Elismeréseket adtak át a komáromi rendőrök és tűzoltók tiszteletére rendezett ünnepségen

Komárom rendőreit és tűzoltóit köszöntötte a városvezetés tegnap délután a Városháza dísztermében. Az ünnepségen olyan szakembereket méltattak, akik elhivatottan, magas szakmai színvonalon és áldozatos munkával szolgálják városunk biztonságát.

A meghívott vendégeket Dr. Molnár Attila polgármester és dr. Árvay Nikolett országgyűlési képviselő köszöntötte. Az eseményen részt vett Nagy Mariann, a Járási Hivatal vezetője, dr. Baksa-Ströcker Renáta jegyző, Vajda Bence és Czita János alpolgármesterek, valamint a társszervek vezetői: Kiss Sándor r. alezredes, kapitányságvezető, Hruby Ottó r. őrnagy, rendészeti osztályvezető, Békefi Gyula r. őrnagy, bűnügyi osztályvezető, Pok Tamás tűzoltóparancsnok és Muzslai László, a MOL tűzoltóparancsnoka.

A laudációkat dr. Baksa-Ströcker Renáta jegyző ismertette, az elismeréseket pedig dr. Árvay Nikolett országgyűlési képviselő és Dr. Molnár Attila polgármester adta át.

Április 24-e a magyar rendőrség hivatalos ünnepe, amelyet védőszentjük, Szent György tiszteletére tartanak. Ebből az alkalomból április 22-én Tatán rendezték meg a vármegyei ünnepi állománygyűlést, ahol számos rendőr és rendőrségi munkatárs részesült elismerésben.

Komárom Város Polgármestere jutalomban részesítette a Komáromi Rendőrkapitányság kiemelkedő munkát végző munkatársait:

  • Rovács Mariann r. századost
  • Budovics Martina r. főtörzsőrmestert
  • Petőcz Pál r. főtörzsőrmestert
  • Dancs József István r. törzszászlóst
  • Lupták Attila rendszergazdát

Az ünnepi állománygyűlésen az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője jutalmazta és soron kívül rendőr századossá léptette elő Ecsedi Katalin rendőr főhadnagyot, a Komáromi Rendőrkapitányság szabálysértési előadóját.

A 2025. évi vízirendészeti tevékenység elismeréseként, a 2026. április 24-i rendőrnap alkalmából Dr. Molnár Attila polgármester díszoklevéllel és jutalommal ismerte el a Komáromi Vízirendészeti Rendőrőrs két munkatársának munkáját:

  • Gaál Szabolcs r. törzszászlósét
  • Nagy Alexandra r. törzsőrmesterét

A közszolgálati életpályán eltöltött 30 évnyi kiemelkedő, magas szakmai színvonalú munkája és szolgálata elismeréseként Farkas József rendőr alezredes, a Komáromi Vízirendészeti Rendőrőrs parancsnoka jutalomban és díszoklevélben részesült.

A tűzoltók napja alkalmából idén Esztergom adott otthont a vármegyei ünnepségnek, ahol több komáromi lánglovag munkáját is díjazták. Dr. Molnár Attila polgármester díszoklevelet és jutalmat adott át:

  • Buzás István c. tű. főtörzsőrmesternek
  • Buzás Balázs c. tű. főtörzsőrmesternek
  • Herbszt Tamás c. tű. főtörzsőrmesternek
  • Lengyel Csaba c. tű. törzszászlósnak
  • Gere Szabolcs tű. őrmesternek

A Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője az V. Országos Műszaki-Mentő Versenyen elért eredmények elismeréseként dicséretben és jutalomban részesítette a komáromi csapat tagjait:

  • Kállai István tű. főhadnagyot, szolgálatparancsnokot
  • Takács Bálint tű. őrmestert
  • Esztergomi Attila tű. őrmestert
  • Sümegh Bence tű. őrmestert
  • Kovács Tamás tűzoltó őrmestert
  • Kelemen Ferenc tű. zászlóst, gépjárművezetőt

A csapat tagja, Kovács Tamás tűzoltó őrmester kiemelkedő szakmai munkájáért külön dicséretet és jutalmat is kapott.

Az ünnepségen a Komáromi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományából Dékány Tamás tűzoltó őrmestert tűzoltó törzsőrmesterré léptették elő.

A vármegyei igazgató dicséretben részesítette a Katasztrófavédelem komáromi parancsnokságának szolgálatparancsnokait:

  • Maszlavér Jácint Béla tűzoltó őrnagyot
  • Császár Barnabás tűzoltó századost

A Létesítményi Tűzoltók Országos Szövetsége Érdemérem Arany fokozata elismerésben részesült Fülöp Lajos, a FER Tűzoltóság Kft. komáromi telephelyének munkatársa.

A Létesítményi Tűzoltók Országos Szövetsége Érdemérem Bronz fokozata elismerésben részesült Csákvári Zoltán, a FER Tűzoltóság Kft. komáromi telephelyének munkatársa.

Az ünnepi program Janovszki Csenge énekes előadásával és kötetlen beszélgetéssel zárult.

(Forrás: Komáromi Városmarketing Kft. Fotó: Tóth Anikó)

Komárom-Bábolna Többcélú Kistérségi Társulás