Gyermekek énekétől és csodálatos dallamoktól telt meg a Szabadság tér október 1-jén, a Zene Világnapján. Komáromban immár több mint egy évtizedes hagyomány, hogy a város és környéke iskoláinak diákjai közösen énekelnek Baranyi Gizella tanárnő vezetésével. A nagyszabású rendezvényt a pedagógus 2015-ben hívta életre, azóta pedig évről évre egyre több gyermek csatlakozik a közös énekléshez.

A jeles alkalmon az éneklő diákokhoz dr. Molnár Attila polgármester, Vajda Bence alpolgármester, valamint dr. Taár Izabella, a Kecskés László Társaság elnöke is csatlakozott.
– Tíz évvel ezelőtt még csak a Szent Imre Általános Iskola diákjai énekeltek együtt, az évek során azonban a rendezvény egyre nagyobbá nőtte ki magát. Csodálatos élmény látni és hallani, ahogy közel négyszáz gyermek énekel egyszerre – emelte ki Baranyi Gizella ének-zene tanárnő.
Az idei dalválogatás tematikája a tanév hónapjai köré épült. Az iskolakezdéstől a téli szüneten át egészen a tavaszi időszakig és a vakációig számos ismert dal csendült fel. A gyermekek éneke így az év legfontosabb időszakait idézte meg, miközben a közös zenélés öröme ismét összehozta a komáromi és környékbeli iskolák diákjait.
A Zene Világnapján megrendezett közös éneklés nemcsak a zene szeretetét erősítette, hanem a közösség összetartozását is jelképezte. A közel négyszáz gyermek hangja különleges élményt nyújtott mindazoknak, akik ezen a napon a Szabadság téren együtt ünnepelték a zene erejét.
(Forrás: KTV/Városmarketing Kft./G.L.)