Idén is díjazták Komárom legeredményesebb sportolóit

Április 9-én a Monostori erőd KlapkArénája adott otthont a hagyományos Sportünnepnek, ahol a város legjobbjait köszöntötték. Városunk vezetése elismerésben részesítette a Jó tanuló, jó sportoló diákokat, valamint díjazták, az év junior női és férfi sportolóját, az év edzőjét , az év csapatát, az év női és férfi csapatsportolóját, az év női és férfi sportolóját, az ünnepi gálán átadták a Komárom Város Sportjáért díjat is.

A Sportünnepen a díjakat Dr. Molnár Attila polgármester, Vajda Bence alpolgármester, Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar úszó, Nagy Marianna a Komáromi Járási Hivatal vezetője, Németh Noémi, a Magyar Diáksport Szövetség régióvezetője, Horváth Gyula Komárom város korábbi sporttanácsnoka, Mravik Gusztáv, a Magyar Sportújságírók Szövetségének alelnöke, Czunyiné Dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Becker Balázs a KVSE elnöke, Popovics György, a Komárom-Esztergom Vármegyei Közgyűlés elnöke, Galambos Tamás, a Szőnyi Palánkdöngetők Köre Sportegyesület elnöke, Ifj. Buzánszky Jenő, Priskin Tamás és Vincze István volt magyar válogatott labdarúgók, Marosi László volt magyar válogatott kézilabdázó adta át a díjazottaknak.

Elsőként a 2024/2025-ös tanév Jó tanuló – Jó sportolóinak adták át az elismeréseket. Az elmúlt tanévben rendezett diákolimpiai versenyeken elért helyezésiek és eredményeik alapján alsó tagozaton:

Nyári Ankisza- a Szőnyi Bozsik József Általános Iskola tanulója, sportága: floorball, ritmikus gimnasztika, egyesülete: Szőnyi Palánkdöngetők Köre, Komárom VSE
Juszkó Emília-a Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója, sportága: atlétika, torna, Fit kid, egyesülete: Komárom VSE
Sebestyén Nadin-a Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója, sportága: atlétika, torna, Fit kid, egyesülete: Komárom VSE
Kecskeméti Flóra-a Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója,sportága: labdarúgás, atlétika, egyesülete: Komárom VSE, MTK Hungária

Felső tagozaton:

Somogyi Blanka-a Szőnyi Bozsik József Általános Iskola tanulója, sportága: floorball, egyesülete: Szőnyi Palánkdöngetők Köre
Nagy Hanna– a Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója, sportága: kézilabda és atlétika, egyesülete: Komárom VSE
Szabó Evelin-a Szőnyi Bozsik József Általános Iskola tanulója, sportága: floorball, egyesülete: Szőnyi Palánkdöngetők Köre
Pintér Kornél-a Komáromi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulója, sportága: labdarúgás, atlétika, egyesülete: Komárom VSE
Vlaicu Tímea– a Feszty Árpád Általános Iskola tanulója, sportága: labdarúgás, atlétika
Iskolai színekben érte el eredményeit egyesületi háttér nélkül

A középiskolások kategóriájában Jó tanuló-jó sportoló elismerést vehetett át:

Hajas Kata- a Komáromi Jókai Mór Gimnázium tanulója, sportága: floorball, egyesülete: Szőnyi Palánkdöngetők Köre
Török Hunor Flórián– a TSZC Kultsár István Technikum és Szakgimnázium diákja, sportága: kézilabda
Csémy Dávid-a Komáromi Jókai Mór Gimnázium tanulója, a kosárlabda és az asztalitenisz áll hozzá közel. Az igazi komoly sikert a sakk Diákolimpia hozta meg számára. Magyarország Diákolimpiai bajnoka lett.
Gelencsér Noel-a TSZC Kultsár István Technikum és Szakgimnázium diákja, sportága: kézilabda

A 2025-ös év testnevelője díjat Kelemen Ágnes, Feszty Árpád Általános Iskola pedagógusa vehette át.
Kelemen Ágnes 1986 óta a Feszty Árpád Általános Iskola oszlopos tagja. Kiemelkedő pedagógus, aki testnevelés–orosz nyelv és irodalom szakos tanárként szerzett diplomát Egerben. Majd a Janus Pannonius Tudományegyetemen német nyelv és irodalom szakon végzett. Munkássága bizonyítja a sport jellemformáló, személyiséget alakító szerepét. A tanulókkal szemben elfogadó, toleráns, segítőkész attitűd jellemzi. Kelemen Ágnes a Feszty Árpád Általános Iskolában hídépítő szerepet tölt be. Hidat ver kultúrák, nemzetek és emberek közé. Az iskola falai között modern szemléletével, naprakész tudásával és az örökös tanulás iránti vágyával példát mutat mindannyiunknak.

Az Év Junior női sportolója: Bajcsai Lola Komáromi VSE Labdarugó Szakosztály
11 éves kora ellenére a 2024/2025 bajnoki évben a Komárom VSE U13-as labdarúgó csapatának meghatározó tagja, a csapat egyik legjobb játékosa volt a fiúk között is. 2025 nyarán Spanyolországban a Valencia CF labdarúgó akadémia által rendezett, partneregyesületi, U12-es korosztályú klubvilágbajnokságon világbajnoki címet szerzett. 2025 őszétől Magyarország talán legjobb női labdarúgó utánpótlás képző akadémiájánál, a győri ETO FC csapatában játszik életkorától 2 korosztállyal feljebb.

Az Év Junior férfi sportolója: Kusnier Dávid, Komáromi Úszóklub SE
1500 m gyorsúszásban az országos medencés hosszútávúszó bajnokságon az U14-15 korcsoportban 6. helyezett.

Polgármesteri különdíjat vehetett át:

Bazsó Mónika és Eck Ernő, Jenny’s Fitness Sportegyesület, Koppánymonostori Sportegyesület, KVSE Fitkid szakosztály

Bazsó Mónika eredményei: Országos, Európa ,nemzetközi és világbajnok erőemelő, 8 versenyen 20 világrekordot és 12 bajnoki győzelmet aratott. Beválogatást nyert a világ legjobb Top 10 női fekvenyomók közé.
Eck Ernő eredményei: 315kg soft eq fekvenyomás Európa bajnok masters 1.helyezett open 3.helyezett új világrekord, Magyar Professzionális Liga Kupa 315kg soft eq fekvenyomás országos bajnok masters és open kategória új országos rekord. WPA világbajnokság 327,5kg soft eq fekvenyomás új világrekord masters 1.helyezés, Titánok Éjszakája Nemzezközi verseny, 327,5kg soft eq fekvenyomás új világrekord 1.helyezés

Posztumusz különdíjban részesült Horváth Csaba. A díjat édesapja, Horváth József és menyasszonya, Török Dorina vette át. A Posztumusz díj kitüntetettje egy olyan szakember, aki mindössze alig több mint egy évet töltött a KVSE Nonprofit Kft. kötelékében, mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott a klub életében. 2024 októberétől 2025 decemberéig, haláláig irányította a csapatot vezetőedzőként. Szakmai alázata, embersége és elkötelezettsége rövid idő alatt is új lendületet adott a közösségnek. A tavaszi szezont irányítása alatt a csapat veretlenül teljesítette, ami jól mutatja elhivatottságát és szakmai felkészültségét. Nemcsak edző volt, hanem mentor is, aki minden játékosból a legjobbat igyekezett kihozni. Bár már nincs köztünk, öröksége tovább él mindazokban, akikkel együtt dolgozott, és akik tanulhattak tőle. Posztumusz Életműdíjat adunk át számára tiszteletünk és hálánk jeléül. Ezzel a díjjal előtte hajtunk fejet, és köszönjük mindazt, amit a KVSE-ért tett.

A Komárom Város sportjáért díjat Neukum Tamás vehette át.
Neukum Tamás csapatával a 2024/2025-ös bajnoki évben a női NB I/B-s kézilabda bajnokságban 3. helyet szerzett. ami azt is jelenti, hogy az Országban a legjobb női kézilabda csapatai sorrendjében a 17. helyen áll csapatával.
Szintén Komárom Város sportjáért díjat Pekler Zalán kapta, aki jelenleg Spanyolországban világkupán vesz részt. Pekler Zalán VB-6.helyezett légfegyverrel, csapat bronzérmes, Európa-Bajnok Solo versenyszámban légfegyverrel, Trio versenyszámban bronzérmes, Országos Bajnok légfegyverrel, Mix csapatban ezüstérmes, Hungarian Open győztes.

Az Év edzője Haris Tibor, A Szőnyi Palánkdöngetők Köre Komárom, az SZPK férfi csapatával Magyar Kupa Győztes, Magyar Bajnokság 2. helyezett, 3v3 Magyar Férfi Floorball Válogatott Szövetségi Kapitányaként világbajnoki 7. helyezés.

Az Év csapata a KVSE NB 1/B női kézilabda csapat – Komáromi VSE Kézilabda Szakosztály
Eredményeik: Komárom Városának 2021. óta van NB1/B női kézilabda csapata, akik az MKSZ által kiírt Országos Bajnokság második élvonalában szerepelnek. 2022/2023-as és a 2023/2024-es sportéveket a 4. helyen zárták, míg 2025-ben sikerült a dobogó 3. fokára állni a csapatnak. Az akkori csapat kerete közé tartoztak olyan játékosok, akik korábban magyar válogatottak voltak.

Az Év női csapatsportolója: Hajas Réka, Szőnyi Palánkdöngetők Köre Komárom
SZPK Mentőangyalok női Magyar Kupa győztes és Magyar Bajnok, 3v3 Országos női Magyar Floorball bajnokság 3. helyezett, Felnőtt női válogatott tagja, amellyel a Hungária nemzetközi válogatott női tornán 1. helyezést értek el.

Az Év férfi csapatsportolója Szecsődi Gergő, Komáromi VSE Labdarúgó Szakosztály
Gergő 2012-ben kezdte meg pályafutását a KVSE-ben. Az évek során megfordult az ETO Akadémián, a Budapesti Honvédban, a Haladásnál és az Illés Akadémia csapataiban. Végül azonban 2021-ben „hazatalált” Komáromba. Azóta a csapata egyik meghatározó tagja, példát mutat a pályán és azon kívül is. Az NB III-as csapat csapatkapitány-helyettese. Az egyesület U13-as labdarúgó csapatának edzője, ahol tudását és tapasztalatát kamatoztatja.

Az Év női sportolója Dombi Emma Vivien, Erődök Városa Sportlövő Egyesület
Ifjúsági Európa Bajnok Légpuska 40 lövésben, csapatban és Mix versenyszámban ezüstérmes, Trio és Solo versenyszámokban bronzérmes. Ifjúsági Országos Bajnok 3 testhelyzet és 60 fekvő versenyszámokban.

Az Év férfi sportolója Dikácz Bence, Komáromi Úszóklub SE
Felnőtt országos rövidpályás úszó bajnokságon 3. helyezett 50 m mellúszásban.

Az elismerések átadása között látványos produkciók színesítették a programot. Műsort adott Magyarock Dalszínház, , a KVSE ritmikus gimnasztika csapata, Fly Higher Dance School, Jenny’s Fitness Sportegyesület KVSE FitKid.

Komárom-Bábolna Többcélú Kistérségi Társulás