Immár 31. alkalommal rendezik meg augusztus 15-én a Monostori Falunapot, ahol egész nap koncertekkel, fotó- és festménykiállítással, gyermekprogramokkal, vásári kavalkáddal és megannyi finomsággal várják a vendégeket.
A 14 órakor kezdődő egész napos forgatagot dr. Molnár Attila polgármester nyitja meg, majd az Apacuka együttes gyermekkoncertje következik, amelyet Berlik Ádám vezetésével a komáromi hiphop csoport produkciója követ.
A programok sora itt még messze nem ér véget, hiszen fellép Doree, László Attila, a Past Vibes Street Band, Vásáry André, Radics Gigi és a Tonix Honix is.
– Természetesen a vásár sem maradhat el, ahol számos helyi kézműves kínálja majd a portékáit. Emellett a legkisebbeket ugrálóvárral várjuk, valamint egész nap fotózkodhatnak Óriás Chase-szel és Bulinyuszival is. A művelődési házban egy kiállításmegnyitóra is sor kerül, ahol Szili Ferenc fotóit és Nagy Anna festményeit csodálhatják meg az érdeklődők – tette hozzá Fellner-Sarus Zsuzsa, a Monostori Kulturális Egyesület programszervezője.
Az éjszakába nyúló rendezvény hajnali kettőig tartó utcabállal zárul, ahol DJ Bagó szolgáltatja majd a zenét és a jobbnál jobb slágereket.
(Forrás: Facebook/Monostori Kulturális Egyesület/G.L.)