Szeptember 21-én és 22-én az Autómentes Naphoz kapcsolódó programok várták városunk óvodásait és iskolásait. A kétnapos rendezvénysorozat célja a környezettudatos szemlélet erősítése, valamint a fenntartható, környezetbarát és biztonságos közlekedés népszerűsítése volt.
Az első napon az óvodásoké volt a főszerep
Szeptember 21-én a Generációk Házában és annak udvarán várták változatos programokkal városunk óvodásait. A gyerekeket dr. Molnár Attila polgármester és Dombay Gábor önkormányzati képviselő köszöntötte, majd Havran-Tóth Bernadett, városunk környezetvédelmi referense és Hajnal Dóra, a Komáromi Kulturális Kft. ügyvezetője ismertette a nap programjait.

A délelőtt során játékos, ismeretterjesztő és ügyességi feladatok egyaránt várták a kicsiket. A Komáromi Rendőrkapitányság közlekedési programmal készült, míg a Réti Mesék lovas ügyességi pályáján is próbára tehették magukat a gyerekek. Molnár Emőke és Tarr Gergő munkáiból természetfotó-kiállítás nyílt, Havran-Tóth Bernadett környezetvédelmi témájú előadást tartott, Mészáros Ádám hidrobiológus pedig interaktív rovartani bemutatóval érkezett. Dombay Gábor közlekedési bemutatóval színesítette a programot.

A Magyar Vöröskereszt Komáromi Alapszervezete és a Komáromi Tám-Pont Család- és Gyermekjóléti Intézmény kézműves foglalkozásokkal várta az óvodásokat. A gyerekek egy rendőrautót és egy BYD buszt is közelebbről megismerhettek, sőt fel is szállhattak a járművekre.

Másnap az iskolások folytatták
Szeptember 22-én az iskolások kerültek a középpontba. A résztvevő diákokat a Petőfi Sándor Általános Iskola pályáján Vörösházi Tibor, a testnevelés munkaközösség vezetője, Nikicser Dóra igazgató, Dombay Gábor önkormányzati képviselő és Havran-Tóth Bernadett környezetvédelmi referens köszöntötte.

A Petőfi Sándor Általános Iskolában és környékén, a Szabadság téren, valamint az Arany 17 Rendezvényközpontban számos állomás várta a fiatalokat. A Brigetio Kerékpáros Egyesület kerékpáros és rolleres akadály- és ügyességi pályával készült, míg a Petőfi iskola KRESZ-pályáján a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos tudásukat tehették próbára a diákok. A Komáromi Rendőrkapitányság szintén közlekedésbiztonsági programmal csatlakozott a rendezvényhez.

A Magyar Vöröskereszt Hősképzővel és kézműves foglalkozással várta a résztvevőket. Szecsődi György, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa a madár- és természetvédelemről tartott előadást, Mészáros Ádám hidrobiológus a vízi élővilág érdekességeit mutatta be, Dombay Gábor közlekedési bemutatót tartott, Tarr Gergő természetfotós pedig előadásával hozta közelebb a természet világát a gyerekekhez.

A kétnapos Autómentes Nap során a játék, a mozgás és az ismeretszerzés egyaránt fontos szerepet kapott. A gyerekek élményeken keresztül ismerkedhettek meg a biztonságos közlekedés szabályaival, valamint a környezet- és természetvédelem fontosságával.
(Forrás: Komáromi Városmarketing Kft. Fotó: Tóth Anikó)