Magaságyásokat készítettek az iskola udvarán a petőfisek

Október 31-én, annak ellenére, hogy szombatra esett, igazi nyüzsgés töltötte meg a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarát. Szülők és gyerekek közösen fúrtak, kalapáltak, csavaroztak, földet és komposztot talicskáztak. A szorgos munka eredményeként hamarosan sorra emelkedtek ki a földből a kerítés mentén elhelyezett, ízlésesen kialakított magaságyások.

(A Petőfi Sándor Általános Iskola minden osztálya saját kiskertet kapott. Fotó: Gál László)

Bodor Zoltánné Narancsik Éva igazgatóhelyettestől megtudtuk, hogy a példaértékű összefogásnak köszönhetően egy régi álmuk válhatott valóra. A terveket tettek követték, és a dolgos nap végére az iskola minden osztálya saját kiskertet kapott.

– Összesen 16 magaságyás készült, amelyekkel kapcsolatban úgy döntöttünk, hogy minden osztály azt vet vagy ültet beléjük, amit csak szeretne. A gyerekek olyan színűre festhetik az ágyásukat, amilyenre csak akarják, a veteményes gondozása, gyomlálása, öntözése és karbantartása pedig szintén az osztályok feladata lesz – magyarázta az intézményvezető-helyettes.

Az új magaságyások nemcsak az iskola udvarát teszik szebbé és otthonosabbá, hanem az oktatásban is fontos szerepet kaphatnak. Hasznos szemléltetőeszközei lehetnek a technika-, biológia-, valamint a természet- és környezetismeret-óráknak. A növények gondozására a tanórák közötti szünetekben, illetve a napközis és tanulószobai foglalkozások idején is lehetőség nyílik.

A közös munka eredményeként így nem csupán 16 magaságyással gazdagodott az iskola udvara, hanem egy olyan közösségi kezdeményezés is életre kelt, amelyben a gyerekek saját tapasztalataikon keresztül tanulhatnak a növényekről, a természet szeretetéről és a felelősségteljes gondoskodásról.

(Forrás: KTV/Komáromi Városmarketing Kft./G.L.)