A délelőtti órákban finom illatok lengték be a Kórház-tó környékét, ahol a horgászversennyel párhuzamosan több mint húsz bográcskavaró igyekezett lenyűgözni főztjével a szakmai zsűrit. A június 6-án megrendezett Szőnyi Családi Falunapra így már terített asztalok várták az érkezőket.

A Szőnyi Dolgozók Sporthorgász Egyesülete, a Szőnyért–Molajért Tanácsadó Testület és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Komáromi Csoportja által szervezett egész napos programkavalkád megvalósításában ezúttal is számos helyi civil szervezet működött közre.
– Népszerű volt az idén első alkalommal meghirdetett kenyérsütő verseny, amelyre kilencen neveztek. A pörköltfőző versenyen 24 csapat vett részt, de a horgászversenyre sem lehetett panasz: a 16 felnőtt pecás mellett ugyanennyi gyermek is szerencsét próbált a reggel induló megmérettetésen. Külön öröm volt számunkra, hogy ilyen sok fiatal kapcsolódott be a versenybe – tájékoztatott Benczik Attila, a Szőnyi Dolgozók Sporthorgász Egyesületének elnöke.
A nap folyamán a Szőnyi Nyugdíjas Klub jóvoltából folyamatosan sültek a palacsinták, míg a Kemence Egyesület ínycsiklandó lángosokkal kínálta a vendégeket.
A színpadi programok sorát a Zsebibaba Bölcsőde aprótalpúinak vidám műsora nyitotta meg, őket a Színes Óvoda, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogyatékosok Nappali Intézménye és Sorstárs Támogató Szolgálatának zenés-táncos produkciója követte. A néptánc és a népzene sem maradhatott el: a Sárga Tulipánok Néptánccsoportja ezúttal is nagy sikerrel lépett színpadra.
A családokat a tóparton korabeli jurta, hagyományőrző bemutatók, fajátékok, ugrálóvár és arcfestés várta. Az esti órákban fergeteges koncert szórakoztatta a közönséget, a falunapi forgatag pedig utcabállal zárult.
(Forrás: KTV/Városmarketing Kft./G.L.)