27
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA eladásra hirdeti

Közszemle kezdete: 2021-01-27
Közszemle érvényességének vége: 2021-02-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Széchenyi István utca 7/a alatti ingatlanát.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.01.19
Tárgy:
HIRDETMÉNY a településrendezési eszközök 21. módosításáról

Közszemle kezdete: 2021-01-19
Közszemle érvényességének vége: 2021-02-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tájékoztatjuk Önöket, hogy sor került Komárom város településrendezési eszközei 21. számú módosításának elfogadására.

A módosítás célja az Aranyember utca tervezett meghosszabbításának törlése a jelenlegi zsákutcában végzodo szakaszától a Batsányi János utcáig.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.01.08
Tárgy:
A 2021-es zöldhulladék és szelektív hulladékgyujtés idopontjai

Közszemle kezdete: 2021-01-08
Közszemle érvényességének vége: 2021-01-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.01.08
Tárgy:
A fenyofák begyujtésének idopontjai

Közszemle kezdete: 2021-01-08
Közszemle érvényességének vége: 2021-01-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.01.08
Tárgy:
ROSSI BIOFUEL Zrt. biztonsági jelentése

Közszemle kezdete: 2021-01-08
Közszemle érvényességének vége: 2021-01-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolt dokumentumokban olvashatók!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2021.01.07
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodapedagógus

Közszemle kezdete: 2021-01-07
Közszemle érvényességének vége: 2021-01-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Napsugár Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet óvodapedagógus
munkakör betöltésére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.01.07
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: bölcsodei szakmai vezeto

Közszemle kezdete: 2021-01-07
Közszemle érvényességének vége: 2021-01-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Aprótalpak Bölcsode a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Aprótalpak Bölcsode Minivár Bölcsode szakmai vezeto munkakör betöltésére.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2021.01.06
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI...

Közszemle kezdete: 2021-01-06
Közszemle érvényességének vége: 2021-01-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Licit útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanjait:

- a komáromi 1526 hrsz-ú, természetben Komárom, Bajcsy Zsilinszky út 12. szám alatti kivett lakóház, udvar gazdasági épület megnevezésu, valamint a komáromi 1515/1 hrsz-ú, természetben Komárom, Kelemen László utca 7. szám alatti kivett kultúrház megnevezésu ingatlanokat

- a komáromi 1782/182 hrsz-ú, természetben Honfoglalás utca 16. és Árpád vezér utca 4. szám alatti, kivett épület és udvar megnevezésu ingatlant

- a komáromi 4010 hrsz-ú, természetben Széchenyi István utca 7/A. szám alatti, kivett iskola és udvar megnevezésu ingatlant

További részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2020.12.01
Tárgy:
Tájékoztató a város településrendezési eszközei 19. számú módosításának elfogadásáról

Közszemle kezdete: 2020-12-01
Közszemle érvényességének vége: 2020-12-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.11.30
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA eladásra hirdeti

Közszemle kezdete: 2020-11-30
Közszemle érvényességének vége: 2020-12-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Honfoglalás utca 16. és az Árpád vezér utca 4. alatti ingatlanait.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.11.30
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA eladásra hirdeti

Közszemle kezdete: 2020-11-30
Közszemle érvényességének vége: 2020-12-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Bajcsy-Zsilinszky út 12. valamint a Kelemen László utca 7. szám alatti ingatlanait.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.11.30
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA eladásra hirdeti

Közszemle kezdete: 2020-11-30
Közszemle érvényességének vége: 2020-12-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Széchenyi István utca 7/a alatti ingatlanát.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.11.27
Tárgy:
Az "SK BATTERY HUNGARY KFT biztonsági elemzés" tárgyú hirdetmény módosítása

Közszemle kezdete: 2020-11-27
Közszemle érvényességének vége: 2020-12-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A módosított szövegrészek kiemelésre kerültek a csatolt hirdetményben.

2020.11.30 - Frissítés:
A csatolt mellékletben megtalálhatók a közmeghallgatáson elhangzott kérdések, valamint az arra adott válaszok.

2020.12.04 - Frissítés:
A második mellékletben megtalálható a jegyzokönyv.

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2020.11.23
Tárgy:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Esély otthon

Közszemle kezdete: 2020-11-23
Közszemle érvényességének vége: 2020-12-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az EFOP – 1.2.11-16-2017-00011 számú Esély-otthon – Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban pályázat keretében lakhatás biztosítására

Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete a helyi letelepedést és munkavállalást ösztönzo támogatásokról szóló 18/2018.(X.17.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Rendelet) alapján pályázatot hirdet a város jövoje szempontjából értékes végzettséggel rendelkezo fiatal szakemberek helyben maradásának vagy a városban történo letelepedésének támogatására.

Komárom Város Önkormányzat a helyi letelepedést és munkavállalást ösztönzo támogatások keretében olyan 18 – 35 év közötti pályázókat kíván támogatni, akik a településen lévo szakemberhiányt enyhítik munkájukkal.

Komárom Város Önkormányzata vállalja, hogy két év idotartamra

Komárom Kelemen L. u. 20. fsz. 6. szám alatti 48 m2 alapterületu 2 szobás

Hirdetmény letöltése


2020.11.20
Tárgy:
EFOP – 1.2.11-16-2017-00011 számú Esély-otthon – Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban pályázat keretében lakhatás biztosítására

Közszemle kezdete: 2020-11-20
Közszemle érvényességének vége: 2020-12-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata vállalja, hogy két év idotartamra a

1. Komárom Hosök tere 1. fsz. 5. szám alatti 50 m2
alapterületu 2 szobás,

2. Komárom Kelemen L. u. 20. fsz. 4. szám alatti 52 m2
alapterületu 2 szobás bérlakásokban lakhatást biztosít a pályázaton nyertes, helyben maradó vagy itt letelepedni kívánó fiatal szakemberek számára.

Hirdetmény letöltése


2020.11.20
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzata lakossági fórumot hirdet

Közszemle kezdete: 2020-11-20
Közszemle érvényességének vége: 2020-12-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A téma: Komárom Város településrendezési eszközeinek 22. számú módosítása.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.11.18
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA BÉRBEVÉTELRE HIRDETI...

Közszemle kezdete: 2020-11-18
Közszemle érvényességének vége: 2020-12-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az Igmándi út 8. 1. lh. fsz. 2 szám alatti bérlakását piaci alapon.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.11.16
Tárgy:
Jegyzoi tájékoztató kutak vízjogi üzemeltetésérol

Közszemle kezdete: 2020-11-16
Közszemle érvényességének vége: 2020-12-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányokban.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2020.11.13
Tárgy:
Az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. közleménye

Közszemle kezdete: 2020-11-13
Közszemle érvényességének vége: 2020-11-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A COVID 19 járvány terjedésének megakadályozása érdekében 2020. november 17. napjától személyes ügyfélszolgálati irodánkban az ügyintézés kizárólag elozetes idopontfoglalással veheto igénybe.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.11.11
Tárgy:
SK BATTERY HUNGARY KFT biztonsági elemzés

Közszemle kezdete: 2020-11-11
Közszemle érvényességének vége: 2020-11-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2020.11.10
Tárgy:
Komárom város közigazgatási területén végzett 2019. évi személyszállítási közszolgáltatási tevékenységrol

Közszemle kezdete: 2020-11-10
Közszemle érvényességének vége: 2020-11-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.10.20
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2020-10-20
Közszemle érvényességének vége: 2020-10-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2020. október 20-22-én rovarkártevo kártétele elleni zöldterület permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.10.15
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: bölcsodevezeto

Közszemle kezdete: 2020-10-15
Közszemle érvényességének vége: 2020-11-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § alapján pályázatot hirdet a Komáromi Aprótalpak Bölcsode bölcsodevezeto (magasabb vezeto) beosztás ellátására.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.10.15
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: intézményvezeto

Közszemle kezdete: 2020-10-15
Közszemle érvényességének vége: 2020-11-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/B. § alapján pályázatot hirdet a Komáromi Tám-Pont Család -és Gyermekjóléti Intézmény intézményvezeto (magasabb vezeto) beosztás ellátására.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.10.14
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI...

Közszemle kezdete: 2020-10-14
Közszemle érvényességének vége: 2020-11-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
az NZ-313BO forgalmi rendszámú, TMBEFF413S0025773 alvázszámú, zöld színu, Skoda Felícia típusú gépjármuvet.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.10.13
Tárgy:
HIRDETMÉNY: lakossági fórum a településrendezési eszközök módosításáról

Közszemle kezdete: 2020-10-13
Közszemle érvényességének vége: 2020-10-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata lakossági fórumot hirdet melynek témája Komárom Város településrendezési eszközeinek 21. számú módosítása.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.10.13
Tárgy:
HATÁROZAT: hatósági jelzés nélküli jármuvek eltávolításáról

Közszemle kezdete: 2020-10-13
Közszemle érvényességének vége: 2020-10-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2020.10.01
Tárgy:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Esély otthon - lakhatási támogatás

Közszemle kezdete: 2020-10-01
Közszemle érvényességének vége: 2020-10-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat a helyi letelepedést és munkavállalást ösztönzo támogatások keretében olyan 18 – 35 év közötti pályázókat kíván támogatni, akik a településen lévo szakemberhiányt enyhítik munkájukkal.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.10.01
Tárgy:
Ismét lehet jelentkezni a Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázatra

Közszemle kezdete: 2020-10-01
Közszemle érvényességének vége: 2020-11-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata az Emberi Eroforrások Minisztériumával együttmuködve ezennel kiírja a 2021. évre a Bursa Hungarica Felsooktatási Önkormányzati Ösztöndíj-pályázatot felsooktatási hallgatók számára.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2020.10.01
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: családsegíto munkakör

Közszemle kezdete: 2020-10-01
Közszemle érvényességének vége: 2020-10-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény pályázatot hirdet Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény Család- és Gyermekjóléti Szolgálat családsegíto munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.10.01
Tárgy:
Hatósági jelzés nélküli jármu eltávolításának elrendelése

Közszemle kezdete: 2020-10-01
Közszemle érvényességének vége: 2020-10-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.09.25
Tárgy:
A Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek nyilvános pályáztatása, illetve árverés mellozésével történo értékesítése

Közszemle kezdete: 2020-09-25
Közszemle érvényességének vége: 2020-10-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.09.16
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzata eladásra hirdeti a következo ingatlanokat

Közszemle kezdete: -
Közszemle érvényességének vége: 2020-09-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2020.09.16
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzata eladásra hirdeti a következo ingatlanokat

Közszemle kezdete: 2020-09-16
Közszemle érvényességének vége: 2020-09-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata eladásra hirdeti a következo ingatlanokat

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2020.09.14
Tárgy:
Közlemény az étkezési díjak befizetésének módjáról

Közszemle kezdete: 2020-09-14
Közszemle érvényességének vége: 2020-09-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Szülok/ Gondviselok!

Tekintettel a járványhelyzetre szeptember hónapban nem lesz mód a készpénzes díjbefizetésre. A hivatal munkatársai - a 2020. szeptember 14-ével kezdodo héten - minden intézménybe eljuttatják a névre szóló csekkeket, melyeket az intézmények osztanak ki.

Kérjük, hogy - lehetoség szerint – szíveskedjenek még a héten befizetni a díjat, és így ezzel kollégáink rendezni tudják a tavaszi befizetéseket is.

Az októberi befizetéssel kapcsolatban külön tájékoztatót fogunk kiadni.

Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése


2020.08.31
Tárgy:
KÖZBIZTONSÁGI KÉRDOÍV

Közszemle kezdete: 2020-08-31
Közszemle érvényességének vége: 2020-09-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Az alábbi linken található kérdoívben Komárom Város Önkormányzata, valamint a Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény arról szeretne többet megtudni, hogyan ítéli meg Ön Komárom közbiztonsági helyzetét.

A kérdoív kitöltése körülbelül 15 percet vesz igénybe, elozetes felkészülést nem igényel. A kitöltés névtelen, a válaszokat a kitölto személyével semmilyen módon nem azonosítjuk. Amennyiben Ön komáromi lakos, és elmúlt 16 éves, tisztelettel kérjük, segítse munkákat a kérdoív kitöltésével!

A kérdoív az alábbi linken érheto el és küldheto vissza:

https://www.survio.com/survey/d/R7F8A1F9Y7Q5B8Z7R


Köszönjük!

Komárom Város Önkormányzata
Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény

Hirdetmény letöltése


2020.08.31
Tárgy:
ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

Közszemle kezdete: 2020-08-31
Közszemle érvényességének vége: 2020-09-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Szociális Közalapítvány támogatni kívánja a középfokú intézményekben, illetve a felsooktatásban továbbtanuló komáromi fiatalok közül a szociálisan hátrányos helyzetu, tehetséges, szorgalmas diákokat.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.08.27
Tárgy:
Elektronikus Fizetési Szolgáltatás Tájékoztató

Közszemle kezdete: 2020-08-27
Közszemle érvényességének vége: 2020-09-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az önkormányzati ASP rendszer továbbfejlesztése és országos kiterjesztése (ASP 2.0) elnevezésu projekt fejlesztéseinek köszönhetoen már az Önök számára is elérheto az adó-, díj-és illetékfizetési kötelezettségek online lekérdezése és befizetése.

A https://e-onkromanyzat.gov.hu oldalra kattintva az ügyfél a kiválasztott önkormányzathoz tartozó az adó-, díj-és illetékfizetési kötelezettségét (pl. gépjármuadó, kommunális adó, telekadó, építményadó) elektronikus úton teljesítheti, az interneten keresztüli bankkártyás fizetés segítségével.

Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatás igénybevételéhez KAÜ bejelentkezés (pl. ügyfélkapus azonosító) szükséges, és egy tranzakcióval akár több adószámlán fennálló tartozás is befizetheto.
Tájékoztatjuk továbbá Önöket, hogy a sikeres fizetéseket követoen a bankok által küldött visszaigazoló SMS tartalmára nincs ráhatásunk.

Az SMS-ben esetlegesen eloforduló Budapest városnév a Magyar Államkincstár székhelyére utal, nem kedvezményezett önkormányzatra.

Hirdetmény letöltése


2020.08.26
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodai-iskolai szociális segíto / szociális asszisztens

Közszemle kezdete: 2020-08-26
Közszemle érvényességének vége: 2020-09-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény Család- és Gyermekjóléti Központ álláshirdetései a csatolmányban találhatóak!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2020.07.23
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2020-07-23
Közszemle érvényességének vége: 2020-08-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.07.21
Tárgy:
Lomtalanítás, veszélyes hulladék gyujtése

Közszemle kezdete: 2020-07-21
Közszemle érvényességének vége: 2020-07-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Bovebb információ a csatolmányokban olvasható!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2020.07.17
Tárgy:
Szúnyoggyérítés a városban

Közszemle kezdete: 2020-07-17
Közszemle érvényességének vége: 2020-07-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A földi kémiai védekezés július 22-én a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre. A tartaléknapok: 2020. július 23-a és 24-e.

Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.07.17
Tárgy:
ELLENORZIK A HULLADÉKTÁROLÓ MATRICÁKAT

Közszemle kezdete: 2020-07-17
Közszemle érvényességének vége: 2020-07-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az érvényesíto matricával nem rendelkezo hulladéktároló
edényzetek 2020.08.01-tol nem kerülnek ürítésre.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.07.17
Tárgy:
MEGJELENTEK AZ ESÉLY OTTHON ÚJ PÁLYÁZATAI

Közszemle kezdete: 2020-07-17
Közszemle érvényességének vége: 2020-08-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A pályázatok tartalma:

1. EFOP – 1.2.11-16-2017-00011 számú Esély-otthon – Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban pályázat keretében lakhatás biztosítása.

2.EFOP – 1.2.11-16-2017-00011 számú Esély-otthon – Otthonteremtés és közösségépítés a fiatalokért Komáromban pályázat helyi munkavállalást ösztönzo támogatása.

További részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2020.07.09
Tárgy:
Tájékoztató a városi óvodák vezetoinek kinevezésérol

Közszemle kezdete: 2020-07-09
Közszemle érvényességének vége: 2020-07-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2020.07.09
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: esetmenedzser

Közszemle kezdete: 2020-07-09
Közszemle érvényességének vége: 2020-07-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet esetmenedzser munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.07.02
Tárgy:
TÁJÉKOZTATÓ A 2020. ÉVI NYÁRI SZÜNIDEI NAPKÖZBENI GYERMEKFELÜGYELETROL

Közszemle kezdete: 2020-07-02
Közszemle érvényességének vége: 2020-07-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Szülo/Gondviselo!

Komárom Város Önkormányzata ingyenes nyári szünidei napközbeni gyermekfelügyeletet szervez az alábbiak szerint:

A nyári szünidei napközbeni gyermekfelügyelet
2020. július 27-tol 2020. augusztus 19-ig térítésmentesen igényelheto.

További részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2020.06.19
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2020-06-19
Közszemle érvényességének vége: 2020-06-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A földi kémiai védekezés 2020. június 23-án a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre.
Tartaléknapok: 2020. június 24-25.

Felhasználásra kerülo készítmény megnevezése:
Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer

A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvéru állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.

Hirdetmény letöltése


2020.06.19
Tárgy:
VESZÉLYES HULLADÉKGYUJTÉS

Közszemle kezdete: 2020-06-20
Közszemle érvényességének vége: 2020-07-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Az alább felsorolt elektronikai hulladékokat, veszélyes hulladékokat háztartásra jellemzo mennyiségben 2020. július 20-tól (hétfo) - 2020. július 28-ig (kedd), hétköznap 7.00 órától 18.00 óráig, szombaton 8. 00-tól 13:00 óráig, térítésmentesen adhatják le az alábbi telephelyen: Komárom, Marek József u. 3. (Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. telephelye)

Hirdetmény letöltése


2020.06.19
Tárgy:
Lomtalanítás a városban

Közszemle kezdete: 2020-06-19
Közszemle érvényességének vége: 2020-07-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük a Tisztelt Komáromiakat, hogy az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2020. július 13-28. között
térítésmentes lomtalanítást végez KOMÁROM VÁROS egész területén az
érvényes hulladékszállítási szerzodéssel rendelkezo lakossági ügyfelek részére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.06.18
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: gondozó - ápoló

Közszemle kezdete: 2020-06-18
Közszemle érvényességének vége: 2020-07-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye Idosek Otthona
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet gondozó - ápoló munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.06.15
Tárgy:
Szociális bérlakások kiadók

Közszemle kezdete: 2020-06-15
Közszemle érvényességének vége: 2020-06-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2020.06.09
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodapedagógus (Színes Óvoda)

Közszemle kezdete: 2020-06-09
Közszemle érvényességének vége: 2020-06-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.06.08
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2020-06-08
Közszemle érvényességének vége: 2020-06-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pályázat útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:

- Komáromi 7126/17 hrsz-ú, 1.9158 m2 terület nagyságú, kivett ipari park megnevezésu önkormányzati ingatlant.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.06.02
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodapedagógus

Közszemle kezdete: 2020-06-02
Közszemle érvényességének vége: 2020-06-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Napsugár Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Napsugár Óvoda óvodapedagógus munkakör betöltésére.

Hirdetmény letöltése


2020.05.26
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvóno

Közszemle kezdete: 2020-05-26
Közszemle érvényességének vége: 2020-06-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Szivárvány Óvoda óvodapedagógus munkakör betöltésére keres leendo kollégát!

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.05.17
Tárgy:
Szünetel a gázszolgáltatás

Közszemle kezdete: 2020-05-17
Közszemle érvényességének vége: 2020-05-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Fogyasztók!

Az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. Északi Gázüzeme értesíti a tisztelt ügyfeleit, hogy karbantartási munkák miatt 2020. 05. 19. reggel 9.00 és délután 13.00 óra között a városban szünetel a gázszolgáltatás.

A társaság a fogyasztók türelmét és megértését kéri!

További információ:
www.nkmedgazhalozat.hu

Hirdetmény letöltése


2020.05.15
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2020-05-15
Közszemle érvényességének vége: 2020-06-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pályázat útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:

- Komáromi 7135/12 hrsz-ú, 2000m2 terület nagyságú, kivett ipari park megnevezésu önkormányzati ingatlant.


Hirdetmény letöltése


2020.05.14
Tárgy:
Roncsautót szállított el a közterület-felügyüelet

Közszemle kezdete: 2020-05-14
Közszemle érvényességének vége: 2020-05-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A mellékletben található fotókon látható NZ 313BO rendszámú zöld Skoda Felíciát május 14-én szállította el a város közterület-felügyelete.

További információ: 06-80-102-653


Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2020.05.13
Tárgy:
Online bölcsodei beiratkozási lehetoség

Közszemle kezdete: 2020-05-13
Közszemle érvényességének vége: 2020-05-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Kedves Szülok!

Tájékoztatjuk a bölcsodei ellátást igénylo szüloket, hogy ebben a rendkívüli helyzetben a jelentkezés online módon is történhet a 2020/2021. tanévre.

A jelentkezéseket a mellékletben található bölcsodei felvételi kérelmet kitöltve, a komboli@komarom.hu e-mail címre várjuk!

A bölcsodei ellátás feltétele a komáromi lakcím, és a munkaviszony igazolása mindkét szülo részérol.

Köszönettel:

Tóthné Varga Viktória
intézményvezeto

Hirdetmény letöltése


2020.05.05
Tárgy:
A Kistáltos Óvoda és a Tóparti Óvoda vezetoi pályázatai

Közszemle kezdete: 2020-05-05
Közszemle érvényességének vége: 2020-06-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányokban.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2020.05.05
Tárgy:
A Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda álláshirdetései

Közszemle kezdete: 2020-05-05
Közszemle érvényességének vége: 2020-06-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2020.04.03
Tárgy:
Tájékoztatás a Tatabányai Tankerületi Központ fenntartásában muködo - 2020/2021-es tanévre történo- általános iskolák beiratkozási rendjérol

Közszemle kezdete: 2020-04-03
Közszemle érvényességének vége: 2020-04-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.03.31
Tárgy:
Közlemény az óvodai beiratkozásokról az emberi eroforrások minisztere által kiadott 7/2020. (III.25) EMMI határozat alapján

Közszemle kezdete: 2020-03-31
Közszemle érvényességének vége: 2020-04-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2020.03.27
Tárgy:
A NÉBIH oldalán publikált koronavírussal kapcsolatos útmutatók link-gyujteménye:

Közszemle kezdete: 2020-03-27
Közszemle érvényességének vége: 2020-04-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.03.06
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI...

Közszemle kezdete: 2020-03-06
Közszemle érvényességének vége: 2020-03-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A csatolmányban szereplo ingatlanjait.

Hirdetmény letöltése


2020.03.04
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI...

Közszemle kezdete: 2020-03-04
Közszemle érvényességének vége: 2020-03-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Licit útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:

- Komáromi 1373/1/A/12 hrsz-ú, természetben Komárom, Lengyár telep 8. fszt 1. szám alatti 53 m2 nagyságú önkormányzati lakást a hozzá tartozó kamrával.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.03.04
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete MEGHIRDETI önkormányzati tulajdonú építési telkeit értékesítésre

Közszemle kezdete: 2020-03-04
Közszemle érvényességének vége: 2020-04-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az ajánlatételek beadási kezdete: 2020. március 2. (hétfo) 8:00 óra
A beadási végdátum : folyamatosan visszavonásig, vagy minden telek elkeltéig.

További részletek a csatolmányban!


Hirdetmény letöltése


2020.03.02
Tárgy:
Tájékoztató az iskolák felvételi és a pedagógiai szakszolgálat muködési körzeteirol

Közszemle kezdete: 2020-03-02
Közszemle érvényességének vége: 2020-03-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2020.02.27
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: tanítóno

Közszemle kezdete: 2020-02-27
Közszemle érvényességének vége: 2020-06-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A komáromi Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda felvételt hirdet tanító munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.02.27
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: takarítói munkakör

Közszemle kezdete: 2020-02-27
Közszemle érvényességének vége: 2020-03-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Petofi Sándor Általános Iskola takarítói munkakör betöltésére keres technikai dolgozót.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.02.12
Tárgy:
Tájékoztató a gyermek óvodai jogviszonyával kapcsolatos jogszabály változásról

Közszemle kezdete: 2020-02-12
Közszemle érvényességének vége: 2020-02-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
2020. január 1. napjától – a köznevelést érinto jogszabályok módosítása értelmében – gyermekük óvodai jogviszonyával kapcsolatban a csatolmányban található dokumentumban rögzített változásokat szíveskedjenek figyelembe venni!

Hirdetmény letöltése


2020.02.12
Tárgy:
Hirdetmény Komárom város településrendezési eszközeinek 15/B. és 17. számú módosításával kapcsolatban

Közszemle kezdete: 2020-02-12
Közszemle érvényességének vége: 2020-02-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.02.04
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI...

Közszemle kezdete: 2020-02-04
Közszemle érvényességének vége: 2020-02-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi 1373/1/A/12 hrsz-ú, természetben Komárom, Lengyár telep 8. fszt 1. szám alatti 53 m2 nagyságú önkormányzati lakást a hozzá tartozó kamrával.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.01.24
Tárgy:
2020. I. félév gyujtési napok szelektív és zöldhulladék gyujtése

Közszemle kezdete: 2020-01-24
Közszemle érvényességének vége: 2020-02-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2020.01.20
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodapedagógus

Közszemle kezdete: 2020-01-20
Közszemle érvényességének vége: 2020-02-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Napsugár Óvoda a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet óvodapedagógus munkakör betöltésére.

További részletek a csatolmányban!


Hirdetmény letöltése


2020.01.06
Tárgy:
Fenyofa gyujtés

Közszemle kezdete: 2020-01-06
Közszemle érvényességének vége: 2020-01-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük a tisztelt komáromiakat, hogy az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2020. január 07. és január 09. között, valamint 2020. január 20. és január 22. között fenyofa gyujtést végez a lakossági ügyfelek részére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.12.23
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS: gyermekkönyvtáros

Közszemle kezdete: 2019-12-23
Közszemle érvényességének vége: 2020-01-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Jókai Mór Városi Könyvtár a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet
Jókai Mór Városi Könyvtár gyermekkönyvtáros munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.12.23
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI...

Közszemle kezdete: 2019-12-23
Közszemle érvényességének vége: 2020-01-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pályázat útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:

- Komáromi 7103/11 és 7108/10 hrsz-ú, összesen 3ha 4357m2 terület nagyságú, kivett ipari park megnevezésu önkormányzati ingatlant.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.12.19
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI a következo ingatlanjait

Közszemle kezdete: 2019-12-19
Közszemle érvényességének vége: 2020-01-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.12.19
Tárgy:
Lakhatás biztosítása az Esély Otthon projekt keretében

Közszemle kezdete: 2019-12-19
Közszemle érvényességének vége: 2020-01-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata vállalja, hogy két év idotartamra a Komárom Laktanya köz 5/B. tt. 2. szám alatti 51 m2 alapterületu 2 szobás, bérlakásban lakhatást biztosít a pályázaton nyertes, helyben maradó vagy itt letelepedni kívánó fiatal szakemberek számára.
A támogatási rendszer részletes a csatolmány tartalmazza.

Hirdetmény letöltése


2019.12.16
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900 Komárom, 7136 hrsz. alatti ingatlanon tervezett akkumulátor gyártó üzem II. üteméhez tartozó építési engedély módosítása ügyében

Közszemle kezdete: 2019-12-16
Közszemle érvényességének vége: 2019-12-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.12.11
Tárgy:
Hirdetmény a 2900 Komárom, 7136 hrsz. alatti ingatlanon tervezett akkumulátor gyártó üzem I. ütemében megvalósult épületeinek használatbavételi engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2019-12-11
Közszemle érvényességének vége: 2019-12-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.12.10
Tárgy:
TÁJÉKOZTATÓ a Bursa Hungarica Felsooktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2020. évi fordulójáról

Közszemle kezdete: 2019-12-10
Közszemle érvényességének vége: 2019-12-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete a 412/2019. (XI.19.) számú határozatában döntött a Bursa Hungarica Felsooktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2020. évi fordulójára beérkezett pályázatokról.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.12.09
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2019-12-09
Közszemle érvényességének vége: 2019-12-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pályázat útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:

- Komáromi 1385/37/A/5 hrsz-ú, kivett üzlethelyiség megnevezésu, 71 m2 nagyságú önkormányzati ingatlant.

Induló eladási ár: 15.400.000.-Ft
Bánatpénz összege: 1.540.000.-Ft.
Licitlépcso összege: 500.000.-Ft.

A versenytárgyalás lezárásának idopontja: 2019. december 23. (hétfo) 1400 óra.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.12.06
Tárgy:
A hétvégi ügyfélfogadás rendje a Városházán

Közszemle kezdete: 2019-12-06
Közszemle érvényességének vége: 2019-12-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Polgármesteri Hivatal tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy 2019. december 7-én (szombaton) és 2019. december 14-én (szombaton) a Polgármesteri Hivatal zárva tart.

A Járási Hivatal ügyfélfogadási rendje zavartalan.

Hirdetmény letöltése


2019.11.29
Tárgy:
ELADÓ ÖNKORMÁNYZATI INGATLANOK

Közszemle kezdete: 2019-11-29
Közszemle érvényességének vége: 2019-12-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.11.27
Tárgy:
ELEKTRONIKAI HULLADÉKGYUJTÉS

Közszemle kezdete: 2019-11-27
Közszemle érvényességének vége: 2019-12-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

A feleslegessé vált elektronikai hulladék szervezett begyujtését kívánjuk megvalósítani városunkban 2019. december 2-a és 7-e között.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.11.26
Tárgy:
Lakossági fórum - 2019.12.04.

Közszemle kezdete: 2019-11-26
Közszemle érvényességének vége: 2019-12-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata lakossági fórumot hirdet az alábbi témákban:
1. Komárom Város településrendezési eszközeinek 15/B. számú módosítása.
2. Komárom Város településrendezési eszközeinek 17. számú módosítása.
3. Komárom Város településrendezési eszközeinek 18. számú módosítása.

Részletek a csatolt dokumentumban olvashatók.

Hirdetmény letöltése


2019.11.20
Tárgy:
FOGADÓÓRA A SZONYI KIRENDELTSÉGEN

Közszemle kezdete: 2019-11-20
Közszemle érvényességének vége: 2019-12-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Szonyiek, Molajiak!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2019. december 2-án, 17-tol 18 óráig Dr. Kreft-Horváth Loránd „Szonyért felelos alpolgármester” és Takács József önkormányzati képviselo FOGADÓÓRÁT tartanak a szonyi kirendeltségen. Szeretettel várják a városrész lakóit!

Hirdetmény letöltése


2019.11.19
Tárgy:
LOMTALANÍTÁSI FELHÍVÁS

Közszemle kezdete: 2019-11-19
Közszemle érvényességének vége: 2019-12-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük a Tisztelt Komáromiakat, hogy az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2019. november 25. és december 6. között térítésmentes lomtalanítást végez KOMÁROM VÁROS egész területén az érvényes hulladékszállítási szerzodéssel rendelkezo lakossági ügyfelek részére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.11.15
Tárgy:
Teljes útzár Szonyben

Közszemle kezdete: 2019-11-15
Közszemle érvényességének vége: 2019-11-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
HIRDETMÉNY

2019. november 18-19-20-án lezárásra került a Szabadság út teljes szakasza, a helyi híd felújítása, valamint megkerülo kis vízi ág építése miatt.
A hátsó tatai út felol így az érintett útszakaszon nem lehet megközelíteni a szonyi városrészt!

Az okozott kellemetlenségért türelmet és megértést kérünk!

Köszönjük!

Tisztelettel:
Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése


2019.11.06
Tárgy:
Komáromi városi történelmi vetélkedo 2020 áprilisában

Közszemle kezdete: 2019-11-06
Közszemle érvényességének vége: 2019-12-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Magyar Országgyulés határozata alapján április 12-e a felvidéki kitelepítettek és deportáltak emléknapja, Komárom a felvidéki kitelepítettek emlékvárosa.
A Kecskés László Társaság Alapítvány célja, hogy a második világháború után a felvidéki magyarok kitelepítésének és deportálásának megalázó és fájdalmas történetét a fiatal korosztály is megismerje. A Kecskés László Társaság kiemelten fontosnak tartja, hogy a komáromi középiskolások tudják a kitelepítések történetét, ezért versenyt hirdet mindkét Komárom – tehát Észak- és Dél-Komárom - minden középiskolás tanulója számára.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2019.10.17
Tárgy:
Zöldhulladék-gyujtés a városban

Közszemle kezdete: 2019-10-17
Közszemle érvényességének vége: 2019-10-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
AZ NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. értesíti a tisztelt komáromiakat, hogy a cég 2019. október és november közötti idoszakban TÉRÍTÉSMENTES ZÖLDHULLADÉK gyujtést végez KOMÁROM családi házas övezetében az érvényes hulladékszállítási szerzodéssel rendelkezo lakossági ügyfelek részére a csatolmányban olvasható ütemezés szerint.

Hirdetmény letöltése


2019.10.04
Tárgy:
TÁJÉKOZTATÁS: ügyeleti rend a járási hivatalban

Közszemle kezdete: 2019-10-04
Közszemle érvényességének vége: 2019-10-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Járási Hivatal kormányablakai

2900 Komárom, Szabadság tér 1.
2943 Bábolna, Jókai utca 12.

a 2019. október 13-án tartandó helyi önkormányzati képviselok és polgármesterek választásának sikeres lebonyolítása érdekében ügyeletet tartanak az alábbi idopontokban:

2019. október 12. (szombat) 8.00-19.00
2019. október 13. (vasárnap) 7.00-19.00

Ezeken a napokon csak a választáshoz szükséges okmányok ügyintézésére lesz lehetoség, egyéb ügyek intézése a szokásos nyitvatartási idoben történik.

Megértésüket köszönjük!

Komáromi Járási Hivatal

Hirdetmény letöltése


2019.10.04
Tárgy:
Már lehet jelentkezni a Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázatra

Közszemle kezdete: 2019-10-04
Közszemle érvényességének vége: 2019-11-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata az Emberi Eroforrások Minisztériumával együttmuködve ezennel kiírja a 2020. évre a Bursa Hungarica Felsooktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsooktatási hallgatók számára.

További részletek a csatolmányokban!


Hirdetmény letöltése

Melléklet


2019.09.27
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2019-09-27
Közszemle érvényességének vége: 2019-10-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2019. október 1-3. közötti idoszakban rovarkártevo kártétele elleni zöldterület permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek. Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom parkjai, 47 ha
A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 12:00 – 18:00 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Decis Mega, Nonit
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre mérsékelten kockázatos.

Hirdetmény letöltése


2019.09.24
Tárgy:
Lomtalanítás a városban

Közszemle kezdete: 2019-09-24
Közszemle érvényességének vége: 2019-12-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. értesíti a tisztelt komáromiakat, hogy a cég 2019. november 25-e és december 6-a között térítésmentes lomtalanítást végez a város egész területén az érvényes hulladékszállítási szerzodéssel rendelkezo lakossági ügyfelek részére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.09.23
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT:

Közszemle kezdete: 2019-09-23
Közszemle érvényességének vége: 2019-10-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Jókai Mór Városi Könyvtár a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Jókai Mór Városi Könyvtár feldolgozó és helyismereti könyvtáros munkakör betöltésére.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.09.20
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2019-09-20
Közszemle érvényességének vége: 2019-10-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi 7135/20 és 7135/23 hrsz-ú, összesen 2ha 6864m2 terület nagyságú, beruházási célterület megnevezésu önkormányzati ingatlant.

további részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.09.18
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2019-09-18
Közszemle érvényességének vége: 2019-09-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2019. szeptember 18-21. közötti idoszakban rovarkártevo kártétele elleni zöldterület permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom parkjai, 47 ha
A munka kezdetének és befejezésének idopontja:
19.00-23.00 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Decis Mega, Nonit
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre mérsékelten kockázatos.

Hirdetmény letöltése


2019.09.06
Tárgy:
TÁJÉKOZTATÓ új lakossági monitoring rendszer telepítésérol

Közszemle kezdete: 2019-09-06
Közszemle érvényességének vége: 2019-09-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.09.04
Tárgy:
A Komáromi Roma Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatást tart

Közszemle kezdete: 2019-09-04
Közszemle érvényességének vége: 2019-09-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Idopont: 2019. 09. 12. 15.00 óra
Helyszín: Városháza, kis tanácsterem

További részletek a csatolmányban.

Hirdetmény letöltése


2019.08.29
Tárgy:
SK Battery Hungary Kft. biztonsági elemzése

Közszemle kezdete: 2019-08-29
Közszemle érvényességének vége: 2019-09-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Lakossági tájékoztató és nyilvános biztonsági elemzés megtalálható a csatolmányokban.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2019.08.28
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2019-08-28
Közszemle érvényességének vége: 2019-08-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. augusztus 28-29-én amerikai szövolepke elleni védekezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom díszfái
A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 6:00:10:00 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Dipel DF, Csöpp Mix Super, Nonit
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre nem jelölésköteles

Hirdetmény letöltése


2019.08.27
Tárgy:
Biztonsági elemzés közzététele

Közszemle kezdete: 2019-08-27
Közszemle érvényességének vége: 2019-09-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek az alábbi letölthető állományban találhatók:

Letöltés

Hirdetmény letöltése


2019.08.22
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI...

Közszemle kezdete: 2019-08-22
Közszemle érvényességének vége: 2019-09-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Licit útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:

- Komáromi 1069//A/1 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 31. 1. szám alatti 53 m2 nagyságú önkormányzati lakást.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.08.13
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: takarítói munkakör

Közszemle kezdete: 2019-08-13
Közszemle érvényességének vége: 2019-08-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÁLLÁSAJÁNLAT: takarító

Tatabányai Tankerületi Központ a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet KEM Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejleszto Iskola és Kollégium Móra Ferenc Tagintézményében takarító munkakör betöltésére.

Hirdetmény letöltése


2019.08.13
Tárgy:
Pályázati felhívás: hátrányos helyzetu, tehetséges diákoknak

Közszemle kezdete: 2019-08-13
Közszemle érvényességének vége: 2019-09-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Szociális Közalapítvány támogatni kívánja a középfokú intézményekben, illetve a felsooktatásban továbbtanuló komáromi fiatalok közül a szociálisan hátrányos helyzetu, tehetséges, szorgalmas diákokat.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.08.12
Tárgy:
HIRDETMÉNY: Komárom Város Önkormányzata tájékoztatja a Lakosságot, hogy Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete elfogadta a településkép védelmérol szóló 20/2018. (XI.22.) önkormányzati rendeletének módosítását.

Közszemle kezdete: 2019-08-12
Közszemle érvényességének vége: 2019-08-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom város területén zajló nemzetgazdasági szempontból kiemelkedoen fontos beruházás, az új Duna-híd építése, valamint a meglévo elektronikus hírközlési hálózatok fejlesztése szükségessé tett bizonyos infrastrukturális fejlesztéseket, antenna tornyok elhelyezését és hírközlési kábelek cseréjét. A Településképi rendelet (továbbiakban: TKR) módosítása lehetové teszi, hogy meglévo hírközlési kábel korszerubbre cserélése esetén lehessen a meglévo légkábelt cserélni, illetve egyedi esetekben az eloírtakhoz képest más területeken is engedi antennatorony elhelyezését.

A TKR elérheto a város honlapján az alábbi útvonalon:
www.komarom.hu / Önkormányzat / Polgármesteri Hivatal /
Településképi Rendelet

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.08.12
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2019-08-12
Közszemle érvényességének vége: 2019-08-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A földi kémiai védekezés 2019. augusztus 14-én a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2019. augusztus 15-16.

Hirdetmény letöltése


2019.08.06
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2019-08-06
Közszemle érvényességének vége: 2019-08-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. augusztus 7-én vadgesztenyefa-levélaknázómoly kártétele elleni permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Méhekre kifejezetten kockázatos!

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.08.06
Tárgy:
SZÜNETEL A GÁZSZOLGÁLTATÁS

Közszemle kezdete: 2019-08-06
Közszemle érvényességének vége: 2019-08-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. értesíti tisztelt ügyfeleit, hogy augusztus 8-án, reggel 9.00 és délután 17.00 óra között karbantartási munkák miatt a gázszolgáltatás szünetel!

Ebben az idoszakban a szolgáltatás zavartalan újraindítása érdekében a gázméro elotti focsapot zárva kell tartani és a gázvételezést szüneteltetni szükséges!

A társaság fogyasztók megértését és türelmét kéri!

További információ: www.nkmedgazhalozat.hu

Hirdetmény letöltése


2019.08.02
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: területi védono

Közszemle kezdete: 2019-08-02
Közszemle érvényességének vége: 2019-08-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egészségügyi Alapellátási Szolgálata pályázatot hirdet határozatlan ideju területi védono munkakör betöltésére.

A munkakör azonnal betöltheto!

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Dr. Juhászné Dr. Gordán Ildikó nyújt, a 06 34 345-923-as telefonszámon vagy az eualap@novonet.hu címen.


Hirdetmény letöltése


2019.07.15
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2019-07-15
Közszemle érvényességének vége: 2019-07-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
licit útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:

- Komáromi 1374/9/A/5 hrsz-ú, természetben Komárom, Térffy Gyula utca 31. 1. szám alatti 53 m2 nagyságú önkormányzati lakást.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.07.15
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI 2.0

Közszemle kezdete: 2019-07-15
Közszemle érvényességének vége: 2019-07-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
licit útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:

- Komáromi 1374/9/A/5 hrsz-ú, természetben Komárom Lengyár telep 3. 5. ajtó szám alatti 31 m2 nagyságú önkormányzati lakást.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.07.10
Tárgy:
Biztonsági jelentés közzététele

Közszemle kezdete: 2019-07-10
Közszemle érvényességének vége: 2019-07-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2019.07.04
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: intézményi egységvezeto

Közszemle kezdete: 2019-07-04
Közszemle érvényességének vége: 2019-07-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye
Hajléktalanok Menedékháza intézményi egységvezeto munkakör betöltésére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.06.28
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: tanító

Közszemle kezdete: 2019-06-28
Közszemle érvényességének vége: 2019-08-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A komáromi Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda felvételt hirdet:

tanító munkakör
betöltésére a 2019/2020-as tanévtol.

Szükséges iratok:
szakmai pályázat, diploma fénymásolata, önéletrajz

Beadási határido: 2019. augusztus 15.

Jelentkezés postai úton: 2900 Komárom, Bajcsy-Zs. u. 15.
E-mail: titkarsag@szirka.hu

Hirdetmény letöltése


2019.06.28
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI a következo üzlethelyiséget

Közszemle kezdete: 2019-06-28
Közszemle érvényességének vége: 2019-07-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.06.28
Tárgy:
Áramszünetek a városban

Közszemle kezdete: 2019-06-28
Közszemle érvényességének vége: 2019-07-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.06.28
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: építésügyi hatósági ügyintézo

Közszemle kezdete: 2019-06-28
Közszemle érvényességének vége: 2019-07-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Polgármesteri Hivatal a közszolgálati tisztviselokrol szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Komáromi Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály építésügyi hatósági ügyintézo munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.06.25
Tárgy:
ÓVODAI ÉS ISKOLAI SZOCIÁLIS SEGÍTO TEVÉKENYSÉG FEJLESZTÉSE A KOMÁROMI JÁRÁSBAN

Közszemle kezdete: 2019-06-25
Közszemle érvényességének vége: 2019-07-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatással valósult meg fejlesztés a Komáromi Járásban. A Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény a Széchenyi 2020 Emberi Eroforrás Fejlesztési Operatív Program keretében összesen 39 866 123 forint vissza nem térítendo támogatást nyert a szociális ellátórendszer korszerusítése céljából.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.06.18
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2019-06-18
Közszemle érvényességének vége: 2019-06-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4., tevékenységi engedély száma: 961-3/2010.) 2019. június 18-19-én földi melegködös (tartaléknap június 20-21. ) és 2019. június 20-án (tartaléknap Június 21.) légi kémiai ULV szúnyoggyérítést végez kedvezo idojárási feltételek megléte esetén.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.06.18
Tárgy:
HIRDETMÉNY

Közszemle kezdete: 2019-06-18
Közszemle érvényességének vége: 2019-07-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tájékoztatjuk Önöket, hogy sor került Komárom város településrendezési eszközei 12. számú módosításának elfogadására.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.06.14
Tárgy:
Harmadfokú hoségriasztás lépett életbe

Közszemle kezdete: 2019-06-14
Közszemle érvényességének vége: 2019-06-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=press_sajto_olvas&kid=986

Hirdetmény letöltése


2019.06.11
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2019-06-11
Közszemle érvényességének vége: 2019-06-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata a mai és a holnapi napon (06.11 - 06.12) saját költségvetésének terhére további földi kémiai szúnyogirtást hajt végre a város teljes területén!

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.06.05
Tárgy:
Lakossági fórum - 2019. 06. 13. 18.00 óra

Közszemle kezdete: 2019-06-05
Közszemle érvényességének vége: 2019-06-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.05.27
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: építésügyi hatósági ügyintézo

Közszemle kezdete: 2019-05-27
Közszemle érvényességének vége: 2019-06-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.05.03
Tárgy:
Lomtalanítás a városban

Közszemle kezdete: 2019-05-03
Közszemle érvényességének vége: 2019-05-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2019. május 6-17. között
térítésmentes lomtalanítást végez KOMÁROM VÁROS egész területén az érvényes hulladékszállítási szerzodéssel rendelkezo lakossági ügyfelek részére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.04.29
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900, Komárom, Ipari park, 7136 hrsz. alatti ingatlanon tervezett akkumlátorgyártó üzem I. üteméhez tartozó építési engedély ismételt módosítása - és a II. ütemhez tartozó felépítmény építési engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2019-04-29
Közszemle érvényességének vége: 2019-05-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2019.04.29
Tárgy:
Lomtalanítás 2019 tavasz

Közszemle kezdete: 2019-04-29
Közszemle érvényességének vége: 2019-05-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.04.29
Tárgy:
Hulladékgyujtések

Közszemle kezdete: 2019-04-29
Közszemle érvényességének vége: 2019-05-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Veszélyes-, szelektív-, és zöldhulladék gyujtés információi letölthetok.

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2019.04.17
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA eloadásra hirdeti

Közszemle kezdete: 2019-04-17
Közszemle érvényességének vége: 2019-04-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.04.09
Tárgy:
Hirdetmény: Komárom város településrendezési eszközök 14. számú módosítása

Közszemle kezdete: 2019-04-09
Közszemle érvényességének vége: 2019-04-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromi Lakosok!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy sor került Komárom város településrendezési eszközök 14. számú módosításának elfogadására, melynek keretében az Ipari Parkban a 0217* övezetben, az Újszállási útra meroleges „nem beépítheto terület” megnevezésu szabályozási elem törlése, valamint az új Duna-hídra vezeto körforgalomból a Puskás Tivadar utca irányába egy beköto ág kiszabályozása történt.

A Képviselo-testület által elfogadott anyag megtekintheto a város honlapján (www.komarom.hu), vagy személyesen érdeklodhetnek a Komáromi Polgármesteri Hivatal épületében a Foépítészi Csoportnál (2900 Komárom, Szabadság tér 1. Fsz. 4. iroda).

Komárom, 2019. április 8.

dr. Baksa-Ströcker Renáta dr. Molnár Attila
jegyzo polgármester

Hirdetmény letöltése


2019.04.09
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: gondozó, ápoló

Közszemle kezdete: 2019-04-09
Közszemle érvényességének vége: 2019-04-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye Idosek Otthona a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet gondozó, ápoló munkakör betöltésére.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. április 26.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.04.09
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: terápiás munkatárs, szociális munkatárs

Közszemle kezdete: 2019-04-09
Közszemle érvényességének vége: 2019-04-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye Idosek Otthona a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet terápiás munkatárs, szociális munkatárs munkakör betöltésére.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. április 26.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.04.05
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: védono

Közszemle kezdete: 2019-04-05
Közszemle érvényességének vége: 2019-04-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egészségügyi Alapellátási Szolgálata pályázatot hirdet területi védono munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.03.29
Tárgy:
Óvodai beíratás

Közszemle kezdete: 2019-03-29
Közszemle érvényességének vége: 2019-04-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÓVODAI BEIRATKOZÁS

Tisztelt Szülok!

Városunk óvodáiba a felvétel folyamatos, de az általános beiratkozás idopontja: 2019. április 29-30. 8.00-tól 16.00 óráig tart.

Kérjük, hogy lehetoség szerint az évközi felvétel iránti igények bejelentését is ez alkalommal szíveskedjenek megtenni.

Részletek a csatolmányokban

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2019.03.25
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900 Komárom, Ipari parkba 7135 / 16. hrsz. alatti ingatlanon tervezett központi iroda épület és porta használatbavételi engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2019-03-25
Közszemle érvényességének vége: 2019-04-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.03.25
Tárgy:
Hirdetmény a 2900 Komárom, Ipari Park 7135/16 hrsz. alatti ingatlanon felépített raktárépület használatbavételi engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2019-03-25
Közszemle érvényességének vége: 2019-04-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.03.25
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI...

Közszemle kezdete: 2019-03-25
Közszemle érvényességének vége: 2019-03-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pályázat útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:

- Komáromi 1782/203 hrsz-ú, kivett beépítetlen terület megnevezésu, 4063 m2 terület nagyságú önkormányzati ingatlant.

Induló eladási ár: 31.300.000.-Ft
Bánatpénz összege: 3.130.000.-Ft.
Licitlépcso összege: 500.000.-Ft.

A versenytárgyalás lezárásának idopontja: 2019. március 31. (vasárnap) 1800 óra.

Hirdetmény letöltése


2019.03.25
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900, Komárom, Ipari park, 7136 hrsz. alatti ingatlanon tervezett akkumulátor gyártó üzem II. ütemének építési engedélyezési eljárása ügyében.

Közszemle kezdete: 2019-03-25
Közszemle érvényességének vége: 2019-04-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.03.25
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900, Komárom, Ipari park, 7136 hrsz. alatti ingatlanon tervezett akkumlátorgyártó üzem I. üteméhez tartozó építési engedély ismételt módosítása ügyében

Közszemle kezdete: 2019-03-25
Közszemle érvényességének vége: 2019-04-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.03.20
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: régész

Közszemle kezdete: 2019-03-20
Közszemle érvényességének vége: 2019-04-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Klapka György Múzeum a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet régész munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.03.19
Tárgy:
Digitális kompetenciafejleszto továbbá angol és német nyelvu általános nyelvi képzés indul áprilistól

Közszemle kezdete: 2019-03-19
Közszemle érvényességének vége: 2019-04-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2019.03.19
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI...

Közszemle kezdete: 2019-03-19
Közszemle érvényességének vége: 2019-04-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pályázat útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:

- Komáromi 031/7 és 031/8 hrsz-ú ingatlanokból kialakuló belterületi, ipari parki összesen 7ha 1312m2 terület nagyságú önkormányzati ingatlant.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.03.12
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a bírósági ülnökök megválasztásáról

Közszemle kezdete: 2019-03-12
Közszemle érvényességének vége: 2019-03-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.03.07
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900, Komárom, Ipari park, 7136 hrsz. alatti ingatlanon tervezett akkumulátor gyártó üzem II. ütemének tereprendezési alapozási munkáinak építési engedélye ügyében.

Közszemle kezdete: 2019-03-07
Közszemle érvényességének vége: 2019-03-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.03.07
Tárgy:
Tájékoztató az általános iskolai beíratás rendjérol

Közszemle kezdete: 2019-03-07
Közszemle érvényességének vége: 2019-03-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.03.06
Tárgy:
Tájékoztató hivatásos gondnoki képzésrol

Közszemle kezdete: 2019-03-06
Közszemle érvényességének vége: 2019-03-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.03.04
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: pszichológiai tanácsadó

Közszemle kezdete: 2019-03-04
Közszemle érvényességének vége: 2019-03-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény pályázatot hirdet pszichológiai tanácsadó munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.02.26
Tárgy:
Zöldhulladék-gyujtés a városban

Közszemle kezdete: 2019-02-26
Közszemle érvényességének vége: 2019-05-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük a tisztelt komáromiakat, hogy az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2019. március és május közötti idoszakban TÉRÍTÉSMENTES ZÖLDHULLADÉK gyujtést végez KOMÁROM családi házas övezetében az érvényes hulladékszállítási szerzodéssel rendelkezo lakossági ügyfelek részére a mellékletbol letöltheto ütemezés szerint.

Hirdetmény letöltése


2019.02.25
Tárgy:
KSH adatgyujtés a városban

Közszemle kezdete: 2019-02-25
Közszemle érvényességének vége: 2019-03-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Komárom településen a hivatal elnöke által 2019-re engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek
gyakorlata szerint.

Hirdetmény letöltése


2019.02.14
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900 Komárom, Ipari parkba 7135 / 16. hrsz. alatti ingatlanon tervezett központi épület és porta használatbavételi engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2019-02-14
Közszemle érvényességének vége: 2019-02-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.02.14
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900 Komárom, Ipari parkba 7135 / 16. hrsz. alatti ingatlanon felépített TDS-50 raktárépület használatbavételi engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2019-02-14
Közszemle érvényességének vége: 2019-02-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.02.12
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900, Komárom, Ipari park, 7136 hrsz. alatti ingatlanon tervezett akkumulátor gyártó üzem II. ütemének tereprendezési alapozási munkáinak építési engedélye ügyében.

Közszemle kezdete: 2019-02-12
Közszemle érvényességének vége: 2019-02-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.02.06
Tárgy:
Az SK Battery ÁLLÁSAJNÁNLATAI

Közszemle kezdete: 2019-02-06
Közszemle érvényességének vége: 2019-02-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A dél-koreai akkumulátorgyártó társaság a következo pozíciókra keres munkatársakat:

Létesítményüzemeltetési technikus, karbantartó
Biztonságirendszer-mérnök
IT termelési mérnök
IT hálózati mérnök 1
IT hálózati mérnök 2

További információ:
www.skbhungary.com

Hirdetmény letöltése


2019.01.30
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900, Komárom, Ipari park, 7136 hrsz. alatti ingatlanon tervezett akkumlátorgyártó üzem építési engedélyének ismételt módosítása ügyében.

Közszemle kezdete: 2019-01-30
Közszemle érvényességének vége: 2019-02-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.01.25
Tárgy:
MEGHÍVÓ: közmeghallgatásra

Közszemle kezdete: 2019-01-25
Közszemle érvényességének vége: 2019-01-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. CLXXXIX. törvény 54.§-a alapján Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete KÖZMEGHALLGATÁST tart 2019. január 28-án (hétfon) 13:00 órai kezdettel a Városháza Dísztermében, amelyre Komárom Város polgárait ezúton tisztelettel és szeretettel meghívom.

NAPIRENDEK:
1. Tájékoztató Komárom Város Önkormányzata 2019. évi költségvetési rendeletének tervezetérol

Komárom, 2019. január 23.

Dr. Molnár Attila polgármester



Hirdetmény letöltése


2019.01.17
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: pszichológiai tanácsadó

Közszemle kezdete: 2019-01-17
Közszemle érvényességének vége: 2019-02-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény pszichológiai tanácsadó munkakör betöltésére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.01.14
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: kisgyermeknevelo

Közszemle kezdete: 2019-01-14
Közszemle érvényességének vége: 2019-02-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Aprótalpak Bölcsode a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Minivár Bölcsode kisgyermeknevelo munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony idotartama:
határozatlan ideju közalkalmazotti jogviszony

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2019.01.07
Tárgy:
Karácsonyfa gyujtés a városban

Közszemle kezdete: 2019-01-07
Közszemle érvényességének vége: 2019-01-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük a Tisztelt Komáromiakat, hogy az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2019. január 14. és január 16. között, valamint 2019. január 28. és január 30. között fenyofa gyujtést végez a lakossági ügyfelek részére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.12.28
Tárgy:
MEGHÍVÓ: fórum a településrendezési terv módosításáról

Közszemle kezdete: 2018-12-28
Közszemle érvényességének vége: 2019-01-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Komárom Város Önkormányzata lakossági fórumot hirdet, melynek témája Komárom Város településrendezési eszközeinek 12. és 14. számú módosítása.

Idopont: 2019. január 10. (csütörtök) 16:00 óra
Helyszín: Városháza, díszterem
(2900 Komárom, Szabadság tér 1.)

A településrendezési terv módosításával kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat a fórumon szóban tehetik meg, vagy a fórumtól számított 8 napon belül a varostervezes@komarom.hu címre vagy postai úton (Foépítészi Csoport, 2900 Komárom, Szabadság tér 1.) tudják az önkormányzathoz eljuttatni.

Szeretettel várunk minden érdeklodot!

Tisztelettel:
Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése


2018.12.27
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: feldolgozó és helyismereti könyvtáros munkakör

Közszemle kezdete: 2018-12-27
Közszemle érvényességének vége: 2019-02-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Jókai Mór Városi Könyvtár a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet
Jókai Mór Városi Könyvtár feldolgozó és helyismereti könyvtáros
munkakör betöltésére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.12.20
Tárgy:
ELOADÓ TELKEKET HIRDET AZ ÖNKORMÁNYZAT

Közszemle kezdete: 2018-12-20
Közszemle érvényességének vége: 2019-01-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A vételi ajánlatok folyamatosan beadhatók.

Beadás kezdete:
2019. január 3. (csütörtök) 8:00 óra

Beadás vége:
folyamatosan visszavonásig, vagy minden telek elkeltéig

Beadás módja:
Postai úton vagy személyesen a Polgármesteri Hivatal jegyzoi titkárságára, lezárt borítékban.

A borítékon fel kell tüntetni a megvásárolni kívánt ingatlan helyrajzi számát.

Személyes beadás ideje:
Hétfo-csütörtöki munkanapokon:
08:00-12:00 óra és 13:00-16:00 óra között
Pénteki munkanapon: 08:00-12:00 óra között

Beadás helye (postai cím):
Komáromi Polgármesteri Hivatal, 2900 Komárom, Szabadság tér 1.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2018.12.12
Tárgy:
Önkormányzati ingatlan pályázati értékesítése

Közszemle kezdete: 2018-12-12
Közszemle érvényességének vége: 2018-12-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.12.10
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: pszichológiai tanácsadó

Közszemle kezdete: 2018-12-10
Közszemle érvényességének vége: 2019-01-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény a
"Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény Család- és Gyermekjóléti Központ pszichológiai tanácsadó munkakör betöltésére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.12.10
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: esetmenedzser

Közszemle kezdete: 2018-12-10
Közszemle érvényességének vége: 2019-01-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény Család- és Gyermekjóléti Központ esetmenedzser munkakör betöltésére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.12.05
Tárgy:
Elkészült a településkép védelmérol szóló rendelet

Közszemle kezdete: 2018-12-05
Közszemle érvényességének vége: 2018-12-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Komárom Város Önkormányzata tájékoztatja Önöket, hogy Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete megalkotta a településkép védelmérol szóló 20/2018. (XI.22.) önkormányzati rendeletét.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2018.12.03
Tárgy:
TÁJÉKOZTATÓ a Bursa Hungarica Felsooktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2019. évi fordulójáról

Közszemle kezdete: 2018-12-03
Közszemle érvényességének vége: 2018-12-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete a 330/2018. (XI.21.) számú határozatában döntött a Bursa Hungarica Felsooktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2019. évi fordulójára beérkezett pályázatokról.

A Képviselo-testület döntése értelmében az ösztöndíjrendszer „A” típusú változatában 53 fot, „B” típusú változatában 3 fot támogat havi 4000 Ft/fo összeggel. A jóváhagyott döntési listát 2018. november 29-én megküldtük az Emberi Eroforrás Támogatáskezelonek.

Az „A” változatra pályázók 2019. február 1-tol 2020. január 31-ig, a „B” változatra pályázók 2019. szeptember 1-tol 2022. június 30-ig kapják a támogatást. A támogatás egyik típusa sem vonatkozik a július és augusztus hónapokra.

Komárom, 2018. december 3.

Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése


2018.11.26
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: területi védono

Közszemle kezdete: 2018-11-26
Közszemle érvényességének vége: 2018-12-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egészségügyi Alapellátási Szolgálata pályázatot hirdet területi védono munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.11.23
Tárgy:
Aranytál Étterem, Hotel és Rendezvényterme zajkibocsátási követelmények megállapítása

Közszemle kezdete: 2018-11-23
Közszemle érvényességének vége: 2018-12-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.11.10
Tárgy:
Rajzpályázat

Közszemle kezdete: 2018-11-10
Közszemle érvényességének vége: 2018-11-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.11.07
Tárgy:
KÉRDOÍV: Minoségi humán szolgáltatások fejlesztése Komáromtól Nyergesújfaluig, a Duna mentén

Közszemle kezdete: 2018-11-07
Közszemle érvényességének vége: 2018-11-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Városunkban az elmúlt idoszakban elindult az EFOP-1.5.2-16-00020 számú, „Minoségi humán szolgáltatások fejlesztése Komáromtól Nyergesújfaluig, a Duna mentén” elnevezésu projekt, melyhez a komáromi lakosok szíves segítségét és közremuködését várjuk a kérdoívek kitöltésével!

Köszönjük!

https://goo.gl/forms/Zw0LFUQwzcnh94Rg1

Hirdetmény letöltése


2018.10.25
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900, Komárom, Ipari park, 7136 hrsz. alatti ingatlanon tervezett akkumlátorgyártó üzem építési engedélyének módosítása ügyében.

Közszemle kezdete: 2018-10-25
Közszemle érvényességének vége: 2018-11-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.10.11
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI...

Közszemle kezdete: 2018-10-11
Közszemle érvényességének vége: 2018-10-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Elektronikus licit útján, a kizárólagos tulajdonát képezo alábbi ingatlant:

- a komáromi 1921/A/3 hrsz-ú, kivett lakás megnevezésu 42 m2 alapterületu önkormányzati ingatlant, valamint a hozzá tartozó 1921/B/3 hrsz-ú, kivett egyéb helyiség megnevezésu 7 m2 alapterületu önkormányzati ingatlant.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.10.10
Tárgy:
A Kormányablak év végi ügyfélfogadási idopontjainak változásai

Közszemle kezdete: 2018-10-10
Közszemle érvényességének vége: 2018-12-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
TISZTELT ÜGYFELEINK!

Az alábbiakban tájékoztatjuk Önöket a Komáromi Járási Hivatal Kormányablakainak 2018. év végi ügyfélfogadási ido változásairól.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.10.02
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900, Komárom, Ipari park, 7136 hrsz. alatti ingatlanon tervezett akkumlátorgyártó üzem építési engedélyének módosítása ügyében

Közszemle kezdete: 2018-10-02
Közszemle érvényességének vége: 2018-10-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.10.01
Tárgy:
Tájékoztató az iskolai díjbefizetésekrol

Közszemle kezdete: 2018-10-01
Közszemle érvényességének vége: 2018-12-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Szüloket / Gondviseloket, hogy 2018. szeptember 1. napjától módosult az étkezési térítési díjak befizetésének rendje, formája.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.09.27
Tárgy:
Roma közmeghallgatás

Közszemle kezdete: 2018-09-27
Közszemle érvényességének vége: 2018-10-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi roma Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatást tart, október 4-én, 14.30-tól, a városháza kis tanácstermében.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.09.24
Tárgy:
ELEKTRONIKAI HULLADÉKGYUJTÉS

Közszemle kezdete: 2018-09-24
Közszemle érvényességének vége: 2018-10-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Az elektronikai hulladékokat 2018. október 1-tol október 5-ig, munkanapokon, 7.00-tol 15.00 óráig, térítésmentesen adhatják le az alábbi telephelyen:

Komárom, Marek József u. 3.
(Komáromi Városgazda Nonprofit Kft.)

Tisztelettel:
Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése


2018.09.20
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: múzeumigazgató

Közszemle kezdete: 2018-09-20
Közszemle érvényességének vége: 2018-10-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet a Komáromi Klapka György Múzeum múzeum igazgató (magasabb vezeto) munkakör betöltésére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.09.20
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: takarítói munkakör

Közszemle kezdete: 2018-09-20
Közszemle érvényességének vége: 2018-09-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A komáromi Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda (2900 Komárom, Bajcsy-Zs. u. 15.; e-mail: sz-irka@primposta.com) pályázatot hirdet 4 órás takarítói munkakör betöltésére, 2018. október 01-jétol.

A pályázat mellékletei: önéletrajz, végzettséget igazoló bizonyítvány másolata, erkölcsi bizonyítvány (késobb is csatolható).

A pályázat beérkezési határideje: 2018. szeptember 26.
A pályázat leadható személyesen az iskolában, postai úton vagy e-mail-ben.

Hirdetmény letöltése


2018.09.17
Tárgy:
Lomtalanítás a városban

Közszemle kezdete: 2018-09-17
Közszemle érvényességének vége: 2018-10-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2018. szeptember 24. és október 05. között térítésmentes lomtalanítást végez KOMÁROM VÁROS egész területén az érvényes hulladékszállítási szerzodéssel rendelkezo lakossági ügyfelek részére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.09.12
Tárgy:
ZÖLDHULLADÉK GYUJTÉS a városban

Közszemle kezdete: 2018-09-12
Közszemle érvényességének vége: 2018-11-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük KOMÁROM Város Tisztelt lakosságát, hogy az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2018. novemberéig
TÉRÍTÉSMENTES ZÖLDHULLADÉK gyujtést végez KOMÁROM családi házas övezetében az érvényes hulladékszállítási szerzodéssel rendelkezo lakossági ügyfelek részére mellékletben található ütemezés szerint.

Hirdetmény letöltése


2018.09.12
Tárgy:
Lomtalanítás, elektronikai hulladék gyujtés

Közszemle kezdete: 2018-09-12
Közszemle érvényességének vége: 2018-10-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2018.09.11
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: múzeum igazgató

Közszemle kezdete: 2018-09-11
Közszemle érvényességének vége: 2018-10-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet a Komáromi Klapka György Múzeum múzeum igazgató (magasabb vezeto) munkakör betöltésére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.09.10
Tárgy:
Tájékoztató az óvodai díjbefizetésekrol

Közszemle kezdete: 2018-09-10
Közszemle érvényességének vége: 2018-09-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Szüloket / Gondviseloket, hogy 2018. szeptember 1. napjától módosult az étkezési térítési díjak befizetésének rendje, formája.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.09.07
Tárgy:
Lótartóknak szóló tájékoztató

Közszemle kezdete: 2018-09-07
Közszemle érvényességének vége: 2018-09-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tekintettel arra, hogy hazánkban is elofordult a bejelentési kötelezettség alá tartozó Nyugat-nílusi vírus okozta megbetegedés lovak, szamarak körében, a hatóság a következo tájékoztatót állította össze a megye lótartói számára.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.09.04
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: védono

Közszemle kezdete: 2018-09-04
Közszemle érvényességének vége: 2018-10-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egészségügyi Alapellátási Szolgálata a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. §-a alapján pályázatot hirdet Komárom Város Egészségügyi Alapellátási Szolgálata területi védono VI. sz. körzet munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.09.03
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: gondozó, ápolóóvodai - iskolai szociális segíto

Közszemle kezdete: 2018-09-03
Közszemle érvényességének vége: 2018-09-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Tám-Pont Család és Gyermekjóléti Intézmény Család- és Gyermekjóléti Központ óvodai - iskolai szociális segíto munkakör betöltésére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.08.22
Tárgy:
Útlezárás Koppánymonostoron

Közszemle kezdete: 2018-08-22
Közszemle érvényességének vége: 2018-09-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Augusztus 27-tol mintegy 3 hét idotartamra pályaszerkezet és útburkolat építési munkák miatt lezárásra kerül az Újszállási út 1. sz foút – Irinyi J. u. közötti szakasza ( ~180 m ).

A lezárás idotartamára kérjük az arra közlekedok türelmét és megértését!

Köszönjük!

Hirdetmény letöltése


2018.08.21
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2018-08-21
Közszemle érvényességének vége: 2018-08-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. 2018. augusztus 21-23-án amerikai szövolepke elleni védekezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom díszfái
A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 06:00-10:00 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Dipel DF, Csöpp Mix Super, Nonit
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre nem jelölésköteles

Hirdetmény letöltése


2018.08.10
Tárgy:
Pályázati felhívás: hátrányos helyzetu, tehetséges diákoknak

Közszemle kezdete: 2018-08-10
Közszemle érvényességének vége: 2018-09-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Szociális Közalapítvány támogatni kívánja a középfokú intézményekben, illetve a felsooktatásban továbbtanuló komáromi fiatalok közül a szociálisan hátrányos helyzetu, tehetséges, szorgalmas diákokat.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.07.30
Tárgy:
Gázellátási szünet Komáromban

Közszemle kezdete: 2018-07-30
Közszemle érvényességének vége: 2018-08-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az FGSZ Földgázszolgáltató értesíti a tisztelt komáromiakat, hogy a rendszer karbantartsa miatt 2018. augusztus 2-a délelott 10 és délután 14.00 óra közötti idoszakban a gázellátás szünetel a városban.

Tovább információ:
www.egaz-degaz-foldgazeloszto.hu

Hirdetmény letöltése


2018.07.19
Tárgy:
Várjuk a legjobb fényképeket a Rüdiger tóról!

Közszemle kezdete: 2018-07-19
Közszemle érvényességének vége: 2018-08-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Komárom Város Önkormányzata a Rüdiger tó élovilágának tanösvény táblákkal való bemutatását tervezi. A projekthez várunk kiváló minoségu, nagyfelbontású, muvészi igényu fotókat a Rüdiger tóról, annak élovilágáról, növény és állatpopulációjáról. Amennyiben lehetséges, várunk olyan fotókat is, amelyek különbözo évszakokban készültek!
A legjobb képek a zsurizést követoen a Rüdiger tó élovilágát bemutató tanösvény táblákra kerülnek fel. A fotók mellett feltüntetésre kerül a kép készítojének neve.
Kérjük, hogy a fotókat a toth.bernadett@komarom.hu e-mail címre küldjék el, vagy személyesen hozzák be elektronikus formában (pl: pendrive) a Polgármesteri Hivatal 1. em. 13 –as irodájába.

Alkotó közremuködésüket elore is köszönjük!

Tisztelettel:
Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése


2018.07.16
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: gondozó, ápoló

Közszemle kezdete: 2018-07-16
Közszemle érvényességének vége: 2018-08-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye Idosek Otthona pályázatot hirdet gondozó, ápoló munkakör betöltésére.

A pályázat benyújtásának határideje:2018. augusztus 5.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Illés Nikoletta nyújt, a 06-34-540-033 -as telefonszámon.

Hirdetmény letöltése


2018.07.13
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodapedagógus

Közszemle kezdete: 2018-07-13
Közszemle érvényességének vége: 2018-08-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tóparti Óvoda- Komárom a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet óvodapedagógus
munkakör betöltésére.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. augusztus 20.

A pályázatok benyújtásának módja:
• Elektronikus úton Nagy Márta óvodavezeto részére a topartiovi@komarom.hu E-mail címen keresztül


További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.07.06
Tárgy:
Szúnyoggyérítés a településen

Közszemle kezdete: 2018-07-06
Közszemle érvényességének vége: 2018-07-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromban a légi kémiai védekezésre 2018. július 12-én a napnyugtát megelozo idoszakban kerül sor.
Tartaléknapok: 2018. július 13-14.

A földi kémiai védekezést 2018. július 11-én a napnyugta utáni idoszakban tervezik végrehajtani a szakemberek. Tartaléknapok: 2018. július 12-13.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.07.06
Tárgy:
Forgalomkorlátozások városszerte

Közszemle kezdete: 2018-07-06
Közszemle érvényességének vége: 2018-07-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
1. A koppánymonostori vasúti átjáró építési munkálatai miatt a Koppányvezér út lezárásra kerül az Ácsi út és a Déryné utca között a következo idopontokban:

2018. július 17-18. 17.00 - 02.00 között
2018. július 18-19. 16.00 - 02.00 között
2018. július 19-20. 16.00 - 02.00 között

Tereloút az 1. sz. foút - Bánki D. u. - Téltemeto u. - Koppányvezér út útvonalon keresztül.

2. 2018. július 9-e és 12-e között, reggel 7.00 órától 14.00 óráig vízvezeték felújítási munkák miatt az Arany János utca forgalmát félpályára korlátozzák és az Olt utcát lezárják.

Az Olt utca a Babits Mihály utca irányából zsákutcaként funkciónál a lezárás ideje alatt.

Hirdetmény letöltése


2018.07.05
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: takarítói munkakör

Közszemle kezdete: 2018-07-05
Közszemle érvényességének vége: 2018-07-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Feszty Árpád Általános Iskola felvételt hirdet takarítónoi munkakörben.

Az önéletrajzot személyesen az iskolába, vagy az alábbi
e-mail címre kérjük eljuttatni: feszty@komarom.hu

Jelentkezési határido: 2018. július 23.


Hirdetmény letöltése


2018.07.04
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLATOK: iskola – egészségügyi védono továbbá területi védono

Közszemle kezdete: 2018-07-04
Közszemle érvényességének vége: 2018-08-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egészségügyi Alapellátási Szolgálata pályázatot hirdet iskola – egészségügyi védono (1.) továbbá területi védono (2.) munkakörök betöltésére.

A pályázatok benyújtási határideje: 2018. augusztus 10. (1.) illetve 2018. augusztus 15. (2.)

A pályázati kiírással kapcsolatban további információt dr. Gordán Ildikó nyújt, a 06/34-345-923-as telefonszámon.

További információ a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2018.07.01
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodapedagógus

Közszemle kezdete: 2018-07-01
Közszemle érvényességének vége: 2018-07-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Napsugár Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Napsugár Óvoda óvodapedagógus munkakör betöltésére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.06.28
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900, Komárom, Ipari park, 7136 hrsz. alatti ingatlanon tervezett akkumlátorgyártó üzem építési engedélyének módosítása ügyében.

Közszemle kezdete: 2018-06-28
Közszemle érvényességének vége: 2018-07-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.06.25
Tárgy:
Permetezés a városban

Közszemle kezdete: 2018-06-25
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2018. június 27-30. közötti napokon rovarkártevo elleni zöldterület permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek. Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom parkjai 44,5 ha
A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 05:00-08:00 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Decis Mega
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre mérsékelten kockázatos.

Hirdetmény letöltése


2018.06.22
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2018-06-22
Közszemle érvényességének vége: 2018-07-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Elektronikus licit útján, a bentlakó kérelme alapján, a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlant:

- a komáromi 1385/37/A/10 hrsz-ú, természetben Komárom, Klapka György út 12. IV/10. szám alatti 57 m2 alapterületu önkormányzati ingatlant.

Induló együttes eladási ár: 10.900.000.-Ft
Bánatpénz összege: 1.090.000.-Ft.
Licitlépcso összege: 500.000.-Ft.

A versenytárgyalás lezárásának idopontja: 2018. július 6. (péntek) 12.00 óra.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.06.19
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2018-06-19
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2018. június 20-22-én amerikai szövolepke elleni védekezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom díszfái
A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 6:00 – 10:00 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Dipel DF, Csöpp Mix Super, Nonit
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre nem jelölésköteles

Hirdetmény letöltése


2018.06.18
Tárgy:
Zöldhulladék-gyujtés a városban

Közszemle kezdete: 2018-06-18
Közszemle érvényességének vége: 2018-07-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük KOMÁROM Város Tisztelt lakosságát, hogy az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2018. június és november közötti idoszakban TÉRÍTÉSMENTES ZÖLDHULLADÉK gyujtést végez KOMÁROM családi házas övezetében az érvényes hulladékszállítási szerzodéssel rendelkezo lakossági ügyfelek részére a csatolmányban olvasható ütemezés szerint.

Hirdetmény letöltése


2018.06.14
Tárgy:
Bábolnai Okmányiroda - június 25.-i ügyfélfogadási szünet

Közszemle kezdete: 2018-06-14
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.06.12
Tárgy:
Zöldhulladék gyujtés

Közszemle kezdete: 2018-06-12
Közszemle érvényességének vége: 2018-11-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük KOMÁROM Város Tisztelt lakosságát, hogy az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2018. június és november közötti idoszakban TÉRÍTÉSMENTES ZÖLDHULLADÉK gyujtést végez KOMÁROM családi házas övezetében
az érvényes hulladékszállítási szerzodéssel rendelkezo lakossági ügyfelek részére.

Hirdetmény letöltése


2018.06.12
Tárgy:
Keressük idén is a LEGSZEBB KOMÁROMI KERTEKET!

Közszemle kezdete: 2018-04-25
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata, a szonyi Kemence Hagyományorzo Gasztro-kulturális és Közösségfejleszto Egyesülettel és a Monostori Kulturális Egyesülettel az idei évben is bekapcsolódik az országos programba.
A versenyre június 15-ig jelentkezhetnek a komáromi kertmuvelok, közösségek és intézmények.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2018.06.11
Tárgy:
Szövolepke elleni védekezés

Közszemle kezdete: 2018-06-11
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2018. június 13-14-én amerikai szövolepke elleni védekezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.



A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom díszfái

A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 6:00 – 10:00 óra

Alkalmazásra kerülo vegyszer: Dipel DF, Csöpp Mix Super, Nonit

Kijuttatás módja: permetezés

Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap

Méhekre nem jelölésköteles

Hirdetmény letöltése


2018.06.11
Tárgy:
Komáromi Tóparti Óvoda - óvodai dajka

Közszemle kezdete: 2018-06-11
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tóparti Óvoda- Komárom
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Tóparti Óvoda óvodai dajka munkakör betöltésére.

Hirdetmény letöltése


2018.06.07
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900, Komárom, Ipari park, 7136 hrsz. alatti ingatlanon tervezett akkumlátorgyártó üzem építési engedélyének módosítása ügyében.

Közszemle kezdete: 2018-06-07
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.06.07
Tárgy:
Hirdetmény a 2900 Komárom, Ipari Park 7135/16 hrsz. alatti ingatlanon tervezett raktár épület építési engedélyének módosítása ügyében

Közszemle kezdete: 2018-06-11
Közszemle érvényességének vége: 2018-07-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
-

Hirdetmény letöltése


2018.06.06
Tárgy:
HIRDETMÉNY: földmu – szánkózó domb - építési engedélyezése Tárkány, belterület 838 hrsz. alatti ingatlanon

Közszemle kezdete: 2018-06-06
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.06.04
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2018-06-04
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2018. június 4-5-én vadgesztenyefa-levélaknázómoly kártétele elleni permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom vadgesztenyefái
A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 6 - 10 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Dimilin 25WP, Topas 100 EC, Csöpp Mix Szuper, Nonit
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre nem jelölésköteles.

Hirdetmény letöltése


2018.06.04
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900 Komárom, Ipari parkba 7135 / 16. hrsz. alatti ingatlanon tervezett központi iroda és portaépület építési engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2018-06-04
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.06.04
Tárgy:
Sziréna-karbantartás a városunkban

Közszemle kezdete: 2018-06-04
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Június 6-án, szerdán a Komárom Város területére telepített lakosságvédelmi riasztó szirénák ellenorzésére, karbantartására kerül sor.

Az ellenorzés várhatóan 8.00 órától 16.00 óráig tart, ezen idoszak alatt a szirénák megszólaltatásra kerülnek.

Az ellenorzéssel járó hanghatás okozta kellemetlenségért türelmüket, és megértésüket kérjük!

Köszönjük!

BM Országos Katasztrófavédelmi Foigazgatóság
megyei igazgatósága

Hirdetmény letöltése


2018.06.01
Tárgy:
Nyári diákmunka 2018 - tájékoztató

Közszemle kezdete: 2018-06-01
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Nemzetgazdasági Minisztérium a megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok közremuködésével „Nyári diákmunka 2018” elnevezéssel munkaero-piaci programot indít, amelyrol Molnárné dr. Taár Izabella járási hivatalvezeto asszony tájékoztatót tart a Komáromi Városháza Dísztermében 2018. június 4. hétfon 14.00 órakor.


Hirdetmény letöltése


2018.05.25
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2018-05-25
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2018. május 29-június 1. közötti napokon rovarkártevo elleni zöldterület permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek. Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom parkjai 44,5 ha
A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 07:00-14:00 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Decis Mega
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre mérsékelten kockázatos.

Hirdetmény letöltése


2018.05.24
Tárgy:
Szúnyoggyérítés a városban

Közszemle kezdete: 2018-05-24
Közszemle érvényességének vége: 2018-05-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Magyarország Kormánya elrendelte Magyarország területén történo csíposzúnyog gyérítést.

A földi irtás során felhasznált készítmények: Coratrin, Mosquitox Fog. A légi kémiai kezelés során CORATRIN,
AQUA K-OTHRIN, illetve MOSQUITOX 1 ULV Forte készítmények kerülnek felhasználásra. A készítmény kijuttatott formájában kizárólag rovarokra
van káros hatással, melegvéru állatokra, emberre nem veszélyes és a környezetet sem károsítja.

A földi kémiai védekezés 2018. május 30-án a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2018. május 31-június 01.

A földi kémiai irtások a napnyugta utáni idoszakban történnek.

Hirdetmény letöltése


2018.05.22
Tárgy:
Az építésügyi osztály hirdetménye

Közszemle kezdete: 2018-05-22
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
...a 2900 Komárom, Ipari park 7135/16 hrsz. alatti ingatlanon tervezett raktárépület módosított építési engedélyezési eljárásának megindítása ügyében.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.05.18
Tárgy:
Az építési hatóság hirdetménye: szánkózódomb létsítése Tárkányon

Közszemle kezdete: 2018-05-18
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.05.17
Tárgy:
A Komáromi Petofi Sándor Általános Iskola takarítói munkakör betöltésére keres technikai dolgozót.

Közszemle kezdete: 2018-05-17
Közszemle érvényességének vége: 2018-05-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Munkaido: napi 8 óra

Elsodleges feladata: az iskola helyiségeinek tisztántartása az eloírt higiéniás szabályok betartásával.

Munkakör betöltésének feltétele:
• 8 általános iskolai végzettség
• büntetlen eloélet
• cselekvoképesség

Jelentkezni lehet: önéletrajz benyújtásával postai úton vagy személyesen az intézményvezetonél.

Cím: Komáromi Petofi Sándor Általános Iskola
2900 Komárom, Szabadság tér 2.

Hirdetmény letöltése


2018.05.14
Tárgy:
HIRDETMÉNY: a 2900 Komárom, Ipari parkba 7135 / 16. hrsz. alatti ingatlanon tervezett központi iroda és portaépület építési engedélyezési eljárásának megindítása ügyében

Közszemle kezdete: 2018-05-14
Közszemle érvényességének vége: 2018-05-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.05.10
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI Elektronikus licit útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanokat

Közszemle kezdete: 2018-05-10
Közszemle érvényességének vége: 2018-05-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
a Gerlai duloben található komáromi 6945/15 és a 6945/16 hrsz-ú zárkerti muvelés alól kivett, összesen 4.480 m2 területu önkormányzati ingatlanokat.

Induló együttes eladási ár: 460.000.-Ft
Bánatpénz összege: 46.000.-Ft.
Licitlépcso összege: 50.000.-Ft.

A versenytárgyalás lezárásának idopontja: 2018. május 27. (vasárnap) 2000 óra.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.05.10
Tárgy:
Zöldhulladék-gyujtés a városban

Közszemle kezdete: 2018-05-10
Közszemle érvényességének vége: 2018-05-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az NHSZ Vértes Vidéke Nonprofit Kft. 2018. május 14- 18 közötti idopontokban térítésmentes zöldhulladék-gyujtést végez Komárom családi házas övezetében.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.04.25
Tárgy:
Keressük idén is a LEGSZEBB KOMÁROMI KERTEKET!

Közszemle kezdete: 2018-04-25
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata, a szonyi Kemence Hagyományorzo Gasztro-kulturális és Közösségfejleszto Egyesülettel és a Monostori Kulturális Egyesülettel az idei évben is bekapcsolódik az országos programba.
A versenyre június 15-ig jelentkezhetnek a komáromi kertmuvelok, közösségek és intézmények.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2018.04.24
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2018-04-24
Közszemle érvényességének vége: 2018-04-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2018. április 25-26-án vadgesztenyefa-levélaknázómoly kártétele elleni permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom vadgesztenyefái
A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 05:30 - 10 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Dimilin 25WP, Topas 100 EC, Zöld Arany Energia, Nonit

Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre nem jelölésköteles.

Hirdetmény letöltése


2018.04.19
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLATOK: gondozó – ápoló

Közszemle kezdete: 2018-04-19
Közszemle érvényességének vége: 2018-05-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye pályázatot hirdet gondozó – ápoló munkakör betöltésére megbízási szerzodéssel hosszú távra továbbá határozatlan ideju közalkalmazotti jogviszonnyal.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2018. május 4.

A pályázatok benyújtásának módja:

Cím: Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye, 2900 Komárom, Árpád vezér utca 4. ).
e-mail: komaromgondozas@komarom.hu

További információ a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2018.04.18
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLATOK: védono / dajka

Közszemle kezdete: 2018-04-18
Közszemle érvényességének vége: 2018-05-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2018.04.12
Tárgy:
VESZÉLYES HULLADÉKGYUJTÉS

Közszemle kezdete: 2018-04-12
Közszemle érvényességének vége: 2018-04-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az elektronikai hulladékokat, veszélyes hulladékokat háztartásra jellemzo mennyiségben 2018. április 18-tól (szerda) - 2018. április 21-ig (szombat), hétköznap 7.00 órától 17.00 óráig, szombaton 7. 00-tól 13:00 óráig, térítésmentesen adhatják le az alábbi telephelyen: Komárom, Marek József u. 3. (Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. telephelye).

Hirdetmény letöltése


2018.04.10
Tárgy:
TÁJÉKOZTATÁS AZ ÓVODAI BEIRATÁS IDOPONTJAIRÓL

Közszemle kezdete: 2018-04-10
Közszemle érvényességének vége: 2018-05-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Városunkban május 10-én 8.00 és 17.00 óra, valamint május 11-én 8.00 és 16.00 óra közt kerül sor az óvodába való beiratkozásra.

További információ és felvételi körzetek a csatolmányban!

Tisztelettel:
Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése


2018.04.09
Tárgy:
Az építési hatóság hirdetménye

Közszemle kezdete: 2018-04-09
Közszemle érvényességének vége: 2018-04-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Földmu – szánkózó domb – létesítése Tárkány, belterület 838 hrsz. alatti ingatlanon, építési engedélyezési eljárás szünetelése tárgyában.

Részletek a csatolmányban.

Hirdetmény letöltése


2018.04.09
Tárgy:
Lakossági fórum

Közszemle kezdete: 2018-04-09
Közszemle érvényességének vége: 2018-04-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Polgármestere lakossági fórumot hirdet, melynek témája a Településképi Arculati Kézikönyv munkaközi dokumentációjának ismertetése.

Hirdetmény letöltése


2018.03.29
Tárgy:
Lakossági fórum az ipari park bovítése ügyében

Közszemle kezdete: 2018-03-29
Közszemle érvényességének vége: 2018-04-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.03.29
Tárgy:
HIRDETMÉNY: földmu – szánkózó domb - építési engedélyezése Tárkány, belterület 838 hrsz. alatti ingatlanon

Közszemle kezdete: 2018-03-29
Közszemle érvényességének vége: 2018-04-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.03.29
Tárgy:
RENDKÍVÜLI NYITVA TARTÁS AZ OKMÁNYIRODÁBAN

Közszemle kezdete: 2018-03-29
Közszemle érvényességének vége: 2018-04-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Ügyfelek!

Az április 8-i országgyulési képviseloválasztás alkalmával kizárólag érvényes okmányokkal adható le szavazat.

A kormányablak és az okmányiroda a jövo hét végén rendkívüli nyitva tartással várja az ügyfeleket:

2018. április 6. péntek 7.00-19.00 óra
2018. április 7. szombat 7.00-19.00 óra
2018. április 8. vasárnap 7.00-19.00 óra

Komárom, Szabadság tér 1.
Bábolna, Jókai u. 12.

Az intézheto ügyek köre kizárólag az ideiglenes igazolvány kiállítására, valamint a lakcímkártya pótlására korlátozódik.

Hirdetmény letöltése


2018.03.27
Tárgy:
ÚTJAVÍTÁS A HÉTEMELETES ELOTT!

Közszemle kezdete: 2018-03-27
Közszemle érvényességének vége: 2018-04-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

A városi útjavítási program keretében megkezdodött az Arany János utcai gyalogos átvezetés burkolathibáinak kijavítása.

A munkát a Városgazda Nonprofit Kft. végzi.

Az alkalmazott építési technológiák várakozási ideje miatt az érintett útszakasz 2018. április 3-ig
lezárásra kerül.

A forgalom elterelésérol a kihelyezett közlekedési táblák adnak tájékoztatást.

Kérjük a lakosság szíves türelmét és megértését!

Köszönjük!

Tisztelettel:
Komárom Város Önkormányzata


Hirdetmény letöltése


2018.03.22
Tárgy:
LOMTALANÍTÁS és ZÖLDHULLADÉK-GYUJTÉS Komáromban

Közszemle kezdete: 2018-03-22
Közszemle érvényességének vége: 2018-04-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A feladatok elvégzésére 2018. április 9-e és 20-a között kerül sor.

Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2018.03.20
Tárgy:
Tájékoztatás lakossági adatgyujtésekrol

Közszemle kezdete: 2018-03-20
Közszemle érvényességének vége: 2018-04-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Központi Statisztikai Hivatal Komárom településen a KSH elnöke által 2018-ra engedélyezett önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek
gyakorlata szerint.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.03.06
Tárgy:
TÁJÉKOZTATÓ a nem közmuvel összegyujtött (szippantott) háztartási szennyvíz begyujtésére vonatkozó szabályokról

Közszemle kezdete: 2018-03-06
Közszemle érvényességének vége: 2018-03-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.02.28
Tárgy:
Az építési hatóság hirdetménye

Közszemle kezdete: 2018-02-28
Közszemle érvényességének vége: 2018-03-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Hirdetmény a 2900, Komárom, Ipari park, 1736 hrsz. alatti ingatlanon tervezett akkumlátorgyártó üzem építési engedélye ügyében.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.02.27
Tárgy:
TÁJÉKOZTATÁS AZ ISKOLAI BEIRATÁS IDOPONTJAIRÓL

Közszemle kezdete: 2018-02-27
Közszemle érvényességének vége: 2018-04-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:

Tisztlet Komáromiak!

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Komáromi Járási Hivatalának tájékoztatása szerint figyelembe véve a nemzeti köznevelési törvény vonatkozó rendelkezéseit az idei évben április 12-én (csütörtökön) reggel 8 és este 19 óra, valamint április 13-án pénteken reggel 8 és délután 18 óra közt kerül sor az általános iskolába elso osztályába való beiratkozásra.

Tisztelettel:
Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
Komáromi Járási Hivatala

Hirdetmény letöltése


2018.02.22
Tárgy:
ELADÁSRA KÍNÁLT INGATLAN

Közszemle kezdete: 2018-02-22
Közszemle érvényességének vége: 2018-03-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
ELADÁSRA HIRDETI


Elektronikus licit útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:

- a komáromi 1661/1/A/3 hrsz-ú, kivett lakás megnevezésu 26 m2-es nagyságú önkormányzati ingatlant, valamint a komáromi 1661/1/A/5 hrsz-ú, kivett lakás megnevezésu 12 m2-es nagyságú önkormányzati ingatlant.

Induló eladási ár: 1.160.000.-Ft
Bánatpénz összege: 116.000.-Ft.
Licitlépcso összege: 100.000.-Ft.

A versenytárgyalás lezárásának idopontja: 2018. március 11. (vasárnap) 2000 óra.

Hirdetmény letöltése


2018.02.14
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodai-iskolai szociális segíto / szociális asszisztens

Közszemle kezdete: 2018-02-14
Közszemle érvényességének vége: 2018-03-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény pályázatot hirdet óvodai-iskolai szociális segíto valamint szociális asszisztens munkakörök betöltésére.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2018. március 3.

A pályázatok elbírálásának határideje: 2018. március 5.

A pályázatok benyújtásának módja:

• Elektronikus úton Csöngei Ildikó részére a gyermekjolet.komarom@gmail.com e-mail címen keresztül.

További részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2018.02.05
Tárgy:
Az építési hatóság hirdetménye

Közszemle kezdete: 2018-02-05
Közszemle érvényességének vége: 2018-02-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Hirdetmény a 2900, Komárom, 1736 hrsz. alatti ingatlanon tervezett akkumlátor gyártó üzem építési engedélyezési eljárásának megindítása ügyében.

Hirdetmény letöltése


2018.01.25
Tárgy:
Hirdetmény a Komárom 032 hrsz. alatti ingatlanon tervezett durva tereprendezés és mélyalapozás építési engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2018-01-25
Közszemle érvényességének vége: 2018-02-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.01.25
Tárgy:
Hirdetmény a Komárom 7135 / 18 hrsz. alatti ingatlanon tervezett durva tereprendezés és mélyalapozás építési engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2018-01-25
Közszemle érvényességének vége: 2018-02-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.01.18
Tárgy:
LEZÁRÁS A KOPPÁNYVEZÉR ÚTON!

Közszemle kezdete: 2018-01-18
Közszemle érvényességének vége: 2018-02-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

A kivitelezo folytatja az új Duna-híd magyar oldali útcsatlakozásának kivitelezési munkálatait.
A társaság tájékoztatása szerint a Koppányvezér utat keresztezo átereszek és védocsövek elhelyezése okán 2018. január 23-a és 2018. február 2-a között szakaszosan sor kerül az érintett útszakasz teljes lezárására.

A cég az arra közlekedok szíves türelmét és megértését kéri!

Hirdetmény letöltése


2018.01.10
Tárgy:
Hirdetmény a 2900 Komárom, 032 hrsz. alatti ingatlanon tervezett üzem durva tereprendezési és mélyalapozási engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2018-01-10
Közszemle érvényességének vége: 2018-01-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.01.10
Tárgy:
Hirdetmény a 2900 Komárom, 7135/18 hrsz. alatti ingatlanon tervezett üzem durva tereprendezési és mélyalapozási engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2018-01-10
Közszemle érvényességének vége: 2018-01-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2018.01.09
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodai és iskolai szociális segíto / esetmenedzser

Közszemle kezdete: 2018-01-09
Közszemle érvényességének vége: 2018-01-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény pályázatot hirdet óvodai és iskolai szociális segíto valamint esetmenedzser munkakörök betöltésére.

Pályázati feltételek:
Foiskola, szociális jellegu tanulmányokat lezáró foiskolai vagy egyetemi diploma,
1 év alatti szakmai tapasztalat,
Felhasználói szintu MS Office (irodai alkalmazások),
büntetlen eloélet

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. január 30.

A pályázatok benyújtásának módja:
e-mailben: gyermekjolet.komarom@gmail.com (Csöngei Ildikó részére)

A pályázat elbírálásának határideje: 2018. január 31.

További részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2018.01.08
Tárgy:
Fenyofagyujtés a városban

Közszemle kezdete: 2018-01-08
Közszemle érvényességének vége: 2018-01-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük a tisztelt komáromiakat, hogy az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

2018. január 15-e és január 17-e között, valamint
2018. január 29-e és január 31-e között
fenyofa gyujtést végez a lakossági ügyfelek részére.

További részletek a csatolmányban!



Hirdetmény letöltése


2018.01.08
Tárgy:
A házhoz meno szelektív hulladékgyujtés ütemterve

Közszemle kezdete: 2018-01-08
Közszemle érvényességének vége: 2018-06-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az elso és második féléves részletes tervet a csatolmány tartalmazza!

Hirdetmény letöltése


2018.01.05
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: takarítóno

Közszemle kezdete: 2018-01-05
Közszemle érvényességének vége: 2018-01-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Feszty Árpád Általános Iskola felvételt hirdet takarítónoi munkakörben.

Önéletrajzot személyesen az iskolába, vagy az alábbi e-mail címre kérünk eljuttatni: feszty@komarom.hu

Bérezés a KJT szerint, határozatlan ideju kinevezéssel, 3 hónapos próbaido után.
A munkaido 12.30 órától 20.30 óráig tart.

Hirdetmény letöltése


2017.12.18
Tárgy:
STRABAG ÁLTALÁNOS ÉPÍTO KFT. HIRDETMÉNYE

Közszemle kezdete: 2017-12-18
Közszemle érvényességének vége: 2018-01-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
HIRDETMÉNY!

A STRABAG ÁLTALÁNOS ÉPÍTO KFT. értesíti a tisztelet lakosságot, hogy a 1720-G2-4-6/7 számú tulajdonosi hozzájárulásuk és a jóváhagyott kiviteli tervek alapján a Koppányvezér út 1-7 számú ingatlanok elott a közvilágítás december 20-tól megszunik.

A Vasúti átjáró és a Koppányvezér utca 1. sz. közötti szakaszon a közvilágítás továbbra is muködoképes lesz.

A kerékpárút közvilágítása is üzemel, ami a gyalogosok és kerékpárosok biztonságos közlekedését biztosítja.

Tisztelettel:
STRABAG ÁLTALÁNOS ÉPÍTO KFT.

Hirdetmény letöltése


2017.12.11
Tárgy:
TÁJÉKOZTATÓ a Bursa Hungarica Felsooktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2018. évi fordulójáról

Közszemle kezdete: 2017-12-11
Közszemle érvényességének vége: 2017-12-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete a 326/2017. (XI.15.) számú határozatában döntött a Bursa Hungarica Felsooktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2018. évi fordulójára beérkezett pályázatokról.

A Képviselo-testület döntése értelmében az ösztöndíjrendszer „A” típusú változatában 44 fot, „B” típusú változatában 3 fot támogat havi 4000 Ft/fo összeggel.

Az „A” változatra pályázók 2018. február 1-tol 2019. január 31-ig, a „B” változatra pályázók 2018. szeptember 1-tol 2021. június 30-ig kapják a támogatást. A támogatás egyik típusa sem vonatkozik a július és augusztus hónapokra.

Komárom, 2017. 12. 08.
Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése


2017.12.11
Tárgy:
Holnap megszólal a sziréna!

Közszemle kezdete: 2017-12-11
Közszemle érvényességének vége: 2017-12-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint 2017. december 12-én kedden, azaz HOLNAP a szervezet végrehajtja Komárom MOL városrészbe telepített lakossági riasztó eszköz ellenorzését.

A sziréna várhatóan reggel 9 és délelott 11 óra között adja majd le a katasztrófaveszély jelet.

A lakosságnak tennivalója nincs!

Hirdetmény letöltése


2017.12.05
Tárgy:
Az Egyenlo Bánásmód Hatóság decemberi ügyfélfogadási rendje

Közszemle kezdete: 2017-12-05
Közszemle érvényességének vége: 2017-12-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.11.27
Tárgy:
BÉRLAKÁS HIRDETMÉNYEK

Közszemle kezdete: 2017-11-27
Közszemle érvényességének vége: 2017-12-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete meghirdeti a Hét vezér utcában, valamint a Hosök terén található megüresedett szociális bérlakásait!

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.11.23
Tárgy:
Polgármesteri fogadóórák

Közszemle kezdete: 2017-11-23
Közszemle érvényességének vége: 2018-01-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
2018. január 15. 16.00-18.00 óra
Koppánymonostor, Dózsa György Muvelodési Ház
Dr. Molnár Attila polgármester
és Czita János önkormányzati képviselo tart közös fogadóórát

2018. január 16. 16.00-18.00 óra
Szony, önkormányzati kirendeltség
Dr. Molnár Attila polgármester, valamint dr. Kreft-Horváth Loránd Szonyért felelos alpolgármester és Takács József önkormányzati képviselo tart közös fogadóórát

2018. január17. 16.00-18.00 óra
Komárom, Városháza
Dr. Molnár Attila polgármester tart fogadóórát

Hirdetmény letöltése


2017.11.22
Tárgy:
Komáromi Roma Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatása

Közszemle kezdete: 2017-11-22
Közszemle érvényességének vége: 2017-11-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.11.09
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: esetmenedzser / óvodai-iskolai szociális segíto

Közszemle kezdete: 2017-11-09
Közszemle érvényességének vége: 2017-11-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény pályázatot hirdet óvodai-iskolai szociális segíto továbbá esetmenedzser munkakör betöltésére.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. november 28.

A pályázatok benyújtásának módja:

elektronikus úton Csöngei Ildikó intézményvezeto részére
a gyermekjolet.komarom@gmail.com e-mail címen

További részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2017.11.09
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLATOK: Komárom Város Egyesített Szociális Intézményénél

Közszemle kezdete: 2017-11-09
Közszemle érvényességének vége: 2017-11-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egyesített Szociális Intézményénél:

gazdasági ügyintézo
szociális mentálhigiénés munkatárs
szociális gondozó ápoló
szociális mentálhigiénés munkatárs

Hirdetmény letöltése


2017.10.26
Tárgy:
Gyermekvédo hívószám indult

Közszemle kezdete: 2017-10-26
Közszemle érvényességének vége: 2017-11-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Szociális és Gyermekvédelmi Foigazgatóság tájékoztatása alapján megkezdte muködését a "gyermekvédo hívószám".

+36-06-80-630-155

A szolgáltatás célja bármilyen, a gyermek veszélyeztetettségét jelzo hívásra történo szakszeru, hatékony és idobeni reagálás biztosítása és elosegítése.

Tisztelettel:

Komárom-Esztergom Megyei Rendor-fokapitányság
Bunügyi Osztály
Bunmegelozési Alosztály

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.10.24
Tárgy:
Zöldhulladék gyujtés a városban

Közszemle kezdete: 2017-10-24
Közszemle érvényességének vége: 2017-12-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük a tisztelt komáromiakat, hogy az NHSZ Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2017. november 28-a és december 4-e közötti idopontban TÉRÍTÉSMENTES ZÖLDHULLADÉK gyujtést végez KOMÁROM családi házas övezetében az érvényes hulladékszállítási szerzodéssel rendelkezo lakossági ügyfelek részére a csatolmányban található ütemezés szerint.

Hirdetmény letöltése


2017.10.20
Tárgy:
MEGHÍVÓ LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁSRA

Közszemle kezdete: 2017-10-20
Közszemle érvényességének vége: 2017-10-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejleszto Zrt., a komáromi új Duna-híd kivitelezoje a H-M Duna-Híd Konzorcium és a Duna-hídhoz vezeto útcsatlakozás kivitelezoje a STRA-KOM Konzorcium tisztelttel meghívja Önöket a Komárom-Komárno határon átívelo Duna-híd és a magyar oldali útcsatlakozásának kivitelezési munkái elnevezésu projekt lakossági tájékoztatójára.

Helyszín: Polgármesteri Hivatal, díszterem
Cím: Komárom Szabadság tér 1.
Idopont: 2017. október 26. 18:00 óra

A kivitelezéssel kapcsolatos észrevételeket az alábbi email címekre várjuk.
Duna-híd: komaromidunahid@hid.hu
magyar oldali útcsatlakozás: peter.balogh@strabag.com
További információ: www.facebook.com/nifzrt és www.nif.hu oldalakon.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.10.10
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodai-iskolai szociális segíto / esetmenedzser

Közszemle kezdete: 2017-10-10
Közszemle érvényességének vége: 2017-10-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
2 fo óvodai-iskolai szociális segíto TOVÁBBÁ 1 fo esetmenedzseri munkakör betöltésére

A Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény pályázatot hirdet 2 fo óvodai-iskolai szociális segíto
TOVÁBBÁ 1 fo esetmenedzseri munkakör betöltésére.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2017. október 26.
A pályázatok benyújtásának módja:

Elektronikus úton Csöngei Ildikó részére a gyermekjolet.komarom@gmail.com e-mail címen keresztül.

További információ a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2017.10.09
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN!

Közszemle kezdete: 2017-10-09
Közszemle érvényességének vége: 2017-10-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2017. október 10-12. napján rovarkártevo elleni zöldterület permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom parkjai 37,5 ha
A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 10:00-15:00 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Decis Mega
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre mérsékelten kockázatos.

Hirdetmény letöltése


2017.10.05
Tárgy:
Mibol élünk? – KSH adatgyujtés 2017. október 2-december 15.

Közszemle kezdete: 2017-10-05
Közszemle érvényességének vége: 2017-12-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tájékoztatjuk a Tisztelt Komáromiakat, hogy a Központi Statisztikai Hivatal a városban október 2-a és december 15-e között hajtja végre a háztartások életkörülményeinek feltárására irányuló „Mibol élünk?” elnevezésu adatfelvételét.

A kapott adatok alapján képet alkothatunk a háztartások gazdasági helyzetérol, jövedelmi viszonyairól, fogyasztási és megtakarítási szokásairól, eladósodottságának okáról és mértékérol.

A lakosság kétféle módon válaszolhatja meg a kérdoívet:

1. Lehetoség van a kérdoívet elektronikus úton, Interneten kitölteni, 2017. október 2 - 31. között. A kérdoív a https://mibolelunk.ksh.hu oldalon érheto el. Az internetes kitöltok között összesen 8 darab táblagépet sorsol ki a KSH.

2. Ha a személyes interjút választják, akkor a kérdezobiztos 2017. október 2-a és 2017. december 15-e között fogja a háztartásokat felkeresni. A válaszadók 1 000 Ft összegu vásárlási utalványt kapnak ajándékba, valamint közöttük összesen 5 darab táblagépet sorsolnak ki.

Az adatszolgáltatás önkéntes és név nélküli.

Az adatokat bizalmasan kezelik, kizárólag statisztikai célra, összesítve közölik, illetve egyedi azonosításra alkalmatlan módon bocsátják az Európai Központi Bank rendelkezésére, pontosan követve a hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény, valamint az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény eloírásait. Az adatgyujtést végrehajtó kérdezok fényképes igazolvánnyal rendelkeznek.

A KSH hétfotol csütörtökig 8.00 és 16.30 óra-, pénteken 8.00 és 14.00 óra között a 06 80 200 766 ingyenes zöldszámon ad további felvilágosítást. E-mail címük: mibolelunk@ksh.hu.

Az adatfelvétellel kapcsolatos bovebb tájékoztatás:
mibolelunk.ksh.hu

A KSH 2014 után második alkalommal végzi el ezt a felmérést, amely az Európai Központi Bank irányításával, harmonizált módszertan és kérdoív alapján zajlik. Az adatfelvételben az Európai Unió 20 tagországa vesz részt, ami lehetové teszi az eredmények nemzetközi összehasonlítását. Az európai felméréssel kapcsolatos részletes információk az Európai Központi Bank www.ecb.europa.eu/home/html/researcher_hfcn.en.html internetes oldalán találhatók. A 2014-ben végrehajtott felmérés adatai a KSH honlapján tekinthetok meg. A Magyarországon felkeresendo 15 ezer háztartás kijelölését statisztikai módszerrel, véletlenszeru kiválasztással hajtották végre.

Hirdetmény letöltése


2017.09.25
Tárgy:
ÁRAMSZÜNEt

Közszemle kezdete: 2017-09-25
Közszemle érvényességének vége: 2017-10-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÁRAMSZÜNET
Tisztelt Ügyfelünk!

Az E-On folyamatos korszerusítést haj végre a hálózatán. A tervszeru beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték idoszakos feszültségmentesítése.

Október 18-án és 26-án reggel 8.00 és délután 15.30 óra között az Arany János utca 5-tol -21-ig (hétemeletes lakótömb is), a Szabadság tér 1. szám alatt (Városháza, Petofi iskola), a Poprád utca teljes szakaszán, a Babits Mihály utca 4-22-ig és 1-tol 23-ig, a Vág utca páros oldalán (2-tol 16-ig), valamint a Szamos utca 7. szám alatt áramszünet lesz.

Hirdetmény letöltése


2017.09.19
Tárgy:
Az Egyenlo Bánásmód Hatóság októberi ügyfélfogadási rendje

Közszemle kezdete: 2017-09-19
Közszemle érvényességének vége: 2017-10-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.09.18
Tárgy:
Tájékoztatás a városban található balesetveszélyes fák kivágásával kapcsolatban

Közszemle kezdete: 2017-09-18
Közszemle érvényességének vége: 2017-10-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt komáromiakat, hogy a Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. megkezdte a balesetveszélyes fák visszavágását, illetve kivágását a város közterületein.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.09.08
Tárgy:
Elektronikai hulladékgyujtés a városban

Közszemle kezdete: 2017-09-08
Közszemle érvényességének vége: 2017-09-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

A lakosság számára feleslegessé vált elektronikai hulladék szervezett begyujtését kívánjuk megvalósítani városunkban:

Az elektronikai hulladékok 2017. szeptember 18-tól szeptember 22-i, 7.00 – 15.00 óráig, térítésmentesen adhatják le az alábbi telephelyen: Komárom, Marek József u. 3. (Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. telephelye).

Hirdetmény letöltése


2017.09.07
Tárgy:
Lomtalanítás a városban

Közszemle kezdete: 2017-09-07
Közszemle érvényességének vége: 2017-09-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy az
Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

2017. szeptember 18 - 29. között

Térítésmentes lomtalanítást végez KOMÁROM VÁROS egész területén az érvényes hulladékszállítási szerzodéssel rendelkezo lakossági ügyfelek részére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.09.05
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodapedagógus

Közszemle kezdete: 2017-09-05
Közszemle érvényességének vége: 2017-09-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Napsugár Óvoda pályázatot hirdet óvodapedagógus munkakör betöltésére.

Pályázati feltételek:
Foiskola, büntetlen eloélet,cselekvoképesség, végzettséget igazoló bizonyítványok

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. szeptember 26.

A pályázatok benyújtásának módja:
Postai cím: Komáromi Napsugár Óvoda (2903 Komárom, Koppány vezér út 81. ).
Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplo azonosító számot: K/43/2017 , valamint a munkakör megnevezését: óvodapedagógus.
e-mail: napsugar@novonet.hu
Személyesen: Koppánné Molnár Mónika, Komárom-Esztergom megye, 2903 Komárom, Koppány vezér út 81.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt
Koppánné Molnár Mónika nyújt, a 06-70-322-3511 -os telefonszámon.


Hirdetmény letöltése


2017.09.04
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodavezeto

Közszemle kezdete: 2017-09-04
Közszemle érvényességének vége: 2017-09-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata pályázatot hirdet Komáromi Csillag Óvoda óvodavezeto (magasabb vezeto) munkakör betöltésére.

Pályázati feltételek:
• Foiskola, óvodapedagógus,
• Óvodapedagógusi tevékenység során szerzett - Legalább 5 év feletti szakmai tapasztalat,
• A pedagógus szakvizsga keretében szerzett intézményvezetoi szakképzettség, büntetlen eloélet, cselekvoképesség, vezetoi megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejuleg közalkalmazotti munkakörbe kinevezheto.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. szeptember 30.
A pályázatok benyújtásának módja:
• Személyesen: Dr. Molnár Attila polgármester, Komárom-Esztergom megye, 2900 Komárom, Szabadság tér 1.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Nagy Edit nyújt, a 34/541-306 -os telefonszámon.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.08.31
Tárgy:
AZ ÉPÍTÉSI HATÓSÁG HIRDETMÉNYE

Közszemle kezdete: 2017-08-31
Közszemle érvényességének vége: 2017-09-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Üdülo épület fennmaradási és egyben használatbavételi engedélye – határozat kiegészítése.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.08.22
Tárgy:
ÁRAMSZÜNET

Közszemle kezdete: 2017-08-22
Közszemle érvényességének vége: 2017-08-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Ügyfelünk!

Az E-On folyamatos korszerusítést haj végre a hálózatán. A tervszeru beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték idoszakos feszültségmentesítése.

Augusztus 28-án reggel 8.00 és délután 14.00 között áramszünet lesz az Arany János utca 28- 48. és 35-53. területén.

A tervezett üzemszünetekrol az eon.hu oldalon tájékozódhatnak!

Tisztelettel: az E-On ügyfélszolgálata

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.08.16
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodavezeto-helyettes

Közszemle kezdete: 2017-08-16
Közszemle érvényességének vége: 2017-09-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Csillag Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet
Komáromi Csillag Óvoda óvodavezeto-helyettes (magasabb vezeto) beosztás ellátására.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.08.15
Tárgy:
Az építési hatóság hirdetménye

Közszemle kezdete: 2017-08-15
Közszemle érvényességének vége: 2017-08-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Üdülo épület fennmaradási és egyben használatbavételi engedélye ügyében.

További részletek a csatolmányban.

Hirdetmény letöltése


2017.08.14
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodapedagógus

Közszemle kezdete: 2017-08-14
Közszemle érvényességének vége: 2017-08-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Csillag Óvoda pályázatot hirdet óvodapedagógus munkakör betöltésére.

Pályázati feltételek: foiskola, óvodapedagógus, alapszintu internetes alkalmazások, büntetlen eloélet, cselekvoképesség
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. augusztus 29.

A pályázatok benyújtásának módja:

• Postai úton, a pályázatnak a Komáromi Csillag Óvoda címére történo megküldésével (2900, Komárom, Csillag lakótelep 14.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplo azonosító számot: 12/120 , valamint a munkakör megnevezését: óvodapedagógus.
• Személyesen: Pálfi Dóra, 2900, Komárom, Csillag lakótelep 14.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.08.14
Tárgy:
Biztonsági jelentés a komáromi MOL telep üzemelésével kapcsolatban

Közszemle kezdete: 2017-08-14
Közszemle érvényességének vége: 2017-08-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Biztonsági jelentés a komáromi MOL telep üzemelésével kapcsolatban

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2017.08.14
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2017-08-14
Közszemle érvényességének vége: 2017-08-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2017. augusztus 16-18-án amerikai szövolepke kártétele elleni permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.
A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom díszfái

A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 6:30-11:00 óra

Alkalmazásra kerülo vegyszer: Runner 2 F, Zöld Arany Energia, Nonit

Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre nem jelölésköteles.

Hirdetmény letöltése


2017.08.10
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodapedagógus

Közszemle kezdete: 2017-08-10
Közszemle érvényességének vége: 2017-08-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Napsugár Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Napsugár Óvoda óvodapedagógus munkakör betöltésére.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.08.10
Tárgy:
AZ ÉPÍTÉSI HATÓSÁG HIRDETMÉNYE

Közszemle kezdete: 2017-08-10
Közszemle érvényességének vége: 2017-08-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tárgy:

állattartó épület építési engedélye
Bana, Arany J. u. 2. szám és 513/1 hrsz.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.08.07
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: takarítóno

Közszemle kezdete: 2017-08-07
Közszemle érvényességének vége: 2017-08-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Petofi Sándor Általános Iskola takarítói munkakör betöltésére keres technikai dolgozót.

Munkaido: napi 8 óra

Elsodleges feladata: az iskola helységeinek tisztántartása az eloírt higiéniás szabályok betartásával.

Munkakör betöltésének feltétele:

• 8 általános iskolai végzettség
• büntetlen eloélet
• cselekvoképesség

Jelentkezni lehet: önéletrajz benyújtásával postai úton vagy személyesen az intézményvezetonél

Jelentkezési határido:2017. 08.15.

Cím: Komáromi Petofi Sándor Általános Iskola 2900 Komárom, Szabadság tér 2.

Hirdetmény letöltése


2017.08.07
Tárgy:
Véradás a Városházán

Közszemle kezdete: 2017-08-07
Közszemle érvényességének vége: 2017-08-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Véradás a Városházán

Idopont: 2017. augusztus 14.
12.00 - 14.00 óra

Helyszín: Komárom, Városháza,
2900 Komárom, Szabadság tér 1.


Hirdetmény letöltése


2017.07.27
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2017-07-27
Közszemle érvényességének vége: 2017-07-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2017. július 29-én vadgesztenyefa-levélaknázómoly kártétele elleni permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezik a kezelést.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom vadgesztenyefái
A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 06 - 10 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Alsystin, Topas 100 EC, Zöld Arany Energia, Nonit
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre kockázatos.

Hirdetmény letöltése


2017.07.21
Tárgy:
ÁRAMSZÜNET

Közszemle kezdete: 2017-07-21
Közszemle érvényességének vége: 2017-07-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÁRAMSZÜNET

Tisztelt Ügyfelünk!

Az E-On folyamatos korszerusítést haj végre a hálózatán. A tervszeru beavatkozások biztonságos
elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték idoszakos feszültségmentesítése.

Július 26-án reggel 8.00 és délután 15.30 között áramszünet lesz a Hermann Ottó utca teljes
területén, július 28-án reggel 8.00 és délután 15.30 között pedig az Erdo utca és a Fenyves utca 53.sz. területén.

A tervezett üzemszünetekrol az eon.hu oldalon tájékozódhatnak!

A balesetek megelozése érdekében a társaság felhívja a figyelmet, hogy az áramszünet ideje alatt hálózathoz csatlakoztatott áramfejlesztot használni csak az E.ON-nal megkötött - a leválasztás feltételeit tartalmazó - üzemviteli megállapodás eloírásai szerint szabad. Ezzel kapcsolatos bejelentéseit a helyileg illetékes régió telefonszámán várják:

Tatabányai régióközpont: 06 34/ 513 802

A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt kérjük megértését!

Tisztelettel: az E-On ügyfélszolgálata


Hirdetmény letöltése


2017.07.10
Tárgy:
Védekezés a kullancsok ártalma ellen

Közszemle kezdete: 2017-07-11
Közszemle érvényességének vége: 2017-07-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Napjainkban a kullancs elleni védekezés egyetlen és legfontosabb alternatívája az ártalom megelozése egyéni védekezési módszerekkel. Közöttük kiemelt jelentoségu a borbe fúródott kullancs mielobbi felderítése és eltávolítása, az ún. kullancsvizit, illetve a kullancsriasztó szerek használata.

További tudnivalók a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.07.10
Tárgy:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: diákok támogatása

Közszemle kezdete: 2017-07-10
Közszemle érvényességének vége: 2017-09-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Szociális Közalapítvány támogatni kívánja a középfokú intézményekben, illetve a felsooktatásban továbbtanuló komáromi fiatalok közül a szociálisan hátrányos helyzetu, tehetséges, szorgalmas diákokat.

A pályázatokat Komárom Város Polgármesteri Hivatala Intézményi és Pályázati Osztályán (2900 Komárom, Szabadság tér 1.), személyesen lehet benyújtani, 2017. szeptember 15-ig.

A pályázatokról a Komáromi Szociális Közalapítvány kuratóriuma dönt, az eredményrol 2017. október 31-ig értesíti az érintetteket.

További felvilágosítás az Alapítványtól (2900 Komárom, Szabadság tér 1. Tel:34/541-352) kérheto.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.07.10
Tárgy:
GÁZSZOLGÁLTATÁSI SZÜNET

Közszemle kezdete: 2017-07-10
Közszemle érvényességének vége: 2017-07-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy a társaság 2017. 07. 18. 12.00 óra és 16.00 óra között karbantartást végez az általa üzemeltetett földgázvezetékeken.
A munkálatok ideje alatt szünetel a gázszolgáltatás!

Segíto együttmuködésüket és megértésüket köszönjük!

Tisztelettel:
FGSZ Földgázszállító Zrt.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.06.30
Tárgy:
ÁRAMSZÜNET

Közszemle kezdete: 2017-06-30
Közszemle érvényességének vége: 2017-07-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Ügyfelünk!

Az E-On folyamatos korszerusítést haj végre a hálózatán. A tervszeru beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték idoszakos feszültségmentesítése.

Július 6-án reggel 7.30 és délután 15.30 között áramszünet lesz Komárom Igmándi u 33-35-37-39. sz lakótömbök területén, a Spar áruházban, a munkaügyi központban, a lottózóban, az Igmándi úti (lengyári) üzletsor üzleteiben, a Klapka György út 2-4-6-8.sz lakótömb területén, a Csokonai úti 1-3-5-7-9 -11. sz lakótömbök területén, a Csokonai úti garázsok (üzletek) területén, a Temeto u. EUROFRONT Kft-nél, a volt (Plusz áruház )mögötti garázsok területén.

A tervezett üzemszünetekrol az eon.hu oldalon tájékozódhatnak!

A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt kérjük megértését!

A balesetek megelozése érdekében a társaság felhívja a figyelmet, hogy az áramszünet ideje alatt hálózathoz csatlakoztatott áramfejlesztot használni csak az E.ON-nal megkötött - a leválasztás feltételeit tartalmazó - üzemviteli megállapodás eloírásai szerint szabad. Ezzel kapcsolatos bejelentéseit a helyileg illetékes régió telefonszámán várják:

Tatabányai régióközpont: 06 34/ 513 802

Hirdetmény letöltése


2017.06.28
Tárgy:
HOSÉGRIASZTÁS - tájékoztató

Közszemle kezdete: 2017-06-28
Közszemle érvényességének vége: 2017-06-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tájékoztatjuk Komárom város lakosságát, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Komáromi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézet riasztása szerint Komáromban a napi középhomérséklet legalább 3 napig meghaladta a 25 C-ot /27 C-ot, ami az egészségre ártalmas lehet. Ezért a város területére vonatkozóan tájékoztatást/ riasztást rendeltem el.

A riasztás várható idotartama 2017.06.28, szerda 24.00 óráig meghosszabbításra került.

A hohullám élettani hatásai: hostresszt, napszúrást és hogutát okozhat. Kérem a lakosságot, különösen a betegeket, a 0-14 éves korú gyermekeket és az idosebb korosztályt, hogy kerüljék a szabadban tartózkodást, illetve tartózkodjanak minél többet árnyékban vagy huvös/klimatizált helyiségekben a további információig.

A hohullám hatásainak csökkentése érdekében az alábbi intézkedéseket tettük:

– egészségvédelmi ajánlások közzététele a lakosság és a városi intézmények körében,
– a város közterületein lévo ivóvíz kutaknál vízvételi lehetoség biztosítása
A városban ivóvíz kutak az alábbi helyeken találhatóak:
1. Igmándi út artézi kút
2. Igmándi út Kalmár köznél
3. Klapka György út 8. buszmegállónál
4. Jókai tér
5. Madách utca - Rüdiger tónál
6. Szabadság tér
7. Zrínyi utca
8. Frigyes lakótelep Hétvezér utcánál a park oldalában
9. Tóparti lakótelep játszótere
10. Hosök tere
11. Vásár tér
12. Koppányvezér utca – Áprily Lajos utcánál
13. Koppányvezér utca- Tulipán utcánál (Postarét felé)
14. Koppánymonostor Hajóvontató part (Szabad strandnál)
15. Koppánymonostor Újszállási út (Magtárnál)
16. Koppányvezér u.311. (Szúnyogvárnál)
17. Komáromi köztemetoben

– A Komáromi Városgazda Nonprofit Kft a surun lakott utcákban a közutat legalább napi 12 órában locsolja; a virágok, fák locsolását naponta 8 órában végzi locsoló kocsival reggel 5 órától 13 óráig, valamint gondoskodik az automata öntözoberendezések elindításáról is.
– Klimatizált közösségi helyiség nyitva tartása (Városháza Díszterme, Szabadság tér 1.)
– A Szabadság téren muködo párásítók 10/15 perces idoközönként való elindítása.
– Villamos áramszolgáltatás és ivóvízellátás zavartalanságának biztosítása Komárom területén


Megelozés lehetoségei célcsoportonként

Csecsemok és fiatal kisgyermekek
MIT IGYUNK MIT NE IGYUNK
• Víz, ásványvíz, tea,
• Szénsavmentes üdítok
• Paradicsomlé,
• aludtej, kefír, joghurt
• Levesek • Magas koffein és cukortartalmú szénsavas üdítok
• Akinek van elektromos ventillátora, légkondicionálója, használja a nagy melegben! Lehetoleg éjjel szelloztessen!
• Széles karimájú kalappal, napszemüveggel és szükség szerint megfelelo naptejjel védje magát és gyermekét!
• Csecsemoket, kisgyermekeket árnyékban levegoztessünk.
• Ne sétáltassunk a hoségben kisbabát!
• Sose hagyjunk gyermekeket, állatokat zárt, szellozés nélküli parkoló autóban!
• A babák különösen sok folyadékot igényelnek. Ha szükséges a szoptatáson kívül is kínáljuk oket tiszta vízzel, vagy pici sót is tartalmazó, citromos teával a szoptatás után!
65 évnél idosebbek, fogyatékosok, szívbetegségekben és magas vérnyomásban szenvedok
MIT IGYUNK MIT NE IGYUNK
• Víz, ásványvíz, tea,
• Szénsavmentes üdítok
• Paradicsomlé,
• aludtej, kefír, joghurt
• Levesek • Kávé, alkohol tartalmú italok
• Magas koffein és cukortartalmú szénsavas üdítok
• Azok, akik szívgyógyszert szednek, a vízhajtás mellett is fogyasszanak elegendo mennyiségu folyadékot, azaz a szokásosnál egy literrel többet a forró napokon!
• A 65 évnél idosebbek, különösen a szívbetegségekben és magas vérnyomás betegségben szenvedok a melegben fokozódó panaszaikkal azonnal forduljanak orvoshoz!
• Nagy melegben zuhanyozzon langyos vagy hideg vízzel akár többször is!
• Ha van elektromos ventillátora, használja a nagy melegben!
• Kánikulai napokon a különösen meleg dél körüli, kora délutáni órákat töltse otthon, besötétített szobában, viszonylag huvösben!
• Forró nyári napokon ne a legmelegebb órákra idozítse a bevásárlást!
• Töltsön 1-2 órát légkondicionált helyiségben!
Fiatalok, felnottek
MIT IGYUNK MIT NE IGYUNK
• Víz, ásványvíz, tea,
• Szénsavmentes üdítok
• Paradicsomlé,
• aludtej, kefír, joghurt
• Levesek • Kávé, alkohol tartalmú italok
• Magas koffein és cukortartalmú szénsavas üdítok
• Ha kánikulában a szabadban sportol, gyakran hutse magát és fogyasszon több folyadékot! Fontos a só pótlása is!
• Széles karimájú kalappal, napszemüveggel védjék magukat a nap égeto erejétol!
• Könnyu, világos színu, bo szabású, pamut alapanyagú ruhát hordjanak forró napokon!
• Ha szükséges bortípusnak megfelelo fényvédo krémmel naponta többször kenjék be borüket!
• Nagy melegben zuhanyozzon langyos vagy hideg vízzel akár többször is!
• Töltsön 1-2 órát légkondicionált helyiségben!

Kérem, hogy az ajánlásokat feltétlenül tartsák be egészségük védelme érdekében!

A várható változásokról, a korlátozás feloldásáról, ha a mérési adatok azt alátámasztják, a helyi televízión és a városi honlapon keresztül azonnal tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot!

Együttmuködésüket ezúton is köszönöm.

Komárom, 2017.06.27.


Tisztelettel:


Dr. Molnár Attila
polgármester



Hirdetmény letöltése


2017.06.26
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN!

Közszemle kezdete: 2017-06-26
Közszemle érvényességének vége: 2017-06-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A légi kémiai védekezés 2017. június 27-én a polgári napnyugtát megelozo 1,5 órában. Tartaléknapok: 2017. június 28-29.

A földi kémiai védekezés 2017. június 28-án a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2017. június 29-30.

Hirdetmény letöltése


2017.06.26
Tárgy:
Az építésügyi hatóság aktuális hirdetményei

Közszemle kezdete: 2017-06-27
Közszemle érvényességének vége: 2017-07-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2017.06.23
Tárgy:
Hoségriadó tájékoztatás

Közszemle kezdete: 2017-06-23
Közszemle érvényességének vége: 2017-07-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tájékoztatjuk Komárom város lakosságát, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Komáromi Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézet riasztása szerint Komáromban a napi középhomérséklet legalább 3 napig meghaladja a 25 C-ot /27 C-ot, ami az egészségre ártalmas lehet. Ezért a város területére vonatkozóan tájékoztatást/ riasztást rendelek el.

Részletek a csatolt dokumentumban.

Hirdetmény letöltése


2017.06.19
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodapedagógus

Közszemle kezdete: 2017-06-19
Közszemle érvényességének vége: 2017-07-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Csillag Óvoda óvodapedagógus munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.06.19
Tárgy:
LAKOSSÁGI ZÖLDHULLADÉKGYUJTÉS!

Közszemle kezdete: 2017-06-19
Közszemle érvényességének vége: 2017-06-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. havonta zöldhulladékot szállít el a kijelölt gyujtopontokról.

A lakosság a nála keletkezett zöldhulladékot 2017. június 20-tól június 27-ig kihelyezheti az alábbi gyujtopontokra:

• Koppánymonostori városrészen- Koppányvezér út mellett, záportározó mellé
• Szonyi városrészen – egykori tekercselo üzem területe, Iskola utca
• Molaj, víztorony melletti terület, Gáz utca

A gyujtopontokon tábla jelzi a zöldhulladék lerakás helyét.

A Komáromi városrészen a Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. külso telephelyén nyitvatartási idoben fogadja a lakosságtól a zöldhulladékot. (H-P 6.30-14.30, illetve szombaton 7.00-12.00).

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.06.13
Tárgy:
1500 kocás tenyész sertzéstelep építési engedélye Ács, külterület 025 hrsz. alatt

Közszemle kezdete: 2017-06-13
Közszemle érvényességének vége: 2017-06-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2017.06.07
Tárgy:
SZIRÉNAPRÓBA

Közszemle kezdete: 2017-06-07
Közszemle érvényességének vége: 2017-06-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tájékoztatjuk a tisztelt komáromiakat, hogy 2017. június 14-én 8.00 óra és 16.00 óra között a településen található lakossági riasztó rendszer muködoképességének ellenorzését végzik a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai. Ez idotartam alatt a szirénákat többször megszólaltatják. Az ellenorzés szirénánként 12 másodpercig tart.

Az üzempróba az Önök biztonságát szolgálja!

Az ellenorzéssel járó hanghatás okozta zavarásért türelmüket és megértésüket kérjük!

Köszönjük!

Tisztelettel:
Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése


2017.06.01
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: konyhalány

Közszemle kezdete: 2017-06-01
Közszemle érvényességének vége: 2017-06-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÁLLÁSAJÁNLAT: konyhalány Komáromi Aprótalpak Bölcsode
Állást hirdet konyhalány munkakör betöltésére.

Pályázati feltételek:
• Büntetlen eloélet
• Orvosi alkalmasság

A pályázat benyújtásának határideje: 2017.06.26.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Tóthné Varga Viktória nyújt, a 06-34-340-607-es telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton, a pályázatnak a Komáromi Aprótalpak Bölcsode címére történo megküldésével (2900 Komárom, Kállai Tivadar utca 2.), illetve személyesen az intézményben.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.06.01
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS KOMÁROMBAN

Közszemle kezdete: 2017-06-01
Közszemle érvényességének vége: 2017-06-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A szúnyogok elleni légi kémiai védekezésre június 6-án a napnyugtát megelozo másfél órában kerül sor. A tartaléknapok június 7-e és 8-a.

A földi kémiai védekezést június 6-án és 7-én a napnyugta utáni idoszakban végzik a szakemberek. A tartaléknapok június 7-e 8-a és 9-e.

Hirdetmény letöltése


2017.05.29
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: konyhai kisegíto

Közszemle kezdete: 2017-05-29
Közszemle érvényességének vége: 2017-06-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÁLLÁSAJÁNLAT: konyhai kisegíto

A Komáromi Csillag Óvoda határozott idore (2017. július 17 - 2019. január 31.)
napi nyolc órás munkaidoben „konyhai kisegíto” állást hirdet közalkalmazotti foglalkoztatással.

Jelentkezni személyesen az intézményben, rövid önéletrajzzal, Pálfi Dóra óvodavezetonél lehet.
Jelentkezési határido: 2017. június 8.
Elbírálás határideje: 2017. június 9.

Az állás 2017. július 17-tol töltheto be.


CSILLAG-LAKÓTELEP 14.
Tel./Fax: 34/343-624
E-mail: csillagovi@komarom.hu
www.csillagovi.hu



Hirdetmény letöltése


2017.05.23
Tárgy:
LAKOSSÁGI ZÖLDHULLADÉKGYUJTÉS a héten!

Közszemle kezdete: 2017-05-23
Közszemle érvényességének vége: 2017-05-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. havonta zöldhulladékot szállít el a kijelölt gyujtopontokról.

A lakosság a nála keletkezett zöldhulladékot 2017. május 23-tól május 30-ig kihelyezheti az alábbi gyujtopontokra:

• Koppánymonostori városrészen- Koppányvezér út mellett, záportározó mellé
• Szonyi városrészen – egykori tekercselo üzem területe, Iskola utca
• Molaj, víztorony melletti terület, Gáz utca

A gyujtopontokon tábla jelzi a zöldhulladék lerakás helyét.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.05.22
Tárgy:
Áramszünet – 2017. május 25.

Közszemle kezdete: 2017-05-22
Közszemle érvényességének vége: 2017-05-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Áramszünet – 2017. május 25.

Tisztelt Ügyfelünk!

Folyamatos korszerusítést hajtunk végre hálózatunkon. A tervszeru beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezetékek idoszakos feszültségmentesítése.

Május 25-én reggel 8.30 és délután 15.30 között áramszünet várható a Horgászköz 8-10., és a 2555/7 és 2557/7 hrsz. alatt, a szennyvízátemelonél, a Kacsóh P. u. 1-23. és 2-20., valamint a hajóvontatópart 2561/2, 2561/4, 2561/5, 2561/6, 2564/8, 2565/3, 2566/10, és 2555/12, hrsz-ok területén.
A tervezett üzemszünetekrol internetes oldalunkon tájékozódhat: www.eon.hu

A balesetek megelozése érdekében felhívjuk figyelmét, hogy az áramszünet ideje alatt hálózathoz csatlakoztatott áramfejlesztot használni csak az E.ON-nal megkötött - a leválasztás feltételeit tartalmazó - üzemviteli megállapodás eloírásai szerint szabad. Ezzel kapcsolatos bejelentéseit a helyileg illetékes régió telefonszámán várjuk: Tatabányai régióközpont: 06 34/ 513 802!

A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt kérjük megértését!

Tisztelettel: az E.ON

Hirdetmény letöltése


2017.05.15
Tárgy:
ÁRAMSZÜNET - május 18.

Közszemle kezdete: 2017-05-15
Közszemle érvényességének vége: 2017-05-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Áramszünet – 2017. május 18.

Tisztelt Ügyfelünk!

Folyamatos korszerusítést hajtunk végre hálózatunkon. A tervszeru beavatkozások biztonságos elvégzése érdekében elengedhetetlen a vezetékek idoszakos feszültségmentesítése.

Május 18-án reggel 8.30 és délután 14.00 óra között áramszünet várható a Mezosor 1-5., a Vásártér u. 28-29., a Bercsényi u. 1-15., és 2-24., az Egressy B. u. 1- 29. és 2-14., a Nádor u. 1/a- 21. és 2-22., a Vörösmarty M. u. 1- 9., és 2-10., a Budai N. A. u. 26-74. és 39-77., az Ady E. u. 26-50. és 31-81., valamint a Szonyi u. 44. és 46. („Dózsa” szóda üzem!) szám alatt.

A tervezett üzemszünetekrol internetes oldalunkon tájékozódhat:www.eon.hu

A balesetek megelozése érdekében felhívjuk figyelmét, hogy az áramszünet ideje alatt hálózathoz csatlakoztatott áramfejlesztot használni csak az E.ON-nal megkötött - a leválasztás feltételeit tartalmazó - üzemviteli megállapodás eloírásai szerint szabad. Ezzel kapcsolatos bejelentéseit a helyileg illetékes régió telefonszámán várjuk: Tatabányai régióközpont: 06 34/ 513 802!

A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt kérjük megértését!

Tisztelettel: az E.ON

Hirdetmény letöltése


2017.05.10
Tárgy:
Permetezés a városban!

Közszemle kezdete: 2017-05-10
Közszemle érvényességének vége: 2017-05-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2017. május 11-12-én vadgesztenyefa-levélaknázómoly kártétele elleni permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.
A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom vadgesztenyefái
A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 19-23 óra, 5:30-8:30 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Dimilin 25 WP, Topas 100 EC, Nonit
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre nem jelölésköteles.

Hirdetmény letöltése


2017.05.04
Tárgy:
Lomtalanítás a városban

Közszemle kezdete: 2017-05-04
Közszemle érvényességének vége: 2017-05-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy a Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2017. május 08 - 12. között LOMTALANÍTÁST végez KOMÁROM VÁROS egész területén a csatolmányban olvasható ütemezés szerint!

Hirdetmény letöltése


2017.05.04
Tárgy:
Veszélyes hulladékok gyujtése

Közszemle kezdete: 2017-05-04
Közszemle érvényességének vége: 2017-05-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

A feleslegessé vált elektronikai hulladék és egyéb veszélyes hulladék szervezett begyujtését kívánjuk megvalósítani városunkban a lomtalanítás idején.

Az alább felsorolt elektronikai hulladékokat, veszélyes hulladékokat háztartásra jellemzo mennyiségben 2017. május 8-tól 2017. május 12-ig, 7.00 órától 15.00 óráig, térítésmentesen adhatják le az alábbi telephelyen:
Komárom, Marek József u. 3. (Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. telephelye)

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.04.12
Tárgy:
Közlemény az óvodai beiratkozás idejével, módjával kapcsolatban!

Közszemle kezdete: 2017-04-12
Közszemle érvényességének vége: 2017-04-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.04.10
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: konyhai dolgozó munkakör

Közszemle kezdete: 2017-04-10
Közszemle érvényességének vége: 2017-04-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Szonyi Színes Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján pályázatot hirdet Komáromi Szonyi Színes Óvoda konyhai dolgozó munkakör betöltésére.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. április 14.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.03.28
Tárgy:
HIRDETMÉNY: önkormányzati telkek kedvezményes áron eladók

Közszemle kezdete: 2017-03-28
Közszemle érvényességének vége: 2017-05-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata kedvezményes eladási áron történo megvásárlásra kínálja fel a családi otthonteremtési kedvezményre (CSOK) jogosult magánszemélyek részére az alábbi építési telkeket.

További információ a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2017.03.27
Tárgy:
Zöldhulladék-gyujtés a városban

Közszemle kezdete: 2017-03-27
Közszemle érvényességének vége: 2017-04-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy a Komáromi Városgazda Nonprofit Kft., valamint a Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. zöldhulladék szállítást végez KOMÁROM VÁROS területén a csatolmányban olvasható ütemezés szerint!


Hirdetmény letöltése


2017.03.27
Tárgy:
BÉRLAKÁS HIRDETMÉNY

Közszemle kezdete: 2017-03-27
Közszemle érvényességének vége: 2017-04-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Képviselo-testülete meghirdeti a 2017. március 24-tol a Komárom, Laktanya köz 10-16. 8-as ajtó
szám alatti megüresedett szociális bérlakását!

A bérbevételi ajánlatok benyújtásának helye:
Komáromi Polgármesteri Hivatal hatósági Osztály, (fsz. 1.)
Cseke Csilla ügyintézo
34 / 541-355
Határideje: 2017. április 10. 16.30 óra

További információ:

Cseke Csilla ügyintézo
34 / 541-355

Hirdetmény letöltése


2017.03.09
Tárgy:
E.ON vezetékek alatti metszés

Közszemle kezdete: 2017-03-09
Közszemle érvényességének vége: 2017-03-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
2017.03.13-át követoen az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. alvállalkozójának munkatársai Komárom területén megkezdi a vezetékek biztonsági övezetének környezetében lévo fák, bokrok muszaki célú gallyazási feladatait.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.03.02
Tárgy:
Tájékoztatás vérszilvafák kivágása tárgyában

Közszemle kezdete: 2017-03-02
Közszemle érvényességének vége: 2017-03-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Polgármesteri Hivatal a Mártírok útján lévo vérszilvafa muszeres vizsgálatát elvégeztette, mivel a fák szemmel láthatóan is rossz állapotban voltak.

A fák állapotmérésérol készült szakértoi vélemény szerint több olyan fa is van, mely a belso korhadás, odvasodás és kéregsérülés következtében veszélyes, vagy romló állapota miatt kivágása indokolt.

A kivágott fák helyett az elmúlt osszel már a fasorba ültetett, oszlopos növekedésu gyertyánokat telepítünk tavasszal.

Az érdeklodok a Komáromi Polgármesteri Hivatal 27. számú irodájában ügyfélfogadási idoben megtekinthetik a fák állapotáról készült felméréseket, favizsgálati adatlapokat.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.03.02
Tárgy:
PÁLYÁZAT: Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Közszemle kezdete: 2017-03-02
Közszemle érvényességének vége: 2017-03-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata plakát készíto pályázatot hirdet a víz világnapjához kapcsolódóan.

A kész pályázatokat küldjétek be az önkormányzat címére, személyesen vagy postán legkésobb 2017. március 17-ig!

Részletek a csatolmányban

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2017.02.09
Tárgy:
KIADÓ BÉRLAKÁSOK

Közszemle kezdete: 2017-02-09
Közszemle érvényességének vége: 2017-02-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete meghirdeti a Hétvezér utca 16 fsz. 9., valamint a Honfoglalás utca 16 / A, II/8-as megüresedett bérlakásait.

Jelentkezési határido:
2017. február 24. 12.00 óra

További információ:
Kozmáné Cseke Csilla, szociális ügyintézo
34 / 541-355

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2017.02.08
Tárgy:
ELADÓ ÖNKORMÁNYZATI INGATLAN

Közszemle kezdete: 2017-02-08
Közszemle érvényességének vége: 2017-02-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Licit útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:

- Komáromi 1374/9/A/1 hrsz-ú, természetben Komárom Lengyár telep 3. 1. ajtó szám alatti 37 m2 nagyságú önkormányzati lakást.

Induló eladási ár: 1.200.000.-Ft
Bánatpénz összege: 120.000.-Ft.
A versenytárgyalás idopontja: 2017. február 23. (csütörtök) 900 óra.
Helye: Komáromi Polgármesteri Hivatal 2900 Komárom Szabadság tér 1. I. emelet 31.

További információ a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.02.07
Tárgy:
FELHÍVÁS: Kórházkert takarítás

Közszemle kezdete: 2017-02-07
Közszemle érvényességének vége: 2017-02-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Társadalmi munkában tervezzük a kórházkert kitakarítását, tavaszi kertészeti munkák elvégzését, gyomfák hajtásainak irtását.

IDOPONT:
2017. február 25. 9:00 órától

HELYSZÍN:
Selye János Kórház kertje

Szervezo elérhetosége:

Juhász Márton parkfenntartási muszaki vezeto
Komáromi Városgazda Nonprofit Kft.
Tel: 0620/588 4834
E-mail: juhaszmarton@varosgazdakft.net

Havran-Tóth Bernadett
környezetvédelmi referens
34/541-346
toth.bernadett@komarom.hu

További információk a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.02.06
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodai dajka

Közszemle kezdete: 2017-02-06
Közszemle érvényességének vége: 2017-02-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Szonyi Színes Óvoda a „ Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet óvodai dajka munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony idotartama: határozatlan ideju közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaido

A munkavégzés helye: 2921 Komárom, Kossuth L. u. 9.

Pályázati feltételek: Középfokú képesítés ( óvodai dajka végzettség )

A munkakör betöltésének idopontja: 2017. február 13.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. február 10.

A pályázatok benyújtásának módja:
- Postai úton az intézmény címére történo megküldéssel
- E-mail címre: szinesovoda@komarom.hu

A pályázat elbírálásának határideje: 2017. február 11.

Hirdetmény letöltése


2017.02.01
Tárgy:
Változások a szelektív- és zöldhulladék gyujtésében

Közszemle kezdete: 2017-02-01
Közszemle érvényességének vége: 2017-02-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft., mint hulladékkezelési közszolgáltató 2017-tol havi gyakorisággal szállítja el a családi házaktól a szelektíven gyujtött hulladékot, továbbá ez évtol a lakossági zöldhulladék elszállítását is a közszolgáltató végzi.

Részletek, valamint a pontos elszállítási idopontok a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.01.31
Tárgy:
Tájékoztatás a házhoz meno szelektív hulladékgyujtésrol

Közszemle kezdete: 2017-02-01
Közszemle érvényességének vége: 2017-02-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.01.17
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT

Közszemle kezdete: 2017-01-17
Közszemle érvényességének vége: 2017-02-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÁLLÁSAJÁNLAT
Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény Család- és Gyermekjóléti Központ tanácsadó munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.01.09
Tárgy:
FELHÍVÁS: FENYOFAGYUJTÉS

Közszemle kezdete: 2017-01-09
Közszemle érvényességének vége: 2017-01-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük Komárom Város Tisztelt lakosságát, hogy a Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2017. év január 11-én és január 30-án FENYOFA GYUJTÉST végez a lakossági ügyfelek
részére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2017.01.06
Tárgy:
Tévedésbol ment ki a 70 éven felülieknek a hulladékszállítási díj számla!

Közszemle kezdete: 2017-01-06
Közszemle érvényességének vége: 2017-01-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tájékoztatjuk azon 70. életévet betöltött komáromi lakosokat, akik hulladékszállítási díjkedvezményben részesülnek és errol határozattal rendelkeznek, hogy tévedésbol kapták meg a hulladékszállítási számlájukat.
Kérjük, hogy a tévesen kiküldött csekkeket ne egyenlítsék ki!
A közszolgáltató és a számlát kibocsátó NHKV jelenleg egyeztet a hiba kiküszöbölése érdekében.

Hirdetmény letöltése


2017.01.04
Tárgy:
HÁZHOZ MENO SZELEKTÍV HULLADÉKGYUJTÉS - 2017. I. félév

Közszemle kezdete: 2017-01-04
Közszemle érvényességének vége: 2017-01-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tájékoztatjuk a tisztelt komáromiakat, hogy idén városuk családi házas övezetében a házhoz meno szelektív hulladékgyujtést az eddigiekben megszokott heti rendszeres háztartási vegyes hulladékszállítás mellett, havi rendszerességgel, egy-egy alkalommal külön-külön zsákokba gyujtve szállítja el a Vértes Vidéke hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.

Részletes idopontok a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2016.12.27
Tárgy:
HATÁROZAT: Lencse Zoltán és Lencse Zoltánné (2903 Komárom, Dobó I. u. 61/a.) kérelmezok ügyében

Közszemle kezdete: 2016-12-27
Közszemle érvényességének vége: 2017-01-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2016.12.22
Tárgy:
Kedvezményes telekvásárlási lehetoség a CSOK-ban részesülo családoknak

Közszemle kezdete: 2016-12-22
Közszemle érvényességének vége: 2017-02-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A komáromi önkormányzat a Guyon Richárd utcában nyolc, míg a Laktanya közben kilenc kialakított telekkel rendelkezik, melyekre a város kedvezményes vásárlási lehetoséget biztosít azon családok részére, amelyek igénybe veszik a kormány CSOK-támogatását.

Komárom Város Önkormányzata kedvezményes eladási áron történo megvásárlásra kínálja fel a családi otthonteremtési kedvezményre (CSOK) jogosult magánszemélyek részére az alábbi építési telkeket:

Részletek a csatolmányokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2016.12.13
Tárgy:
Álláshirdetés

Közszemle kezdete: 2016-12-13
Közszemle érvényességének vége: 2016-12-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata határozatlan idore takarítónot keres a komáromi Feszty Árpád Általános Iskolába.

A munkaido napi 8 óra, bérezés KJT. szerint.

Jelentkezni önéletrajzzal, személyesen lehet a Feszty Árpád Általános Iskolában.
Pályázat beadási határideje: 2016.

Munkakezdés várható ideje: 2017. január 2.

Hirdetmény letöltése


2016.12.13
Tárgy:
Vadászterület tulajdonosi közösség alakuló közgyulése

Közszemle kezdete: 2016-12-13
Közszemle érvényességének vége: 2016-12-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
2017. 02. 15. szerda, 10.00
Dunaalmás, Csokonai Muvelodési Ház,
2545, Dunaalmás, Almási utca 86.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2016.11.28
Tárgy:
ELADÓ INGATLANOK

Közszemle kezdete: 2016-11-28
Közszemle érvényességének vége: 2016-12-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI licit útján a kizárólagos tulajdonát képezo, a csatolmányokban részletezett ingatlanjait!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2016.11.25
Tárgy:
Komárom Város környezetállapot értékelése

Közszemle kezdete: 2016-11-25
Közszemle érvényességének vége: 2016-12-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Képviselo-testülete legutóbbi ülésén a 296/2016. (XI.18.) határozatával elfogadta a környezetvédelmi program végrehajtásáról szóló beszámolót, valamint a környezetállapot értékelést tartalmazó lakossági tájékoztatót.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2016.11.23
Tárgy:
ÁRAMSZÜNET

Közszemle kezdete: 2016-11-23
Közszemle érvényességének vége: 2016-12-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Ügyfelek!

Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy 2016. december
8-án 11.00 és 14.00 óra között áramszünet várható a Korona utca 3-5, 4-6-8-10-12 lakásokban, a Korona utca 6. mögötti garázsokban, ill. lakásnak használt garázsokban, valamint Juhász Gyula utca 7. szám alatt található lakásokban.

A tervezett üzemszünetekrol az alábbi internetes oldalon tájékozódhat: www.eon.hu

A balesetek megelozése érdekében felhívjuk figyelmét, hogy az áramszünet ideje alatt hálózathoz csatlakoztatott áramfejlesztot használni csak az E.ON-nal megkötött - a leválasztás feltételeit tartalmazó - üzemviteli megállapodás eloírásai szerint szabad.

Az ezzel kapcsolatos bejelentéseit a helyileg illetékes régió telefonszámán várjuk:
Tatabányai régióközpont: 06 34/ 513 802

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Hirdetmény letöltése


2016.11.23
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS - Jókai Mór Városi Könyvtár

Közszemle kezdete: 2016-11-23
Közszemle érvényességének vége: 2016-12-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Jókai Mór Városi Könyvtár Komárom pályázatot hirdet könyvtáros, valamint gyermekkönyvtáros munkakör betöltésére.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2016.11.17
Tárgy:
AZ ÉPÍTÉSI HATÓSÁG HIRDETMÉNYE

Közszemle kezdete: 2016-11-17
Közszemle érvényességének vége: 2016-12-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Kocsis Péter építteto, családi ház átalakítása.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2016.11.11
Tárgy:
ÉPÍTÉSI HATÓSÁ ÉRTESÍTÉSE

Közszemle kezdete: 2016-11-11
Közszemle érvényességének vége: 2016-11-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Lencse Zoltán és Lencse Zoltánné, valamint Tóth József és Mórocz Erika ügyében

Hirdetmény letöltése


2016.11.08
Tárgy:
FELHÍVÁS: keressük a város karácsonyfáját!

Közszemle kezdete: 2016-11-08
Közszemle érvényességének vége: 2016-12-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az elmúlt évek hagyományához huen Komárom Város Önkormányzata idén is megrendezi a város adventi ünnepségsorozatát, valamint felállításra kerül a város karácsonyfája is.
Kérjük mindazok jelentkezését, akik fenyofájuk felajánlásával segíteni tudják az ünnep méltó megünneplését jelentkezzenek a horvathkrisztina@varosgazdakft.net e-mail címen

A felajánlásokat december 9-ig várjuk!
Köszönjük!

Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése


2016.11.02
Tárgy:
FELHÍVÁS: influenza oltás

Közszemle kezdete: 2016-11-02
Közszemle érvényességének vége: 2016-11-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komárom Esztergom Megyei Kormányhivatal Komáromi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály tájékoztatója a 2016/2017. évi influenza szezonra való felkészülésre

2016. október 24-tol a háziorvosoknál, a házi-gyerekorvosoknál a térítésmentes influenza elleni oltóanyag elérheto.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2016.10.17
Tárgy:
Tájékoztatás avar és kerti hulladék égetésérol

Közszemle kezdete: 2016-10-17
Közszemle érvényességének vége: 2016-11-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Komárom Város avar és kerti hulladék égetésrol, valamint a szabadtéri tuzgyújtásról szóló önkormányzati rendeletének értelmében az avart és a kerti hulladékot elsosorban hasznosítani, komposztálni kell; égetéssel csak a nem komposztálható, továbbá a komposztálásra alkalmatlan (különösen a vírusos, baktériumos, gombás vagy egyéb fertozött) avar és kerti hulladék ártalmatlanítható.

- A lakosság egészségének és a környezet tisztaságának védelme érdekében a nem komposztálható avar és kerti hulladék égetése a város belterületén minden év március 16-tól április 30-ig, valamint október 15-tol november 30-ig végezheto el.
- A napi égetést 9 és 18 óra közötti idoszakban lehet végezni.
- Vasárnap és ünnepnapokon az égetés tilos.
- Az égetés egy alkalommal maximum 3 órán keresztül tarthat.

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2016.10.17
Tárgy:
ÁRAMSZÜNET

Közszemle kezdete: 2016-10-17
Közszemle érvényességének vége: 2016-10-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÁRAMSZÜNET

Tisztelt Ügyfelek!

Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy 2016. október 20-án 13.00 óra és 16.00 óra között áramszünet várható a Koppány vezér u 99., a Horgászköz 8-10., és 2555/7 és 2557/7 hrsz., a szennyvízátemelo, a csincsillás, a Kacsóh P. u. 1-23. és 2-20., a hajóvontató part 2561/2, 2561/4, 2561/5, 2561/6, 2564/8, 2565/3, 2566/10, és 2555/12 hrsz. teljes területén.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Hirdetmény letöltése


2016.10.12
Tárgy:
A komáromi városháza hétvégi munkarend változása

Közszemle kezdete: 2016-10-12
Közszemle érvényességének vége: 2016-10-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
2016. október 14., péntek: munkanap hétfoi (7.30-16.30) munkarend szerint,
2016. október 15., szombat: munkanap pénteki (7.30-12.30) munkarend szerint,

2016. október 31, hétfo: pihenonap

Hirdetmény letöltése


2016.10.10
Tárgy:
A házhoz meno szelektív gyujtés következo idopontja október hónapban

Közszemle kezdete: 2016-10-10
Közszemle érvényességének vége: 2016-10-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A házhoz meno szelektív gyujtés következo idopontja október hónapban: október 17-21.

Részletek a csatolmányban!

Az elszállítás megegyezik a kommunális hulladékszállítás napjával. Kérjük, hogy a zsákokat elozo nap este vagy a szállítás napján reggel 6 óráig közterületre kihelyezni szíveskedjenek.
A kék színu zsákokban a papír, a sárga színu zsákokba a következo hulladékok helyezhetok el:

- üdítos, ásványvizes PET palackok, kozmetikai és tisztítószeres flakonok,
- tejes, illetve gyümölcsleves dobozok (többrétegu csomagolóanyagok),
- fóliák, bevásárló szatyrok, zacskók gyujthetok.
- fém italos doboz.


Hirdetmény letöltése


2016.10.07
Tárgy:
ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS

Közszemle kezdete: 2016-10-07
Közszemle érvényességének vége: 2016-11-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!
A Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. zöldhulladék szállítást végez a város területén november 2-a és 23-a között a csatolmányban olvasható ütemezés szerint:

További információ:
20-265-34-09,
34/ 340-664/ 19-es mellék

Hirdetmény letöltése


2016.10.04
Tárgy:
ELADÓ INGATLANOK

Közszemle kezdete: 2016-10-04
Közszemle érvényességének vége: 2016-10-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata eladásra hirdeti a következo ingatlanokat!

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2016.09.29
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: Komáromi Csillag Óvoda - óvodavezeto

Közszemle kezdete: 2016-09-29
Közszemle érvényességének vége: 2016-10-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Csillag Óvoda óvodavezeto (magasabb vezeto)
beosztás ellátására.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2016.09.26
Tárgy:
Permetezés a városban

Közszemle kezdete: 2016-09-26
Közszemle érvényességének vége: 2016-09-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2016. szeptember 28-30. napján rovarkártevo elleni zöldterület permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek. Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom parkjai 47,5 ha
A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 09:00-17:00 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Decis Mega
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre mérsékelten kockázatos.

Hirdetmény letöltése


2016.09.22
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: dajka

Közszemle kezdete: 2016-09-22
Közszemle érvényességének vége: 2016-09-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Szonyi Színes Óvoda a „ Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet óvodai dajka munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony idotartama: határozatlan ideju közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege: teljes munkaido
A munkavégzés helye: 2921 Komárom, Kossuth L. u. 9.

Pályázati feltételek: Középfokú képesítés (óvodai dajka végzettség)
A munkakör betöltésének idopontja: 2016. október 3.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. szeptember 28.

A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton az intézmény címére történo megküldéssel
E-mail címre: szinesovoda@komarom.hu
A pályázat elbírálásának határideje: 2016. szeptember 30.

Hirdetmény letöltése


2016.09.16
Tárgy:
ELEKTRONIKAI HULLADÉKGYUJTÉS

Közszemle kezdete: 2016-09-16
Közszemle érvényességének vége: 2016-09-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Az elektronikai hulladékok 2016. szeptember 19-tol szeptember 23-ig, minden nap 7.00 – 15.00 óráig, térítésmentesen adhatók le az alábbi telephelyen:
Komárom, Marek József u. 3. (Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. telephelye)

Hirdetmény letöltése


2016.09.15
Tárgy:
ÁRAMSZÜNET

Közszemle kezdete: 2016-09-15
Közszemle érvényességének vége: 2016-10-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Ügyfelek!

Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy 2016. szeptember 20-án, 22-én, 27-én és 29-én, valamint október 4-én és 6-án reggel 8 és délután 15 óra között áramszünet várható a Szonyi u. 84., az Ady E. u. 1-29. és 2-26., a Galagonya u. 1-5. és 2-6., továbbá a Budai Nagy A. u. 1-29. és 2- 28. szám alatt.

Október 6-án reggel 8 és 15 óra között szintén áramszünet lesz az Ady E. u. 28-36. és 31-67., illetve a Vörösmarty u. 2/C- 10. és 1- 9. szám alatt.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Hirdetmény letöltése


2016.09.13
Tárgy:
HIRDTEMÉNY: raktárépületek bovítése építési engedélye Komárom, Laktanya köz 1802/2 hrsz.

Közszemle kezdete: 2016-09-13
Közszemle érvényességének vége: 2016-09-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvény (továbbiakban: Ket.) 80.§ (1) bekezdés a) pontja alapján tájékoztatom a Tisztelt Ügyfelet, hogy az alábbi ügyben Komárom Város Jegyzoje, mint I. fokú építésügyi hatóság, döntést hozott. (Részletek a csatolmányban!)

Hirdetmény letöltése


2016.09.09
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: udvari munkás

Közszemle kezdete: 2016-09-09
Közszemle érvényességének vége: 2016-09-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÁLLÁSAJÁNLAT

A Komáromi Csillag Óvoda három hónap határozott idore, napi négy órás munkaidoben foglalkoztatott "udvari munkás" állást hirdet, közalkalmazotti foglalkoztatással vagy - nyugdíjas esetében - megbízási szerzodéssel.

Jelentkezni személyesen az intézményben, rövid önéletrajzzal, Pálfi Dóra óvodavezeto-helyettesnél lehet, 2016. szeptember 20-ig.

Elérhetoség:

E-mail: csillagovi@komarom.hu
Tel./Fax.: 34/343-624

Hirdetmény letöltése


2016.09.06
Tárgy:
LOMTALANÍTÁS

Közszemle kezdete: 2016-09-06
Közszemle érvényességének vége: 2016-09-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy a Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2016. szeptember 19. és 23. között LOMTALANÍTÁST végez KOMÁROM VÁROS egész területén a csatolmányban olvasható ütemezés szerint.

Hirdetmény letöltése


2016.09.05
Tárgy:
ÁRAMSZÜNET

Közszemle kezdete: 2016-09-05
Közszemle érvényességének vége: 2016-09-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Ügyfelek!

Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy 2016. szeptember 6-án, 8-án és 13-án 7.30 és 15.30 óra között áramszünet várható a Koppány vezér u.6/A ,a Vízimolnár utca 1-37. és 2-32., a Viza utca 1-15. és 2-10. valamint a szennyvízátemelo területén.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Hirdetmény letöltése


2016.08.31
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS - Jókai Mór Gimnázium / takarítói állás

Közszemle kezdete: 2016-08-31
Közszemle érvényességének vége: 2016-09-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Jókai Mór Gimnázium pályázatot hirdet, határozatlan idore szóló, takarítói állás betöltésére.

A munkaido napi 8 óra, bérezés KJT. szerint.
Jelentkezni önéletrajzzal az iskolában lehet.
Cím: Komárom, Táncsics M. u. 32.
Telefonszám: (34) 340-356

A pályázat benyújtási határideje: 2016. szeptember 8.
A pályázat elbírálási határideje: 2016. szeptember 9.
A munkakör betöltésének ideje: 2016. szeptember 12.

Hirdetmény letöltése


2016.08.31
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLATOK: mentálhigiénés munkatárs / ápoló, gondozó

Közszemle kezdete: 2016-08-31
Közszemle érvényességének vége: 2016-09-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye pályázatot hirdet szociális mentálhigiénés munkatárs
munkakör betöltésére.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. szeptember 21.

Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye pályázatot hirdet ápoló, gondozó munkakör betöltésére.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. szeptember 12.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Illés Nikoletta nyújt, a 06-34-540-033 -os telefonszámon.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2016.08.30
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2016-08-30
Közszemle érvényességének vége: 2016-09-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2016. szeptember 1-én és 2-án szúnyoggyérítést végez (tartaléknap szeptember 3-4) kedvezo idojárási feltételek megléte esetén.

- terület helye és nagysága: 09.01. Szony, Koppánymonostor 400 ha, 09.02. Komárom 600 ha
- szúnyogirtás kezdetének, befejezésének idopontja: 20:00 - 24:00 óra
- alkalmazásra kerülo irtószer: Mosquitox Fog melegköd-képzo szer
- kijuttatás módja: földi kémiai melegköd-képzés

Hirdetmény letöltése


2016.08.30
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLATOK: portás, takarítóno

Közszemle kezdete: 2016-08-30
Közszemle érvényességének vége: 2016-09-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÁLLÁSHIRDETÉS 1.0

A Feszty Árpád Általános Iskola határozatlan idore takarítónoi állást hirdet.

A munkaido napi 8 óra, bérezés KJT. szerint.
Jelentkezni önéletrajzzal, személyesen lehet a Feszty Árpád
Általános Iskolában.

Cím: Komárom, Csillag ltp. 16, 2900
Telefonszám: (34) 343 601

XXX

ÁLLÁSHIRDETÉS 2.0

A Komárom Petofi Sándor Általános Iskola pályázatot hirdet határozatlan ideju, 6 órás portás munkakör betöltésére.
Pályázni önéletrajz benyújtásával lehet.

A pályázat benyújtási határideje: 2016. szeptember 9.
A pályázat elbírálási határideje: 2016. szeptember 12
A munkakör betöltésének ideje: 2016. szeptember 15.

A pályázatokat Szabó Tamásné intézményvezetonek címezve személyesen, levélben vagy e-mailben lehet benyújtani a Komáromi Petofi Sándor Általános Iskola 2900 Komárom, Szabadság tér 2. vagy a petofi.iskola@komarom.hu címre.

A pályázattal kapcsolatban további információt Szabó Tamásné nyújt a 06-34-340-281-es telefonszámon.

Hirdetmény letöltése


2016.08.25
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2016-08-25
Közszemle érvényességének vége: 2016-08-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2016. augusztus 25-26-án amerikai szövolepke elleni védekezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom díszfái
A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 08:00 – 14:00 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Dipel ES, Plantafosz, Nonit
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap

Méhekre nem jelölésköteles!

Hirdetmény letöltése


2016.08.22
Tárgy:
ÁRAMSZÜNET

Közszemle kezdete: 2016-08-22
Közszemle érvényességének vége: 2016-08-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Ügyfelek!

Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy 2016. augusztus 25-én 8.00 és 14.00 óra között áramszünet várható a Kossuth L.u. 1.sz., Kosztolányi u., Orgona u., Móricz Zs. u., Köztársaság u. 26-36-ig (minkét oldal) és 17 sz., Dózsa Gy u. 87- 105-ig, és 40-46-ig, Erkel F. u. 13-19-ig és 20-28-ig., Erkel F. u. 1-11-ig és 2-18-ig., Mátra u. 1-17-ig és 2-4-ig., Mikes u. 1-12-ig., Balaton u. 1-17-ig és 2-18-ig., Dózsa Gy. u. 4-36-ig és 25-83-ig., Köztársaság u. 5. sz, 15. sz. és a 23.sz., Kossuth L. u. végig, Kis u., Béke sor, Boros M. u., Összeköto u., Dózsa Gy u. 3-23-ig és a 4. sz., Bokréta u. 2-8/a-ig és 1-19.-ig., Iskola u., Magtár u., üzletsor, Bozsik Ált. Iskola, Petofi S. u. 2-38/b-ig és 1-37-ig. (üzletek, bútorbolt), Hosök tere (mentoállomás, sürgosségi ellátó, virág üzlet) területén.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Hirdetmény letöltése


2016.08.12
Tárgy:
MÉHÉSZEK FIGYELEM! - SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2016-08-12
Közszemle érvényességének vége: 2016-08-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromban a légi kémiai védekezésre 2016. augusztus 18-án a napnyugtát megelozo idoszakban kerül sor. Tartaléknapok: 2016. augusztus 19-20.

A földi kémiai védekezés 2016. augusztus 15-én a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre. Tartaléknapok: 2016. augusztus 16-17.

A légi kémiai irtások az esti napnyugtát megelozo idoszakban, míg a földi kémiai irtások a napnyugta utáni idoszakban történnek.

Az irtás során felhasznált szer kizárólag a csíposzúnyog lárvákat pusztítja el, a szer a környezetre nincs káros hatással. A földi irtás során felhasznált készítmények: Coratrin, Mosquitox Fog.

A légi kémiai kezelés során CORATRIN, AQUA K-OTHRIN, illetve MOSQUITOX 1 ULV Forte készítmények kerülnek felhasználásra. A készítmény kijuttatott formájában kizárólag rovarokra van káros hatással, melegvéru állatokra, emberre nem veszélyes és a környezetet sem károsítja.

Hirdetmény letöltése


2016.08.05
Tárgy:
ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY: 2921 Komárom, Réti sor 1/D és 5044 hrsz ingatlan ügyében

Közszemle kezdete: 2016-08-05
Közszemle érvényességének vége: 2016-08-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY: 2921 Komárom, Réti sor 1/D és 5044 hrsz ingatlan ügyében.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2016.08.05
Tárgy:
ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY: Komtravel Kft.

Közszemle kezdete: 2016-08-05
Közszemle érvényességének vége: 2016-08-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY: Komtravel Kft.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.08.02
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS: konyhai dolgozó

Közszemle kezdete: 2016-08-02
Közszemle érvényességének vége: 2016-08-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÁLLÁSHIRDETÉS: konyhai dolgozó

A Komáromi Kistáltos Óvoda állást hirdet: 1 fo konyhai dolgozó számára.

Az elozetes konyhai tapasztalat elonyt jelent!

Az állás betöltheto 2016.08.29-tol.

A pályázatokat személyesen adhatják le az óvoda vezetojénél 2016. augusztus 22-ig.

Cím: Komárom, Czuczor Gergely u. 7, 2900
Telefonszám: (34) 340 318



Hirdetmény letöltése


2016.08.02
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: óvodapedagógus

Közszemle kezdete: 2016-08-02
Közszemle érvényességének vége: 2016-08-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Csillag Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet
Komáromi Csillag Óvoda óvodapedagógus munkakör betöltésére.

További részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.08.02
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: családsegíto

Közszemle kezdete: 2016-08-02
Közszemle érvényességének vége: 2016-08-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény Család- és Gyermekjóléti Szolgálat családsegíto munkakör betöltésére.

Hirdetmény letöltése


2016.08.02
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: tanácsadó

Közszemle kezdete: 2016-08-02
Közszemle érvényességének vége: 2016-08-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Tám-Pont Család-és Gyermekjóléti Intézmény Család- és Gyermekjóléti Központ tanácsadó munkakör betöltésére.

Hirdetmény letöltése


2016.08.02
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS: iskolatitkár

Közszemle kezdete: 2016-08-02
Közszemle érvényességének vége: 2016-08-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A komáromi Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda
(2900 Komárom, Bajcsy-Zs. u. 15.; e-mail: sz-irka@primposta.com) pályázatot hirdet iskolatitkári munkakör betöltésére 2016. szeptember 1-jétol.

A pályázat mellékletei: önéletrajz, plébánosi ajánlás, érettségi bizonyítvány másolata,
Erkölcsi bizonyítvány (késobb is csatolható).

A pályázat beérkezési határideje: 2016. augusztus 15.
A pályázat leadható személyesen az iskolában, postai úton vagy e-mail-ben.

Hirdetmény letöltése


2016.08.02
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: ápoló, gondozó munkakör

Közszemle kezdete: 2016-08-02
Közszemle érvényességének vége: 2016-08-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye ápoló, gondozó munkakör betöltésére.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. augusztus 18.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Illés Nikoletta nyújt, a 06-34-540-033 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
Postai úton, a pályázatnak a Komárom Város Egyesített Szociális Intézménye címére történo megküldésével (2900 Komárom, Árpád vezér út 4. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a munkakör megnevezését: Szociális gondozó ápoló.
Személyesen: , Komárom-Esztergom megye, 2900 Komárom, Árpád vezér út 4.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.08.02
Tárgy:
ÁRAMSZÜNET

Közszemle kezdete: 2016-08-02
Közszemle érvényességének vége: 2016-08-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. tájékoztatja tisztelt ügyfeleit, hogy 2016. augusztus 4.-én, 11-én, 16-án és 18-án, reggel 8.00 és délután 16.00 óra között Komárom Koppány vezér útja 80., Csendes utca 1-5. és 2-14.,valamint a Vízimolnár utca 39-67. és 34-52. között áramszünet lesz.

Ugyancsak áramszünet várható augusztus 18-án reggel 8.00 és délután 16.00 óra között a Koppány vezér útja 6/a., a Vízimolnár utca 1-37. és 2-32., valamint a Viza utca 1-15. és 2-10. között, illetve a szennyvízátemelo területén.

Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Hirdetmény letöltése


2016.08.02
Tárgy:
MÚZEUMI INFORMÁCIÓK

Közszemle kezdete: 2016-08-02
Közszemle érvényességének vége: 2016-08-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Klapka György Múzeum foépülete (Komárom, Kelemen L. u. 22.) technikai okok miatt 2016. augusztus 2-tól 5-ig zárva tart.

Nyitás augusztus 6-án 9.00 órakor.

Megértésüket köszönjük!


Hirdetmény letöltése


2016.07.28
Tárgy:
TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJ - pályázati felhívás

Közszemle kezdete: 2016-07-28
Közszemle érvényességének vége: 2016-09-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Szociális Közalapítvány által kiírt ösztöndíjpályázaton a következok vehetnek részt:

1. Középiskolában, nappali tagozaton tanuló komáromi fiatalok, akiknek:

- tanulmányi eredménye legalább 4,4; magatartásának minosítése legalább "jó", közepesnél rosszabb jegye bizonyítványában nincsen,
- családjában az 1 fore jutó havi jövedelem nem haladja meg az 50.000 Ft-ot.

2. Az ország bármely felsooktatási intézményében nappali tagozaton tanuló komáromi fiatalok, akiknek:
- tanulmányi eredménye legalább 4,0
- családjában az 1 fore jutó havi jövedelem nem több 50.000 Ft-nál.

A pályázatokat Komárom Város Polgármesteri Hivatala Intézmény-felügyeleti Osztályán
(2900 Komárom, Szabadság tér 1.), személyesen lehet benyújtani, 2016. szeptember 12-ig.

További információ:

Komáromi Szociális Közalapítvány (2900 Komárom, Szabadság tér 1. Tel: 34/541-306, 34/541-352)

illetve a csatolmányban

Hirdetmény letöltése


2016.07.27
Tárgy:
Vadgesztenyefa-levélaknázómoly kártétele elleni permetezés a városban

Közszemle kezdete: 2016-07-27
Közszemle érvényességének vége: 2016-07-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2016. július 27-28-án vadgesztenyefa-levélaknázómoly kártétele elleni permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom vadgesztenyefái

A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 06:00-08:00 és 20:00-23:00 óra

Alkalmazásra kerülo vegyszer: Alsystin 480 SC, Topas 100 EC

Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre kifejezetten kockázatos.

Hirdetmény letöltése


2016.07.15
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2016-07-15
Közszemle érvényességének vége: 2016-07-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Licit útján a következo kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanjait:

1.

- Komáromi 1374/9/A/1 hrsz-ú, természetben Komárom Lengyár telep 3. 1. ajtó szám alatti 37 m2 nagyságú önkormányzati lakást.

Induló eladási ár: 2.000.000.-Ft
Bánatpénz összege: 200.000.-Ft.
A versenytárgyalás idopontja: 2016. július hó 29. (péntek) 930 óra.
Helye: Komáromi Polgármesteri Hivatal 2900 Komárom Szabadság tér 1. I. emelet 31.

2.

- Komárom Kossuth Lajos utca 12. szám alatti, 4776 hrsz-ú, 405 m2 hasznos alapterületu önkormányzati házat.

Induló eladási ár: 25.000.000.-Ft
Bánatpénz összege: 2.500.000.-Ft.
A versenytárgyalás idopontja: 2016. július hó 29. (péntek) 900 óra.
Helye: Komáromi Polgármesteri Hivatal 2900 Komárom Szabadság tér 1. I. emelet 31.

3.

- A komáromi 1373/1/A/28 hrsz-ú, természetben Komárom Lengyár telep 9. 1/9. szám alatti 9 m2 nagyságú lakást és a hozzá tartozó 1374/8 hrsz-ú melléképületben található, 126/1242 tulajdoni hányadnak megfelelo, 8 m2 nagyságú kamrát.

Induló eladási ár: 350.000.-Ft
Bánatpénz összege: 35.000.-Ft.
A versenytárgyalás idopontja: 2016. július hó 29. (péntek) 830 óra.
Helye: Komáromi Polgármesteri Hivatal 2900 Komárom Szabadság tér 1. I. emelet 31.


Részletes információ:
Komárom Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási iroda.
Tel: 34/541-351.

További információ a csatolmányokban olvasható!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2016.07.15
Tárgy:
MÉHÉSZEK FIGYELEM! / SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN!

Közszemle kezdete: 2016-07-15
Közszemle érvényességének vége: 2016-07-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A légi kémiai védekezés 2016. július 20-án a napnyugtát megelozo másfél órában kerül elvégzésre (tartaléknapok: 2016. július 21-22.). A földi kémiai védekezés 2016. július 18-án a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre (tartaléknapok: 2016. július 19-20.)

A földi irtás során felhasznált készítmények: Coratrin, Mosquitox Fog.

A légi kémiai kezelés során CORATRIN, AQUA K-OTHRIN, illetve MOSQUITOX 1 ULV Forte készítmények kerülnek felhasználásra.

A készítmény kijuttatott formájában kizárólag rovarokra van káros hatással, melegvéru állatokra, emberre nem veszélyes és a környezetet sem károsítja!


Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2016.07.08
Tárgy:
MÉHÉSZEK FIGYELEM!!! / SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2016-07-08
Közszemle érvényességének vége: 2016-07-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromban a légi kémiai védekezés 2016. július 15-én a napnyugtát megelozo idoszakban kezdodik. Rossz ido esetén tartaléknapok: 2016. július 16-17.

A földi kémiai védekezés 2016. július 13-án a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre. Rossz ido esetén tartaléknapok: 2016. július 14-15.

A légi kémiai irtások az esti napnyugtát megelozo idoszakban, míg a földi kémiai irtások a napnyugta utáni idoszakban történnek.

A gyérítés földi és légi biológiai módszerekkel valamint földi és légi kémiai módszerekkel a szakértok által meghatározott területeken végzik.

A biológiai gyérítés nem igényel bejelentést. Az irtás során felhasznált szer kizárólag a csíposzúnyog lárvákat pusztítja el, a szer a környezetre nincs káros hatással.

A földi irtás során felhasznált készítmények: Coratrin, Mosquitox Fog. A légi kémiai kezelés során CORATRIN,
AQUA K-OTHRIN, illetve MOSQUITOX 1 ULV Forte készítmények kerülnek felhasználásra.

A készítmény kijuttatott formájában kizárólag rovarokra van káros hatással, melegvéru állatokra, emberre nem veszélyes és a környezetet sem károsítja.

Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2016.07.04
Tárgy:
AZ ÉPÍTÉSI HATÓSÁG HIRDETMÉNYE

Közszemle kezdete: 2016-07-04
Közszemle érvényességének vége: 2016-07-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A 2921, Komárom, Réti sor 1 D, és 5044 hrsz. alatti ingatlan ügyében.

Hirdetmény letöltése


2016.07.04
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS: Komáromi Napsugár Óvoda - dajka munkakör

Közszemle kezdete: 2016-07-04
Közszemle érvényességének vége: 2016-07-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Napsugár Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A.§ alapján pályázatot hirdet Komáromi Napsugár Óvoda óvodai dajka munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony idotartama: határozatlan ideju közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaido

A munkavégzés helye:
Komárom - Esztergom megye,
2903 Komárom, Koppány vezér út 81.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetoi megbízással járó lényeges feladatok: dajka feladatok ellátása

Illetmény és juttatások:Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek: Középfokú képesítés ( óvodai dajka végzettség)

A munkakör betölthetoségének idopontja: 2016. július 25.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. július 15.

Hirdetmény letöltése


2016.06.28
Tárgy:
ÁRAMSZÜNET

Közszemle kezdete: 2016-06-28
Közszemle érvényességének vége: 2016-06-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk hogy, 2016. június 30-án 8.00 és 12.00 óra között Komárom Igmándi u.33-35-37-39.sz. tömbök, Spar áruház, Munkaügyi Központ, Lottózó, Igmándi u.(lengyári) üzletsorok, Klapka György u. 2-4-6-8 sz. lépcsoházak, Csokonai u.1-3-5-7-9-11.sz. lépcsoházak, Csokonai u. garázsok, üzletek, Temeto u. Eurofront Kft., Csokonai lakótelep belso garázsok, üzletek területén áramszünet lesz.

Megértésüket és türelmüket kérjük!

Köszönjük!

Tisztelettel:
E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt.


Hirdetmény letöltése


2016.06.27
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2016-06-27
Közszemle érvényességének vége: 2016-06-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
BM Országos Katasztrófavédelmi Foigazgatóság szervezésében csípésszám vizsgálatok alapján az alábbi szúnyoggyérítések várhatóak:

A földi kémiai védekezés 2016. június 28-án a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre.

Rossz ido esetén tartaléknapok: 2016. június 29-30.

A szúnyoggyérítést ezúttal Szony és Koppánymonostor Duna parthoz közelebbi részein végzik.



Hirdetmény letöltése


2016.06.20
Tárgy:
Tájékoztató mezogazdasági ero és munkagépek betakarítás elotti ellenorzésérol és az aratási szabályokról

Közszemle kezdete: 2016-06-20
Közszemle érvényességének vége: 2016-06-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Tatabányai Katasztrófavédelmi Kirendeltségének tájékoztatása alapján az Országos Tuzvédelmi Szabályzat szerint a kalászos termény betakarítási, szalma-összehúzási és bálázási munkáiban legalább 1 db 21A és 113B vizsgálati egységtuz oltására alkalmas tuzoltó készülékkel is ellátott ero- és munkagép, valamint egyéb olyan jármu vehet részt, amelynek tuzvédelmi felülvizsgálatát a betakarítást megelozoen az üzemelteto elvégezte.

A jármu megfeleloségérol szemle keretében kell meggyozodni!

A betakarítási munkák során használt, ötnél több mezogazdasági jármuvet érinto muszaki ellenorzés esetén, annak tervezett idopontját 10 nappal elobb írásban a tuzvédelmi hatóságnak be kell jelenteni.

A hatóság helyszíni ellenorzés keretében vizsgálhatja a szemlék, illetve a jegyzokönyvek megfelelosségét!
Szabálytalanság esetén tuzvédelmi bírság kiszabásának van helye!

A témában 2016. június 23-án, 10.00 órától a Tatabányai Katasztrófavédelmi Kirendeltség konferenciát szervez a nagyigmándi Magos Muvelodési Házban (2942, Nagyigmánd, Fácán utca 2/A.)

További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2016.06.17
Tárgy:
ÁRAMSZÜNET

Közszemle kezdete: 2016-06-17
Közszemle érvényességének vége: 2016-06-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÁRAMSZÜNET
Tisztelt Ügyfelek!

Az E-On folyamatos korszerusítést hajt végre a hálózatán. A tervszeru beavatkozások biztonságoselvégzése érdekében elengedhetetlen a vezeték idoszakos feszültségmentesítése.

2016.06.22.-én
08:00 – 13:00 között

Komárom:

Koppány vezér út 1-tol 29-ig., Katapán utca, Batsányi utca, Aranyember utca 94, 96, sz.,
Duna sor, Jászai Mari utca, Székely Bertalan utca, Takács S. utca, Pipacs u., Kölcsey F. utca, Hermann O. utca, Pálffy Miklós utca, Szinyei Merse utca áramszünet lesz.

Megértésüket köszönjük!

Hirdetmény letöltése


2016.06.16
Tárgy:
IDOSZAKOS FORGALOMKORLÁTOZÁS A TÁNCSICS UTCÁBAN!

Közszemle kezdete: 2016-06-16
Közszemle érvényességének vége: 2016-07-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
IDOSZAKOS FORGALOMKORLÁTOZÁS A TÁNCSICS UTCÁBAN!

Tisztelt Komáromiak!

A Futball Európa Bajnokság magyar válogatott által vívott mérkozésnapjain, illetve a dönto ideje alatt LED-falas kivetítés lesz a Jókai mozi elott, ezért forgalomkorlátozásra lehet számítani a Táncsics Mihály utcában!

A részleges lezárásra az alábbi idopontokban kerül sor:

- június 18-án 12.00 órától éjfélig
- június 22-én 14.00 órától éjfélig
- július 10-én 18.00 órától éjfélig

Ezen idoszakok alatt az Asztalos Béla utcában a Mártírok útja irányából közlekedoknek balra, a Sport utca irányából érkezoknek pedig jobbra kanyarodni TILOS!

Az egyirányú Liszt Ferenc utcában ezen idoszakokban fordított irányú közlekedés lesz érvényben! A Táncsics Mihály útról érkezik a forgalom a Sport utcába.

Megértésüket köszönjük!

Szurkoljunk mi is a magyar válogatottnak!
Hajrá magyarok!

Hirdetmény letöltése


2016.06.15
Tárgy:
ROMA KÖZMEGHALLGATÁS

Közszemle kezdete: 2016-06-15
Közszemle érvényességének vége: 2016-06-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Roma Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatást tart 2016. június 21-én 14.00 órától a Városháza kis tanácstermében.

További részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.06.13
Tárgy:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2016-06-13
Közszemle érvényességének vége: 2016-06-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
SZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Tisztelt Komáromiak!

BM Országos Katasztrófavédelmi Foigazgatóság szervezésében Komárom városban az alábbi szúnyoggyérítések várhatóak:

- A légi kémiai védekezés idopontja: 2016. június 18-a (szombat), a napnyugtát megelozo idoszakban.
Rossz ido esetén tartaléknapok: 2016. június 19-20.

- Komáromban, Koppánymonostoron a földi kémiai védekezés 2016. június 16-án (csütörtökön) a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre.
Rossz ido esetén tartaléknapok: 2016. június 17-18.

- Szonyben a földi kémiai védekezés 2016. június 17-én (pénteken) a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre.
Rossz ido esetén tartaléknapok: 2016. június 18-19.

A megbízott kivitelezo: SZEMP Air Konzorcium
A megbízott szakérto Pannon-Bio-Kalibra Konzorcium.

A földi irtás során felhasznált készítmények: Coratrin, Mosquitox Fog. A légi kémiai kezelés során CORATRIN,AQUA K-OTHRIN, illetve MOSQUITOX 1 ULV Forte készítmények kerülnek felhasználásra. A készítmény kijuttatott formájában kizárólag rovarokra van káros hatással, melegvéru állatokra, emberre nem veszélyes és a környezetet sem károsítja.

Hirdetmény letöltése


2016.06.09
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2016-06-09
Közszemle érvényességének vége: 2016-06-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2016. június 10-én rovarkártevo elleni zöldterület permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezik a kezelést.

A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 10:00-16:00 óra
Méhekre mérsékelten kockázatos.

Hirdetmény letöltése


2016.06.08
Tárgy:
SZÜNETEL A GÁZELLÁTÁS

Közszemle kezdete: 2016-06-08
Közszemle érvényességének vége: 2016-06-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. az üzemeltetésében lévo földgázszállító rendszeren 2016. 06. 15-én reggel a 9.00 óra és délután 15.00 óra közötti idoszakban gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez, amelynek következtében az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. a fentiekben leírt idoszak alatt a gázszolgáltatást nem tudja biztosítani!
További információ: egaz-degaz-foldgazeloszto.hu

Megértésüket köszönjük!

Tisztelettel:
Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.

Hirdetmény letöltése


2016.05.30
Tárgy:
Megkezdodött az 1-es út felújítása

Közszemle kezdete: 2016-05-30
Közszemle érvényességének vége: 2016-06-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Lakók!

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megkezdte az 1-es számú, Budapest-Gyor-Hegyeshalmi foút, Temeto utca és a Hunyadi utca csatlakozása között található szakaszának burkolat felújítását.

A cég Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság, Kisbéri mérnökségének tájékoztatása szerint a munkálatok várhatóan a nyár elso harmadában fejezodnek be.

Az okozott forgalmi fennakadásokért, illetve a zaj és porterhelésért szíves elnézésüket, türelmüket és megértésüket kérjük!

Komárom, 2016. május 27.

Tisztelettel:
Dr. Molnár Atilla
polgármester

Hirdetmény letöltése


2016.05.25
Tárgy:
AJÁNLATI FELHÍVÁS

Közszemle kezdete: 2016-05-25
Közszemle érvényességének vége: 2016-06-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tatabányai SZC Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskolája lépcsoház nyílászáróinak cseréje

A teljesítés helye: 2900 Komárom, Táncsics M. u. 75.

Az ajánlattételi határido: 2016. június 2. 11 h

További részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2016.05.24
Tárgy:
LAKÁSHIRDETÉSEK

Közszemle kezdete: 2016-05-24
Közszemle érvényességének vége: 2016-06-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzatának Képviselo-testülete a következo megüresedett szociális bérlakásokat hirdeti meg:

Lengyár ltp. 9. fsz. 3.
Hét vezér utca 19. fszt. 4.
Hét vezér utca 19. fszt. 9.
Szent László utca 16. 2/1.

További részletek, illetve a bérbevételi ajánlatok a csatolásban!

Tel: 34 / 541-300 / 486-os mellék

Hirdetmény letöltése


2016.05.12
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2016-05-12
Közszemle érvényességének vége: 2016-05-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2016. május 13-14. és 17-18. napján rovarkártevo elleni zöldterület permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.

A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom parkjai 47,5 ha

A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 7:00-17:00 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Decis Mega
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre mérsékelten kockázatos.

Hirdetmény letöltése


2016.05.09
Tárgy:
ÁRAMSZÜNET

Közszemle kezdete: 2016-05-09
Közszemle érvényességének vége: 2016-05-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Ügyfelünk!

2016.05.12.-én 08.00- 15.00 között

Komárom

Madách I. u. 2/A, 2/B, 2/C. 4/A, 4/B, 4/C, 6/A, 6/B, 6/C,Madách I. u. (Tóparti) ABC üzlet,Tópart ltp. 6/A, 6/B, 6/C, Tóparti Óvoda, Vág u.(Posta, Ügyvédi iroda, Presszó), Rüdiger sétány 9-10.sz. lakóházak, Arany J. u. 6, 10,14,18.sz.családi házak, körforgalom és az Arany J. út közötti üzletek (Euronics, Ruhatisztító, King Shoarma étterem, Sörözo, Mirelit bolt,Mártírok útja lakótömbök 5,9,13,17,21,25.sz.A,B,C épület ,Mártírok útja árkádsori üzletek 7,11,15,19,23.sz.végig (Vianni,Diego, Grupama,Gyógyászati bolt,Goods Market,Allianz,FHB Bank,OTP Bank,Bábolna Pékség,garázsok)

áramszünet lesz.

A balesetek megelozése érdekében felhívjuk figyelmét, hogy az áramszünet ideje alatt hálózathoz csatlakoztatott áramfejlesztot használni csak az E.ON-nal megkötött - a leválasztás feltételeit tartalmazó - üzemviteli megállapodás eloírásai szerint szabad. Ezzel kapcsolatos bejelentéseit a 34/513-810 telefaxon, vagy a 34/513-802 telefonon várjuk.

A szolgáltatás átmeneti szüneteltetése miatt kérjük megértését!
A tervezett üzemszünetekrol internetes oldalunkon tájékozódhat: www.eon-eszakdunantul.com

Hirdetmény letöltése


2016.05.04
Tárgy:
LOMTALANÍTÁS, VESZÉLYES és ELEKTRONIKAI HULLADÉKGYUJTÉS

Közszemle kezdete: 2016-05-04
Közszemle érvényességének vége: 2016-05-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy a Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2016. május 23 - 27. között LOMTALANÍTÁST végez KOMÁROM VÁROS egész területén a csatolmányban olvasható ütemezés szerint.

Veszélyes hulladék és elektronikai hulladék gyujtése

2016. MÁJUS 23-27.
07:00 órától 15:00 óráig
Helyszín: Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. telephelye (Komárom, Marek J. u. 3.)
További részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2016.04.29
Tárgy:
NAV BEVALLÁSI FÓRUM

Közszemle kezdete: 2016-04-29
Közszemle érvényességének vége: 2016-05-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatósága bevallási fórumot tart, a személyi jövedelemadó bevallás kitöltése kapcsán, magánszemély adózók részére:

Komárom: Járási Hivatal, Szabadság tér 1.

2016. május 5-én 13.30-15.30 óra

További részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.04.29
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: dajka

Közszemle kezdete: 2016-04-29
Közszemle érvényességének vége: 2016-05-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Csillag Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi
Csillag Óvoda dajka munkakör betöltésére.

További részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.04.28
Tárgy:
HIRDETMÉNY: 2016. május 18-án a Komáromi Járási Hivatal Kormányablak és Okmányirodai Osztályán szünetel az ügyfélfogadás

Közszemle kezdete: 2016-04-28
Közszemle érvényességének vége: 2016-05-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Komáromi Járási Hivatal Kormányablak és Okmányirodai Osztályán (2900, Komárom, Szabadság tér 1.) az ügyfélfogadás 2016. május 18-án karbantartási munkák miatt szünetel!

Szíves megértésüket köszönjük!
Komáromi Járási Hivatal Kormányablak és Okmányirodai Osztály

Hirdetmény letöltése


2016.04.26
Tárgy:
HATÁROZAT: a 1782/231 hrsz. alatti ingatlanon tervezett komposztáló telep építési engedélye

Közszemle kezdete: 2016-04-26
Közszemle érvényességének vége: 2016-05-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás (2800 Tatabánya, Fo tér 6.), mint
építteto részére a 2900 Komárom, 1782/231 hrsz. alatti ingatlanon tervezett komposztáló telep építési
engedélyét Tarnóczi Ferenc, Boke Róbert, Szigeti Péter és Csóka Árpád tervezok által készített
tervdokumentációnak megfeleloen, az alábbiak szerint megadom...

további részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.04.26
Tárgy:
MÁV Zrt. 2016 május 2-tol vegyszeres gyomirtást végez a mellékletekben található ütemterv szerint.

Közszemle kezdete: 2016-04-26
Közszemle érvényességének vége: 2016-06-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2016.04.25
Tárgy:
Változik a Vértes Vidéke Nonprofit Hulladékhasznosító Kft. ügyfélszolgálati irodájának nyitva tartása

Közszemle kezdete: 2016-04-25
Közszemle érvényességének vége: 2016-05-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az ügyfélszolgálati irodánk nyitva tartása május hónapban betegség miatt megváltozik!

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.04.22
Tárgy:
Ügyfélfogadási rend változás

Közszemle kezdete: 2016-04-22
Közszemle érvényességének vége: 2016-05-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
TISZTELT ÜGYFELEK!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Komáromi Járási Hivatal Kormányablak és Okmányirodai Osztályán az ügyfélfogadás 2016. május 1-tol az alábbiak szerint változik:

2900 Komárom, Szabadság tér 1.
Hétfo: 7.00-17.00
Kedd: 8.00-16.00
Szerda: 8.00-14.00
Csütörtök: 8.00-18.00
Péntek: 8.00-14.00

2943 Bábolna, Jókai Mór utca 12.
Hétfo: 7.00-17.00
Kedd: -
Szerda: 8.00-14.00
Csütörtök: 8.00-18.00
Péntek: 8.00-12.00

Komárom, 2016. április


Komáromi Járási Hivatal
Kormányablak és Okmányirodai Osztály


Hirdetmény letöltése


2016.04.12
Tárgy:
Közlemény - Óvodai beíratás

Közszemle kezdete: 2016-04-12
Közszemle érvényességének vége: 2016-04-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Közlemény - Óvodai beíratás

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.04.12
Tárgy:
HÁZHOZ MENO SZELEKTÍV HULLADÉKGYUJTÉS

Közszemle kezdete: 2016-04-12
Közszemle érvényességének vége: 2016-04-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Tájékoztatjuk Komárom város Tisztelt Lakóit, hogy 2016. évben a házhoz meno szelektív hulladékgyujtés keretében a muanyag hulladékkal együtt gyujtve a fém italos dobozok és konzervdobozok gyujtése is lehetové válik.

További részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.04.11
Tárgy:
HATÁROZAT: a 0403/36 hrsz. alatti ingatlanon tervezett hulladékudvar építési engedélye

Közszemle kezdete: 2016-04-11
Közszemle érvényességének vége: 2016-04-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás (2800 Tatabánya, Fo tér 6.), mint
építteto részére a 2900 Komárom, 0403/36 hrsz. alatti ingatlanon tervezett hulladékudvar építési
engedélyét Tarnóczi Ferenc, Boke Róbert és Csóka Árpád tervezok által készített tervdokumentációnak
megfeleloen, az alábbiak szerint megadom:

További részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.04.08
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: könyvtáros

Közszemle kezdete: 2016-04-08
Közszemle érvényességének vége: 2016-05-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÁLLÁSAJÁNLAT

Jókai Mór Városi Könyvtár Komárom a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Jókai Mór Városi Könyvtár Komárom könyvtáros munkakör betöltésére.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. május 16.

További információ a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.04.05
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2016-04-05
Közszemle érvényességének vége: 2016-04-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Licit útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanait!

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2016.04.04
Tárgy:
Ajánlás a 25-1950512 kódszámú vadászterület határára

Közszemle kezdete: 2016-03-31
Közszemle érvényességének vége: 2016-05-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2016.04.04
Tárgy:
Ajánlás a 25-0350509 kódszámú vadászterület határára

Közszemle kezdete: 2016-03-31
Közszemle érvényességének vége: 2016-05-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2016.04.04
Tárgy:
Ajánlás a 25-0850509 kódszámú vadászterület határára

Közszemle kezdete: 2016-03-31
Közszemle érvényességének vége: 2016-05-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2016.03.29
Tárgy:
Állásajánlat: Üzemeltetési csoportvezeto

Közszemle kezdete: 2016-03-29
Közszemle érvényességének vége: 2016-04-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Üzemeltetési csoportvezetot keres azonnali belépéssel a Komthermal Kft. Elvárások: közép- vagy felsofokú épületgépész vagy villamos szakirányú végzettség (pályakezdok jelentkezését is várjuk), informatikai ismeretek, erkölcsi bizonyítvány.

További részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.03.18
Tárgy:
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: nem közmuvel összegyujtött háztartási szennyvíz összegyujtésére, elszállítására és ártalommentes elhelyezésére

Közszemle kezdete: 2016-03-18
Közszemle érvényességének vége: 2016-03-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete (a továbbiakban: ajánlatkéro), Komárom közigazgatási területén a települési és nem közmuvel összegyujtött háztartási szennyvíz összegyujtését, elszállítását és ártalommentes elhelyezését végzo közszolgáltatót e pályázat alapján választja ki, ezért az alábbi felhívást teszi közzé.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2016.03.16
Tárgy:
FELHÍVÁS: Zöldhulladék szállítás Komáromban

Közszemle kezdete: 2016-03-16
Közszemle érvényességének vége: 2016-04-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy a Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. Zöldhulladék szállítást végez KOMÁROM VÁROS területén a csatolmányban olvasható ütemezés szerint.

Hirdetmény letöltése


2016.03.08
Tárgy:
HIRDETMÉNY: bérlakás

Közszemle kezdete: 2016-03-08
Közszemle érvényességének vége: 2016-03-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata Képviselo-testülete 2016. március 8-tól meghirdeti a Komárom, Laktanya-köz 10-16. 7. szám alatti megüresedett szociális bérlakását.

Az ajánlat benyújtásának helye:
Komáromi Polgármesteri hivatal Hatósági Osztály (Kozmáné Cseke CSilla ügyintézo)
34-541-300 / 486-os mellék

Határido:
2016. március 23. 16.00 óra

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.03.07
Tárgy:
BÉRLAKÁS HIRDETMÉNY

Közszemle kezdete: 2016-03-07
Közszemle érvényességének vége: 2016-03-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete MEGHIRDETI a Komárom, 737/A/7 hrsz-ú, Igmándi út 8. II. lh. I/1. szám alatti megüresedett bérlakását.

A bérbevételi ajánlatok benyújtásának helye: Komárom Város Polgármesteri Hivatal földszinti Jegyzoi Titkársági Irodája, ahol az ajánlatokat lezárt borítékban kell leadni.

A bérbevételi ajánlat benyújtásának határideje lejár: 2016. március 18-án 12:00 órakor.

Részletek a csatolásban!

További információ:
Nagy Gábor vagyonkezelo
Tel: 34/541-351

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2016.03.07
Tárgy:
Pályázati felhívás: A múltját orzo ház

Közszemle kezdete: 2016-03-07
Közszemle érvényességének vége: 2016-03-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Népi Építészeti Szakbizottsága pályázatot hirdet
A múltját orzo ház

címmel. A pályázat célja a hiteles népi építészeti értékek továbbélésének segítése azon hagyományos népi építészeti emlékek példaképként történo szélesköru ismertté tételével, ahol a jelenkori használat, a hasznosítás, és a népi építészeti értékek megorzése kiemelkedo színvonalon valósult meg.

A pályázatra védett muemlékekkel-, helyi védettségu épületekkel és semmilyen védelmet nem élvezo , de értékes népi épületekkel egyaránt lehet nevezni.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.03.03
Tárgy:
Felhívás amerikai szolokabóca elleni védekezésre!

Közszemle kezdete: 2016-03-03
Közszemle érvényességének vége: 2016-03-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Felhívás amerikai szolokabóca elleni védekezésre!

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.02.29
Tárgy:
MUNKAREND VÁLTOZÁS

Közszemle kezdete: 2016-02-29
Közszemle érvényességének vége: 2016-03-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
TISZTELT ÜGYFELEK!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Komáromi Járási Hivatal Kormányablak Osztályán az ügyfélfogadás
2016. március 5-én (szombaton)
8.00 órától 14.00 óráig tart.

Kovarikné Reif Zsuzsa
osztályvezeto

Hirdetmény letöltése


2016.02.19
Tárgy:
AJÁNLATI FELHÍVÁS: Tatabányai SZC Alapy Gáspár Szakközépiskolája és Szakiskolája munkaruházat beszerzése

Közszemle kezdete: 2016-02-19
Közszemle érvényességének vége: 2016-02-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az ajánlattételi határido: 2016. február 24. 12 h

A borítékbontás idopontja, illetve az ajánlattétel benyújtásának helye:

2016. február 24. 12 h, Tatabányai Szakképzési Centrum, 2800 Tatabánya, Fo tér 4. (Megyeháza) I. emelet 130. szoba

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2016.02.12
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: takarítóno munkakör

Közszemle kezdete: 2016-02-12
Közszemle érvényességének vége: 2016-02-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Aprótalpak Bölcsode

Állást hirdet takarítóno munkakör betöltésére.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.02.10
Tárgy:
Tájékoztatás balesetveszélyes fák kivágása tárgyában

Közszemle kezdete: 2016-02-10
Közszemle érvényességének vége: 2016-02-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Polgármesteri Hivatal a Méntelepen és a Frigyes lakótelepen 30 db idos, helyi védelem alatt álló gesztenyefa egészségi állapotát és Fakopp 3D muszeres vizsgálatát végeztette el.

A vizsgálatnak megfeleloen az alábbi balesetveszélyt jelento gesztenyefák azonnali kivágását kell elvégeztetnünk:
- Méntelep területén további 2 db
- Frigyes Lakatanya területén 13 db.

További részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.02.05
Tárgy:
VÁLTOZTAK A PÁLINKAFOZÉS SZABÁLYAI

Közszemle kezdete: 2016-02-05
Közszemle érvényességének vége: 2016-02-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Több ponton is változott a jövedéki adóról szóló 2003. évi CXXVII. törvény.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.02.04
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS: családsegíto

Közszemle kezdete: 2016-02-04
Közszemle érvényességének vége: 2016-02-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény Család- és Gyermekjóléti Szolgálat családsegíto munkakör betöltésére.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.02.04
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS: esetmenedzser

Közszemle kezdete: 2016-02-04
Közszemle érvényességének vége: 2016-02-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény Család- és Gyermekjóléti Központ esetmenedzser munkakör betöltésére.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.02.04
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS: pszichológiai tanácsadó

Közszemle kezdete: 2016-02-04
Közszemle érvényességének vége: 2016-02-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény Család- és Gyermekjóléti Központ pszichológiai tanácsadó munkakör betöltésére.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.02.02
Tárgy:
H I R D E T M É N Y: melléképület fennmaradási és egyben használatbavételi engedélye ügye

Közszemle kezdete: 2016-02-02
Közszemle érvényességének vége: 2016-02-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Jegyzoje a 519-2/2016. számú Bors os Fe rencné (9743 Söpte, Dózsa Gy. u. 15.) ké re lmezo Bábolna, Kölcsey F. u. 30. s zám é s 743 hrs z. alatti ingatlanon melléképület fennmaradási és egyben használatbavételi engedélye ügyében döntést hozott.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.01.28
Tárgy:
VÁLTOZTAK A FOGORVOSI KÖRZETEK!

Közszemle kezdete: 2016-01-28
Közszemle érvényességének vége: 2016-03-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete 2015. július 23-i testületi ülésén döntött arról, hogy Koppánymonostoron, a Tamási Áron u. 9. szám alatt található önkormányzati tulajdonú ingatlanban fogorvosi rendelot alakít ki, mely a 4. számú fogorvosi körzet betegeinek ellátására szolgál majd. A Képviselo-testület döntött továbbá arról is, hogy feladat-ellátási szerzodést köt dr. Szabó Zoltán fogszakorvossal, aki Debrecenbol költözik városunkba és 2016. február 1-tol az új fogorvosi rendeloben végzi a körzethez tartozó páciensek kezelését.

A további részleteket, illetve a megváltozott körzetbeosztásokat a mellékletek tartalmazzák!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2016.01.25
Tárgy:
MEGHIRDETETT BÉRLAKÁSOK

Közszemle kezdete: 2016-01-25
Közszemle érvényességének vége: 2016-02-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata meghirdeti a csatolmányban található megüresedett ingatlanjait!

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2016.01.19
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT: kisgyermeknevelo

Közszemle kezdete: 2016-01-19
Közszemle érvényességének vége: 2016-02-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Bölcsodéje a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Aprótalpak Bölcsode Minivár Bölcsode kisgyermeknevelo munkakör betöltésére.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.01.12
Tárgy:
HÁZHOZ MENO SZELEKTÍV HULLADÉKGYUJTÉS

Közszemle kezdete: 2016-01-12
Közszemle érvényességének vége: 2016-10-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Ügyfelünk!

Tájékoztatjuk Komárom város Tisztelt Lakosságát, hogy 2016. évben a házhoz meno szelektív hulladékgyujtés keretében a muanyag hulladékkal együtt gyujtve a fém italos dobozok gyujtése is lehetové válik. Így a sárga színu zsákokba a következo hulladékok helyezhetok el:

- üdítos, ásványvizes PET palackok, kozmetikai és tisztítószeres flakonok,
- tejes, illetve gyümölcsleves dobozok (többrétegu csomagolóanyagok),
- fóliák, bevásárló szatyrok, zacskók gyujthetok.
- fém italos doboz.

A gyujtésre 2016 évben a csatolásban található idopontokban kerül sor!

öszönjük együttmuködését, tegyünk együtt a tisztább környezetért!


Hirdetmény letöltése


2016.01.12
Tárgy:
A JÉGEN TARTÓZKODÁS SZABÁLYAI

Közszemle kezdete: 2016-01-12
Közszemle érvényességének vége: 2016-02-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2016.01.05
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS: Komárom Város Bölcsodéje: szakmai vezeto

Közszemle kezdete: 2016-01-05
Közszemle érvényességének vége: 2016-01-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Bölcsodéje a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet Minivár Bölcsode Szakmai Vezeto beosztás ellátására.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.12.21
Tárgy:
ÁLLÁSAJÁNLAT - gyógypedagógus / családsegíto

Közszemle kezdete: 2015-12-21
Közszemle érvényességének vége: 2016-01-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2015.12.07
Tárgy:
A Komáromi Klapka György Múzeum téli zárva tartása

Közszemle kezdete: 2015-12-07
Közszemle érvényességének vége: 2016-03-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Klapka György Múzeum téli zárva tartása

Foépület (Kelemen L. u. 22.), tengerészeti kiállítás (Szabadság tér 1.):
2015. december 7-tol 2016. január 16-ig zárva

Római kotár (Igmándi erod):
2015. november 15-tol 2016. március 15-ig: zárva

Hirdetmény letöltése


2015.12.02
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS: konyhalány

Közszemle kezdete: 2015-12-02
Közszemle érvényességének vége: 2015-12-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Bölcsodéje a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet konyhalány munkakör betöltésére.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. december 18.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Nagy Béláné nyújt, a 06 34 340 607- es telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

Személyesen: Nagy Béláné, 2900 Komárom, Kállai Tivadar út 2.
Elektronikus úton Nagy Béláné részére a komboli@komarom.hu E-mail címen keresztül

A pályázat elbírálásának határideje: 2015. december 22.

További részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.12.02
Tárgy:
HIRDETMÉNY: BÉRLAKÁS

Közszemle kezdete: 2015-12-02
Közszemle érvényességének vége: 2015-12-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete MEGHIRDETI
a Komárom, 737/A/7 hrsz-ú, Igmándi út 8. II. lh. I/1. szám alatti megüresedett bérlakását.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2015.11.26
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI a következo ingatlanokat

Közszemle kezdete: 2015-11-26
Közszemle érvényességének vége: 2015-12-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI a következo ingatlanokat

Részletek a csatolásokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2015.11.20
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS: Komárom és Környéke Családsegíto és Gyermekjóléti Szolgálata

Közszemle kezdete: 2015-11-20
Közszemle érvényességének vége: 2015-12-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom és Környéke Családsegíto és Gyermekjóléti Szolgálata

Pályázatot hirdet Komárom és Környéke Családsegíto és Gyermekjóléti Szolgálata

Gyermekjóléti Szolgálat gyermekjóléti szolgáltatást nyújtó családgondozó
munkakör betöltésére.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. december 10.

További információ:
34/346-292, 30/556-09-08
gyermekjolet.komarom@gmail.com
2900 Komárom, Jedlik Ányos utca 8.

Hirdetmény letöltése


2015.11.12
Tárgy:
Járdaépítés a Klapka György utca és a Juhász Gyula utca közötti területen

Közszemle kezdete: 2015-11-12
Közszemle érvényességének vége: 2015-12-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Lakók!

Örömmel értesítem Önöket, hogy Komárom Város Önkormányzata
hamarosan járdaépítési munkálatokba kezd a Klapka György
utca és a Juhász Gyula utca közötti, a jelenlegi
murvával borított átjáró területén, 75 méter
hosszúságú, és 1,5 méter szélességu térburkolat
kerül kialakításra!

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.11.11
Tárgy:
HIRDETMÉNY: Madách I. u. 58. szám és 213/1 hrsz. alatti ingatlan ügyében

Közszemle kezdete: 2015-11-11
Közszemle érvényességének vége: 2015-11-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Jegyzoje a 8017-11/2015. számú Köpcsényi Krisztián (Szlovákia, 94501 Komarno, Prowazeková 24.) és Deák Tímea (2870 Kisbér, Rákóczi F. u. 2/A.) kérelmezok Komárom, Madách I. u. 58. szám és 213/1 hrsz. alatti ingatlanon meglévo lakóépület átalakításának és bovítésének építési engedélye ügyében döntést hozott.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.11.06
Tárgy:
ELADÓ INGATLANOK

Közszemle kezdete: 2015-11-06
Közszemle érvényességének vége: 2015-11-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI A CSATOLMÁNYBAN TALÁLHATÓ INGATLANJAIT!


Hirdetmény letöltése

Melléklet


2015.11.03
Tárgy:
MEGVÁLTOZOTT A KÖZVILÁGÍTÁS HIBABEJELENTO SZÁMA!

Közszemle kezdete: 2015-11-03
Közszemle érvényességének vége: 2015-11-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

A városi közvilágítási hibabejelento telefonszáma technikai okok miatt, az alábbi számra változott: 34/655-220.

Tisztelettel: Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése


2015.11.02
Tárgy:
FELHÍVÁS ELEKTRONIKAI HULLADÉK GYUJTÉSÉROL

Közszemle kezdete: 2015-11-02
Közszemle érvényességének vége: 2015-11-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy
a háztartásukban keletkezett ELEKTRONIKAI HULLADÉKOK
térítésmentesen leadhatók az alábbi idopontban és helyszínen:
2015. november 9-tol 13-ig
07:00 órától 15:30 óráig.

Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. (Komárom, Marek József u. 3.) telephelyén.

Mi tartozik az elektronikai hulladékok körébe?
- kis háztartási gépek (pl. hajszárító, vasaló, kenyérpirító)
- nagy háztartási gépek (pl. hutogép, mosógép, bojler, villanytuzhely)
- barkács gépek (pl. fúrógép, hegeszto trafó, funyíró gép)
- szórakoztató elektronika (pl. töretlen TV, video-, DVD lejátszó)
- számítógép, monitor

Az elektronikai hulladék a telephelyen lévo konténerekben helyezheto el.

Segíto közremuködésüket kérjük és elore is köszönjük!

Komárom, 2015. október 29.
Komárom Város Önkormányzata
Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.
Bejegyzés

Hirdetmény letöltése


2015.10.19
Tárgy:
ÜGYINTÉZÉS - Komáromi Járási Hivatal Kormányablak

Közszemle kezdete: 2015-10-19
Közszemle érvényességének vége: 2015-10-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Ügyfelek!

Tájékoztatjuk, Önöket, hogy a Komáromi Járási Hivatal Kormányablak Osztályán

2015. október 21-én

személyazonosító igazolvány,
vezetoi engedély,
parkolási igazolvány,
NEK adatlap és
útlevél ügyintézésre

8.00 -11.30-ig van lehetoség.

Megértésüket köszönjük!

Hirdetmény letöltése


2015.10.18
Tárgy:
VÁLTOZÁSOK A SZELEKTÍV HULLADÉKGYUJTÉSBEN

Közszemle kezdete: 2015-10-18
Közszemle érvényességének vége: 2015-11-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromi lakók!

Tájékoztatjuk Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy 2015. októberétol bevezetjük városunkban a családi házas övezetekben a házhoz meno szelektív hulladékgyujtést.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2015.10.13
Tárgy:
ZÖLDHULLADÉK GYUJTÉS

Közszemle kezdete: 2015-10-13
Közszemle érvényességének vége: 2015-11-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
FELHÍVÁS

Értesítjük Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy a Komáromi Városgazda Nonprofit Kft.

Zöldhulladék szállítást végez KOMÁROM VÁROS területén november 2-a és 30-a között!

Érdeklodni a +36-20-588-48-34, ill. 34/ 340-664/ 19-es melléken lehet.

A ZÖLDHULLADÉK GYUJTÉS A LAKOSSÁG RÉSZÉRE TÉRÍTÉSMENTES!

További információ: www.komarom.hu/hirdetm.php

Hirdetmény letöltése


2015.10.10
Tárgy:
Miben élünk? - felmérik a háztartások lakáshelyzetét

Közszemle kezdete: 2015-10-10
Közszemle érvényességének vége: 2015-11-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A háztartások lakáskörülményeit feltáró országos felmérés lesz 2015. október 10. és november 30. között Miben élünk? – Lakásviszonyok, 2015 címmel. Az adatfelvételt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hajtja végre. A felmérés az ország közel 500 településén, köztük Komáromban zajlik, és összesen 20 ezer véletlenszeruen kiválasztott háztartást érint.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.10.06
Tárgy:
Géringer László Komárom belterület 1119/1 hrsz. alatti ingatlanon családi ház építése – építési engedély

Közszemle kezdete: 2015-10-06
Közszemle érvényességének vége: 2015-10-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2015.10.05
Tárgy:
BURSA HUNGARICA idén is!

Közszemle kezdete: 2015-10-05
Közszemle érvényességének vége: 2015-11-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata az Emberi Eroforrások Minisztériumával együttmuködve idén is kiírta a 2016 / 2017-es tanévre a Bursa Hungarica Felsooktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsooktatási tanulmányokat kezdeni kívánó, illetve felsooktatási hallgatók számára a 2014/2015. tanév második és a 2015/2016. tanév elso félévére vonatkozóan

A pályázatok rögzítésének és az önkormányzathoz történo benyújtásuknak határideje: 2015. november 9.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2015.10.05
Tárgy:
Egyezteto tárgyalás a helyi jelentoségu természeti értékek védelmérol

Közszemle kezdete: 2015-10-05
Közszemle érvényességének vége: 2015-10-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
2015. október 12. 15:00 óra

Polgármesteri Hivatal Kistanácsterme


Tisztelt Érintettek!


Tájékoztatjuk Önöket, hogy Komárom Város Képviselo-testületének egyes városi természeti értékek védetté nyilvánításáról szóló 1992. évi 3. számú önkormányzati rendeletét felülvizsgálatuk, egy új rendelet megalkotását készítettük elo. A rendelet jóváhagyás elott áll, elotte az érdekeltek álláspontjának megismerése érdekében egyezteto megbeszélésre kerül sor.

A megbeszélés helye, ideje: 2015. október 12. 15:00 óra Polgármesteri Hivatal Kistanácsterme

Az egyezteto tárgyalás idopontjáig várjuk észrevételeiket, amelyet írásban a Polgármesteri Hivatal környezetvédelmi referenséhez, Havran - Tóth Bernadetthez juttathatnak el, illetve a megbeszélésen a kérdések szóban is feltehetok.
Elérhetoségek:
E-mail: toth.bernadett@komarom.hu
Tel: 34/541-346


Komárom, 2015. szeptember 29.

Komáromi Polgármesteri Hivatal

További részletek, melléklet a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.09.30
Tárgy:
KORMÁNYABLAK - ÜGYINTÉZÉS SZÜNETELÉSE

Közszemle kezdete: 2015-09-30
Közszemle érvényességének vége: 2015-10-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:


Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2015. október 1-én a Komáromi Járási Hivatal Kormányablak Osztályán
az egyéni vállalkozással kapcsolatos ügyintézés
technikai okok miatt szünetel.

Megértésüket köszönjük!



Hirdetmény letöltése


2015.09.30
Tárgy:
Új cég végzi a közvilágítás karbantartást

Közszemle kezdete: 2015-09-30
Közszemle érvényességének vége: 2016-09-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A közvilágítás aktív elemeinek karbantartására Komárom Város Önkormányzata a Fénysport Lux Kft-.vel kötött szerzodést.
A szerzodés idotartama: 2015. október 1. - 2016. szeptember 30.
Az esetlegesen észlelt meghibásodások bejelentésére a következo elérhetoségeken van lehetoség:
Tel: 34/588-168
E-mail: hibabejelento@fenysport.hu
Tisztelettel:
Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése


2015.09.23
Tárgy:
ELADÓ INGATLANOK

Közszemle kezdete: 2015-09-23
Közszemle érvényességének vége: 2015-10-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDET 3 INGATLANT!


Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2015.09.11
Tárgy:
PÓTOLTÁS KOPPÁNYMONOSTORON

Közszemle kezdete: 2015-09-11
Közszemle érvényességének vége: 2015-09-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!

Tájékoztatjuk Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy Koppánymonostor területén Dr. Szanyi Csaba állatorvos az alábbi két idopontban végez még összevezetéses eboltást.

Az oltás pontos idopontjai: 2015. szeptember 22. (kedd) 16:00- 18:00.

2015. szeptember 26. (szombat) 10:00 – 12:00
Helyszíne: Koppánymonostor Horgász köz (temetovel szemben lévo utca)

Amennyiben az eboltás fenti idopontja nem felel meg, az állatorvos kérésre az oltást háznál is elvégzi. Dr. Szanyi Csaba a 70/ 410 4658 telefonszámon áll az Önök rendelkezésére.

Komárom, 2015. szeptember 11.
Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése


2015.09.10
Tárgy:
SZÜNETEL AZ OKMÁNYIRODA

Közszemle kezdete: 2015-09-10
Közszemle érvényességének vége: 2015-09-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2015. szeptember 14-én
és 2015. szeptember 15-én az okmányirodában az ügyintézés szünetel. Ezen a napon az elkészült okmányok átvételére nincs lehetoség.

Megértésüket és türelmüket köszönjük.

Komárom Járási Hivatal
Okmányirodai Osztály

Hirdetmény letöltése


2015.09.04
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2015-09-04
Közszemle érvényességének vége: 2015-09-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Licit útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:

- Komáromi 1551 hrsz-ú, természetben Komárom Szent László utca 21. szám alatti 770 m2 nagyságú kivett lakóházat.

Induló eladási ár: 15.400.000.-Ft

További részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.09.01
Tárgy:
LOMTALANÍTÁS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2015-09-01
Közszemle érvényességének vége: 2015-10-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy a Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2015. szeptember 28. - október 02. között LOMTALANÍTÁST végez KOMÁROM VÁROS egész területén a csatolásban található ütemezés szerint.

Hirdetmény letöltése


2015.08.27
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS: Komárom és Környéke Családsegíto és Gyermekjóléti Szolgálata intézményvezeto

Közszemle kezdete: 2015-08-27
Közszemle érvényességének vége: 2015-09-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komárom és Környéke Családsegíto és Gyermekjóléti Szolgálata Intézményvezeto (magasabb vezeto) beosztás ellátására.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.08.27
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS: Komáromi Aprótalpak Bölcsode bölcsodevezeto

Közszemle kezdete: 2015-08-27
Közszemle érvényességének vége: 2015-09-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Komáromi Aprótalpak Bölcsode bölcsodevezeto (magasabb vezeto) beosztás ellátására.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.08.25
Tárgy:
FOTÓPÁLYÁZAT

Közszemle kezdete: 2015-08-25
Közszemle érvényességének vége: 2015-09-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
FOTÓPÁLYÁZAT
Komárom Város Önkormányzata autómentes naphoz kapcsolódó fotó pályázatot hirdet

„Én és a bringám” címmel.

A fotók témája: olyan kerékpáros fotók készítése, amelyek arra hivatottak, hogy bemutassák a kerékpározás szépségét, a kerékpározó és a kerékpár összhangját.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.08.25
Tárgy:
EBOLTÁS KOPPÁNYMONOSTORON

Közszemle kezdete: 2015-08-25
Közszemle érvényességének vége: 2015-09-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tájékoztatjuk Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy Koppánymonostor területén Dr. Szanyi Csaba hatósági állatorvos végzi az összevezetéses eboltást.

Az oltás pontos idopontja: 2015. szeptember 9. (szerda) 16:00- 18:00.

Helyszíne: Koppánymonostor Horgász köz (temetovel szemben lévo utca)

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.08.19
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS - VILLANYSZERELO

Közszemle kezdete: 2015-08-19
Közszemle érvényességének vége: 2015-08-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komthermál Kft. azonnali belépéssel villanyszerelot keres!

Az állás betöltésének feltétele a szakirányú végzettség és legalább öt éves szakmai tapasztalat,

Önéletrajzukat munkaidoben a Komthermál Kft. központi irodájában (2900

Komárom, Táncsics M. u. 38.), vagy a komthermal@komthermal.hu e-mail címen adhatják le.

Hirdetmény letöltése


2015.08.18
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS - KARBANTARTÓ

Közszemle kezdete: 2015-08-18
Közszemle érvényességének vége: 2015-08-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata iskolai karbantartói állást hirdet, napi 8 órás közalkalmazotti foglalkoztatásban.
A munkavégzés helyszíne a Szonyi Bozsik József Általános Iskola. (Komárom, Magtár u. 2.)

Jelentkezni az iskola igazgatójánál, Potháczky Máriánál lehet, 2015. augusztus 31-ig.

A felvételnél elonyt jelent a szobafesto-mázoló szakképzettség.
Komárom, Magtár u. 1, 2900
(34) 342 919

Hirdetmény letöltése


2015.08.18
Tárgy:
Készül hazánk 2. Vízgyujto-gazdálkodási terve

Közszemle kezdete: 2015-08-18
Közszemle érvényességének vége: 2015-08-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Készül hazánk 2. Vízgyujto-gazdálkodási terve

Az országos tervek, illetve a Duna, Tisza, Dráva, Balaton vízgyujtoire vonatkozó vitaanyagok az alábbi linken érhetok el:

http://www.vizeink.hu/

Részletek a csatolásban

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2015.08.11
Tárgy:
TISZTELT EBTARTÓ, KUTYATULAJDONOS !

Közszemle kezdete: 2015-08-11
Közszemle érvényességének vége: 2015-08-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
2013. év január elsejétol jelentosen módosultak az ebtartással kapcsolatos jogszabályok, melyek jelentos részben a szolgáltató állatorvosokat is érintik.

A MÁOK KEM szervezete, mint a szolgáltató állatorvosok kamarája szeretné felhívni az ÖN figyelmét e jelentos változásokra, azokra a kötelezettségekre, amelyek az Ön
és a szolgáltató állatorvosok törvényekbol, jogszabályokból adódó kötelezo feladatai.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.08.10
Tárgy:
Pályázati felhívás: Pályázat tanulmányi ösztöndíjra a 2015/2016. tanévben

Közszemle kezdete: 2015-08-10
Közszemle érvényességének vége: 2015-09-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pályázati felhívás

A Komáromi Szociális Közalapítvány támogatni kívánja a középfokú intézményekben, illetve a felsooktatásban továbbtanuló komáromi fiatalok közül a szociálisan hátrányos helyzetu, tehetséges, szorgalmas diákokat.
Ennek érdekében az alábbi pályázatot hirdeti meg:

Pályázat tanulmányi ösztöndíjra a 2015/2016. tanévben

Pályázni lehet:

1. Középiskolában nappali tagozaton tanuló komáromi fiataloknak

2. Az ország bármely felsooktatási intézményében nappali tagozaton tanuló komáromi fiataloknak

További felvilágosítás az Alapítványtól (2900 Komárom, Szabadság tér 1. Tel: 541-306).

A pályázathoz kérdoív - mely a csatolandó mellékleteket is tartalmazza – a mellékletben szerepel, illetve a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodáján kapható.

A pályázatokat Komárom Város Polgármesteri Hivatala Intézmény-felügyeleti Osztályán (2900 Komárom, Szabadság tér 1.), személyesen lehet benyújtani, 2015. szeptember 11-ig.


Hirdetmény letöltése


2015.08.01
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI alábbi ingatlanokat

Közszemle kezdete: 2015-08-01
Közszemle érvényességének vége: 2015-08-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- Komáromi 1069/A/6 hrsz-ú, természetben Komárom Térffy Gyula utca 31. 6. ajtó szám alatti 38 m2 nagyságú önkormányzati lakást.
- Komáromi 1551 hrsz-ú, természetben Komárom Szent László utca 21. szám alatti 770 m2 nagyságú kivett lakóházat.
- Komáromi 5410/229/A/13 hrsz-ú, természetben Komárom Mátrai Gy u. 1/B. fszt./1. szám alatti 57 m2 nagyságú önkormányzati lakást.
- Komáromi 1373/6/A/10 hrsz-ú, természetben Komárom Lengyár telep 10. I/2. szám alatti 42 m2 nagyságú önkormányzati lakást.
- Komáromi 1373/10/A/4 hrsz-ú, természetben Komárom Lengyár telep 5. fszt/1. szám alatti 36 m2 nagyságú önkormányzati lakást.
- Komáromi 1374/9/A/1 hrsz-ú, természetben Komárom Lengyár telep 3. 1. ajtó szám alatti 37 m2 nagyságú önkormányzati lakást.

Hirdetmény letöltése


2015.07.24
Tárgy:
Hirdetmény Balázsné Szakáll Dóra Bana, Mártírok út 62. sz. és 341 hrsz. alatti ingatlanon családi ház tetoszerkezet átépítése - építési engedély

Közszemle kezdete: 2015-07-24
Közszemle érvényességének vége: 2015-08-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2015.07.21
Tárgy:
Tájékoztató a lovak tartásával kapcsolatban

Közszemle kezdete: 2015-07-21
Közszemle érvényességének vége: 2015-08-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.07.16
Tárgy:
Nyári zárva tartás a könyvtárban

Közszemle kezdete: 2015-07-16
Közszemle érvényességének vége: 2015-08-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tájékoztatjuk kedves Olvasóinkat, hogy könyvtárunk 2015. július 20. és augusztus 23. között zárva tart!

Augusztus 24-tol a szokásos nyitvatartási idoben várjuk Önöket.
Megértésüket köszönjük!

Minden olvasónknak jó pihenést, élményekben gazdag nyarat kívánunk!


Hirdetmény letöltése


2015.07.16
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS - 2 fo családgondozó és intézményvezeto-helyettes

Közszemle kezdete: 2015-07-16
Közszemle érvényességének vége: 2015-08-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
ÁLLÁSHIRDETÉS - 2 fo családgondozó és intézményvezeto-helyettes

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2015.07.08
Tárgy:
KÖZLEMÉNY: Lezárják a Halastó utcai útátjárót

Közszemle kezdete: 2015-07-08
Közszemle érvényességének vége: 2015-07-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A MÁV Zrt. Pályafenntartási Fonökség Gyor a Komárom, Halastó utcai útátjáró leromlott állapotának helyreállítását követoen szabályozási munkát végez.

Ezúton értesítjük a Tisztelt Érintetteket, hogy Komárom, Halastó utcai útátjárót július 9-e 8 óra és július 10-e 14 óra között a közúti forgalom elol elzárásra kerül!

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.07.08
Tárgy:
SSZÚNYOGGYÉRÍTÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2015-07-08
Közszemle érvényességének vége: 2015-07-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:

Komáromban a légi kémiai védekezésre 2015. július 16-án a napnyugtát megelozo 1,5 órában kerül sor. Rossz ido esetén tartaléknapok: 2015. július 17-18.

A földi kémiai védekezés 2015. július 16-án a napnyugta utáni idoszakban kerül elvégzésre. Rossz ido esetén tartaléknapok: 2015. július 17-18.

Hirdetmény letöltése


2015.07.07
Tárgy:
Gázszüneti értesítés

Közszemle kezdete: 2015-07-07
Közszemle érvényességének vége: 2015-07-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt.

2015. július 15. 09.00 órától 13.00 óráig

gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez.
A gázszüneti idoszakban a vészhelyzetek megelozése és a szolgáltatás zavartalan újraindítása érdekében a gázméro elotti focsapot zárva kell tartani.




Hirdetmény letöltése


2015.07.02
Tárgy:
Komárom Város településrendezési eszközei 4/C. számú módosítása

Közszemle kezdete: 2015-07-02
Közszemle érvényességének vége: 2015-08-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt komáromi Lakos!

Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete 228/2014. (XI.25.) határozatával döntött a hatályos településrendezési eszközök 4/C. számú módosítási eljárásának megindításáról.

További információ a csatolásban

Hirdetmény letöltése


2015.06.25
Tárgy:
HIRDETMÉNY: INGATLAN ELADÁS

Közszemle kezdete: 2015-06-25
Közszemle érvényességének vége: 2015-07-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2015.06.25
Tárgy:
HIRDETMÉNY: Megkezdodött a Kormányablak kialakítása

Közszemle kezdete: 2015-06-25
Közszemle érvényességének vége: 2015-08-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak, Tisztelt Ügyfelek!

A komáromi Városházán, a Komárom-Esztergom Megyei Járási Hivatal területén megkezdodött a Kormányablak kialakítása. A munkálatok eloreláthatólag a nyár végéig, kora oszig tartanak!

Az esetleges kellemetlenségekért, a zaj és porterhelésért elnézésüket kérjük!

Tisztelettel:
Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése


2015.06.24
Tárgy:
FELHÍVÁS! - Parlagf elleni védekezésre

Közszemle kezdete: 2015-06-24
Közszemle érvényességének vége: 2015-08-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A hatályos jogi szabályozás szerint az el z ekben felsoroltak az adott év június 30. napjáig kötelesek a parlagf virágbimbó kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetáció végéig (gyakorlatilag az els fagyokig) folyamatosan fenntartani.

További információ a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.06.23
Tárgy:
Szúnyoggyérítés Komáromban

Közszemle kezdete: 2015-06-23
Közszemle érvényességének vége: 2015-06-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Magyarország Kormánya elrendelte Magyarország területén történo csíposzúnyog gyérítést, melyhez fedezetet is biztosít.

Hirdetmény letöltése


2015.06.22
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS

Közszemle kezdete: 2015-06-22
Közszemle érvényességének vége: 2015-07-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata karbantartói állást hirdet, napi 4 órás, közalkalmazotti foglalkoztatásban.
A munkavégzés helyszíne a Szonyi Bozsik József Általános Iskola.

Jelentkezni az iskola igazgatójánál, Potháczky Máriánál lehet, 2015. július 3-ig.

A felvételnél elonyt jelent a szobafesto-mázoló szakképzettség.

Komárom, Magtár u. 1, 2900
(34) 342 919

Hirdetmény letöltése


2015.06.17
Tárgy:
HULLADÉKSZÁLLÍTÁS ÖREGHEGYEN, TÚRÓHÁTON ÉS BÉLAPUSZTÁN

Közszemle kezdete: 2015-06-17
Közszemle érvényességének vége: 2015-06-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Öreghegyen, Túróháton és Bélapusztán a lakosságnál keletkezo szilárd települési hulladék begyujtése a következok szerint történik: - részletek a csatolásban

Hirdetmény letöltése


2015.06.08
Tárgy:
ÁLLÁSKERESOK FIGYELEM!

Közszemle kezdete: 2015-06-08
Közszemle érvényességének vége: 2015-06-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. munkavállalókat keres azonnali belépéssel parkfenntartó, fukaszás munkakörbe, zöldterület fenntartásra. A jelentkezoket határozott idore szóló munkaszerzodéssel alkalmazza a cég.

Az ideális jelentkezo rendelkezik zöldfelület fenntartói tapasztalattal (gyakorlott fukaszás), józan életu, munkájára igényes.

Érdeklodni lehet május 6.-tól.
Cím: Komáromi Városgazda Nonprofit Kft.
Komárom, Marek J. utca 3
Telefonszám: 34/340-664
Mobil: +36 20 588 48 34
varosgazdakft@varosgazdakft.net

Hirdetmény letöltése


2015.06.05
Tárgy:
Szúnyoggyérítés a városban

Közszemle kezdete: 2015-06-05
Közszemle érvényességének vége: 2015-06-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2015. június 8-án szúnyoggyérítést végez (tartaléknap június 9.) a kedvezo idojárási feltételek megléte esetén.

Hirdetmény letöltése


2015.06.05
Tárgy:
Zöldterület permetezés a városban

Közszemle kezdete: 2015-06-05
Közszemle érvényességének vége: 2015-06-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2015. június 8-12-ig rovarkártevo elleni zöldterület permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.

Hirdetmény letöltése


2015.05.28
Tárgy:
Katasztrófavédelmi gyakorlat

Közszemle kezdete: 2015-05-28
Közszemle érvényességének vége: 2015-06-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:

Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy a MOL Nyrt. komáromi bázistelep éves katasztrófavédelmi gyakorlata 2015. június 1-én lesz megtartva. A gyakorlat ideje alatt megszólaltatjuk a lakosság riasztása érdekében a légoltalmi szirénát és 8:00-13:00 között többször muködésbe lesz hozva a kihangosító rendszer. A rendszer vészjelzést fog sugározni, melyet a rendorség és katasztrófavédelem mobil hangosító eszköz használatával fog támogatni. A sugárzott utasításokat kérjük, hogy ne hajtsák végre, mert ez csak a gyakorlat, nem éles jelzés. A jelzések elott bemondásra fog kerülni a „ Figyelem, gyakorlat „ felhívás.


Hirdetmény letöltése


2015.05.22
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2015-05-22
Közszemle érvényességének vége: 2015-06-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
- Komáromi 5410/229/A/13 hrsz-ú, természetben Komárom Mátrai Gy u. 1/B. fszt./1. szám alatti 57 m2 nagyságú önkormányzati lakást.
- Komáromi 1374/9/A/1 hrsz-ú, természetben Komárom Lengyár telep 3. 1. ajtó szám alatti 37 m2 nagyságú önkormányzati lakást.
- Komáromi 1373/10/A/4 hrsz-ú, természetben Komárom Lengyár telep 5. fszt/1. szám alatti 36 m2 nagyságú önkormányzati lakást.
- Komáromi 1373/6/A/10 hrsz-ú, természetben Komárom Lengyár telep 10. I/2. szám alatti 42 m2 nagyságú önkormányzati lakást.
- Komáromi 1069/A/6 hrsz-ú, természetben Komárom Térffy Gyula utca 31. 6. ajtó szám alatti 38 m2 nagyságú önkormányzati lakást.
- Komárom Arany János utca 17. szám alatti társasházban levo, 65/2/A/3 hrsz-ú, 94 m2 nagyságú üzlethelyiségét.
- Komárom József A. u. 17. szám alatti társasházban levo 1529/2/A/1 hrsz-ú, 29 m2 nagyságú üzlethelyiségét.
- Komárom Klapka György u. 24. szám alatti társasházban levo, 1385/37/A/5 hrsz-ú, 71 m2 nagyságú üzlethelyiségét.

Hirdetmény letöltése


2015.05.18
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete MEGHIRDETI 2015. május 18. napjától a Komárom, Szent L. u. 12. 2/1. ajtó szám alatti megüresedett szociális bérlakását

Közszemle kezdete: 2015-05-18
Közszemle érvényességének vége: 2015-06-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2015.05.18
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete MEGHIRDETI 2015. május 18. napjától a Komárom, Városmajor u. 32/B. 4. ajtó szám alatti megüresedett szociális bérlakását

Közszemle kezdete: 2015-05-18
Közszemle érvényességének vége: 2015-06-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2015.05.11
Tárgy:
GALLYAZÁS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2015-05-11
Közszemle érvényességének vége: 2015-05-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az E.ON Zrt. elkezdte a villamos hálózat alatti fák metszését a városban!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az ingatlanjukon található villamos hálózat folyamatos és biztonságos muködéséhez a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (VET) és a 2/2013 (I.22.) NGM rendelet a villamos vezetékek biztonsági övezetére vonatkozóan speciális tiltó és korlátozó rendelkezéseket tartalmaz. Ilyen korlátozás, hogy a villamos vezetékek biztonsági övezetét sérto növényeket gallyazni kell, vagy szükség esetén ki kell vágni. Ez elsosorban azon ingatlan tulajdonosának a kötelezettsége, amelyen a biztonsági övezetet sérto növények találhatók. Amennyiben a tulajdonos ezen a kötelezettségének nem tesz eleget, az életveszély mielobbi megszüntetése, valamint a hálózat üzembiztonsága érdekében azt az E.ON a jogszabályok rendelkezéseinek eleget téve és törvényi felhatalmazás alapján - az általa megbízott szakemberekkel 2015. május hónapban elvégezteti! Kérjük, fentiek miatt a munkavégzés során szíves együttmuködésüket!

Hirdetmény letöltése


2015.05.11
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS

Közszemle kezdete: 2015-05-12
Közszemle érvényességének vége: 2015-05-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata állást hirdet takarítói munkakör betöltésére.

A munkavégzés helyszíne a Bozsik József Általános Iskola. Címe: Komárom, Magtár u. 2.

A munkakör 2015. június 1. napjától töltheto be.
Jelentkezni lehet írásos önéletrajzzal, személyesen a Bozsik József Általános Iskola igazgatójánál.

Potháczky Mária
Komárom, Magtár u. 1, 2900
(34) 342 919

Hirdetmény letöltése


2015.05.05
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI INGATLANJAIT

Közszemle kezdete: 2015-05-05
Közszemle érvényességének vége: 2015-05-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI

Licit útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:

- Komárom Kossuth Lajos utca 12. szám alatti, 4776 hrsz-ú, 405 m2 hasznos alapterületu önkormányzati házat.

Licit útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:

- Az almásfüzitoi 119/4 hrsz-ú, természetben Almásfüziton az 1. számú úton található 3.371 m2 terület nagyságú kivett épület, udvar megnevezésu önkormányzati ingatlan

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2015.05.01
Tárgy:
LOMTALANÍTÁS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2015-05-01
Közszemle érvényességének vége: 2015-05-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy az Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. 2015. Május 11-15-ig LOMTALANÍTÁST végez KOMÁROM VÁROS egész területén a csatolmányban található ütemezés szerint.

Hirdetmény letöltése


2015.05.01
Tárgy:
GÁZÓRA LEOLVASÁS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2015-05-01
Közszemle érvényességének vége: 2015-06-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
GÁZÓRA LEOLVASÁS A VÁROSBAN

Hirdetmény letöltése


2015.04.16
Tárgy:
BÉRBEADÁS 2

Közszemle kezdete: 2015-04-16
Közszemle érvényességének vége: 2015-04-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete
MEGHIRDETI

a Komárom, 1782/183/A/ 3 hrsz-ú, Honfoglalás utca 16. fszt/2. szám alatti megüresedett bérlakását

A bérbevételi ajánlatok benyújtásának helye: Komárom Város Polgármesteri Hivatal földszinti Jegyzoi Titkársági Irodája, ahol az ajánlatokat lezárt borítékban kell leadni.
A bérbevételi ajánlat benyújtásának határideje lejár: 2015. április 30-án 16:00 órakor.
Az ingatlan elozetes idopont egyeztetés után megtekintheto.
A pályázatot az nyeri, aki a legtöbb havi lakbér szerzodéskötés elotti egyösszegu megfizetését vállalja.

Bérbeveheto lakás:

a Komárom, 1782/183/A/ 3 hrsz-ú, Honfoglalás utca 16. fszt/2.

- a lakás helyiségei: konyha, fürdoszoba, Wc, egy lakószoba,
- Összalapterület: 74 m2, összkomfortos komfortfokozatú, távfutéses ingatlan.
- A lakbér havi összege: 38.850.-Ft.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2015.04.15
Tárgy:
BÉRBEADÁS

Közszemle kezdete: 2015-04-15
Közszemle érvényességének vége: 2015-04-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA LICIT ÚTJÁN BÉRBEADÁSRA HIRDETI A CSATOLMÁNYBAN TALÁLHATÓ INGATLANJAIT

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2015.04.15
Tárgy:
Törvényi szabályozás avar és kerti hulladékok égetésénél

Közszemle kezdete: 2015-04-15
Közszemle érvényességének vége: 2015-08-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint, a szabadtéri tüzek 99 % emberi gondatlanság miatt keletkezik.

Az Országos Tuzvédelmi Szabályzatról szóló rendelet rendelkezik a szabadtéri tuzgyújtásról. Az OTSZ szerint belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése tilos.

A külterületi ingatlanok esetében irányított égetés végezheto, mely engedélyköteles!

A kérelmet legkésobb az égetés tervezett idopontját megelozo 10. napig be kell nyújtani a területileg (kivételes esetben a kérelmezo lakóhelye, székhelye szerint) illetékes katasztrófavédelmi kirendeltségnek.

További információ:

Tel: 105 – Katasztrófavédelem
web: komarom.katasztrofavedelem.hu
e-mail: juhasz.marton@komarom.hu


Hirdetmény letöltése


2015.04.13
Tárgy:
PERMETEZÉS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2015-04-13
Közszemle érvényességének vége: 2015-04-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A D.D.D. Kft. (2900 Komárom, Fuvaros köz 4.) 2015. április 13-án monília kártétele elleni permetezést végez, amennyiben az idojárás megfelel a kijuttatáshoz szükséges feltételeknek.
Kedvezotlen idojárás esetén a bejelentett napot követo elso száraz, szélcsendes napon végezzük a kezelést.
A kezelendo terület helye, nagysága: Komárom közterületi meggyfái.

A munka kezdetének és befejezésének idopontja: 9:00-15:00 óra
Alkalmazásra kerülo vegyszer: Dithane M 45, Nonit
Kijuttatás módja: permetezés
Munkaegészségügyi várakozási ido: 0 nap
Méhekre nem jelölésköteles.

Hirdetmény letöltése


2015.04.02
Tárgy:
Vivace Zenei Egyesület - Meghívó

Közszemle kezdete: 2015-04-02
Közszemle érvényességének vége: 2015-04-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelettel meghívjuk az egyesület 2015. április 10-én 17.00 órai kezdettel tartandó éves közgyulésére.

Hirdetmény letöltése


2015.04.01
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI az almásfüzitoi 119/4 hrsz-ú, természetben Almásfüziton az 1. számú úton található 3.371 m2 terület nagyságú kivett épület, udvar megnevezésu önkormányzati ingatlant

Közszemle kezdete: 2015-04-01
Közszemle érvényességének vége: 2015-04-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2015.03.28
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzata eladásra hirdeti ingatlanjait

Közszemle kezdete: 2015-03-28
Közszemle érvényességének vége: 2015-04-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Térffy Gy 31/6
Mátrai 1/B fszt/1
Mártírok 16 I/20
Lengyár 10 I/2
Lengyár 5 fszt/1
Lengyár 3 1
Csokonai 1/A IV/2
Zrínyi 1/2

Hirdetmény letöltése


2015.03.24
Tárgy:
ÓVODAI JELENTKEZÉS, BEÍRATÁS

Közszemle kezdete: 2015-03-24
Közszemle érvényességének vége: 2015-05-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Városunk óvodáiban május 7-én és 8-án lesz a beíratás! Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.03.18
Tárgy:
KOMÁROMI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT - KÖZMEGHALLGATÁS

Közszemle kezdete: 2015-03-18
Közszemle érvényességének vége: 2015-03-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
2015. március 24. (kedd) 13.30 óra, Városháza, kis tanácsterem

Hirdetmény letöltése


2015.03.17
Tárgy:
ÁLLÁSHIRDETÉS: Komárom Város Bölcsodéje, kisgyermeknevelo

Közszemle kezdete: 2015-03-17
Közszemle érvényességének vége: 2015-04-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A közalkalmazotti jogviszony idotartama:
Határozott ideju 1 év –ig tartó közalkalmazotti jogviszony
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaido
A munkavégzés helye:
Komárom-Esztergom megye, 2900 Komárom, Kállai Tivadar utca 2.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. április 17.

További információk a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.03.12
Tárgy:
ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS A VÁROSBAN

Közszemle kezdete: 2015-03-12
Közszemle érvényességének vége: 2015-04-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük a Kedves Komáromiakat, hogy a Saxum Kft. március-április hónapban zöldhulladék szállítást végez a csatolmányban található ütemezés szerint!

Hirdetmény letöltése


2015.03.11
Tárgy:
PÁLYÁZAT FOGYATÉKKAL ÉLOK RÉSZÉRE

Közszemle kezdete: 2015-03-11
Közszemle érvényességének vége: 2015-04-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata a következo lehetoségekrol szeretné Önöket tájékoztatni!

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében pályázatot hirdet fogyatékossággal élo pályázók számára, a regenerációhoz és az egészség megorzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elosegítése érdekében. A pályázattal elnyerheto támogatást az Alapítvány üdülési szolgáltatás formájában nyújtja.

Részletek a csatolásban!

Hirdetmény letöltése


2015.03.11
Tárgy:
24. KOMÁROMI NAPOK - Vendéglátósok figyelem!

Közszemle kezdete: 2015-03-11
Közszemle érvényességének vége: 2015-04-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Várjuk vendéglátósok jelentkezését!
e-mail: komarominapokvendeglatas@gmail.com
telefon: 06-70-436-01-37 (Horváth Zsolt)

További részletek a csatolásokban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2015.03.04
Tárgy:
Új Országos Tuzvédelmi Szabályzat

Közszemle kezdete: 2015-03-04
Közszemle érvényességének vége: 2015-04-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Ennek jegyében és szellemében került kidolgozásra a 2015. március 5-én hatályba lépo 54/2014. BM rendelet, mely minden magyar állampolgár, gazdasági szervezet, önkormányzat, állami vállalat és civil szereplo számára jelentos változásokat hoz.

Hirdetmény letöltése


2015.03.04
Tárgy:
ÁTALAKUL A SZOCIÁLS ELLÁTÁSI RENDSZER

Közszemle kezdete: 2015-03-04
Közszemle érvényességének vége: 2015-04-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítása értelmében 2015. március 1-jével a szociális ellátórendszer átalakítása során az állami szabályozási hatáskörben nyújtott és önkormányzati segélyezéssel kapcsolatos feladatok elválasztásra kerülnek.

Hirdetmény letöltése


2015.03.03
Tárgy:
Hirdetmény bírósági ülnökök megválasztásáról

Közszemle kezdete: 2015-03-07
Közszemle érvényességének vége: 2015-04-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
-

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2015.02.24
Tárgy:
Komáromi Egészségügyi Gép-Muszer Alapítvány felhívása

Közszemle kezdete: 2015-02-24
Közszemle érvényességének vége: 2015-03-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Önnek csak 1 %,
Nekünk sokkal többet ér
Kérjük, támogassa
a Komáromi Egészségügyi Gép-Muszer Alapítványt, így Ön Komárom város alapellátásának, fekvo és járóbeteg ellátásának, valamint a sürgosségi betegellátásának gyógyító és egészségmegorzo munkájának eredményességét segíti.

Hirdetmény letöltése


2015.02.20
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete meghirdeti

Közszemle kezdete: -
Közszemle érvényességének vége: 2015-03-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
a Komárom, 1782/201/B/43 hrsz-ú, Laktanya köz 5/B. tetotér 5. alatti megüresedett bérlakását.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2015.02.19
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete MEGHIRDETI a Komárom, 1782/201/B/43 hrsz-ú, Laktanya köz 5/B. tetotér 5. alatti megüresedett bérlakását piaci alapon

Közszemle kezdete: 2015-02-19
Közszemle érvényességének vége: 2015-03-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2015.02.18
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI - Komáromi 1921/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom, Zrínyi Miklós utca 1/2. szám alatti 66 m2-es alapterületu önkormányzati lakást az 1921/B/2 hrsz-ú kamrával

Közszemle kezdete: 2015-02-18
Közszemle érvényességének vége: 2015-03-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
-

Hirdetmény letöltése


2015.02.11
Tárgy:
Komárom Város településrendezési eszközei 4/B. számú módosítása

Közszemle kezdete: 2015-02-11
Közszemle érvényességének vége: 2015-02-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2015.01.30
Tárgy:
A sport, valamint a közmuvelodés területén tevékenykedo civil szervezetk muködésének és szakmai programjainak, valamint eszközfejelsztésének támogatása - 2015

Közszemle kezdete: 2015-01-30
Közszemle érvényességének vége: 2015-02-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
http://www.komarom.hu/palyazat.php?paly=89

Hirdetmény letöltése


2015.01.28
Tárgy:
Erzsébet-program pályázatok

Közszemle kezdete: 2015-01-28
Közszemle érvényességének vége: 2015-02-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2015.01.19
Tárgy:
Energiahatékonysági pályázat társasházaknak

Közszemle kezdete: 2015-01-19
Közszemle érvényességének vége: 2015-02-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2015.01.19
Tárgy:
Komáromi Roma Nemzetiségi Önkormányzat felhívása

Közszemle kezdete: 2015-01-19
Közszemle érvényességének vége: 2015-02-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Roma Nemzetiségi Önkormányzat bélyegzoje elveszett.

Hirdetmény letöltése


2015.01.16
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI - Komárom Kossuth Lajos utca 12. szám alatti, 4776 hrsz-ú, 405 m2 hasznos alapterületu önkormányzati házat

Közszemle kezdete: 2015-01-16
Közszemle érvényességének vége: 2015-01-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2015.01.15
Tárgy:
Pálinkafozés szabályainak változása

Közszemle kezdete: 2015-01-15
Közszemle érvényességének vége: 2015-02-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.12.10
Tárgy:
Értesítés védetté nyilvánítás elokészítésének megindításáról

Közszemle kezdete: 2014-12-10
Közszemle érvényességének vége: 2015-01-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
-

Hirdetmény letöltése


2014.12.08
Tárgy:
Komárom, Klapka György út 65. fszt. 3. szám alatti 35 m2-es alapterületu önkormányzati lakás meghirdetése.

Közszemle kezdete: 2014-12-08
Közszemle érvényességének vége: 2014-12-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.12.02
Tárgy:
Laktanya köz 5/b tetotér 4 meghirdetése

Közszemle kezdete: 2014-12-02
Közszemle érvényességének vége: 2014-12-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.11.25
Tárgy:
HOSSZABB IDEIG TART NYITVA AZ OKMÁNYIRODA

Közszemle kezdete: 2014-11-25
Közszemle érvényességének vége: 2014-12-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.10.14
Tárgy:
Felhívás

Közszemle kezdete: 2014-10-14
Közszemle érvényességének vége: 2014-10-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítjük Komárom Város Tisztelt Lakosságát, hogy a
Saxum Kft. zöldhulladék szállítást végez KOMÁROM VÁROS területén a csatolt dokumentumban található ütemezés szerint.

Hirdetmény letöltése


2014.10.03
Tárgy:
Bursa Hungarica

Közszemle kezdete: 2014-10-03
Közszemle érvényességének vége: 2014-11-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
"A" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Komárom Város Önkormányzata az Emberi Eroforrások Minisztériumával együttmuködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján
ezennel kiírja a 2015. évre
a Bursa Hungarica Felsooktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
felsooktatási hallgatók számára
a 2014/2015. tanév második és a 2015/2016. tanév elso félévére vonatkozóan



"B" TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Komárom Város Önkormányzata az Emberi Eroforrások Minisztériumával
Együttmuködve, az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján
ezennel kiírja a 2015. évre
a Bursa Hungarica Felsooktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
felsooktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2014.09.05
Tárgy:
ELEF2014

Közszemle kezdete: 2014-09-15
Közszemle érvényességének vége: 2014-12-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Központi Statisztikai Hivatal a KSH Elnöke által engedélyezett 2014. évi adatgyujtési program szerint önkéntes adatszolgáltatáson alapuló felmérést hajt végre.

Az Európai lakossági egészségfelmérés (ELEF2014) ötévenkénti végrehajtását az Európai Parlament és Tanács 1338/2008/EK rendelete írja elo az Európai Unió tagállamai számára. A nemzetközi összehasonlítást is lehetové tévo adatfelvétel Magyarországon
2014. szeptember 15-tol december 15-ig
tart, célja a lakosság egészségi állapotának, életmódjának és az egészségügyi szolgáltatásokkal való elégedettségének vizsgálata.

Hirdetmény letöltése


2014.08.04
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI Licit útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát: természetben Komárom, Felvidéki utca 6. 1. emelet 20. szám alatti önkormányzati lakást.

Közszemle kezdete: 2014-08-04
Közszemle érvényességének vége: 2014-08-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
-

Hirdetmény letöltése


2014.07.17
Tárgy:
Pályázati felhívás

Közszemle kezdete: 2014-07-17
Közszemle érvényességének vége: 2014-09-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Komáromi Szociális Közalapítvány támogatni kívánja a középfokú intézményekben, illetve a felsooktatásban továbbtanuló komáromi fiatalok közül a szociálisan hátrányos helyzetu, tehetséges, szorgalmas diákokat.

Hirdetmény letöltése


2014.07.07
Tárgy:
Közmeghallgatás és helyszíni szemle új közúti Duna-híd építése tárgyában

Közszemle kezdete: 2014-07-07
Közszemle érvényességének vége: 2014-07-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
-

Hirdetmény letöltése


2014.07.06
Tárgy:
Megüresedett bérlakás

Közszemle kezdete: 2014-06-30
Közszemle érvényességének vége: 2014-07-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete MEGHIRDETI a Komárom, 1782/183/A/ 3 hrsz-ú, Honfoglalás utca 16. fszt/2. szám alatti megüresedett bérlakását piaci alapon.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2014.07.02
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete MEGHIRDETI a Komárom, 1782/183/A/ 3 hrsz-ú, Honfoglalás utca 16. fszt/2. szám alatti megüresedett bérlakását piaci alapon

Közszemle kezdete: 2014-07-02
Közszemle érvényességének vége: 2014-07-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
-

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2014.06.27
Tárgy:
Helyszíni szemle az új Duna-híd építése tárgyában

Közszemle kezdete: 2014-06-27
Közszemle érvényességének vége: 2014-07-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
-

Hirdetmény letöltése


2014.06.04
Tárgy:
Hirdetmény vízközmu-szolgáltatás változásáról

Közszemle kezdete: 2014-06-04
Közszemle érvényességének vége: 2014-07-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.05.15
Tárgy:
Sándor Ferenc (Ács, Bartók Béla u. 37.) Ács, Bartók Béla u. 37. sz. és 560 hrsz. alatti ingatlanon családi ház tetoszerkezet cseréje - építési engedély

Közszemle kezdete: 2014-05-15
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.05.14
Tárgy:
Tájékoztató a rendkívüli idojárásról

Közszemle kezdete: 2014-05-14
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2014.05.12
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI - Komáromi 1369/A/3 hrsz-ú, természetben Komárom, Lengyár telep 12. földszint 3. szám alatti 46 m2-es alapterületu önkormányzati lakást.

Közszemle kezdete: 2014-05-12
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.05.12
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI Komárom Kossuth Lajos utca 12. szám alatti, 4776 hrsz-ú, 405 m2 hasznos alapterületu ingatlanát

Közszemle kezdete: 2014-05-12
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.05.12
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI Komáromi 1624/A/5 hrsz-ú, természetben Komárom, Korona utca 5. 1. emelet 1. szám alatti 52 m2-es alapterületu önkormányzati lakást.

Közszemle kezdete: 2014-05-12
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.05.12
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI Komáromi 1656/A/3 hrsz-ú, természetben Komárom, Klapka György út 65. fszt. 3. szám alatti 35 m2-es alapterületu önkormányzati lakást.

Közszemle kezdete: 2014-05-12
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.05.12
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI Komárom Klapka György u. 24. szám alatti társasházban levo, 1385/37/A/5 hrsz-ú, 71 m2 nagyságú üzlethelyiségét

Közszemle kezdete: 2014-05-12
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.05.12
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI Komáromi 5410/196 hrsz-ú, természetben Komárom, Gáz utcai 82 m2-es beépítetlen terület megnevezésu ingatlanát.

Közszemle kezdete: 2014-05-12
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.05.12
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI Komáromi 1412/A/12 hrsz-ú, természetben Komárom, Csokonai út 1/A. 4. emelet 2. szám alatti 54 m2-es alapterületu önkormányzati lakást.

Közszemle kezdete: 2014-05-12
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.05.12
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI Komáromi 1416/7/A/12 hrsz-ú, természetben Komárom, Barátság lakótelep 5/C. 2. emelet 12. szám alatti 49 m2-es alapterületu önkormányzati lakást.

Közszemle kezdete: 2014-05-12
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.05.06
Tárgy:
Árverési hirdetmény

Közszemle kezdete: 2014-04-30
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
NYILVÁNOS INGÓÁRVERÉST ÍR KI

Komárom Város Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyelete az általa közterületrol szabálytalan elhelyezés (üzemképtelen állapotban történo tárolás) miatt elszállított, és tulajdonosa által ki nem váltott DAM-602 forgalmi rendszámú Renault 5 típusú gépkocsi értékesítésére.

Hirdetmény letöltése


2014.05.06
Tárgy:
Árverési hirdetmény

Közszemle kezdete: 2014-04-30
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
NYILVÁNOS INGÓÁRVERÉST ÍR KI

Komárom Város Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyelete az általa közterületrol szabálytalan elhelyezés (üzemképtelen állapotban történo tárolás) miatt elszállított, és tulajdonosa által ki nem váltott DCK-719 forgalmi rendszámú Ford Orion típusú gépkocsi értékesítésére.

Hirdetmény letöltése


2014.05.06
Tárgy:
Árverési hirdetmény

Közszemle kezdete: 2014-04-30
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
NYILVÁNOS INGÓÁRVERÉST ÍR KI

Komárom Város Polgármesteri Hivatal Közterület-felügyelete az általa közterületrol szabálytalan elhelyezés (üzemképtelen állapotban történo tárolás) miatt elszállított, és tulajdonosa által ki nem váltott FDF-147 forgalmi rendszámú Seat Ibiza típusú gépkocsi értékesítésére.

Hirdetmény letöltése


2014.05.06
Tárgy:
KOMÁROMI ÉRTÉKTÁR

Közszemle kezdete: 2014-05-06
Közszemle érvényességének vége: 2014-12-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tájékoztatjuk a Tisztelt Komáromi Polgárokat,hogy Komárom Város Önkormányzata Képviselo-testülete a 2013. szeptember 23-án tartott ülésén döntött a Komáromi Értéktár létrehozásáról és megválasztotta a Komáromi Értéktár Bizottságot.
A Komáromi Értéktár a városunk területén fellelheto nemzeti értékek adatait tartalmazó gyujtemény lesz.

További részletek a csatolt dokumentumokban olvashatók.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2014.04.29
Tárgy:
Óvodai beíratás

Közszemle kezdete: 2014-04-29
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.04.28
Tárgy:
Pályázati adatlap a Vigyázz, szemfüles szomszédok elnevezésu bunmegelozési pályázathoz

Közszemle kezdete: 2014-04-28
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.04.23
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete MEGHIRDETI 2014. április 23. napjától a Komárom, Hét vezér u.16. I/17. szám alatti megüresedett szociális bérlakását

Közszemle kezdete: 2014-04-23
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.04.23
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete MEGHIRDETI 2014. április 23. napjától a Komárom, Hét vezér u.16. I/13. szám alatti megüresedett szociális bérlakását

Közszemle kezdete: 2014-04-23
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.04.23
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete MEGHIRDETI 2014. április 23. napjától a Komárom, Hét vezér u.16. fsz.6.szám alatti megüresedett szociális bérlakását

Közszemle kezdete: 2014-04-23
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.04.23
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete MEGHIRDETI 2014. április 23. napjától a Komárom, Korona u. 14. II/a szám alatti megüresedett szociális bérlakását

Közszemle kezdete: 2014-04-23
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.04.07
Tárgy:
Vágányzári információ

Közszemle kezdete: 2014-04-13
Közszemle érvényességének vége: 2014-05-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2014.04.07
Tárgy:
Komáromi Rendorkapitányság hirdetménye

Közszemle kezdete: 2014-04-01
Közszemle érvényességének vége: 2014-04-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom település körzeti megbízottjai 2014. év április hónapban a csatolt dokumentum szerint tartanak fogadóórát.


Hirdetmény letöltése


2014.04.03
Tárgy:
Hírdetmény B & O Kft.

Közszemle kezdete: 2014-04-03
Közszemle érvényességének vége: 2014-04-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
építési engedélyezési eljárásának megszüntetése ügyében

Hirdetmény letöltése


2014.03.20
Tárgy:
Komárom, 817/124/A/ 10 hrsz-ú, Csillag lakótelep 42. I/2. meghirdetése

Közszemle kezdete: 2014-03-19
Közszemle érvényességének vége: 2014-04-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2014.03.20
Tárgy:
Komárom, 1782/183/A/ 3 hrsz-ú, Honfoglalás utca 16. fszt/2. meghirdetése

Közszemle kezdete: 2014-03-19
Közszemle érvényességének vége: 2014-04-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2014.03.20
Tárgy:
Komárom, 1782/183/A/2 hrsz-ú, Honfoglalás utca 16. I/1. meghirdetése

Közszemle kezdete: 2014-03-19
Közszemle érvényességének vége: 2014-04-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2014.03.20
Tárgy:
Komárom, 1782/201/B/38 hrsz-ú, Laktanya köz 5/b. II/6. meghirdetése

Közszemle kezdete: 2014-03-19
Közszemle érvényességének vége: 2014-04-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2014.02.05
Tárgy:
Komárom település körzeti megbízottjai 2014. év február havi fogadóórái

Közszemle kezdete: 2014-02-05
Közszemle érvényességének vége: 2014-02-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
-

Hirdetmény letöltése


2014.01.07
Tárgy:
Rendelet tervezet véleményezése

Közszemle kezdete: 2014-01-07
Közszemle érvényességének vége: 2014-01-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromiak!


A hirdetményhez kapcsoltan olvashatják Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testületének a közterületek használatáról , valamint a helyi építészeti örökség védelmérol szóló önkormányzati rendelettervezetét.

Amennyiben a tervezetekkel kapcsolatban észrevételük van, úgy azt 2013. január 20-ig kérjük eljuttatni a jegyzoi.titkarsag@komarom.hu és / vagy a jegyzo@komarom.hu e-mail címre.


Köszönjük!

Tisztelettel:

Komárom Város Önkormányzata

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2013.12.10
Tárgy:
Ebtartási nyilatkozatok

Közszemle kezdete: 2013-12-10
Közszemle érvényességének vége: 2014-02-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2013.11.19
Tárgy:
Egyenlo Bánásmód Hatóság hirdetménye

Közszemle kezdete: 2013-11-19
Közszemle érvényességének vége: 2013-11-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.11.05
Tárgy:
Körzeti megbízottak fogadóórái

Közszemle kezdete: 2013-11-05
Közszemle érvényességének vége: 2013-11-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.11.05
Tárgy:
JÁTÉKGYUJTÉS

Közszemle kezdete: 2013-11-05
Közszemle érvényességének vége: 2013-11-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.10.18
Tárgy:
Komárom Város 2010. 02. 19-én jóváhagyott településrendezési terve 3. számú módosításának véleményezési szakasza

Közszemle kezdete: 2013-10-21
Közszemle érvényességének vége: 2013-11-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.09.12
Tárgy:
HYA-357 frsz-ú személygépkocsi lefoglalás és elszállítása közterületrol

Közszemle kezdete: 2013-09-12
Közszemle érvényességének vége: 2013-10-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.09.12
Tárgy:
FDF-147 frsz-ú személygépkocsi lefoglalás és elszállítása közterületrol

Közszemle kezdete: 2013-09-12
Közszemle érvényességének vége: 2013-10-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.09.12
Tárgy:
DCK-719 frsz-ú személygépkocsi lefoglalás és elszállítása közterületrol

Közszemle kezdete: 2013-09-12
Közszemle érvényességének vége: 2013-10-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.09.12
Tárgy:
DAM-602 frsz-ú személygépkocsi lefoglalás és elszállítása közterületrol

Közszemle kezdete: 2013-09-12
Közszemle érvényességének vége: 2013-10-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.07.26
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA BÉRBEADÁSRA HIRDETI

Közszemle kezdete: 2013-07-26
Közszemle érvényességének vége: 2013-08-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Klapka György u. 24. szám alatti társasházban levo, 1385/37/A/5 hrsz-ú, 71 m2 nagyságú üzlethelyiségét.

Hirdetmény letöltése


2013.07.23
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzata eladásra hírdeti

Közszemle kezdete: 2013-07-23
Közszemle érvényességének vége: 2013-08-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát:
Komáromi 683/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom Jókai tér 2. földszint 1. szám alatti 182 m2-es alapterületu önkormányzati üzlethelyiséget.

Hirdetmény letöltése


2013.07.08
Tárgy:
Parlagfu elleni védekezési kötelezettség

Közszemle kezdete: 2013-07-08
Közszemle érvényességének vége: 2013-07-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A parlagfu elleni hatósági fellépés és a földhasználók védekezésre való ösztönzése kiemelt jelentoségu feladata az erre kijelölt hatóságok számára, hiszen csak így akadályozható meg a parlagfu további térhódítása.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2013.06.25
Tárgy:
B&O Kft. építési engedélyezési eljárás megszuntetése

Közszemle kezdete: 2013-06-25
Közszemle érvényességének vége: 2013-07-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
B&O Kft. 2900 Komárom, Báthory u. 28. szám és 1361/19 hrsz. alatti ingatlanon üzemcsarnok és iroda épület építési engedélyezési eljárásának megszuntetése.

Hirdetmény letöltése


2013.06.20
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HIRDETI versenytárgyalás útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanát: - Komáromi 683/A/2 hrsz-ú, természetben Komárom Jókai tér 2. földszint 1. szám alatti 182 m2-es alapterületu önkormányzati üzlethelyiséget

Közszemle kezdete: 2013-06-20
Közszemle érvényességének vége: 2013-07-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.06.19
Tárgy:
2013.07.01.- Köztisztviselok napja, munkaszüneti nap

Közszemle kezdete: 2013-06-19
Közszemle érvényességének vége: 2013-07-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.06.13
Tárgy:
ÁNTSZ fertotlenítési útmutató

Közszemle kezdete: 2013-06-13
Közszemle érvényességének vége: 2013-06-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.05.30
Tárgy:
Országos digitális átállás

Közszemle kezdete: 2013-05-30
Közszemle érvényességének vége: 2013-10-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.04.03
Tárgy:
Rachman Center Kft. "f.a." (2900 Komrom, Czuczor G. u. 10.) tulajdonban lv IJT-524 frsz- jrm kzlekedsi igazgatsi gye

Közszemle kezdete: 2013-04-03
Közszemle érvényességének vége: 2013-04-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.03.01
Tárgy:
Komárom, Csillag ltp. 2. szám alatti társasház gyujtokéményének életveszélyes állapotának megszüntetésének ügye

Közszemle kezdete: 2013-03-01
Közszemle érvényességének vége: 2013-03-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.02.26
Tárgy:
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE HÉTVÉGI KÉSZENLÉTI ÜGYELETET ELLÁTÓ ÁLLATORVOSAI 2013. február-március

Közszemle kezdete: 2013-03-01
Közszemle érvényességének vége: 2013-03-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.02.22
Tárgy:
Markotics Barnabs (2941 cs, Dek F. u. 72.) tulajdonban lv JZE-684 frsz- jrm kzlekedsi igazgatsi gye

Közszemle kezdete: 2013-02-22
Közszemle érvényességének vége: 2013-03-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.02.08
Tárgy:
Komárom, Hétvezér utca 16. fsz. 3. ajtó szociális bérlakás

Közszemle kezdete: 2013-02-08
Közszemle érvényességének vége: 2013-03-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.02.08
Tárgy:
Komárom, Hétvezér utca 16. 1/14. szociális bérlakás

Közszemle kezdete: 2013-02-08
Közszemle érvényességének vége: 2013-03-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.02.01
Tárgy:
Trgy: Herczig Zsolt (Kinizsi P. u. 18. ) tulajdonban lv HTK-892 frsz- jrm kzigazgatsi brsg gye

Közszemle kezdete: 2013-02-01
Közszemle érvényességének vége: 2013-02-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.01.21
Tárgy:
Jelen Tams (2900 Komrom, Mrtrok tja 68. 1/3.) tulajdonban lv DPP-647 frsz- jrm kzlekedsi igazgatsi gye

Közszemle kezdete: 2013-01-21
Közszemle érvényességének vége: 2013-02-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2013.01.02
Tárgy:
Keszi Tams (2900 Komrom, Felvidki u.6.) tulajdonban lv HSZ-977 frsz- jrm kzlekedsi igazgatsi gye

Közszemle kezdete: 2013-01-02
Közszemle érvényességének vége: 2013-01-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.12.22
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA INGATLANJAIT HIRDETI ELADÁSRA

Közszemle kezdete: 2012-12-22
Közszemle érvényességének vége: 2013-01-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.12.20
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete MEGHIRDETI 2012. december 18. napjától a Komárom, Laktanya köz 10-16. 8. ajtó szám alatti megüresedett szociális bérlakását

Közszemle kezdete: 2012-12-18
Közszemle érvényességének vége: 2013-01-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2012.12.20
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete MEGHIRDETI 2012. december 18. napjától a Komárom, Laktanya köz 10-16. 6. ajtó szám alatti megüresedett szociális bérlakását

Közszemle kezdete: 2012-12-18
Közszemle érvényességének vége: 2013-01-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2012.12.12
Tárgy:
Levéltár nyitva tartás

Közszemle kezdete: 2012-12-12
Közszemle érvényességének vége: 2013-02-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.12.07
Tárgy:
Bak Zoltán (2900 Komárom, Térffy Gyula utca 108.) üzemeltetésében lévő JZW-044 frsz-ú jármű forgalomból kivonása

Közszemle kezdete: 2012-12-07
Közszemle érvényességének vége: 2012-12-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.12.07
Tárgy:
Tóth János (2911 Mocsa, Újtelep 16.) tulajdonában lévő DDH-356 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-12-07
Közszemle érvényességének vége: 2012-12-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.12.07
Tárgy:
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE HÉTVÉGI KÉSZENLÉTI ÜGYELETET ELLÁTÓ ÁLLATORVOSAI 2012. 12. 08. – 12. 09.

Közszemle kezdete: 2012-12-08
Közszemle érvényességének vége: 2012-12-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.12.04
Tárgy:
Tárgy: Lévai Inpex Kft. (2900 Komárom, Laktanya köz 1/A) sz. alatti gazd. társ. JUH-665 frsz-ú jármű közigazgatási bírság ügye

Közszemle kezdete: 2012-12-04
Közszemle érvényességének vége: 2012-12-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.11.30
Tárgy:
Szentes Antal Gergely nevén nyilvántartott GFU-749 frsz-ú jármű foglalási ügye

Közszemle kezdete: 2012-11-30
Közszemle érvényességének vége: 2012-12-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.11.30
Tárgy:
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE HÉTVÉGI KÉSZENLÉTI ÜGYELETET ELLÁTÓ ÁLLATORVOSAI 2012. 12. 01. - 12. 02.

Közszemle kezdete: 2012-12-01
Közszemle érvényességének vége: 2012-12-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.11.27
Tárgy:
A KOMÁROMI KLAPKA GYÖRGY MÚZEUM ÉS KIÁLLÍTÓ HELYEI TÉLI ZÁRVA TARTÁSA

Közszemle kezdete: 2012-11-27
Közszemle érvényességének vége: 2013-01-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.11.23
Tárgy:
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE HÉTVÉGI KÉSZENLÉTI ÜGYELETET ELLÁTÓ ÁLLATORVOSAI 2012. 11. 24. - 11. 25.

Közszemle kezdete: 2012-11-23
Közszemle érvényességének vége: 2012-11-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.11.16
Tárgy:
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE HÉTVÉGI KÉSZENLÉTI ÜGYELETET ELLÁTÓ ÁLLATORVOSAI 2012. 11. 17. - 11. 18.

Közszemle kezdete: 2012-11-17
Közszemle érvényességének vége: 2012-11-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.11.06
Tárgy:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELADÁSRA HÍRDETI

Közszemle kezdete: 2012-11-06
Közszemle érvényességének vége: 2012-11-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Versenytárgyalás útján a kizárólagos tulajdonát képezo ingatlanait:

632/A/6 hrsz-ú, természetben Komárom, Beöthy Zs. utca 28. I. emelet 6. szám alatti, 86m2 nagyságú ingatlant a hozzá tartozó 632/B/1 hrsz-ú, 14m2 nagyságú kamrával.

Hirdetmény letöltése


2012.10.30
Tárgy:
Ábelt Csaba (2900 Komárom, Klapka Gy. út 48/A. 2/8.) üzemeltetésében lévő GPS-453 frsz-ú jármű gépjárműadó ügye

Közszemle kezdete: 2012-10-30
Közszemle érvényességének vége: 2012-11-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.10.30
Tárgy:
Bak Zoltán (2900 Komárom, Térffy Gyula utca 108.) üzemeltetésében lévő JZW-044 frsz-ú jármű gépjárműadó ügye

Közszemle kezdete: 2012-10-30
Közszemle érvényességének vége: 2012-11-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.10.15
Tárgy:
Tárgy: Bottyán János (2900 Komárom, Török Ignác utca 139.) által üzemeltetett FGB-402 frsz-ú jármű közigazgatási bírság ügye

Közszemle kezdete: 2012-10-15
Közszemle érvényességének vége: 2012-10-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.10.09
Tárgy:
Tóth János (2911 Mocsa, Újtelep 16.) tulajdonában lévő DDH-356 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-10-09
Közszemle érvényességének vége: 2012-10-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.10.02
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzata a 2012. évi XLI. törvény 23. § rendelkezései alapján Komárom város közigazgatási területén helyi autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási feladat ellátására pályázatot hirdet

Közszemle kezdete: 2012-10-02
Közszemle érvényességének vége: 2012-11-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.09.20
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzat Képviselo-testülete MEGHIRDETI 2012. szeptember 20. napjától a Komárom, Mártírok útja 4/A. III/3.szám alatti megüresedett szociális bérlakását

Közszemle kezdete: 2012-09-20
Közszemle érvényességének vége: 2012-10-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.09.18
Tárgy:
Velociped International Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2900 Komárom, Czuczor G.utca 60.) tulajdonát képező HTV-670 frsz-ú jármű foglalási ügye

Közszemle kezdete: 2012-09-18
Közszemle érvényességének vége: 2012-10-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.09.04
Tárgy:
Várszegi és Társa Bt. (2941 Ács, Zöldfa u. 9.) tulajdonában lévő ANR-571 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-09-04
Közszemle érvényességének vége: 2012-09-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.08.07
Tárgy:
Vradi Zoltn (2900 Komrom, Arany J. 7/A fsz.2. ) tulajdonban lv ERJ-610 frsz- jrm kzlekedsi igazgatsi gye

Közszemle kezdete: 2012-08-07
Közszemle érvényességének vége: 2012-08-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.07.20
Tárgy:
Tárgy: Nagy Ferenc (2931 Almásfüzitő, Petőfi tér 2/1. tulajdonában lévő JXB-677 frsz-ú jármű szabálysértési ügye

Közszemle kezdete: 2012-07-20
Közszemle érvényességének vége: 2012-08-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.07.20
Tárgy:
Rácz Jánosné (2900 Komárom, Liget köz 6.) tulajdonában lévő AIY-491 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-07-20
Közszemle érvényességének vége: 2012-08-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.07.17
Tárgy:
Németh István Ferencné (2921 Komárom, Szőnyi út 1/A) tulajdonában lévő KTZ-738 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-07-17
Közszemle érvényességének vége: 2012-08-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.07.17
Tárgy:
Hollósi Péter Pál (2900 Komárom, Győri út 7. ) tulajdonában lévő IIB-442 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-07-17
Közszemle érvényességének vége: 2012-08-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.07.17
Tárgy:
Váradi Zoltán (2900 Komárom, Arany J. u. 7/A fsz.2. ) tulajdonában lévő ERJ-610 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-07-17
Közszemle érvényességének vége: 2012-08-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.07.06
Tárgy:
MÁV Zrt. Komárom, Rákóczi rkp. 10. szám alatti társasház bontásának teljesítési határidejének változása ügyében

Közszemle kezdete: 2012-07-05
Közszemle érvényességének vége: 2012-07-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom, Rákóczi rkp. 10. szám és 1586/1 hrsz alatti társasház bontásának ügyében a korábbi lakók, illetve a szomszédos ingatlanokkal rendelkezni jogosultak értesítése a bontási kötelezettség határidejére vonatkozólag.

Hirdetmény letöltése


2012.06.26
Tárgy:
Mayer Ferenc ismeretlen lakhellyel rendelkezo kötelezett tájékoztatása

Közszemle kezdete: 2012-06-27
Közszemle érvényességének vége: 2012-07-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Mayer Ferenc és Berecz Sándor Józsefné leromlott állagú lakóépület bontására kötelezés ügyében Mayer Ferenc tájékoztatása

Hirdetmény letöltése


2012.06.18
Tárgy:
Rostás Gusztáv (2941 Ács, Petőfi S. u.29.) tulajdonában lévő EIN-782 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-06-18
Közszemle érvényességének vége: 2012-07-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.06.18
Tárgy:
Rostás Gusztáv (2941 Ács, Petőfi S. u.29.) tulajdonában lévő JMD-474 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-06-18
Közszemle érvényességének vége: 2012-07-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.06.13
Tárgy:
Monath Gyuláné totemoszlop építési engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2012-06-14
Közszemle érvényességének vége: 2012-06-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Monath Gyuláné Komárom, 1944/3 hrsz. alatti ingatlanon totemoszlop építési engedélye ügyében a Komárom, 1944/3 hrsz-ú helyi közúttal közvetlenül határos inbgatlanok tulajdonosainak tájékoztatása

Hirdetmény letöltése


2012.06.05
Tárgy:
Rácz Jánosné (2900 Komárom, Liget köz 6.)tulajdonában lévő AIY-491 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-06-05
Közszemle érvényességének vége: 2012-06-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.06.05
Tárgy:
MÁV Zrt. Komárom, Rákóczi F. rkp. 10. szám alatti társasház veszélyes állapotának megszüntetése

Közszemle kezdete: 2012-06-06
Közszemle érvényességének vége: 2012-06-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
MÁV Zrt. Ingatlankezelési és Szolgáltató Egység Komárom, Rákóczi F. rkp. 10. szám és 1586/1 hrsz. alatti társasházi lakóépület veszélyes állapotának megszüntetése ügyében hozott határozat hirdetményi úton való kézbesítése.

Hirdetmény letöltése


2012.05.24
Tárgy:
Vörös Károly (2941 Ács, Győri u. 77.) tulajdonában lévő DBX-358 frsz-ú ármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-05-24
Közszemle érvényességének vége: 2012-06-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.05.24
Tárgy:
Vörös Károly (2941 Ács, Győri u. 77.) tulajdonában lévő CMW-985 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-05-24
Közszemle érvényességének vége: 2012-06-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.05.21
Tárgy:
Nagy Ferenc (2931 Almásfüzitő, Petőfi tér 2.) tulajdonát képező JXB-677 frsz-ú jármű forgalomból kivonása

Közszemle kezdete: 2012-05-21
Közszemle érvényességének vége: 2012-06-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.05.16
Tárgy:
Rostás Gusztáv (2941 Ács, Petőfi S. u. 29.) tulajdonában lévő EIN-782 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-05-16
Közszemle érvényességének vége: 2012-05-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.05.14
Tárgy:
Solum Zrt. szarvasmarha istálló építési engedélye ügyében eljárás megindítása

Közszemle kezdete: 2012-05-15
Közszemle érvényességének vége: 2012-05-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Solum Zrt. a Komárom, külterület 093/9 hrsz. alatti ingatlanon szarvasmarha istálló építési engedélye ügyében eljárás megindításáról szóló értesítés.

Hirdetmény letöltése


2012.05.14
Tárgy:
Solum Zrt. terménytároló építési engedélye ügyében értesítés az eljárás megindításáról

Közszemle kezdete: 2012-05-15
Közszemle érvényességének vége: 2012-05-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Solum Zrt. Komárom, külterület 093/9 hrsz. alatti ingatlanon terménytároló építési engedélye ügyében értesítés az eljárás megindításáról.

Hirdetmény letöltése


2012.05.09
Tárgy:
MOL Nyrt. Létesítménygazdálkodás labor használatbavételi engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2012-05-10
Közszemle érvényességének vége: 2012-05-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
MOL Nyrt. Létesítménygazdálkodás Komárom, belterület 5408/32 hrsz. alatti ingatlanon meglévo épület átalakításával kialakított labor használatbavételi engedélyének hirdetményi közzététele a szomszédos ingatlannal rendelkezni jogosultak körében.

Hirdetmény letöltése


2012.05.08
Tárgy:
Farkas Józsefné (2941 Ács, Kossuth L. u. 94 .) tulajdonában lévő FBJ-200 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-05-08
Közszemle érvényességének vége: 2012-05-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.05.07
Tárgy:
Rostás Gusztáv (2941 Ács, Petőfi S. u. 29.) tulajdonában lévő JMD-474 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-05-07
Közszemle érvényességének vége: 2012-05-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.04.24
Tárgy:
Komárom, Mártírok útja 4/A. 2/3. szám alatti megüresedett szociális bérlakás

Közszemle kezdete: 2012-04-18
Közszemle érvényességének vége: 2012-05-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.04.03
Tárgy:
Bana Kinizsi Sportbarátok köre ügyében Szarvas Nándor tájékoztatása

Közszemle kezdete: 2012-04-04
Közszemle érvényességének vége: 2012-04-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Bana Kinizsi Sportbarátok Köre - eljárás megszüntetése ügyében Szarvas Nándor ellenérdeku ügyfél tájékoztatása

Hirdetmény letöltése


2012.03.29
Tárgy:
Bácsi Tibor Ferenc (2900 Komárom, Mártírok útja 97.)tulajdonában lévő GKE-882 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-03-29
Közszemle érvényességének vége: 2012-04-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.03.26
Tárgy:
Tárgy: Lakatos Izabella (29021 Komárom, Szabadság utca 12.) tulajdonában lévő HNL-431 frsz-ú jármű szabs. ügye

Közszemle kezdete: 2012-03-26
Közszemle érvényességének vége: 2012-04-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.03.09
Tárgy:
Tárgy: Lévai Inpex Kft. (2900 Komárom, Laktanya köz 1/A.) tulajdonában lévő LNX-124 frsz-ú jármű szabs. ügye

Közszemle kezdete: 2012-03-09
Közszemle érvényességének vége: 2012-03-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.03.09
Tárgy:
Tárgy: Mikáczó Mihályné (2941 Ács,Tavasz u. 1.) tulajdonában lévő HZF-225 frsz-ú jármű szabs. ügye

Közszemle kezdete: 2012-03-09
Közszemle érvényességének vége: 2012-03-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.02.29
Tárgy:
Vörös Sándor (2900 Komárom) FBF-683 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-02-29
Közszemle érvényességének vége: 2012-03-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.02.27
Tárgy:
Járóka Dániel tetoszerkezet átépítés építési engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2012-02-28
Közszemle érvényességének vége: 2012-03-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tárgyi építési engedély ügyében Bacha Márta Mária szomszédos ingatlannal rendelkezni jogosult hirdetményi úton történo értesítése.

Hirdetmény letöltése


2012.02.23
Tárgy:
Tárgy: Krivanek Krisztina (2921 Komárom, Petőfi S. u. 85.) által üzemeltetett JDH-455 frsz-ú jármű szabálysértési ügye

Közszemle kezdete: 2012-02-23
Közszemle érvényességének vége: 2012-03-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.02.22
Tárgy:
Prütyi Bt. (2900 Komárom, Laktanya köz fsz. 1.) tulajdonában lévő HWN-086 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-02-22
Közszemle érvényességének vége: 2012-03-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.02.22
Tárgy:
Tárgy: Szilvási Tamás (9072 Ács, Jegespuszta 268/2.) tulajdonában lévő GTA-813 frsz-ú jármű köt. fel. bizt. ügye

Közszemle kezdete: 2012-02-22
Közszemle érvényességének vége: 2012-03-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.02.17
Tárgy:
Kötelezo kéménysepro-ipari munkák elvégzése

Közszemle kezdete: 2012-02-17
Közszemle érvényességének vége: 2012-02-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.02.13
Tárgy:
A KOMÁROMI KÖZGYUJTEMÉNYI KÖZALAPÍTVÁNY kéri a város polgárait, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-ával idén is járuljanak hozzá az alapítvány célkituzéseinek megvalósításához.

Közszemle kezdete: 2012-02-13
Közszemle érvényességének vége: 2012-03-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.02.13
Tárgy:
A KOMÁROMI SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY kéri a város polgárait, hogy személyi jövedelemadójuk 1 %-ával támogassák az alapítványt

Közszemle kezdete: 2012-02-13
Közszemle érvényességének vége: 2012-03-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.02.07
Tárgy:
Bácsi Tibor Ferenc (2900 Komárom, Mártírok útja 97.) tulajdonában lévő GKE-882 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-02-07
Közszemle érvényességének vége: 2012-02-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.02.07
Tárgy:
Sárai Gyuláné (2921 Komárom, Mocsai út 6048/19.) tulajdonában lévő KZL-063 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-02-07
Közszemle érvényességének vége: 2012-02-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.01.18
Tárgy:
Vörös Sándor (2900 Komárom, Csokonai V.M. u. 1/B .) tulajdonában lévő FBF-683 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2012-01-18
Közszemle érvényességének vége: 2012-02-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.01.13
Tárgy:
Vasné Lázár Anita Andrea komáromi lakos AHJ-717 frsz-ú járművének forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2012-01-13
Közszemle érvényességének vége: 2012-01-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.01.11
Tárgy:
Komárom Klapka György u. 24. szám alatti társasházban levo, 1385/37/A/5 hrsz-ú, 71 m2 nagyságú üzlethelyiségét.

Közszemle kezdete: 2012-01-09
Közszemle érvényességének vége: 2012-01-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.01.11
Tárgy:
Komárom Honfoglalás utca 16/A. fszt. 1. szám alatti társasházban levo, 1782/183/A/3 hrsz-ú, 91 m2 nagyságú lakását.

Közszemle kezdete: 2012-01-09
Közszemle érvényességének vége: 2012-01-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.01.10
Tárgy:
Lévai Inpex Kft. (2900 Komárom, Laktanya köz 1/A) tulajdonában lévő LNX-124 frsz-ú jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2012-01-10
Közszemle érvényességének vége: 2012-01-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2012.01.03
Tárgy:
PE-VA-KOM Bt. (2900 Komárom, Bajcsy-Zs.u. 10.) tulajdonában lévő CCZ-447 frsz-ú jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2012-01-03
Közszemle érvényességének vége: 2012-01-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.12.23
Tárgy:
Begokon HU Kft. ketreces tojóház építési engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2011-12-22
Közszemle érvényességének vége: 2012-01-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Begokon HU Kft. ketreces tojóház építési engedélye ügyében a Szonyi Takarmánygyártó és Szolgáltató Szövetkezet jogutódjának tájékoztatása

Hirdetmény letöltése


2011.12.23
Tárgy:
Nagy Tihamér használatbavételi engedélye Komárom, Madách I. u. 34.

Közszemle kezdete: 2011-12-22
Közszemle érvényességének vége: 2012-01-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Nagy Tihamér lakóház használatbavételi engedélye ügyében néhai Pató Sándor törvényes örököseinek tájékoztatása

Hirdetmény letöltése


2011.12.20
Tárgy:
Dragos Jolan IBR-868 frsz-ú jármű szabs. ügye

Közszemle kezdete: 2011-12-20
Közszemle érvényességének vége: 2012-01-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.12.20
Tárgy:
Vasné Lázár Anita Andrea komáromi lakos által vásárolt AHJ-717 frsz-ú jármű adásvételi ügye

Közszemle kezdete: 2011-12-20
Közszemle érvényességének vége: 2012-01-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.12.06
Tárgy:
Rostás Gusztáv (2941 Ács, Petőfi Sándor utca 29.) által vásárolt GEG-604 frsz-ú jármű forgalomból kivonása

Közszemle kezdete: 2011-12-06
Közszemle érvényességének vége: 2011-12-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.11.28
Tárgy:
Katona Csaba (2943 Bábolna, Dózsa György utca 14.) tulajdonát képező KZN-748 frsz-ú jármű forgalomból kivonása

Közszemle kezdete: 2011-11-28
Közszemle érvényességének vége: 2011-12-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.11.28
Tárgy:
Indicium Kft. (2900 Komárom, Igmándi út 12.) tulajdonában lévő LKH-526 frsz-ú jármű köt. fel. bizt. ügye

Közszemle kezdete: 2011-11-28
Közszemle érvényességének vége: 2011-12-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.11.16
Tárgy:
Csapó Lajos (2900 Komárom, Juhász Gyula utca 7.2/16.) tulajdonában lévő JWG-320 frsz-ú jármű súlyadó ügye

Közszemle kezdete: 2011-11-16
Közszemle érvényességének vége: 2011-12-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.11.14
Tárgy:
Ugróczi Gyula Károly (2900 Komárom, Igmándi út 36.3/1. tulajdonában lévő CKW-114 frsz-ú jármű szabálysértési ügye

Közszemle kezdete: 2011-11-14
Közszemle érvényességének vége: 2011-12-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.11.10
Tárgy:
Bélai István (2931 Almásfüzitő, Petőfi tér 2/2.) tulajdonában lévő CHE-227 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2011-11-10
Közszemle érvényességének vége: 2011-11-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.11.10
Tárgy:
Katona Csaba (2943 Bábolna, Dózsa György utca 14.) által vásárolt KZN-748 frsz-ú jármű foglalási ügye

Közszemle kezdete: 2011-11-10
Közszemle érvényességének vége: 2011-11-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.10.19
Tárgy:
IMU-855 frsz-ú jármű közlekedési izgatási ügye

Közszemle kezdete: 2011-10-19
Közszemle érvényességének vége: 2011-11-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.10.05
Tárgy:
MOL Nyrt Létesítménygazdálkodás építési engedélye

Közszemle kezdete: 2011-10-06
Közszemle érvényességének vége: 2011-10-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Mol Nyrt Létesítménygazdálkodás Komárom, belterület 5408/32 hrsz. alatti ingatlanon épület átalakításával labor kialakítás építési engedélye

Hirdetmény letöltése


2011.09.21
Tárgy:
Villám Lajos (2931 Almásfüzitő, Fő utca 17/A. 2. lph. 1/2.) tulajdonában lévő EUH-295 frsz-ú jármű forgalomból kivonása

Közszemle kezdete: 2011-09-21
Közszemle érvényességének vége: 2011-10-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.09.14
Tárgy:
Bana, 112/7 hrsz. alatti ingatlanon sportöltözo bovítés építési engedélye

Közszemle kezdete: 2011-09-15
Közszemle érvényességének vége: 2011-09-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Bana Kinizsi Sportbarátok Köre kérelmére sportöltözo bovítés építési engedély kérelme

Hirdetmény letöltése


2011.09.12
Tárgy:
Hírdetmény Zöld King Kft. Komárom, Arany J. u. 2. szám alatti, 9/5, 22 hrsz-ú ingatlanokon szabálytalan építési tevékenység ügyében

Közszemle kezdete: 2011-09-12
Közszemle érvényességének vége: 2011-09-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.09.07
Tárgy:
Bélai István 2931 Almásfüzitő, Petőfi tér 2/2.szám alatti lakos tulajdonában lévő CHE-227 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2011-09-07
Közszemle érvényességének vége: 2011-09-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.08.30
Tárgy:
Szinay Árpád (2921 Komárom, Széchenyi utca 47.) tulajdonában lévő HXU-965 frsz-ú jármű forgalomból történő kitiltása

Közszemle kezdete: 2011-08-30
Közszemle érvényességének vége: 2011-09-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.08.25
Tárgy:
MÁV Zrt. társasházi lakások bontási engedélye

Közszemle kezdete: 2011-08-26
Közszemle érvényességének vége: 2011-09-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
MÁV Zrt. társasházi lakások bontási engedélye Komárom, Rákóczi rkp. 10. szám és 1586/1 hrsz. alatti ingatlanon

Hirdetmény letöltése


2011.08.10
Tárgy:
Zöld King Kft. építési engedélye

Közszemle kezdete: 2011-08-10
Közszemle érvényességének vége: 2011-08-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Hirdetmény Zöld King Kft. Komárom, Arany J. u. 2. szám alatti, 9/5, 22 hrsz-ú ingatlanokon étterem, kávézó külső teraszának építési engedélye ügyében

Hirdetmény letöltése


2011.08.10
Tárgy:
Zöld King Kft. építési engedélye

Közszemle kezdete: 2011-08-10
Közszemle érvényességének vége: 2011-08-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Hirdetmény Zöld King Kft. Komárom, Arany J. u. 2. szám alatti, 9/5, 22 hrsz-ú ingatlanokon étterem, kávézó külső teraszának építési engedélye ügyében

Hirdetmény letöltése


2011.07.22
Tárgy:
Kovács István Csaba (2900 Komárom, Honfoglalás u. 18/1 3/4 )tulajdonában lévő JVH-563 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2011-07-22
Közszemle érvényességének vége: 2011-08-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.07.13
Tárgy:
Szinay Árpád (2921 Komárom, Széchenyi utca 47.) tulajdonában lévő HXU-965 frsz-ú jármű gépjárműadó ügye

Közszemle kezdete: 2011-07-13
Közszemle érvényességének vége: 2011-07-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.07.07
Tárgy:
Trescsik Imre Ács, Klapka György u.18.szám alatti lakos HMS-107 frsz-ú járművére elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése

Közszemle kezdete: 2011-07-07
Közszemle érvényességének vége: 2011-07-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.07.07
Tárgy:
MOL Nyrt. építési engedélye eljárás megindítása

Közszemle kezdete: 2011-07-08
Közszemle érvényességének vége: 2011-07-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
MOL Nyrt. Létesítménygazdálkodás meglévő épület átalakításával új labor kialakítás építési engedélye

Hirdetmény letöltése


2011.07.06
Tárgy:
Komárom, Korona utca 14. fsz. 2. szám alatti szociális bérlakás meghirdetése

Közszemle kezdete: 2011-07-06
Közszemle érvényességének vége: 2011-08-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.06.30
Tárgy:
Komárom 6577 hrsz-ú, 1917 m2 területnagyságú, 2,53 AK értékű, szántó művelési ágú zárkerti ingatlan versenytárgyalása

Közszemle kezdete: 2011-06-30
Közszemle érvényességének vége: 2011-07-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.06.28
Tárgy:
Ágoston Zoltán (2921 Komárom, Öreghegy 6296/1.) tulajdonában lévő EOU-223 frsz-ú jármű forgalomból történő kitiltása

Közszemle kezdete: 2011-06-28
Közszemle érvényességének vége: 2011-07-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.06.07
Tárgy:
Flamingó Étterem és Kávézó zajforrására, hatásterületére vonatkozóan zajkibocsátási határérték megállapítása

Közszemle kezdete: 2011-06-07
Közszemle érvényességének vége: 2011-06-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.06.07
Tárgy:
Igmándi u. 65/A. alatti FREE WORLD CLUB zajforrására, hatásterületére vonatkozóan zajkibocsátási határérték megállapítása

Közszemle kezdete: 2011-06-07
Közszemle érvényességének vége: 2011-06-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.06.03
Tárgy:
LUI DANCE CAFE zajforrására, hatásterületére vonatkozóan zajkibocsátási határérték megállapítása

Közszemle kezdete: 2011-06-03
Közszemle érvényességének vége: 2011-06-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.06.02
Tárgy:
Komárom, Mocsai utca 6902/1 hrsz-ú ingatlanon folytatott állattartás

Közszemle kezdete: 2011-06-01
Közszemle érvényességének vége: 2011-06-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.05.26
Tárgy:
Hollósi Péter Pál (2900 Komárom, Győri út 7. )IIB-442 forgalmi rendszámú jármű köt.bizt. ügye

Közszemle kezdete: 2011-05-26
Közszemle érvényességének vége: 2011-06-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.05.25
Tárgy:
Szeimann István (2948 Kisigmánd, Fő u. 49.) tulajdonában lévő IKA-604 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2011-05-25
Közszemle érvényességének vége: 2011-06-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.05.25
Tárgy:
Szabóné Sándor Beatrix (2900 Komárom, Korona utca 1641/22) IXT-889 frsz-ú járművének foglalási ügye

Közszemle kezdete: 2011-05-25
Közszemle érvényességének vége: 2011-06-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.05.24
Tárgy:
Mobilkredit Kft. (2941 Ács,Igmándi út 14. )FXV-185 forgalmi rendszámú jármű adásvételi ügye

Közszemle kezdete: 2011-05-24
Közszemle érvényességének vége: 2011-06-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.05.24
Tárgy:
Mobilkredit Kft. (2941 Ács,Igmándi út 14. )XTU-258 forgalmi rendszámú jármű adásvételi ügye

Közszemle kezdete: 2011-05-24
Közszemle érvényességének vége: 2011-06-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.05.24
Tárgy:
Mesterházi Zoltán (2931 Almásfüzitő, Fő u.16. )GFF-448 forgalmi rendszámú jármű foglalási ügye

Közszemle kezdete: 2011-05-24
Közszemle érvényességének vége: 2011-06-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.05.24
Tárgy:
Mobilkredit Kft. (2941 Ács,Igmándi út 14. )FGN-840 forgalmi rendszámú jármű forgalomból kivonás ügye

Közszemle kezdete: 2011-05-24
Közszemle érvényességének vége: 2011-06-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.05.24
Tárgy:
Komárom, Önkormányzat-geotermikus közműrendszer kialakításának előzetes vizsgálata

Közszemle kezdete: 2011-05-25
Közszemle érvényességének vége: 2011-06-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.05.23
Tárgy:
Prütyi Bt. (2900 Komárom, Barátság ltp.5.) tulajdonában lévő HWN-086 frsz-ú jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2011-05-23
Közszemle érvényességének vége: 2011-06-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.05.23
Tárgy:
Ágoston Zoltán (2921 Komárom, Öreghegy 6296/1.) EOU-223 frsz-ú járművének adásvételi ügye

Közszemle kezdete: 2011-05-23
Közszemle érvényességének vége: 2011-06-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.05.11
Tárgy:
Kovács István Csaba (2900 Komárom, Honfoglalás u. 18/1) tulajdonában lévő XSX-256 frsz-ú jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2011-05-11
Közszemle érvényességének vége: 2011-05-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.05.10
Tárgy:
Unikom 2000 Kft. (2900 Komárom, Mártírok útja 13/3. 2/4.) tulajdonában lévő XVF-813 frsz-ú jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2011-05-10
Közszemle érvényességének vége: 2011-05-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.05.09
Tárgy:
Magyar Posta Zrt. módosított építési engedélye

Közszemle kezdete: 2011-05-10
Közszemle érvényességének vége: 2011-05-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Magyar Posta Zrt. módosított építési engedélye ügyében néhai Németh Miklós törvényes örököseinek hirdetményi úton történő értesítése

Hirdetmény letöltése


2011.05.09
Tárgy:
Tóth János (2911 Mocsa, Újtelep 16.) tulajdonában lévő CIC-947 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2011-05-09
Közszemle érvényességének vége: 2011-05-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.05.09
Tárgy:
Koni 2006 Kft. (2900 Komárom, Mártírok útja 12/10.)tulajdonában lévő LFB-555 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2011-05-09
Közszemle érvényességének vége: 2011-05-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.05.06
Tárgy:
Vidékfejlesztési Minisztérium megkeresése a Szlovákia határmenti területére tervezett szélerőmű parkok előzetes vizsgálatával kapcsolatban

Közszemle kezdete: 2011-05-06
Közszemle érvényességének vége: 2011-05-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.04.27
Tárgy:
Komárom, Laktanya köz 10-16. fsz. 4. szociális bérlakás

Közszemle kezdete: 2011-04-27
Közszemle érvényességének vége: 2011-05-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.04.21
Tárgy:
Komáromi Mezőgazdasági Zrt. Komárom, külterület 0160/2 hrsz.-ú ingatlanon terményszárító, előtároló, nyílt tüzivíz tározó építési engedélyezési ügye

Közszemle kezdete: 2011-04-21
Közszemle érvényességének vége: 2011-05-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az eljárást lefolytató hatóság: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága

Tárgy: Komárom, külterület 0160/2 hrsz.-ú ingatlanon terményszárító, előtároló, nyílt tüzivíz tározó építési engedélyezési eljárása

Hatásterület: a létesítmény működése következtében különböző fizikai hatásnak kitett területek (vélelmezhetően a sajátos építmény telepítési helye és annak közvetlen környezete).

Iratbetekintés: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósága székhelyén, 8000 Székesfehérvár, Ady E. u. 11-13. címen, munkanapokon.
Hétfő-csütörtök: 8:00-15:00, péntek: 8:00-12:00 előzetes időpont egyeztetés után az érintettek számára.

Hirdetmény letöltése


2011.04.19
Tárgy:
Komárom, Rákóczi rkp. 10. sz. alatti ingatlanon lakóépület bontása

Közszemle kezdete: 2011-04-19
Közszemle érvényességének vége: 2011-05-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
MÁV Zrt. Ingatlankezelési és Szolgáltató Egység kérelmező által Komárom, Rákóczi Ferenc rkp. 10. sz. alatti, 1586/1 hrsz.-ú ingatlanra benyújtott lakóépület bontási engedélyezési kérelme

Érintett ügyfelek köre:
Komárom, 1586/1, 1923, 1586/2, 1588, 1590, 1591, 1592/1, 1592/2, 1593, 1594, 1595, 1596, 1597, 1598, 1599, 1600, 1601, 1602, 1603, 1604, 1605, 1606, 1607, 1608, 1609, 1610, 1611, 1612, 1613, 1614, 1615 hrsz.-ú ingatlanok tulajdonosai


Hirdetmény letöltése


2011.04.15
Tárgy:
Komárom, Báthory István utca 9. Fsz. 6. szám alatti felújított, megüresedett szociális bérlakása

Közszemle kezdete: 2011-04-15
Közszemle érvényességének vége: 2011-05-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.03.16
Tárgy:
MobilKreditKft. 2941 Ács, Igmándi út 14. sz. alatti gazd. társ. FIH-295 frsz-ú járművének tulajdonjogának bejegyzése

Közszemle kezdete: 2011-03-16
Közszemle érvényességének vége: 2011-04-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.03.16
Tárgy:
Szabó István 2941 Ács, Gyár utca 32-38 sz. alatti lakos FGJ-299 frsz-ú járművének súlyadó ügye

Közszemle kezdete: 2011-03-16
Közszemle érvényességének vége: 2011-03-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.03.02
Tárgy:
R-Team 2005Kft. (2900 Komárom,Ácsi u.5.) tulajdonában lévő JXB-644 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2011-03-02
Közszemle érvényességének vége: 2011-03-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.03.02
Tárgy:
Mózes Sándor. (2911 Mocsa, Templomköz 7.)tulajdonában lévő ALF-202 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2011-03-02
Közszemle érvényességének vége: 2011-03-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.03.02
Tárgy:
Bírósági ülnökök választásáról és jelöléséről

Közszemle kezdete: 2011-03-07
Közszemle érvényességének vége: 2011-04-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.03.01
Tárgy:
Komárom, PANNONMILL Zrt. kötelezése zajcsökkentési intézkedési terv benyújtására

Közszemle kezdete: 2011-03-01
Közszemle érvényességének vége: 2011-03-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.02.24
Tárgy:
Komárom, Önkormányzat geotermikus közműrendszer kialakítás előzetes vizsgálata

Közszemle kezdete: 2011-02-24
Közszemle érvényességének vége: 2011-03-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.02.15
Tárgy:
Pannon Takarékszövetkezet bontási engedélye Komárom, 4685 hrsz. alatti ingatlanon

Közszemle kezdete: 2011-02-15
Közszemle érvényességének vége: 2011-03-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Pannon Takarékszövetkezet bontási engedélyt kért a Komárom, 4685 hrsz. alatti ingatlanra. A szomszédos ingatlannal rendelkezni jogosultak közül Kovács János és Kun Ferenc ismeretlen lakcímen tartózkodnak.

Hirdetmény letöltése


2011.02.15
Tárgy:
Tóth János (2911 Mocsa, Újtelep 16.) tulajdonában lévő CIC-947 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2011-02-15
Közszemle érvényességének vége: 2011-03-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.02.15
Tárgy:
Nagy József (2944 Bana, Kisfaludy u. 1.) tulajdonában lévő IRA-248 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2011-02-15
Közszemle érvényességének vége: 2011-03-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.02.09
Tárgy:
Özv. Balogh Tamásné építési engedélyzési kérelme

Közszemle kezdete: 2011-02-09
Közszemle érvényességének vége: 2011-02-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Özv. Balogh Tamásné Komárom, Klapka Gy. u. 12. sz. alatti meglévő fodrászüzlet átalakítás építési engedélyezési eljárása

Hirdetmény letöltése


2011.02.06
Tárgy:
Szőnyi Dolgozók Sporthorgász Egyesületének fakivágási engedélykérelme

Közszemle kezdete: 2011-02-03
Közszemle érvényességének vége: 2011-02-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.01.18
Tárgy:
Komárom, Komáromi Nyomda és Kiadó Kft. - önellenőrzési terv készítésére kötelezése

Közszemle kezdete: 2011-01-18
Közszemle érvényességének vége: 2011-02-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Komáromi Nyomda és Kiadó Kft.-t (Komárom, Igmándi u. 1.) kötelezte, hogy szennyvízének minősége ellenőrzése céljából készítsen önellenőrzési tervet és azt a hatósághoz elbírálásra nyújtsa be.


A határozat nyilvános közzétételéről szóló közlemény megtekinthető a Felügyelőségen, valamint Komárom Város Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, illetve honlapján (www.komarom.hu).

Kifüggesztés napja: 2011. január 18.
Észrevételek megtételére 2011. február 2-ig van lehetőség.

Hirdetmény letöltése


2011.01.14
Tárgy:
Szabó István (2941 Ács, Gyár utca 32-38.) FGJ-299 frsz-ú járművének gépjárműadó ügye

Közszemle kezdete: 2011-01-14
Közszemle érvényességének vége: 2011-01-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.01.14
Tárgy:
Szabó István (2941 Ács, Gyár utca 32-38.) HVS-510 frsz-ú járművének gépjárműadó ügye

Közszemle kezdete: 2011-01-14
Közszemle érvényességének vége: 2011-01-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.01.14
Tárgy:
Beck Roland (2900 Komárom, Sport u.7.tulajdonában lévő CIC-936 frsz-ú jármű gépjárműadó ügye

Közszemle kezdete: 2011-01-14
Közszemle érvényességének vége: 2011-01-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.01.14
Tárgy:
Gálfy Andrea (2900 Komárom, Babits Mihály u. 25/a tulajdonában lévő IPG-750 frsz-ú jármű gépjárműadó ügye

Közszemle kezdete: 2011-01-14
Közszemle érvényességének vége: 2011-01-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.01.12
Tárgy:
Drink-Technik 2005 Bt. 2900 Komárom, Jedlik Á.u.16. szám alatti lakos tulajdonában lévő KHG-828 frsz-ú jármű forgalomból kivonása

Közszemle kezdete: 2011-01-12
Közszemle érvényességének vége: 2011-01-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.01.06
Tárgy:
Barassó László tulajdonában lévő FAP-918 frsz-ú jármű forgalomból kivonása

Közszemle kezdete: 2011-01-06
Közszemle érvényességének vége: 2011-01-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.01.06
Tárgy:
Barassó László tulajdonában lévő GAP-230 frsz-ú jármű forgalomból kivonása

Közszemle kezdete: 2011-01-06
Közszemle érvényességének vége: 2011-01-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2011.01.04
Tárgy:
Pannon Takarékszövetkezet bontási engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2011-01-05
Közszemle érvényességének vége: 2011-01-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pannon Takarékszövetkezet lakóépület bontását kérte a Komárom, Kossuth u. 85. szám és 4685 hrsz. alatti ingatlanra. Szomszédos ingatlannal rendelkezni jogosultak közül Kovács János és Kun Ferenc ismeretlen helyen tartózkodnak.

Hirdetmény letöltése


2010.12.30
Tárgy:
R-Team 2005 Kft. 2900 Komárom, Ácsi út 5. szám alatti gazdasági társaság tulajdonában lévő jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-12-30
Közszemle érvényességének vége: 2011-01-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.12.30
Tárgy:
Kállai Csaba Márk Komárom, Honfoglalás utca 18/1. 3/4. szám alatti lakos által vásárolt ENJ-339 frsz-ú jármű forg.történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-12-30
Közszemle érvényességének vége: 2011-01-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.12.30
Tárgy:
Mesterházi Zoltán 2931 Almásfüzitő, Fő utca 16. szám alatti lakos tulajdonában lévő jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-12-30
Közszemle érvényességének vége: 2011-01-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.12.29
Tárgy:
Boros Gyula (2900 Komárom) tulajdonában lévő LCS-005 frsz-ú jármű forgalomból kivonása

Közszemle kezdete: 2010-12-29
Közszemle érvényességének vége: 2011-01-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.12.09
Tárgy:
Szarvas Ferenc (tart.hely: 2900 Komárom, Gyár u. 26-30.) tulajdonában lévő IUW-556 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2010-12-09
Közszemle érvényességének vége: 2010-12-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.12.08
Tárgy:
Hirdetmény Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által megindított védetté nyilvánítási ügyben a Komárom, 4822, 4821/2, 4823, 4826/1, 4826/2,4826/3, 4826/5, 5463, 5464, 5465, 5466, 5467, 5468,4001/4, 4001/6, 4001/8, 4825, 4826/9 hrsz.-ú ingatlanokon

Közszemle kezdete: 2010-12-08
Közszemle érvényességének vége: 2010-12-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.12.03
Tárgy:
IPG851 rendszámú, 2003-as gyártmányú, Volkswagen Passat 2.0 Highline típusú személygépkocsi jótékonysági árverése

Közszemle kezdete: 2010-12-03
Közszemle érvényességének vége: 2010-12-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.12.03
Tárgy:
Csóka Gyula és neje használatbavételi engedélye

Közszemle kezdete: 2010-12-06
Közszemle érvényességének vége: 2010-12-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Csóka Gyula és neje használatbavételi engedélye ügyében Nagy Imre ismeretlen helyen tartózkodó ellenérdekű ügyfél tájékoztatása

Hirdetmény letöltése


2010.12.02
Tárgy:
KÖH által megindított védetté nyilvánítási ügye

Közszemle kezdete: 2010-12-06
Közszemle érvényességének vége: 2010-12-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Védési Igazgatóság által megindított Nagyigmánd, Rákóczi F. u. 5. szám és 479 hrsz. alatti ingatlan egyedi műemléki védetté nyilvánítását és az általa határolt szakaszainak műemléki környezetté váló védetté nyilvánítását.

Hirdetmény letöltése


2010.11.23
Tárgy:
Komárom, Önkormányzat-geotermikus közműrendszer kialakításának előzetes vizsgálati eljárás megindítása

Közszemle kezdete: 2010-11-23
Közszemle érvényességének vége: 2010-12-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.11.22
Tárgy:
Tárgy: Kállai Csaba Márk (2900 Komárom, Honfoglalás utca 18/1. 3/4.) ENJ-339 frsz-ú járművének adásvételi ügye

Közszemle kezdete: 2010-11-22
Közszemle érvényességének vége: 2010-12-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.11.18
Tárgy:
Solum Zrt. tehenészeti telep használatbavételi engedélye

Közszemle kezdete: 2010-11-19
Közszemle érvényességének vége: 2010-12-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.11.18
Tárgy:
Nemzeti Közlekedési Hatóság KU/KF/648/3/2010. számú hirdetménye

Közszemle kezdete: 2010-11-19
Közszemle érvényességének vége: 2010-12-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tárgyi hirdetmény a 131. számú Komárom elkerülő út másodrendű főút műtárgyak forgalomba helyezési engedélyével kapcsolatos hirdetmény kifüggesztése.

Hirdetmény letöltése


2010.11.11
Tárgy:
Hatásterületen élő ügyfelek értesítése hirdetményi úton- Baliga Tibor Komárom, Török I. u. 30. szám alatti karosszériaműhely zajvédelmi ügye

Közszemle kezdete: 2010-11-11
Közszemle érvényességének vége: 2010-11-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.11.10
Tárgy:
Keszthelyi Róbert László (2900 Komárom, Bajcsy-Zsilinszky utca 8. 1/5.) KTX-476 frsz-ú járművének forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-11-10
Közszemle érvényességének vége: 2010-11-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.11.09
Tárgy:
Dián Attila (2903 Komárom,Radnóti Miklós u.24. ) tulajdonában lévő KEA-587 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2010-11-09
Közszemle érvényességének vége: 2010-11-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.11.09
Tárgy:
Csóka Gyula és neje használatbavételi engedélye

Közszemle kezdete: 2010-11-10
Közszemle érvényességének vége: 2010-11-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Csóka Gyula és neje társasházi lakásban lépcsőfeljáró és homlokzati ablak használatbavételi engedélye ügyében Komárom, Liszt F. u. 23. szám és 733/A/12 hrsz. alatti ingatlanon

Hirdetmény letöltése


2010.11.08
Tárgy:
Csóka Gyula és felesége használatbavételi engedélye

Közszemle kezdete: 2010-11-09
Közszemle érvényességének vége: 2010-11-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Csóka Gyula és felesége használatbavételi engedélye ügyében néhai Nagy Mártonné, néhai Zsömbörgi Istvánné, néhai Zsömbörgi István törvényes örököseinek tájékoztatása.

Hirdetmény letöltése


2010.10.28
Tárgy:
Fikó-Tex Kft. (2900 Komárom, Igmándi út 25.) tulajdonában lévő KWE-171 frsz-ú jármű forgalomból történő kivonása 21922/2010

Közszemle kezdete: 2010-10-28
Közszemle érvényességének vége: 2010-11-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.10.25
Tárgy:
Csóka Gyula és felesége használatbavételi engedély eljárás megindítása

Közszemle kezdete: 2010-10-26
Közszemle érvényességének vége: 2010-11-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Kérelmező a Komárom, Liszt F. u. 23. szám és 733/A/12 hrsz. alatti társasházi ingatlanon lépcsőfeljáró és homlokzati ablak használatbavételét kérte.

Hirdetmény letöltése


2010.10.06
Tárgy:
Bán József Lajos (2900 Komárom, Klapka György út 32. 3/11.) GUU-403 frsz-ú járművének záradéktörlési ügye

Közszemle kezdete: 2010-10-06
Közszemle érvényességének vége: 2010-10-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.10.06
Tárgy:
Axiss Hungary Kft. 2900 Komárom, Igmándi út 25. szám alatti gazd. társaság tulajdonában lévő jármű forg-ból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-10-06
Közszemle érvényességének vége: 2010-10-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.10.06
Tárgy:
Axiss Hungary Kft. 2900 Komárom, Igmándi út 25. szám alatti gazd. társaság tulajdonában lévő jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-10-06
Közszemle érvényességének vége: 2010-10-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.10.06
Tárgy:
Keszthelyi Róbert László (2900 Komárom, Bajcsy-Zsilinszky utca 8. 1/5.) KTX-476 frsz-ú járművének gépjárműadó ügye

Közszemle kezdete: 2010-10-06
Közszemle érvényességének vége: 2010-10-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.10.06
Tárgy:
Axiss Hungary Kft. 2900 Komárom, Igmándi út 25. szám alatti gazd. társaság tulajdonában lévő jármű forg.-ból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-10-06
Közszemle érvényességének vége: 2010-10-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.10.04
Tárgy:
Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. telekalakítási engedélye

Közszemle kezdete: 2010-10-05
Közszemle érvényességének vége: 2010-10-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. Komárom külterület 016/14 hrsz. alatti ingatlan telekalakítási engedélye

Hirdetmény letöltése


2010.09.29
Tárgy:
Nemzeti Közlekedési Hatóság Komáromi déli elkerülő úttal kapcsolatos hirdetménye

Közszemle kezdete: 2010-09-30
Közszemle érvényességének vége: 2010-11-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Nemzeti Közlekedési Hatóság kérésére a Komárom déli elkerülő út 1+617,95 km szelvényében megépített nagyherkályi mezőgazdasági út alatti aluljáró munkaközi ideiglenes forgalomba helyezési engedély közzététele.

Hirdetmény letöltése


2010.09.14
Tárgy:
Fikó-Tex Kft. (2900 Komárom, Igmándi út 25.) tulajdonában lévő KWE-172 frsz-ú jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-09-14
Közszemle érvényességének vége: 2010-09-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.09.10
Tárgy:
Intelekom System Kft. (2900 Komárom, Zrínyi u. 30.)tulajdonában lévő GRV-696 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2010-09-10
Közszemle érvényességének vége: 2010-09-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.09.08
Tárgy:
Tóth János 2911 Mocsa, Újtelep 16. szám alatti lakos által vásárolt FGA-139 frsz-ú jármű forgalomból kivonása

Közszemle kezdete: 2010-09-08
Közszemle érvényességének vége: 2010-09-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.09.07
Tárgy:
Keszthelyi Róbert László (2900 Komárom, Bajcsy-Zsilinszky utca 8. 1/5.) KTX-476 frsz-ú járművének foglalási ügye

Közszemle kezdete: 2010-09-07
Közszemle érvényességének vége: 2010-09-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.09.02
Tárgy:
Komárom Város Képviselő-testülete a Komárom Hétvezér utca 16. Fsz. 8. szám alatti felújított, megüresedett lakását szociális helyzet alapján adja bérbe a 2003. évi 20. számú (XI.20.) önkormányzati rendeletében foglaltak szerint.

Közszemle kezdete: 2010-09-01
Közszemle érvényességének vége: 2010-09-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.09.01
Tárgy:
Ficsura József családi ház építési engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2010-09-02
Közszemle érvényességének vége: 2010-09-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Ficsura József családi ház építési engedélye ügyében Patonai Anikó ismeretlen lakcímen tartózkodó ellenérdekű ügyfél részére

Hirdetmény letöltése


2010.08.27
Tárgy:
Farkas Géza 2941 Ács, Újvilág utca 7. szám alatti lakos tulajdonában lévő jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-08-27
Közszemle érvényességének vége: 2010-09-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.08.24
Tárgy:
Ács Károly 2900 Komárom, Laktanya köz 1/A. fsz. 1. sz. alatti lakos üzemeltetésében lévő jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-08-24
Közszemle érvényességének vége: 2010-09-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.08.13
Tárgy:
Schmelcz Géza Imre és felesége melléképület építési engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2010-08-14
Közszemle érvényességének vége: 2010-08-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Fenti építési engedély határozat kézbesítése meghiúsult, Héri András címzett ismeretlen lakcíme miatt.

Hirdetmény letöltése


2010.08.05
Tárgy:
Schmelcz Géza Imre és felesége melléképület építési engedélye

Közszemle kezdete: 2010-08-06
Közszemle érvényességének vége: 2010-08-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Schmelcz Géza Imre és felesége melléképület építési engedélyét kérte Hivatalunktól. Az ellenérdekű ügyfelek ismeretlenek.

Hirdetmény letöltése


2010.07.27
Tárgy:
Schmelcz Géza Imre és felesége melléképület építési engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2010-07-28
Közszemle érvényességének vége: 2010-08-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
2921 Komárom, Boros M. u. 6. szám és 4679 hrsz. alatti ingalanon melléképület építési engedélye ügyében

Hirdetmény letöltése


2010.07.27
Tárgy:
Tóth János (2911 Mocsa, Újtelep 16.) tulajdonában lévő FGA-139 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2010-07-27
Közszemle érvényességének vége: 2010-08-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.07.19
Tárgy:
Fress Ingatlan Kft. 2900 Komárom, Kis utca 6. szám alatti gazdasági társaság tulajdonában lévő jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-07-19
Közszemle érvényességének vége: 2010-08-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.06.29
Tárgy:
Agócs István tulajdonában lévő GAV-521 frsz-ú jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-06-29
Közszemle érvényességének vége: 2010-07-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.06.17
Tárgy:
Komárom, Guyon Richárd utcai ingatlanok versenytárgyalása

Közszemle kezdete: 2010-06-17
Közszemle érvényességének vége: 2010-07-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.06.10
Tárgy:
Özv. Balogh Tamásné építési engedély kérelme ügyében eljárás megszűntetése

Közszemle kezdete: 2010-06-10
Közszemle érvényességének vége: 2010-06-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Özv. Balogh Tamásné Komárom, Klapka Gy. u. 12. sz. alatti lakos Komárom, Klapka Gy. u. 12. sz. alatti, 1385/37/A/2 hrsz.-ú ingatlanon meglévő fodrászüzlet átalakítás építési engedélye ügyében

Érintett ügyfelek köre:
Komárom, 1385/37/A hrsz.-ú, Klapka Gy. u. 10., 12., 14., 16., 18., 20., 24., 26. sz. alatti ingatlanok tulajdonosai
Komárom, 1385/36/A hrsz.-ú, Klapka Gy. u. 28., 30., 32. sz. alatti ingatlanok tulajdonosai

A végzés ellen a döntés közlését követő 10 munkanapon belül a Közép-Dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltséghez (2800 Tatabánya, Fő tér 4.) címzett, de hivatalunkhoz két példányban benyújtott, 30.000,- Ft-os illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni. A hirdetményi úton közölt döntést a hirdetmény kifüggesztését követő tizenötödik napon kell közöltnek tekinteni.A jogorvoslatra nyitva álló idő alatt az ügyfél az engedélyezés tárgyát képező tervdokumentációba betekinthet. Betekintés helye és ideje: a hivatal ügyfélfogadási rendejének megfelelően az I. emelet 32. sz. irodában.

Hirdetmény letöltése


2010.06.08
Tárgy:
Barassó László 2921 Komárom, Szőnyi u. 56/b. sz. alatti lakos lakcím fiktivvé nyilvánítási ügye.

Közszemle kezdete: 2010-06-08
Közszemle érvényességének vége: 2010-06-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.06.08
Tárgy:
Szűcs László Pál 2921 Komárom, Szegfű u. 26. sz. alatti lakos fiktívvé nyilvántartási ügye.

Közszemle kezdete: 2010-06-08
Közszemle érvényességének vége: 2010-06-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.06.01
Tárgy:
Agócs István (lakcím nélküli) tulajdonában lévő GAV-521 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2010-06-01
Közszemle érvényességének vége: 2010-06-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.04.26
Tárgy:
Schmelcz Géza Imréné és tulajdonostársai leromlott állapotú lakó-épület bontására kötelezés ügyében

Közszemle kezdete: 2010-04-28
Közszemle érvényességének vége: 2010-05-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.04.22
Tárgy:
Szalay István Kálmánné 2900 Komárom, Klapka Gy. út 52. 2/19. szám alatti lakos elidegenítésiés terhelési tilalom bejegyzésének ügye EVS-377 frsz.-ú szgk.-ra

Közszemle kezdete: 2010-04-22
Közszemle érvényességének vége: 2010-05-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.04.21
Tárgy:
Szabó Tibor 2944 Bana, Kossuth L. u. 47. sz. alatti lakos átírási ügye

Közszemle kezdete: 2010-04-21
Közszemle érvényességének vége: 2010-05-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.04.19
Tárgy:
Ágoston Zoltán 2921 Komárom, Öreghegy 6296/1. hrsz alatti lakos tulajdonában lévő CYW-340 frsz-ú jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-04-19
Közszemle érvényességének vége: 2010-05-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.04.06
Tárgy:
Komárom város, 0,4 kV-os légvezetékes közcélú hálózat vezetékjog fennálását megállapító határozat kiadása

Közszemle kezdete: 2010-04-07
Közszemle érvényességének vége: 2010-04-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.04.01
Tárgy:
Árverési hirdetmény - 2900 Komárom, Arany J. u. 9/B. 3/7.

Közszemle kezdete: 2010-04-01
Közszemle érvényességének vége: 2010-04-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.03.31
Tárgy:
Jackel Hans Peter 2941 Ács, Komáromi utca 62. szám alatti lakos tulajdonában lévő jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-03-31
Közszemle érvényességének vége: 2010-04-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.03.30
Tárgy:
Takács Zoltán 2921 Komárom, Petőfi Sándor utca 83. szám alatti lakos által vásárolt UBT-152 frsz-ú jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-03-30
Közszemle érvényességének vége: 2010-04-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.03.23
Tárgy:
Ágoston Zoltán (2921 Komárom, Öreghegy 6296/1.) által vásárolt CYW-340 frsz-ú jármű adásvételi ügye

Közszemle kezdete: 2010-03-23
Közszemle érvényességének vége: 2010-04-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.03.18
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzata az Okmányiroda ügyfeleinek teljes körű kiszolgálása érdekében a Polgármesteri Hivatal épületében lehetőséget kíván biztosítani a hivatali ügyfélfogadási időben, biztosítási közvetítői tevékenység folytatására.

Közszemle kezdete: 2010-03-12
Közszemle érvényességének vége: 2010-03-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.03.08
Tárgy:
Láposi János 2943 Bábolna, Rózsaerdei út 12. 1/4. szám alatti lakos DLA-560 frsz.-ú szgk. forgalomból való kivonás ügye

Közszemle kezdete: 2010-03-08
Közszemle érvényességének vége: 2010-04-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.03.03
Tárgy:
Építési engedély közzé tétele

Közszemle kezdete: 2010-03-03
Közszemle érvényességének vége: 2010-03-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat kérelmére Ács Város Jegyzője 176-11/2010 határozatával engedélyt adott a Mártírok úti járdaszakaszok felújítására

Hirdetmény letöltése


2010.02.17
Tárgy:
Kőrösi Sándor Zoltán (2900 Komárom, Laktanya köz 3/A 3/10.) tulajdonában lévő ITR-342 frsz-ú jármű közlekedési igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2010-02-17
Közszemle érvényességének vége: 2010-03-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.02.15
Tárgy:
Árverési hirdetmény HDY-066

Közszemle kezdete: 2010-02-15
Közszemle érvényességének vége: 2010-03-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.02.15
Tárgy:
Árverési hirdetmény GHN-314

Közszemle kezdete: 2010-02-15
Közszemle érvényességének vége: 2010-03-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.02.01
Tárgy:
SOLUM Zrt. burgonyafeldolgozó üzem bővítésének használatbavétli engedélye

Közszemle kezdete: 2010-02-01
Közszemle érvényességének vége: 2010-02-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
SOLUM Zrt.KOmárom, Városmajor u. 30. sz. alatti székhelyű gazdasági társaság Komárom külterület 0127/35 hrsz.-ú ingatlanán burgonyafeldolhozó üzem bővítményének használatbavpteli engedélye

Érintett ügyfelek köre:
Komárom külterület 0150, 0129/6, 0127/4, 0128/3, 0114, 0127/31, 0101/3, 092, 061, 0122, 0127/30, 0127/8, 0127/7, 0124, 0125/3, 0125/4, 0125/2, 0127/22, 0127/7, 0127/13, 0174, 0127/14, 0173/1, 0127/25, 0127/26, 0127/27, 0127/24, 0127/28, 0127/29, 0127/2, 0127/19, 0127/20 helyrajzi számú ingatlanok tulajdonosai

Hirdetmény letöltése


2010.01.29
Tárgy:
2671-14/2009. számú építési engedélyes határozat hirdetményi úton történő közlése

Közszemle kezdete: 2010-01-29
Közszemle érvényességének vége: 2010-02-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Ács Város Jegyzője 2671-15/2009. számú végzésében hirdetményi úton közli Komárom Város Önkormányzata építtető kérelmére indult eljárásban, Komárom, Táncsics M. u. 13, 714 hrsz. alatt moziépület átalakításának és bővítésének építési engedélyét
ismeretlen helyen tartózkodó Dr. Szalai Zoltán részére

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2010.01.27
Tárgy:
Laczkó Gábor telekalakítási engedélyezési ügye

Közszemle kezdete: 2010-01-27
Közszemle érvényességének vége: 2010-02-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Laczkó Gábor telekalakítási engedélyezési kérelme Komárom, Gáz utca, 5410/195 hrsz.-ú ingatlanon.

Érintett ügyfelek köre: néhai Verner János jogos örökösei

Hirdetmény letöltése


2010.01.19
Tárgy:
KO-HO-BÓ Bt 2900 Komárom, Felvidéki u. 5. szám alatti gazdasági társaság tulajdonában lévő jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2010-01-19
Közszemle érvényességének vége: 2010-02-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.01.19
Tárgy:
SOLUM Zrt. burgonyafeldolgozó üzem használatbavételi engedély eljárás megindítása

Közszemle kezdete: 2010-01-19
Közszemle érvényességének vége: 2010-02-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.01.18
Tárgy:
Jókai tér mögötti 29 db parkoló útépítési engedélye

Közszemle kezdete: 2010-01-15
Közszemle érvényességének vége: 2010-01-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Nemzeti Közlekedési Hatóság 4666/5/2009 számon útépítési engedélyt adott ki Komárom Város Önkormányzata építtető kérelmére

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2010.01.18
Tárgy:
Járdaépítés a Mártírok útján

Közszemle kezdete: 2010-01-18
Közszemle érvényességének vége: 2010-02-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzata építtető kérelmére kijelölés alapján Ács Város jegyzője járdaépítési engedélyezési eljárást folytat le a Mártírok útján az árkádsor és a Felvidéki utca közötti területen

Hirdetmény letöltése


2010.01.18
Tárgy:
kk. Horváth Márk 2900 Komárom, Csillag ltp. 4/A. 4/1. sz. alatti lakos lakcím fiktívvé nyilvánítási ügye.

Közszemle kezdete: 2010-01-18
Közszemle érvényességének vége: 2010-02-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2010.01.11
Tárgy:
NKH útépítési engedély hirdetménye

Közszemle kezdete: 2010-01-11
Közszemle érvényességének vége: 2010-01-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A nemzeti Közlekedési Hatóság 4665/7/2009. határozattal építési engedélyt adott ki Komárom Város Önkormányzata részére a Jókai tér templom előtti útszakasz átépítésére

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2010.01.11
Tárgy:
NKH útépítési engedély hirdetménye

Közszemle kezdete: 2010-01-11
Közszemle érvényességének vége: 2010-01-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Nemzeti Közlekedési Hatóság 4664/6/2009. határozattal útépítési engedély adott Komárom Város Önkormányzat részére az Arany J. utca Arany 17. szám előtti szakasz átépítésére

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2009.12.30
Tárgy:
Útépítési engedély kihirdetése

Közszemle kezdete: 2009-12-30
Közszemle érvényességének vége: 2010-01-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Nemzeti Közlekedési Hatóság Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága 4663/5/2009. számon határozatot hozott a Komáromban az Arany János utcáról nyíló lakóudvarokban parkolók kiépítésére

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2009.12.22
Tárgy:
Tárgy: Nagy Sándor 2900 Komárom,Gyár u. 26-30. szám alatti lakos lakcím fiktívvé nyilvántartási ügye.

Közszemle kezdete: 2009-12-22
Közszemle érvényességének vége: 2010-01-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.12.22
Tárgy:
Tárgy: Szabó Krisztina 2900 Komárom,Táncsics M.u.71. szám alatti lakos lakcím fiktívvé nyilvántartási ügye.

Közszemle kezdete: 2009-12-22
Közszemle érvényességének vége: 2010-01-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.12.21
Tárgy:
Mikle Szabolcsné 2900 Komárom, Klapka Gy. út 11. 3/10. szám alatti lakos tulajdonában lévő jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2009-12-21
Közszemle érvényességének vége: 2010-01-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.12.19
Tárgy:
Ács Város Jegyzőjének 2669-21/2009. sz. építési engedélye kihirdetése

Közszemle kezdete: 2009-12-19
Közszemle érvényességének vége: 2010-01-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom Város Önkormányzat építtető kérelmére Ács Város Jegyzője építési engedélyt adott ki a Komárom, Arany J. 17. és 65/2/A hrsz-ú ingatlanon (volt banki épületrész) lift építésére és lépcső átalakítására.

Hirdetmény letöltése


2009.12.14
Tárgy:
Polyák Imre József 2900 Komárom, Jedlik Á. u. 39/A. szám alatti lakos súlyadó ügye

Közszemle kezdete: 2009-12-14
Közszemle érvényességének vége: 2009-12-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.12.14
Tárgy:
Kovács Imre 2941 Ács, Zöldfa u. 9. szám alatti lakos tulajdonában lévő jármű forgalomból történő kivonása

Közszemle kezdete: 2009-12-14
Közszemle érvényességének vége: 2009-12-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.12.11
Tárgy:
Nemzeti Közlekedési Hatóság hirdetményének közzé tétele

Közszemle kezdete: 2009-12-11
Közszemle érvényességének vége: 2009-12-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A hirdetmény útépítési engedélyezési eljárásban közmeghallgatás és helyszíni szemle tartására vonatkozik
Tervezett létesítmény: Komárom, Arany János utcáról nyíló lakóudvarokban 66 db parkoló építése

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2009.12.11
Tárgy:
Nemzeti Közlekeséi Hatóság hirdetményének közzé tétele

Közszemle kezdete: 2009-12-11
Közszemle érvényességének vége: 2009-12-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A hirdetmény útépítési engedélyezési eljárásban közmeghallgatás és helyszíni szemle tartására vonatkozik
A tervezett létesítmény: Komárom, Arany János utca átépítése

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2009.12.11
Tárgy:
Nemzeti Közlekedési Hatóság hirdetményének közzé tétele

Közszemle kezdete: 2009-12-11
Közszemle érvényességének vége: 2009-12-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A hirdetmény útépítési engedélyezési eljárásban közmeghallgatás és helyszíni szemle tartására vonatkozik
Tervezett létesítmény: Komárom, Jókai tér templom előtti útszakasz átépítése

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2009.12.11
Tárgy:
Nemzeti Közlekedési Hatóság hirdetményének közzé tétele

Közszemle kezdete: 2009-12-11
Közszemle érvényességének vége: 2009-12-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A hirdetmény útépítési engedélyezési eljárásban közmeghallgatás és helyszíni szemle tartásáról szól
Tervezett létesítmény: Komárom, Jókai tér mögötti parkolók építése

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2009.12.08
Tárgy:
Hajózási hatósági engedély megindítása

Közszemle kezdete: 2009-12-08
Közszemle érvényességének vége: 2009-12-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
GOMB-ROCSÓ Sportegyesület által a Duna 1771,84 és a 1771,72 fkm jobb parti szelvényei között megvalósított kishajók fogadására alkalmas kikötő fennmaradásának hajózási hatósági engedélyezésével kapcsolatos eljárás.
Az érintett hatásterület: Komárom 011/2 hrsz-ú ingatlan

Hirdetmény letöltése


2009.12.04
Tárgy:
Hatósági közmeghallgatás építési ügyben

Közszemle kezdete: 2009-12-04
Közszemle érvényességének vége: 2009-12-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Érintettek: ARANY J. U. 17. TÁRSASHÁZ
A hatósági közmeghallgatást Ács Város Építéshatósága tartja, Komárom Város Önkormányzata kérelmére indult Komárom, Arany J. u. 17. és 65/2/A/75 hrsz. alatt lift építése ügyében
A hatósági közmeghallgatást követően a Komárom Város Polgármesteri Hivatala terismertetőt tart a városközpont rehabilitációs pályázattal kapcsolatban tervezett Szabadság tér felújításáról és az Arany 17. vegyes rendeltetésű épület megújításáról

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2009.11.25
Tárgy:
Vizkeleti Sándor 2900 Komárom, Mártírok u. 60. 3/1. szám alatti lakos lakcím fiktívvé nyilvántartási ügye.

Közszemle kezdete: 2009-11-25
Közszemle érvényességének vége: 2009-12-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.11.24
Tárgy:
Komárom Város Településrendezési tervének felülvizsgálata

Közszemle kezdete: 2009-12-01
Közszemle érvényességének vége: 2009-12-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az észrevételekkel, javaslatokkal kiegészített véleményezési dokumentáció 2009. december 1-től tekinthető meg a honlapon, valamint a hivatalban.
A tárgyban 2009. december 8-9-10-én lakossági fórumok megtartására kerül sor.

Hirdetmény letöltése


2009.11.17
Tárgy:
Mikle Szabolcsné 2900 Komárom,Klapka Gy. út 11. 3/10. szám alatti lakos tulajdonában lévő CIN-792 frsz-ú jármű közl.igazgatási ügye

Közszemle kezdete: 2009-11-17
Közszemle érvényességének vége: 2009-12-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.11.16
Tárgy:
Polyák Imre József 2900 Komárom, Jedlik Á. u. 39/A. szám alatti lakos súlyadó ügye

Közszemle kezdete: 2009-11-16
Közszemle érvényességének vége: 2009-12-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.11.16
Tárgy:
Szentes Antal Gergely 2900 Komárom, Kelemen L. u. 12. szám alatti lakos tulajdonában lévő GFU-749 frsz-ú jármű gépjárműadó ügye

Közszemle kezdete: 2009-11-16
Közszemle érvényességének vége: 2009-12-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.11.05
Tárgy:
Schmelcz Géza Imréné és tulajdonostársai leromlott állapotú épület bontására kötelezés ügyében

Közszemle kezdete: 2009-11-06
Közszemle érvényességének vége: 2009-11-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.11.05
Tárgy:
Schmelcz Géza Imréné és tulajdonostársai leromlott állapotú épület eljárás megszűntetésének ügyében

Közszemle kezdete: 2009-11-06
Közszemle érvényességének vége: 2009-11-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.11.05
Tárgy:
DOKOB Kft. (Bokod József A u. 2 .) Komárom 1385/119 hrsz alatti ingatlanon iroda –vizesblokk konténer elhelyezés építési engedélye

Közszemle kezdete: 2009-11-02
Közszemle érvényességének vége: 2009-12-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.10.28
Tárgy:
Építési engedélyezési eljárás megindítása: Arany János utca 17. szám előépületében lift engedélyezése

Közszemle kezdete: 2009-10-28
Közszemle érvényességének vége: 2009-11-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Kijelölés alapján az engedélyező hatóság Ács Város Jegyzője

Hirdetmény letöltése


2009.10.19
Tárgy:
Ács Város Önkormányzata telekalakítási engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2009-10-20
Közszemle érvényességének vége: 2009-11-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.10.12
Tárgy:
GEO-VAS Kft. Komárom, Báthory utca 26/A szám alatti telephelyére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárás ügyében a 314/2005. (XII.24.) Korm.rendelet 5. § (2) bekezdés dc) pontja szerinti döntés

Közszemle kezdete: 2009-10-08
Közszemle érvényességének vége: 2009-10-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2009.09.21
Tárgy:
Villamos energia-számlán jóváírt támogatás lehetősége rászorulóknak

Közszemle kezdete: 2009-09-21
Közszemle érvényességének vége: 2009-10-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.09.14
Tárgy:
Komárom Város Képviselő-testülete a Komárom Igmándi út 2. földszint 3. szám alatti felújított, megüresedett lakását szociális helyzet alapján adja bér

Közszemle kezdete: 2009-09-14
Közszemle érvényességének vége: 2009-10-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2009.09.03
Tárgy:
Kéményellenőrzés és tisztítás végzése

Közszemle kezdete: 2009-09-03
Közszemle érvényességének vége: 2009-10-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.09.02
Tárgy:
Baliga Tibor Komárom Török I. u. 30. zajkibocsátási határérték megállapítása

Közszemle kezdete: 2009-09-02
Közszemle érvényességének vége: 2009-09-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.09.01
Tárgy:
Schmelcz Géza Imréné és tulajdonostársai leromlott állapotú épület szakértői felülvizsgálatának ügyében

Közszemle kezdete: 2009-09-01
Közszemle érvényességének vége: 2009-09-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.08.18
Tárgy:
Komthermál Kft.,mint építtető Komárom, Táncsics M. u. 34-36.795/51 helyrajzi szám alatti területén Termál és élményfürdő építési engedélyezési ügye

Közszemle kezdete: 2009-08-18
Közszemle érvényességének vége: 2009-09-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.07.23
Tárgy:
Szociális épület és tejház magastető építése ügyében eljárás megindítása

Közszemle kezdete: 2009-07-22
Közszemle érvényességének vége: 2009-09-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.07.16
Tárgy:
Komárom, Ácsi u. 044/1 hrsz. – ú ingatlan telekalakítási engedélye

Közszemle kezdete: 2009-07-15
Közszemle érvényességének vége: 2009-07-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.07.06
Tárgy:
Módosított vasúti menetrendek pályaépítési munkálatok miatt

Közszemle kezdete: 2009-07-17
Közszemle érvényességének vége: 2009-07-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.07.02
Tárgy:
Komthermál Kft. - Termál és élményfürdő építési engedély kérelme

Közszemle kezdete: 2009-07-02
Közszemle érvényességének vége: 2009-07-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komthermál Kft. által Komárom, Táncsics M. u. 34-36. sz. alatti, 795/51 hrsz.-ú ingatlanon építendő Termál és élményfürdő építési engedélyezési kérelme

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2009.06.12
Tárgy:
Schmercz Géza Imre és felesége (Komárom, Csillag ltp. 48. 1/3.) építtetők 2921 Komárom, Boros M. u. 6. szám és 4679 hrsz. alatti ingatlanon családi há

Közszemle kezdete: 2009-06-12
Közszemle érvényességének vége: 2009-06-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
-

Hirdetmény letöltése


2009.05.27
Tárgy:
KÖZLEMÉNY

Közszemle kezdete: 2009-05-27
Közszemle érvényességének vége: 2009-06-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 724-16/2009. számon határozatot hozott, melyről 724-17/2009. számon a csatolt közleményt adota ki
Tárgy: E.ON ÉDÁSZ Zrt. 20 kV-os szabadvezeték rekonstrukció és vezeték átkötés előzetes vizsgálata
Engedélyezett tevékenység helyszíne: Komárom 0301/23 és 0301/26 hrsz.

Hirdetmény letöltése


2009.04.21
Tárgy:
Pápay Pálné padlásfeljáró és homlokzati nyílászárók fennmaradási és használatbavételi engedélye

Közszemle kezdete: 2009-04-21
Közszemle érvényességének vége: 2009-05-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pápay Pálné Komárom, Szőnyi u. 87. sz. alatti lakos Komárom, Szőnyi u. 87. sz. alatti, 4169/2 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó fennmaradási és használatbavételi engedélye

Érintettek köre:
Az egykori ingatlantulajdonos néhai Pápay Pál jogos örököse(i)

Hirdetmény letöltése


2009.04.17
Tárgy:
Módosított építési engedély hirdetményi közzététele - Komárom, Babits M. u. 62. szám

Közszemle kezdete: 2009-04-17
Közszemle érvényességének vége: 2009-05-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2009.04.16
Tárgy:
Koroknai János és Koroknai Veres Anett (Komárom, Laktanya köz 5/a. I/5.) építtetők 2921 Komárom, Gróf Zichy M. u. 6. szám és 5738 hrsz. alatti ingatla

Közszemle kezdete: 2009-04-16
Közszemle érvényességének vége: 2009-05-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.03.28
Tárgy:
Komárom, Vasút utca mögött és a Székesfehérvári vasútvonal mellett fekvő ingatlan haszonbérbeadása

Közszemle kezdete: 2009-03-28
Közszemle érvényességének vége: 2009-04-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.03.28
Tárgy:
Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. telekalakítási engedélyezési ügye

Közszemle kezdete: 2009-03-28
Közszemle érvényességének vége: 2009-04-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. Komárom külterület 016/14 hrsz.-ú ingatlanának telekalakítási ügyében eljárás felfüggyesztése

Érintett ügyfelek köre, az alábbi helyrajzi számú ingatlanok tulajdonosai:

Komárom külterület: 016/8, 016/2, 016/5, 016/3,016/11,
016/12, 039, 016/13, 036/5,036/4,036/17,
036/16, 036/15, 036/14, 036/13, 036/12,
036/11,036/10, 036/9, 036/8, 036/7,
036/2, 035, 023/28, 023/29, 020/2, 017/1

Komárom belterület: 278, 2821, 2822, 2823, 2824, 2825, 2826,
2827, 2828/2, 2829/1,2829/2, 2854

Ács külterület: 04/1, 04/2, 05/125, 05/126, 05/119,
05/120, 05/121, 05/122, 05/123, 05/124,
05/37, 05/38, 05/39, 05/40, 015, 038,
039, 040/1

Ács zártkert: 6056






Hirdetmény letöltése


2009.03.25
Tárgy:
CIB REAL ZRT. CIB Bankfiók építési engedélye ügyében

Közszemle kezdete: 2009-03-25
Közszemle érvényességének vége: 2009-04-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.03.20
Tárgy:
MOL Komáromi Bázistelepre készített településrendezési terv módosítás közzététele

Közszemle kezdete: 2009-03-17
Közszemle érvényességének vége: 2009-04-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A 2007. 07. 23-án közzétett tervdokumentáció változtatásait szeretnénk ismertetni a lakossággal, a szabályozási terv jóváhagyását megelőzően.

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2009.03.09
Tárgy:
Komárom, Kossuth L. u. 47. ingatlan versenytárgyalása

Közszemle kezdete: 2009-03-09
Közszemle érvényességének vége: 2009-03-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.03.06
Tárgy:
Bábolna Egészségház építési engedélye

Közszemle kezdete: 2009-03-02
Közszemle érvényességének vége: 2009-03-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
nagyszámú ügyfél miatt hirdetményi közlés
Építési munkával érintett ingatlan: Bábolna, 141/1/A/3-4-5 hrsz, orvosi rendelő

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2009.03.06
Tárgy:
Dr. Illés Mária és Társai telekalakítási engedélye 0125/6- 12 hrsz-ú külterületi ingatlanokon

Közszemle kezdete: 2009-03-06
Közszemle érvényességének vége: 2009-03-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2009.03.05
Tárgy:
Értesítés eljárás megindításáról - Keresztes László építési engedélyezési ügyében

Közszemle kezdete: 2009-03-05
Közszemle érvényességének vége: 2009-03-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.03.03
Tárgy:
Pier Ilona építési engedéylezési kérelme

Közszemle kezdete: 2009-03-03
Közszemle érvényességének vége: 2009-03-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pier Ilona Komárom, Varga J. u. 4. sz. I. em. 1. sz. alatti lakos Komárom, Varga J. u. 4. sz. I. em. 1. sz. alatti társasházi lakásának megosztása iránti építési engedély

Hirdetmény letöltése


2009.03.03
Tárgy:
Használatbavételi engedély - Komárom, Bokréta u. 37. szám és 5304 hrsz. alatt

Közszemle kezdete: 2009-03-03
Közszemle érvényességének vége: 2009-03-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2009.02.17
Tárgy:
Komárom I. jelű 20kV-os szabadvezeték hálózat átépítésének (szabványosítás) előzetes vizsgálata

Közszemle kezdete: 2009-02-17
Közszemle érvényességének vége: 2009-03-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.02.06
Tárgy:
Értesítés eljárás megindításáról

Közszemle kezdete: 2009-02-06
Közszemle érvényességének vége: 2009-02-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítés eljárás megindításáról a Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. Komárom, külterület 016/14 hrsz.-ú ingatlanon telekalakítási engedélyezési eljárás ügyében.

Érintettek köre: a Komárom külterület 016/14 hrsz.-ú ingatlannal közvetlenül szomszédos ingatlanok tulajdonosai:

Komárom külterület: 016/8, 016/2, 016/5, 016/3, 016/11,
016/12, 039, 016/13, 036/5, 036/4, 036/17, 036/16, 036/15, 036/14, 036/13, 036/12, 036/11, 036/10, 036/9, 036/8, 036/7, 036/2, 035, 023/28, 023/29, 020/2, 017/1

Komárom belterület: 278, 2821, 2822, 2823, 2824, 2825, 2826, 2827, 2828/2, 2829/1, 2829/2, 2854

Ács külterület: 04/1, 04/2, 05/125, 05/126, 05/119, 05/120, 05/121, 05/122, 05/123, 05/124, 05/37, 05/38, 05/39, 05/40, 015, 038, 039, 040/1

Ács zártkert: 6056

Hirdetmény letöltése


2009.02.06
Tárgy:
Építési engedély határozat

Közszemle kezdete: 2009-02-06
Közszemle érvényességének vége: 2009-02-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Határozat Németh Lászlóné (Csém, Nyárfás u. 19.)Csém, Nyárfás u. 25. sz. alatti, 159. hrsz.-ú ingatlanon melléképület bővítésének építési engedélyezési ügyében.

Érintett: Csém, belterület 158 hrsz.-ú ingatlan tulajdonosa, Szűcs Sándor, akinek lakcíme - három, különböző címről sikertelen kézbesítés miatt visszaérkezett tértivevényes levél alapján - ismeretlen.

Hirdetmény letöltése


2009.01.30
Tárgy:
Építési engedély hirdetményi közzététele - Nagyigmánd, Kurta sor 12. szám

Közszemle kezdete: 2009-01-30
Közszemle érvényességének vége: 2009-02-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2009.01.25
Tárgy:
Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Hirdetménye

Közszemle kezdete: 2009-01-26
Közszemle érvényességének vége: 2009-02-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Kérelmező: Rossi Biofuel Zrt.
Tárgy: sajátos építményfajta, metanol tüzelésű kiserőmű építési engedélyezési eljárása
Építési hely: komáromi 5408/32 számú ingatlan, MOL Komáromi bázistelep
Eljáró hatóság: Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Székesfehérvári Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatóság

Hirdetmény letöltése


2009.01.23
Tárgy:
Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatás és személygépkocsi szerzési támogatás iránti kérelmei

Közszemle kezdete: 2009-01-23
Közszemle érvényességének vége: 2009-04-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2009.01.19
Tárgy:
Solum Zrt. – Ács I. homokos kavics védnevű bányatelek bővítésének környezetvédelmi engedélyezése

Közszemle kezdete: 2009-01-19
Közszemle érvényességének vége: 2009-01-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2008.12.23
Tárgy:
Magyar Posta Zrt. - Új posta építési engedély

Közszemle kezdete: 2008-12-23
Közszemle érvényességének vége: 2009-01-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
1661/1/A/11 hrsz-ú ingatlannal kapcsolatban érintett - Kirizsné Németh Éva és Németh Árpád részére, 2631-13/2008. számú építési engedély közlése

Hirdetmény letöltése


2008.12.22
Tárgy:
SOLUM Zrt. burgonyafeldolgozó üzem csarnokbővítés építési engedélyezési ügye

Közszemle kezdete: 2008-12-22
Közszemle érvényességének vége: 2009-01-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
SOLUM Zrt. Komárom, külteret 0127/35 helyrajzi számú ingatlanon burgonyafeldolgozó üzem csarnokbővítés építési engedélye

Érintettek köre: az alábbi helyrajzi számú ingatlanok tulajdonosai:
Komárom, külterület: 0150, 0129/6, 0127/4, 0128/3, 0114, 0127/31, 0101/3, 092, 061, 0122, 0127/30, 0127/8, 0127/17, 0124, 0125/3, 0125/4, 0125/2, 0127/22, 0127/7, 0127/13, 0174, 0127/14, 0173/1, 0127/25, 0127/26, 0127/27, 0127/24, 0127/28, 0127/29, 0127/2, 0127/19, 0127/20


Hirdetmény letöltése


2008.12.22
Tárgy:
Éves kéményellenőrzés és tisztítás

Közszemle kezdete: 2008-12-22
Közszemle érvényességének vége: 2009-01-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.12.09
Tárgy:
12417-11/2008. számú építési engedély közzé tétele

Közszemle kezdete: 2008-12-09
Közszemle érvényességének vége: 2008-12-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Határozat közlése ismeretlen helyen tartózkodó Beimpold Zita Erzsébet (ügyféli jogállását meghatározza a komáromi 2100 hrsz-ú ingatlan), valamint ismeretlen helyen tartózkodó Hans Peter (ügyféli jogállását meghatározza a komáromi 2098 hrsz-ú ingatlan)részére

Hirdetmény letöltése


2008.12.09
Tárgy:
közlemény

Közszemle kezdete: 2008-12-10
Közszemle érvényességének vége: 2008-12-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség E.ON 20 kV-os szabadvezeték rekonstrukció és vezeték átkötés előzetes vizsgálata tárgyban közleményt adott ki.

Hirdetmény letöltése


2008.12.08
Tárgy:
Komárom Duna partján a nagyvízi mederben fekvő ingatlanok jogi jellegének ingatlan-nyilvántartásba történő vétele

Közszemle kezdete: 2008-12-08
Közszemle érvényességének vége: 2008-12-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.12.03
Tárgy:
Közzététel

Közszemle kezdete: 2008-12-02
Közszemle érvényességének vége: 2008-12-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség a Komárom I. jelű 20 kV-os vezeték szabványosítás előzetes vizsgálata ügyében indított eljárást, melyről közleményt adott ki.

Hirdetmény letöltése


2008.11.11
Tárgy:
SOLUM Zrt. - Ács I. homokos kavics védnevű bányatelek bővítés környezetvédelmi engedélyezési eljárása

Közszemle kezdete: 2008-11-11
Közszemle érvényességének vége: 2009-01-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az ügyben az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség jár el, 2009. január 5-én közmeghallgatást tart

Hirdetmény letöltése


2008.11.07
Tárgy:
építési engedély közlése

Közszemle kezdete: 2008-11-08
Közszemle érvényességének vége: 2008-11-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Ismeretlen címen tartózkodó - komáromi 2102/1 hrsz-ú ingatlannal kapcsolatban érintett - Nicolic Rafael és Nikolic Dajana részére, 12417-11/2008. számú építési engedély közlése

Hirdetmény letöltése


2008.10.30
Tárgy:
Lakások bérbeadása szociális helyzet alapján

Közszemle kezdete: 2008-11-01
Közszemle érvényességének vége: 2008-11-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.10.09
Tárgy:
Komárom Duna partján a nagyvízi mederben fekvő ingatlanok jogi jellegének ingatlan-nyilvántartása történő bejegyeztetése iránti kérelem

Közszemle kezdete: 2008-10-08
Közszemle érvényességének vége: 2008-10-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2008.09.15
Tárgy:
Építési engedély közzé tétele

Közszemle kezdete: 2008-09-15
Közszemle érvényességének vége: 2008-09-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Építtető: Metric Kft.
Építés helye: Komárom, Szabadság u. 16.
Tárgy: lakóházból és gazdasági épületből iroda és labor kialakítása

Hirdetmény letöltése


2008.09.15
Tárgy:
Magyar Posta Zrt. - Új posta építési engedély hirdetményi közzététele

Közszemle kezdete: 2008-08-07
Közszemle érvényességének vége: 2008-10-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.09.12
Tárgy:
SOLUM Zrt. (Komárom, Városmajor u.30.) trágyatároló, csurgalékgyüjtő medence csapadékvíz-tároló ideiglenes használatbavételi engedélye Komárom, Kishe

Közszemle kezdete: 2008-09-12
Közszemle érvényességének vége: 2008-09-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.09.10
Tárgy:
Koch Ottó József fennmaradási kérelme

Közszemle kezdete: 2008-09-10
Közszemle érvényességének vége: 2008-09-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Határozat Koch Ottó József Komárom, Damjanich u. 7./a. sz. alatti, 368/2 hrsz.-ú ingatlanon álló melléképület fennmaradási és használatbavételi kérelmének ügyében

Érintett ügyfelek köre:
Komárom, 369 helyrajzi számú ingatlan egykori tulajdonosának -Milkovics Gyula, szül.ideje:1930, a. neve:Tarnóczi Margit - örökösei, jogos utódai.

Hirdetmény letöltése


2008.09.02
Tárgy:
Versenytárgyalás - Komárom, Fűzfa utca 1033/3 hrsz 1203 m2 beépítetlen terület

Közszemle kezdete: 2008-09-02
Közszemle érvényességének vége: 2008-09-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.09.02
Tárgy:
Hirdetmény egységes környezethasználati engedélyről

Közszemle kezdete: 2008-09-02
Közszemle érvényességének vége: 2008-09-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az Észak-dunántúli Környezet-, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a H-5318-50/2008. számon egységes környezethasználati engedélyt adott az E.ON Erőművek Kft. részére, nagyteljesítményű kombinált ciklusú erőmű létesítményeinek megvalósításához.

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2008.07.15
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzata telekalakítási engedélye

Közszemle kezdete: 2008-07-15
Közszemle érvényességének vége: 2008-07-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.07.11
Tárgy:
Pannonmill Zrt. Komárom Klapka Gy. u. 40. sz. alatti ingatlanon lisztraktár és csatlakozó épületek elvi építési engedélye

Közszemle kezdete: 2008-07-07
Közszemle érvényességének vége: 2008-07-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.06.24
Tárgy:
Pálinkás Attila és felesége lakóház bővítés ideiglenes használatbavételi engedélye

Közszemle kezdete: 2008-06-25
Közszemle érvényességének vége: 2008-07-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pálinkás Attila és felesége Bana, Bercsényi M. u. 16. sz. alatti lakosok, Bana, Bercsényi M. u. 16. sz. alatti, 455/2 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó bővítés ideiglenes használatbavételi engedélye

Érintettek köre: Kinizsi Mezőgazdasági Termelő és szolgáltató Szövetkezet jogutódjai

Hirdetmény letöltése


2008.06.23
Tárgy:
Komárom, Fűzfa utcai ingatlanok versenytárgyalás útján történő értékesítése

Közszemle kezdete: 2008-06-23
Közszemle érvényességének vége: 2008-07-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.05.27
Tárgy:
Solum Zrt. telekalakítási engedélye

Közszemle kezdete: 2008-05-27
Közszemle érvényességének vége: 2008-06-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
SOLUM Zrt. Komárom, külterület, Nagyherkály puszta 012/5, 0127/6, 0127/33, 0127/34, 0127/35 hrsz.-ú ingatlanok telekalakítási engedélye

Hirdetmény letöltése


2008.05.19
Tárgy:
Értesítés eljárás megindításáról

Közszemle kezdete: 2008-05-19
Közszemle érvényességének vége: 2008-06-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
SOLUM Zrt. burgonyafeldolgozó üzem építési engedélyezési kérelme Komárom, külterület 0127/35 hrsz.-ú ingatlanon

Hirdetmény letöltése


2008.05.16
Tárgy:
Értesítés ügyintézési határidő meghosszabbításáról

Közszemle kezdete: 2008-05-16
Közszemle érvényességének vége: 2008-06-02
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Vita - Sütő Kft. Komárom, Igmándi u. 14. sz. alatti raktár és irodaépület bontási bejelentési engedélyezési ügyében ügyintézési határidő meghosszabbítása

Hirdetmény letöltése


2008.05.15
Tárgy:
Értesítés eljárás megindításáról

Közszemle kezdete: 2008-05-15
Közszemle érvényességének vége: 2008-05-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Solum Zrt. Komárom külterüketi ingatlanjaira vonatkozó telekalakítási kérelme

Érintett ügyfelek az alábbi helyrajzi számú ingatlanok tulajdonosai
Komárom, külterület Hrsz., : 0150, 0129/6, 0127/4, 0128/3, 0114,0127/31, 0101/3, 092, 061, 0122, 0127/30,0127/8,0127/17, 0124, 0125/3, 0125/4,0125/2, 0127/22, 0127/7, 0127/13, 0174,
0127/14, 0173/1, 0127/25, 0127/26, 0127/27,0127/24, 0127/28, 0127/29, 0127/2, 0127/19,0127/20

Hirdetmény letöltése


2008.05.14
Tárgy:
értesítés eljásár megindításáról

Közszemle kezdete: 2008-05-14
Közszemle érvényességének vége: 2008-05-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Vita - Sütő Kft. Komárom, Igmándi u. 14. sz. alatti, 698/2 hrsz.-ú ingatlanán raktár, irodaépület bontás bejelentési ügye

Hirdetmény letöltése


2008.05.06
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzata bérbeadásra hirdeti ingatlanait

Közszemle kezdete: 2008-05-06
Közszemle érvényességének vége: 2008-05-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.04.26
Tárgy:
Rossi Biofuel Bioüzemanyag Gyártó és Kereskedelmi Zrt. építésügyi hatósági ügye

Közszemle kezdete: 2008-04-25
Közszemle érvényességének vége: 2008-05-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Komárom, Kőolaj u. 2. és 5408/32 hrsz-ú ingatlanon üzemcsarnok és iroda használatbavételi engedélye

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2008.04.14
Tárgy:
Értesítés eljárás megindításáról

Közszemle kezdete: 2008-04-14
Közszemle érvényességének vége: 2008-04-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pálinkás Attila és felesége Bana, Bercsényi M. u. 16. sz. alatti, 455/2 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó lakóház bővítés használatbavételi kérelme

Hirdetmény letöltése


2008.03.17
Tárgy:
SOLUM Zrt. I. homokos kavics bányatelek bővítés előzetes vizsgálata

Közszemle kezdete: 2008-03-17
Közszemle érvényességének vége: 2008-04-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Közzététel - Észak-dunántúli Környezetvédelmi, természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél indított eljárásról

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2008.03.14
Tárgy:
Pálinkás Attila és felesége telekalakítási kérelme

Közszemle kezdete: 2008-03-17
Közszemle érvényességének vége: 2008-04-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Pálinkás Attila és felesége Bana, Bercsényi u., 454/2 és 455/2 hrsz.-ú ingatlanokra vonatkozó telekalakítási kérelme

Hirdetmény letöltése


2008.03.05
Tárgy:
ELTE Régészettudományi Intézet terepbejárási kérelme

Közszemle kezdete: 2008-02-26
Közszemle érvényességének vége: 2008-03-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.02.27
Tárgy:
Komáromi Mg. Zrt. (Komárom, Bartusekpuszta) Komárom, külterület 0250/10 hrsz. alatti ingatlan telekmegosztása ügye

Közszemle kezdete: 2008-02-27
Közszemle érvényességének vége: 2008-03-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.02.20
Tárgy:
Komárom város választópolgárai névjegyzéke

Közszemle kezdete: 2008-02-20
Közszemle érvényességének vége: 2008-02-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.02.13
Tárgy:
Komárom-Esztergom megyei települések terepbejárásának engedélykérelme. Értesítés az eljárás megindulásáról.

Közszemle kezdete: 2008-02-05
Közszemle érvényességének vége: 2008-02-20
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.02.08
Tárgy:
Komárom külső védelmi tervének koncepciójáról, valamint a MOL Nyrt. KTD Logisztika Komárom Bázistelep biztonsági jelentésének nyilvánosságra hozatala

Közszemle kezdete: 2008-02-07
Közszemle érvényességének vége: 2008-02-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
-

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2008.02.07
Tárgy:
Dorogi Lajos Fennmaradási és használatbavételi engedélye

Közszemle kezdete: 2008-02-07
Közszemle érvényességének vége: 2008-02-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.02.04
Tárgy:
Súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési támogatás és személygépkocsi szerzési támogatás iránti kérelme

Közszemle kezdete: 2008-01-16
Közszemle érvényességének vége: 2008-04-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.02.01
Tárgy:
SOLUM Zrt. (Komárom, Városmajor u.30.) tehenészeti telep építési engedély módosítása Komárom, Kisherkály-puszta 093/7. hrsz alatti ingatlanon

Közszemle kezdete: 2008-01-25
Közszemle érvényességének vége: 2008-02-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.01.31
Tárgy:
MOL stabilizációs szivattyúház bontási engedély

Közszemle kezdete: 2008-01-31
Közszemle érvényességének vége: 2008-02-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.01.31
Tárgy:
MOL Rt. ATM III. szittyúház bontási engedély

Közszemle kezdete: 2008-01-31
Közszemle érvényességének vége: 2008-02-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2008.01.24
Tárgy:
Járóka László és felesége, Bana, Használatbavételi engedélyezési eljárás

Közszemle kezdete: 2008-01-24
Közszemle érvényességének vége: 2008-02-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
-

Hirdetmény letöltése


2008.01.24
Tárgy:
Csajtay Ibolya és Csajtay Miklós, Nagyigmánd, Lakóház bővítés használatabvételének engedélyezése

Közszemle kezdete: 2008-01-24
Közszemle érvényességének vége: 2008-02-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
-

Hirdetmény letöltése


2007.12.11
Tárgy:
Komárom, Rossi Biofuel Zrt. - MOL bázistelep biodízel üzemének egységes környezethasználati engedélye

Közszemle kezdete: 2007-12-11
Közszemle érvényességének vége: 2007-12-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az É-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség H-9552-33/2007. számú Közleményének ismertetése

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2007.12.10
Tárgy:
Rossi Biofuel Zrt. használatbavételi engedély kérelme

Közszemle kezdete: 2007-12-10
Közszemle érvényességének vége: 2007-12-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A MOL komáromi bázistelepén belül létesített irodaépület és üzemcsarnok használatbavételi engedélyezési eljárása indul

Hirdetmény letöltése


2007.12.04
Tárgy:
Komárom déli elkerülő út 1. és 13. számú főutak közötti szakasza, annak terepbejárására

Közszemle kezdete: 2007-12-04
Közszemle érvényességének vége: 2007-12-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A kulturális Örökségvégdelmi Hivatal 2007. 11. 26-án 430/2920/5/2007. számon engedélyt adott terepbejárásra.

Hirdetmény letöltése


2007.11.23
Tárgy:
Komárom déli elkerülő út 1. és 13. számú főutak közötti szakaszának terepbejárási engedélyezési eljárásának megindítása

Közszemle kezdete: 2007-11-15
Közszemle érvényességének vége: 2007-11-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (1036 Budapest, Dugovics tér 13-17.) feltárási engedély iránti kérelmet nyútott be a Kulturális Örökségvédelmi Hivatlhoz.
A kutatandó terület Komárom déli elkerülő út 1. és 13. számú főutak közötti szakasza, annak terepbejárására.
Az ügy száma 430/2920/2007., az ügy intézője Lencsés Zsuzsanna régészeti felügyelő 06-22/500-880
A kérelem megtekinthető, nyilatkozat tehető: Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 8000 Székesfehérvár, Távírda u. 2. alatt ügyfélfogadási időben, Hétfő 13:00-16:00, Szerda 8:00-12:00, 13:00-16:30, Péntek 8:30-12:00,

Hirdetmény letöltése


2007.11.22
Tárgy:
Komárom belterületéről és zártkertjéről készült vektoros térképi állomány forgalomba helyezése

Közszemle kezdete: 2007-11-22
Közszemle érvényességének vége: 2007-12-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
20145/36/2007. és 20145/37/2007. számú földhivatali határozatok közzététele

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2007.11.14
Tárgy:
Lasselsberger Hungária Kft. (1239 Budapest, Grassalkovich út 255.) a Mocsa település 0366/1 helyrajzi számú ingatlanhoz kapcsolódó kérelme

Közszemle kezdete: 2007-11-14
Közszemle érvényességének vége: 2007-11-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2007.10.12
Tárgy:
MOL Rt. Szivattyúház bontási engedély

Közszemle kezdete: -
Közszemle érvényességének vége: 2007-11-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Értesítés az eljárás megindításáról

Hirdetmény letöltése


2007.10.02
Tárgy:
Felhívás települési folyékony hulladékot szállító vállalkozásoknak

Közszemle kezdete: 2007-10-02
Közszemle érvényességének vége: 2007-10-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2007.09.21
Tárgy:
Pós Péter fennmaradási, használatbavélteli engedélye

Közszemle kezdete: 2007-09-21
Közszemle érvényességének vége: 2007-10-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Határozat közlése érintett ügyfelek részére, akik a Komárom - Öreghegy, Zártkerti, 6954/3 htrsz.-ú számú ingatlannal rendelkezni jogosultak

Hirdetmény letöltése


2007.09.13
Tárgy:
Jegyzőkönyv nyilvánosságának biztosítása

Közszemle kezdete: 2007-09-14
Közszemle érvényességének vége: 2007-10-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
E.ON Erőművek Kft. gönyűi 2x400 MW-os erőmű környezeti hatásvizsgálat ügyében tartott közmeghallgatás jegyzőkönyvének közzé tétele

Hirdetmény letöltése


2007.09.10
Tárgy:
Nyers György és neje (Komárom Klapka György u. 38/c) családi lakóház használatbavételi engedélye Komárom Jászai Mari u. 46/a.sz. alatti ingatlanon

Közszemle kezdete: 2007-09-06
Közszemle érvényességének vége: 2007-09-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2007.08.30
Tárgy:
Határozat hirdetményi úton való közlése

Közszemle kezdete: 2007-08-30
Közszemle érvényességének vége: 2007-09-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Határozat fajtája építési engedély, az érintett ingatlan Komárom, Petőfi S. u. 133. és 5386 hrsz. A szomszédos Komárom, Petőfi S. u. 135. szám és 5387 hrsz-ú ingatlannal rendelkezni jogosultak az utolsó ismert címükön nem felelhetők.

Hirdetmény letöltése


2007.08.17
Tárgy:
WF szabadidőpark településrendezési terv módosítása

Közszemle kezdete: 2007-08-16
Közszemle érvényességének vége: 2007-09-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A tervdokumentáció megtekinthető a Polgármesteri Hivatal/Ügyintézés/Építés és városfejlesztés/Rendezési terv módosítások oldalon

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2007.08.17
Tárgy:
Rossi Biofuel Zrt. csarnok- és irodaépület építési engedélye

Közszemle kezdete: 2007-08-17
Közszemle érvényességének vége: 2007-09-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2007.08.13
Tárgy:
Hirdetmény - Dr. Nagy Tibor és felesége használatbavételi engedélye

Közszemle kezdete: -
Közszemle érvényességének vége: 2007-08-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Hirdetményi értesítés: Kunzmann Ágnes Angéla és Kunzmann Heinrich Christian Ernst 91322 Grafenberg, AM Michelsberg 19. Németország

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2007.08.10
Tárgy:
Haris Katalin építési engedély Komárom, Kossuth L. u. 87. szám és 4686 hrsz. alatt

Közszemle kezdete: -
Közszemle érvényességének vége: 2007-08-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
hirdetményi értesítés: Kun Ferenc és Kovács János ellenérdekű ügyfelek lakcíme ismeretlen

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2007.07.31
Tárgy:
Kémények 4 évenkénti bontás nélküli műszaki felülvizsgálata Szőny városrészben

Közszemle kezdete: 2007-07-31
Közszemle érvényességének vége: 2007-08-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2007.07.27
Tárgy:
Hirdetmény közzététele

Közszemle kezdete: 2007-07-27
Közszemle érvényességének vége: 2007-08-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Rossi Biofuel Zrt. - MOL bázistelepi biodízel üzemének egységes környezethasználati engedélye

Hirdetmény letöltése


2007.07.23
Tárgy:
MOL Komáromi Bázistelep településrendezési terv ismertetése

Közszemle kezdete: 2007-07-23
Közszemle érvényességének vége: 2007-08-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Lezajlott a bázistelep készülő településrendezési tervének államigazgatási szervek (szakhatóságok) általi véleményezési eljárása. Szeretnénk megismertetni a lakossággal a jóváhagyandó munkarészeket, hogy azokról véleményt alkothasson.

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2007.07.19
Tárgy:
Közmeghallgatás

Közszemle kezdete: 2007-07-19
Közszemle érvényességének vége: 2007-08-23
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Gönyű, E.ON Erőművek Kft. - 2x400 MW-os kombinált ciklusú erőmű környezeti hatásvizsgálata

Hirdetmény letöltése


2007.07.17
Tárgy:
LASSELSBERGER Hungária Kft. részére kiadott határozat közzététele

Közszemle kezdete: 2007-07-13
Közszemle érvényességének vége: 2007-07-30
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2007.07.05
Tárgy:
A ROSSI BIOFUEL Zrt. újonnan létesítendő üzeme engedélyeztetése

Közszemle kezdete: 2007-07-05
Közszemle érvényességének vége: 2007-07-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2007.07.02
Tárgy:
Közérdekű közlemény

Közszemle kezdete: -
Közszemle érvényességének vége: -

Részletek:
Építési törmelék átvétele
Ezúton értesítjük Komárom város lakosságát, hogy az illegális hulladéklerakók kiújulásának elkerülése érdekében megszerveztük az építési törmelék átvételét az alábbiak szerint

Hirdetmény letöltése


2007.06.25
Tárgy:
Építési engedély közzé tétele

Közszemle kezdete: 2007-06-25
Közszemle érvényességének vége: 2007-07-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Hulladékudvar létesítése Bana belterületi 274 hrsz-ú ingatlanon

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2007.06.25
Tárgy:
E.ON Erőművek Kft részére 2X400 MW-os kombinált ciklusú erőmű hatásvizsgálatának közzététele

Közszemle kezdete: -
Közszemle érvényességének vége: 2007-07-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A hatástanulmány megtekinthető 2007.06.25-től 2007. 07.26-ig
Komárom Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Építési Osztályán (I. em. 23. számú irodában)

Hirdetmény letöltése


2007.05.18
Tárgy:
Kovács Sándor(a.n:Jóni Anikó, sz:Nyíregyháza 1983.06.15) Gyermektartási díj tartozás ügye

Közszemle kezdete: 2007-05-16
Közszemle érvényességének vége: 2007-05-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2007.04.24
Tárgy:
Nokia Komárom Kft. mobiltelefon gyár bővítés előzetes vizsgálata

Közszemle kezdete: 2007-04-24
Közszemle érvényességének vége: 2007-05-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2007.04.23
Tárgy:
METRIC Kft. iroda és labor kialakítás építési engedélye Komárom, Szabadság u. 16. és 5208 hrsz. alatt

Közszemle kezdete: 2007-04-23
Közszemle érvényességének vége: 2007-05-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2007.04.18
Tárgy:
Komárom, ROSSI Biofuel Zrt. 5048/32 hrszú, MOL bázistelepi biodízel üzem előzetes vizsgálata

Közszemle kezdete: 2007-04-18
Közszemle érvényességének vége: 2007-05-03
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2007.04.02
Tárgy:
Bábolnai 9/2-9/5 hrsz. telekalakítási engedélye

Közszemle kezdete: 2007-04-02
Közszemle érvényességének vége: 2007-04-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A hirdetmény és a telekalakítási engedély megtekintése a letölthető dokumentumokban

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2007.04.02
Tárgy:
Bábolnai 10/28 és 10/49 hrsz. telekalakítási engedélye

Közszemle kezdete: 2007-04-02
Közszemle érvényességének vége: 2007-04-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A hirdetmény és a telekalakítási engedély megtekinthető a letölthető dokumentumokból

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2007.03.29
Tárgy:
Komárom, Ghyczy K. utca 2-10. sz. mögötti út- és parkoló építésének engedélyezése

Közszemle kezdete: 2007-03-29
Közszemle érvényességének vége: 2007-04-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2007.03.29
Tárgy:
Komárom, Laktanya közben, Vállalkozók útján, és a Lovarda téren út- és parkoló építésének engedélyezése

Közszemle kezdete: 2007-03-29
Közszemle érvényességének vége: 2007-04-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2007.03.29
Tárgy:
Komárom, Rüdiger tó - Tópart sétány útépítés engedélyezése

Közszemle kezdete: 2007-03-29
Közszemle érvényességének vége: 2007-04-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2007.03.05
Tárgy:
Nokia Komárom Kft. mobiltelefon gyár bővítése

Közszemle kezdete: 2007-03-06
Közszemle érvényességének vége: 2007-03-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2007.02.16
Tárgy:
Komárom, ROSSI BIOFUEL Zrt. Komárom, 5408/32 hrsz-ú, MOL bázistelepen biodízel üzem előzetes vizsgálata

Közszemle kezdete: 2007-02-19
Közszemle érvényességének vége: 2007-03-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2007.01.29
Tárgy:
Közmeghallgatás építési engedélyezési ügyben

Közszemle kezdete: 2007-01-29
Közszemle érvényességének vége: 2007-02-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Építkezés helye: Komárom, Szabadság u. 16.

Hirdetmény letöltése


2006.12.18
Tárgy:
Komárom, Csillag városrész déli része településrendezési terv módosítás

Közszemle kezdete: 2006-12-13
Közszemle érvényességének vége: 2007-01-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az eljárásban érintett terület: Komárom, Csillag városrész déli része, Mártírok útja - Táncsics M. utca - Várfal utca - volt Gyerekváros telke által határolt terület

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2006.12.18
Tárgy:
Komárom, Csillag városrész déli része településrendezési terv módosítás

Közszemle kezdete: 2006-12-13
Közszemle érvényességének vége: 2007-01-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az eljárásban érintett terület: Komárom, Csillag városrész déli része, Mártírok útja - Táncsics M. utca - Várfal utca - volt Gyerekváros telke által határolt terület

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2006.12.11
Tárgy:
Komárom, déli elkerülő út településrendezési terv módosítás

Közszemle kezdete: 2006-12-12
Közszemle érvényességének vége: 2007-01-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2006.12.07
Tárgy:
Településrendezési eljárás megindítása; Komárom, "WF Szabadidőpark" szabályozási terv felülvizsgálat

Közszemle kezdete: 2006-12-06
Közszemle érvényességének vége: 2007-01-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.11.29
Tárgy:
Telekalakítás Komárom 5740 és 5741 hrsz. ingatlanok

Közszemle kezdete: -
Közszemle érvényességének vége: 2006-12-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.11.15
Tárgy:
Metric Kft. építési engedélyezési ügye

Közszemle kezdete: 2006-11-15
Közszemle érvényességének vége: -

Részletek:
Építési telek: Komárom, Szabadság u. 16.
Tervezett építés: Iroda és vízvizsgálati labor
Hirdetmény érvényessége: érdemi döntés meghozataláig

Hirdetmény letöltése


2006.11.10
Tárgy:
SPAR Szupermarket Áruház építési engedélye

Közszemle kezdete: 2006-11-10
Közszemle érvényességének vége: 2006-11-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2006.11.10
Tárgy:
MOL Komáromi Bázistelep területén településrendezési terv készítése

Közszemle kezdete: 2006-11-11
Közszemle érvényességének vége: 2006-12-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2006.10.11
Tárgy:
Zöld hulladék gyűjtése

Közszemle kezdete: 2006-10-11
Közszemle érvényességének vége: -

Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.10.10
Tárgy:
SAVCOR Komárom Réteggyártó Kft. (2900 Komárom, Zemplén Géza u. 5.) felületkezelő tevékenysége bővítése

Közszemle kezdete: 2006-10-10
Közszemle érvényességének vége: 2006-10-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2006.10.09
Tárgy:
Komárom "Városkapu" településrendezési terv

Közszemle kezdete: 2006-10-09
Közszemle érvényességének vége: 2006-11-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Tisztelt Komáromi Polgárok!
Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi 78. Tv. 9. § (6) bekezdés alapján értesítem a Lakosságot, hogy lezajlott a Komárom-„Városkapu”, azaz a Városmajor utca – Török Ignác utca eleje – Komárom külterület által határolt terület településszerkezeti és településrendezési terv módosításának véleményezési szakasza, amit követően a tervdokumentációt ismertetjük.
A jóváhagyandó munkarészeket 30 napra közzé tesszük.
A teljes dokumentáció, vizsgálati munkarészek megtekinthetők ügyfélfogadási időben a Polgármesteri Hivatal (Komárom, Szabadság tér 1.) I. emelet 32. számú irodájában, Kertész-Molnár Erika ügyintézőnél.
Az eljárásban érintett terület: Komárom, Városmajor utca – Török I. u. déli része a Deák F. utcáig – Komárom déli rész külterület által határolt térség
Írásban, telefonon vagy elektronikus levélben beérkező észrevétel, kérdés esetén kérjük a 904/2006. ügyiratszámra hivatkozni.
A kifüggesztés napja: 2006. év október 9.
A levétel napja: 2006. november 8.

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2006.10.09
Tárgy:
Közmeghallgatás MOL Komáromi bázistelep fejlesztési koncepció tárgyban

Közszemle kezdete: -
Közszemle érvényességének vége: 2006-10-17
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.09.29
Tárgy:
Ács, Vento Kft. 8 egységből álló szélerőmű park környezetvédelmi engedélye

Közszemle kezdete: 2006-09-27
Közszemle érvényességének vége: 2006-10-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.09.14
Tárgy:
Rendőrség építési engedélye

Közszemle kezdete: 2006-09-14
Közszemle érvényességének vége: 2006-09-29
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2006.09.04
Tárgy:
Bana belterületi 112/7 hrsz-on sportöltöző bővítés építési engedélye

Közszemle kezdete: 2006-09-04
Közszemle érvényességének vége: 2006-09-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.09.04
Tárgy:
Bana belterületi 112/7 hrsz-on sportöltöző fennmaradási engedélye

Közszemle kezdete: 2006-09-04
Közszemle érvényességének vége: 2006-09-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.08.21
Tárgy:
Tata Város telkalakítása közút céljára a kültrület 0332/17 hrsz-ú ingatlanon

Közszemle kezdete: 2006-08-21
Közszemle érvényességének vége: 2006-09-05
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.08.09
Tárgy:
Komárom ÁRT módosítás - 2005

Közszemle kezdete: 2006-08-09
Közszemle érvényességének vége: 2006-09-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
A közzé tétel célja, hogy a jóváhagyandó munkarészeket az érintettek, illetőleg Komárom Város lakossága megismerhesse.

Hirdetmény letöltése


2006.08.09
Tárgy:
Komárom-déli elkerülő út településrendezési terv módosítás

Közszemle kezdete: 2006-08-09
Közszemle érvényességének vége: 2006-09-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.07.24
Tárgy:
SPÁR Áruház építési ügye

Közszemle kezdete: 2006-07-24
Közszemle érvényességének vége: 2006-08-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.07.19
Tárgy:
Komárom város középtávú 2006-2013. évekre szóló városfejlesztési koncepciója

Közszemle kezdete: 2006-07-19
Közszemle érvényességének vége: 2006-08-09
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.07.17
Tárgy:
Callis Energetika Rt.30 db 2,5 MW teljesítményű széltoronyból álló szélerőmű park környezetvédelmi engedélye

Közszemle kezdete: 2006-07-17
Közszemle érvényességének vége: 2006-08-16
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2006.07.14
Tárgy:
Komárom Város Képviselő-testülete a Komárom Zrínyi utca 1. szám alatti felújítás alatt álló, megüresedett lakását szociális helyzet alapján bérbe adja

Közszemle kezdete: 2006-07-13
Közszemle érvényességének vége: 2006-08-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2006.06.23
Tárgy:
Nagyigmándi Történelmi emlékmű és emlékpark

Közszemle kezdete: 2006-06-23
Közszemle érvényességének vége: 2006-07-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2006.06.22
Tárgy:
Tatai telekalakítás

Közszemle kezdete: 2006-06-23
Közszemle érvényességének vége: 2006-07-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése

Melléklet


2006.06.19
Tárgy:
Tájékoztató a parlagfű elleni védelem jogi hátteréről

Közszemle kezdete: 2006-06-19
Közszemle érvényességének vége: 2006-07-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.06.19
Tárgy:
Az életüktől és a szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény alapján ismét lehetőség nyílt a kárpótlásra.

Közszemle kezdete: 2006-06-19
Közszemle érvényességének vége: 2006-07-31
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.06.19
Tárgy:
A Pick-Up Kft. Komárom-Ács KTV hálózatait összekötő alépítmény és optikai törzskábel építés engedélyezési ügye

Közszemle kezdete: 2006-06-19
Közszemle érvényességének vége: 2006-07-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.06.14
Tárgy:
Közmeghallgatás

Közszemle kezdete: 2006-06-14
Közszemle érvényességének vége: 2006-06-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.06.12
Tárgy:
E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató ZRT. Komárom, Grawecz dűlő villamos energia ellátása 20kV-os távvezeték létesítése előzetes vizsgálata

Közszemle kezdete: 2006-06-06
Közszemle érvényességének vége: 2006-06-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.06.08
Tárgy:
Komárom, Csillag Városrész településszerkezeti és szabályozási terv módosítása

Közszemle kezdete: 2006-06-06
Közszemle érvényességének vége: 2006-07-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
1. melléklet: Szabályozási és övezeti helyszínrajz
2. melléklet: Területfelhasználási helyszínrajz

Hirdetmény letöltése

Melléklet

Melléklet


2006.05.26
Tárgy:
H-7596-2/2006. számú, "Gönyü, E.ON Erőművek Kft. - 2x400 MW-os kombinált ciklusú erőmű előzetes vizsgálat" tárgyú ügy

Közszemle kezdete: 2006-05-26
Közszemle érvényességének vége: 2006-06-06
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.05.26
Tárgy:
Komárom, Igmándi u. – 1130 hrsz, - és a Komárom, Térffy u. 20. sz. alatti - 1146 hrsz és a Komárom, Térffy u. 22. sz. alatti - 1147 hrsz – földrészle

Közszemle kezdete: 2006-05-27
Közszemle érvényességének vége: 2006-06-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.05.26
Tárgy:
Szerelt kémény elhelyezés engedélye ügyében - Komárom, Mártírok út 17/C I/1. és 14/A/28. hrsz. alatt

Közszemle kezdete: 2006-05-26
Közszemle érvényességének vége: 2006-06-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.05.26
Tárgy:
Szerelt kémény elhelyezés engedélyezése ügyében - Kis-Petrik Ferenc Komárom, Csillag ltp. 4/A I/2. szám és 817/7/A/4 hrsz. alatt

Közszemle kezdete: 2006-05-26
Közszemle érvényességének vége: 2006-06-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.05.24
Tárgy:
703-5/2006. számú VIKENDÉP Kft. építtető Komárom, Iskola u. 1. és 4782/4 hrsz. alatti ingatlanon családi lakóház bővítése

Közszemle kezdete: 2006-05-24
Közszemle érvényességének vége: 2006-06-08
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.05.23
Tárgy:
Komárom déli elkerülő út 1. sz és 13. sz. főút között, 1+617,95 km sz. és 3+260,3 km sz. hidak ép. eng.

Közszemle kezdete: 2006-05-23
Közszemle érvényességének vége: 2006-06-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.05.23
Tárgy:
Kerékpár tároló rendeltetés megvált. kérelme - Klapka Gy. út 12-24. társasház

Közszemle kezdete: 2006-05-23
Közszemle érvényességének vége: 2006-06-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.05.12
Tárgy:
A Komárom-Esztergom Megyei Közlekedési Felügyelet döntése Komárom déli elkerülő út 1-13. sz. főutak közötti szakaszának építési eng. ügyben

Közszemle kezdete: 2006-05-10
Közszemle érvényességének vége: 2006-05-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.05.12
Tárgy:
Komárom Város Önkormányzat Jegyzője döntése Tóth Pál és felesége építtetők Komárom, Térffy Gy. u. 49. és 1031/1 hrsz . alatti ing. bővítésének ügyébe

Közszemle kezdete: 2006-05-12
Közszemle érvényességének vége: 2006-05-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.05.08
Tárgy:
Komárom, Száva utca - Madách utca- Gábor Á. utca - Szőny-Füzitői csatorna által határolt terület településszerkezeti és településrendezési terv mod.

Közszemle kezdete: 2006-05-08
Közszemle érvényességének vége: 2006-06-07
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.05.04
Tárgy:
Lasselsberger Hungária Kft. (1239 Budapest, Grassalkovics u. 255.) Mocsa II. jelű kavicsbányára környezetvédelmi engedély kérelme

Közszemle kezdete: 2006-05-04
Közszemle érvényességének vége: 2006-06-01
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.04.27
Tárgy:
Állami Erdészeti Szolgálat elkészítette a körzeti erdőtervet, s zárójegyzőkönyvi tárgyalást tart

Közszemle kezdete: 2006-04-27
Közszemle érvényességének vége: 2006-05-11
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.04.20
Tárgy:
Clean Energy Kft. Ács külterületén a 0381 hrsz-ú ingatlanon 1 db REpower MD-77/150 kW típusú szélerőmű megépítése

Közszemle kezdete: 2006-04-20
Közszemle érvényességének vége: 2006-04-27
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.04.20
Tárgy:
SAVCOR Komárom Réteggyártó Kft. (2900 Komárom, Zemplén Géza u. 5.) a Komárom Ipari Parkban folytatott felületkezelő tevékenységének bővítése

Közszemle kezdete: 2006-04-20
Közszemle érvényességének vége: 2006-04-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.04.13
Tárgy:
Plastsavaria Kft. Komárom, Báthory István utca 32/a. telepengedélyezési eljárása

Közszemle kezdete: 2006-04-13
Közszemle érvényességének vége: 2006-04-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.04.11
Tárgy:
Bakos Ferenc 2900 Komárom, Mártírok útja 17. 3/2. szám alatti lakos vállalkozói igazolvány viszavonás ügye

Közszemle kezdete: 2006-04-11
Közszemle érvényességének vége: 2006-04-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.04.11
Tárgy:
BMT-694 forgalmi rendszámú gépjármű súlyadó ügye

Közszemle kezdete: 2006-04-11
Közszemle érvényességének vége: 2006-04-26
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.04.05
Tárgy:
12 pontos árvízvédelmi cselekvési program

Közszemle kezdete: -
Közszemle érvényességének vége: -

Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.04.04
Tárgy:
Mocsa, TRADE-BALLAST Kft Boldogasszony dűlői kavicsbánya környezetvédelmi engedélye

Közszemle kezdete: 2006-04-04
Közszemle érvényességének vége: 2006-04-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.03.31
Tárgy:
Mocsa, Eurocast Kft. - alumíniumolvasztási tevékenység bővítésének környezetvédelmi és környezethasználati engedélye

Közszemle kezdete: 2006-03-31
Közszemle érvényességének vége: 2006-04-14
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.03.10
Tárgy:
Településrendezési terv módosításának véleményezési szakasza

Közszemle kezdete: 2006-03-09
Közszemle érvényességének vége: 2006-04-10
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.03.01
Tárgy:
Megyei Egészségbiztosítási Pénztár kihelyezett ügyfélszolgálat

Közszemle kezdete: -
Közszemle érvényességének vége: -

Részletek:
A Komárom-Esztergom Megyei Egészségbiztosítási Pénztár kihelyezett ügyfélszolgálatot tart minden hónap második péntekén (első alkalommal 2006. március 10-én) a Polgármesteri Hivatal I. emeleti Kistanácstermében 8-12 óra között.

Hirdetmény letöltése


2006.02.17
Tárgy:
Pályázati felhívás - Lakókörnyezet szépítés 2006

Közszemle kezdete: -
Közszemle érvényességének vége: -

Részletek:
Pályázati adatlapok a www.komarom.hu/paly.php oldalról letölthetők.

Hirdetmény letöltése


2006.02.10
Tárgy:
Tájékoztató az Áldozatsegítő Szolgálat tevékenységéről

Közszemle kezdete: -
Közszemle érvényességének vége: -

Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.02.07
Tárgy:
FIORÁCS Kft. , Ács-Likócs 0110/1 hrsz-ú ingatlanon folytatott sertéstartási tevékenység környezetvédelmi engedélye

Közszemle kezdete: 2006-02-07
Közszemle érvényességének vége: 2006-02-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.02.07
Tárgy:
Csém 053 és 055 hrsz. telekalakítási engedélye

Közszemle kezdete: 2006-02-07
Közszemle érvényességének vége: 2006-02-22
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.02.07
Tárgy:
Hirdetmény a 04. számú OEVK Választási Bizottságának megválasztásáról

Közszemle kezdete: -
Közszemle érvényességének vége: -

Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.02.03
Tárgy:
Helyi népszavazás kiírását kezdeményező aláírásgyűjtő ív hitelesítése

Közszemle kezdete: 2006-02-03
Közszemle érvényességének vége: 2006-02-18
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.01.23
Tárgy:
Komárom, Szőny, Széchenyi u. 2. szám és 4567 helyrajzi számú ingatlan műemlékké nyilvánítása

Közszemle kezdete: 2006-01-20
Közszemle érvényességének vége: 2006-02-04
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2006.01.09
Tárgy:
Versenytárgyalás

Közszemle kezdete: 2006-01-09
Közszemle érvényességének vége: 2006-01-28
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
KOMÁROM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉRTÉKESÍTI

versenytárgyalás útján ,a kizárólagos tulajdonát képező ingatlanát

- Komárom Mártírok u. 14 .szám alatti társasházban lévő 530/2/A/33 hrsz 261m2 nagyságú üzlethelyiséget és a hozzá tartozó 530/2/A/38 hrsz-ú 53 m2 nagyságú pincét.

Az ingatlan elsősorban pénzintézeti tevékenységet végezni kívánó vállalkozók részére értékesíthető. Amennyiben a vevő nem pénzintézeti tevékenyre kívánja hasznosítani az ingatlant, úgy az Önkormányzat visszavásárlási jogot köt ki.

Induló ár: 49.500.000,-Ft+Áfa

A bánatpénz összege az induló vételár 10%-a.

A versenytárgyalás időpontja:
2006. január hó 27 . ( péntek ) 9.óra
Helye.: Komárom Város Polgármesteri Hivatal I. emelet Kisterem
Komárom Szabadság tér 1.

A versenytárgyaláson résztvevőknek a bánatpénzt csekken kell befizetni, és azt a licit megkezdése előtt a helyszínen be kell mutatni. Gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi cégkivonatot, valamint megbízást be kell mutatni.
Az ingatlanok megtekintésére előzetes időpont egyeztetéssel lehetőséget biztosítunk. Az ingatlan megtekintett állapotban kerül értékesítésre.

Részletes információ : Komárom Város Polgármesteri Hivatal Közgazdasági és Pénzügyi Osztálya ad. Tel: 34/ 541-351.

Hirdetmény letöltése


2005.11.14
Tárgy:
Ingatlanok versenytárgyalása

Közszemle kezdete: 2005-11-14
Közszemle érvényességének vége: 2005-11-25
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2005.10.06
Tárgy:
Kötelezés közterületen álló, használaton kívüli építmény elbontására

Közszemle kezdete: 2005-10-06
Közszemle érvényességének vége: 2005-10-21
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Berényi Attila 2510 Dorog, Diófa u. 18. szám alatti felépítmény tulajdonost kötelezem a Komárom, Mártírok útja és Erdélyi utca sarkán, jelenleg 528/7 hrsz-ú ingatlanon álló, üzlet rendeltetésű, ideiglenes jellegű építmény elbontására.

Hirdetmény letöltése


2005.10.04
Tárgy:
Kaptár Kft. szélerőmű park környezetvédelmi engedélye

Közszemle kezdete: 2005-10-04
Közszemle érvényességének vége: 2005-10-19
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, mint elsőfokú környezetvédelmi hatóság a környezeti hatásvizsgálatról szóló 20/2001.(II.14.) Korm rendelet 12. § (1) és (2) bekezdései alapján meghozta a tárgyi ügyben a határozatot, amely a mellékelt dokumentumban megtekinthető.

Hirdetmény letöltése


2005.09.26
Tárgy:
Hirdetmény önkormányzati bérlakások bérbe adásáról

Közszemle kezdete: 2005-09-26
Közszemle érvényességének vége: 2005-10-24
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2005.04.12
Tárgy:
Az adóhatóságoknál, vámhatóságoknál indított illeték-köteles eljárások utáni eljárási illeték fizetésének új módjáról

Közszemle kezdete: 2005-04-12
Közszemle érvényességének vége: 2005-05-12
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2004.09.15
Tárgy:
Komárom-Esztergom Megyei Illetékhivatal hirdetménye az illetékbélyegek változásáról

Közszemle kezdete: 2004-09-15
Közszemle érvényességének vége: 2004-10-15
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


2004.06.01
Tárgy:
EU Parlamenti képviselők választása - Helyi Választási Iroda személyi összetételéről

Közszemle kezdete: 2004-06-01
Közszemle érvényességének vége: 2004-06-13
A hirdetmény lejárt!


Részletek:
Részletek a csatolmányban!

Hirdetmény letöltése


| Statisztika | Honlap térkép | Adatvédelem | Honlap: Musitz Balázs, Komárom Város Polgármesteri Hivatala | javasolt felbontás:1024 * 768