Polgármesteri Hivatal



Felvitel dátuma:


Határidő:


Pályázat címe:



A Komárom Város Önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet nemzetközi kapcsolatok, idegenforgalom témában az alábbi feltételekkel és célok elérése érdekében:
olyan turisztikai programok támogatása, melyek színesítik, változatosabbá teszik Komárom város idegenforgalmát

Pályázati keretösszeg: 1 millió Ft

A támogatás formája: vissza nem térítendő

Pályázók köre:
Civil szervezetek, társadalmi szervezetek, jogi személyek, jogi személyiség nélküli társaságok, civil közösségek, önszerveződő közösségek, gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók és magánszemélyek

Pályázati feltételek:
Egy pályázó egy témában egy pályázatot nyújthat be 2010. 04. 06. – 2010. 12. 31. között kizárólag Komárom Városban megvalósuló, valamint a városhoz kötődő programokra/fejlesztésekre.
A pályázóknak a teljes projektköltség 50 %-át kell önrészként biztosítaniuk.

Pályázatok benyújtása:
A pályázatot egy példányban kell benyújtani zárt borítékban „Városi pályázat” jeligével, zárójelben a téma megjelölésével, ellátva a felhíváshoz mellékelt pályázati adatlap és a pályázat kötelező mellékleteinek becsatolásával a Komárom Város Önkormányzat címére (2900 Komárom, Szabadság tér 1.)

Kötelezően csatolandó mellékletek:
Társadalmi szervezetek esetén:
1.A szervezet hatályos alapszabályának a szervezet képviselője által hitelesített másolata
2.A bírósági nyilvántartásba vételről szóló határozat másolata
3.A szervezet döntéshozó szerve ülésérő készült azon jegyzőkönyv vagy határozati kivonat másolata, amely a pályázat benyújtására vonatkozó döntést és a megvalósítani kívánt célt tartalmazza
4.A szervezet előző évi tevékenységéről szóló tájékoztató, különös tekintettel a végzett feladatokra, elért eredményekre
5.Amennyiben a támogatott program önkormányzat által további támogatásban is részesült, az erről szóló határozat másolata
6.A szervezet által pályázott összeg és az önerő felhasználásának tervezete, a várható költségek szerint részletezve
7.A pályázat benyújtását megelőző évről szóló egyszerűsített éves beszámoló jelentése, illetve ennek hiányában azonos adattartalmú dokumentáció
8.A pályázó számlavezető bakjának megnevezése és bankszámlaszáma
9.A pályázó 2. sz. melléklet szerinti „Nyilatkozat”-a
10.A pályázó nyilatkozata arról, hogy nem esik a közpénzekből nyújtott támogatások áláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 6.§-ban foglalt korlátozás alá, a nyilatkozat tartalmára a tv. 14. §-a az irányadó

Gazdasági társaság esetén:
1.A társasági szerződésnek vagy az alapszabálynak a szervezet képviselője által hitelesített másolata
2.Gazdasági társaság (nem hiteles) cégkivonata
3.A szervezet döntéshozó szerve ülésérő készült azon jegyzőkönyv vagy határozati kivonat másolata, amely a pályázat benyújtására vonatkozó döntést és a megvalósítani kívánt célt tartalmazza
4.A szervezet előző évi tevékenységéről szóló tájékoztató, különös tekintettel a végzett feladatokra, elért eredményekre
5.Amennyiben a támogatott program önkormányzat által további támogatásban is részesült, az erről szóló határozat másolata
6.A szervezet által pályázott összeg és az önerő felhasználásának tervezete, a várható költségek szerint részletezve
7.A pályázat benyújtását megelőző évről szóló egyszerűsített éves beszámoló jelentése, illetve ennek hiányában azonos adattartalmú dokumentáció
8.A pályázó számlavezető bakjának megnevezése és bankszámlaszáma
9.A pályázó 2. sz. melléklet szerinti „Nyilatkozat”-a
10.A pályázó nyilatkozata arról, hogy nem esik a közpénzekből nyújtott támogatások áláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 6.§-ban foglalt korlátozás alá, a nyilatkozat tartalmára a tv. 14. §-a az irányadó

Más jogi személy/jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet esetén (Kkt., Bt.):
11.A társasági szerződésnek vagy az alapszabálynak a szervezet képviselője által hitelesített másolata
12.A szervezet (nem hiteles) cégkivonata
13.A szervezet döntéshozó szerve ülésérő készült azon jegyzőkönyv vagy határozati kivonat másolata, amely a pályázat benyújtására vonatkozó döntést és a megvalósítani kívánt célt tartalmazza
14.A szervezet előző évi tevékenységéről szóló tájékoztató, különös tekintettel a végzett feladatokra, elért eredményekre
15.Amennyiben a támogatott program önkormányzat által további támogatásban is részesült, az erről szóló határozat másolata
16.A szervezet által pályázott összeg és az önerő felhasználásának tervezete, a várható költségek szerint részletezve
17.A pályázat benyújtását megelőző évről szóló egyszerűsített éves beszámoló jelentése, illetve ennek hiányában azonos adattartalmú dokumentáció
18.A pályázó számlavezető bakjának megnevezése és bankszámlaszáma
19.A pályázó 2. sz. melléklet szerinti „Nyilatkozat”-a
20.A pályázó nyilatkozata arról, hogy nem esik a közpénzekből nyújtott támogatások áláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 6.§-ban foglalt korlátozás alá, a nyilatkozat tartalmára a tv. 14. §-a az irányadó

Egyéni vállalkozó esetén:
1.Az egyéni vállalkozói igazolványról kiállított hatósági bizonyítvány
2.Az egyéni vállalkozó előző évi tevékenységéről szóló tájékoztató, különös tekintettel a végzett feladatokra, elért eredményekre
3.Amennyiben a támogatott program önkormányzat által további támogatásban is részesült, az erről szóló határozat másolata
4.Az egyéni vállalkozó által pályázott összeg és az önerő felhasználásának tervezete, a várható költségek szerint részletezve
5A pályázó számlavezető bakjának megnevezése és bankszámlaszáma
6.A pályázó 2. sz. melléklet szerinti „Nyilatkozat”-a
7.A pályázó nyilatkozata arról, hogy nem esik a közpénzekből nyújtott támogatások áláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 6.§-ban foglalt korlátozás alá, a nyilatkozat tartalmára a tv. 14. §-a az irányadó

Magánszemélyek esetén:
1.A magánszemély személyigazolványának fénymásolati példánya
2.Amennyiben a támogatott program önkormányzat által további támogatásban is részesült, az erről szóló határozat másolata
3.A magánszemély által pályázott összeg és az önerő felhasználásának tervezete, a várható költségek szerint részletezve
4.A pályázó számlavezető bakjának megnevezése és bankszámlaszáma
5.A pályázó 2. sz. melléklet szerinti „Nyilatkozat”-a
6.A pályázó nyilatkozata arról, hogy nem esik a közpénzekből nyújtott támogatások áláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. 6.§-ban foglalt korlátozás alá, a nyilatkozat tartalmára a tv. 14. §-a az irányadó

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a mellékleteket az adatlap és nyilatkozatok mögé csatolja!

A pályázatok benyújtási határideje:
2010. 04. 06., illetve folyamatos

Pályázatok elbírálása:
Folyamatos.
A döntéshozót indoklási kötelezettség nem terheli.
A pályázat eredménye a www.komarom.hu/ weboldalon ill. írásbeli kiértesítéssel kerül kihirdetésre. A nyertes pályázókkal az Önkormányzat szerződést köt.

A pályázatokat hiánytalanul, a pályázati felhívásban és mellékleteiben meghatározott tartalommal és formában kell benyújtani. Mind formai, mind tartalmi hiánypótlásra a hiánypótlási felszólítás kézhezvételét követően postafordultával van lehetőség.

A hiányos pályázatok esetében a bíráló bizottságok jegyzőkönyvben rögzítik a hiányzó adatok tényét és a pályázatból való kizárás okát!

A támogatott pályázatok esetében a támogatási szerződést a döntési értesítő kézhezvételétől számított 8 napon belül meg kell kötni, ennek lejártát követően (amennyiben a támogatott hibájából hiúsul meg) a támogatási döntés hatályát veszti. Vis maior esetekben egyedi döntést hoz az illetékes bizottság.
Amennyiben a döntéshozó a kért támogatásnál kevesebb támogatást ítél meg, a pályázónak a döntés kézhez vétele után 30 napon belül lehetősége van a fejlesztés szakmai tartalmának és a vállalt kötelezettségének csökkentését kérni, a pályázati anyag megfelelő – átdolgozott – részeinek benyújtásával. Amennyiben a pályázó a szakmai tartalom csökkentésének lehetőségével nem él, abban az esetben az eredeti pályázat szakmai tartalmát és kötelezettségeit kell megvalósítani. Egyéb esetben nem lehetséges a benyújtott pályázat módosítása.

Támogatás utalása:
Fő szabályként a megítélt támogatás 70 %-a a támogatási szerződés megkötését követően 15 munkanapon belül kerül átutalásra, további 30 % az elszámolás után illeti meg a pályázót.

Támogatásról történő elszámolás:
A program megvalósulását követően 60 napon belül a támogatási szerződés mellékletét képező Elszámolási lap kitöltésével kell benyújtani az elszámolást, csatolva a részletes szakmai beszámolót és a hitelesített számlamásolatokat, melyen beazonosíthatóan szerepel a pályázati cél és a költségtételek (a hitelesítés formája: „az eredetivel mindenben megegyező hiteles másolat” – aláírás, pecsét). Felhívjuk figyelmét, hogy a támogatott program (jóváhagyott költségvetés szerint) teljes összegéről szükséges elszámolást készíteni! Az elszámolást az Önkormányzat címére (2900 Komárom, Szabadság tér 1.) „Pályázati elszámolás és a pályázati téma” megjelöléssel 2 példányban, illetve az alábbi e-mail címre: szelesv@komarom.hu elektronikus formában kérjük beküldeni.

Jelen pályázati felhívás, a pályázati adatlap, a pályázat kötelező mellékleteinek jegyzéke díjmentesen átvehetők a Komárom Város Polgármesteri Hivatala Ügyfélszolgálatán (a hivatal nyitvatartási rendje szerinti időpontokban) illetve letölthetők az Önkormányzat honlapjáról.

Komárom, 2010. április 6.









Vissza a teljes pályázati listához