Újabb napóleoni sáncokat fedeztek fel Komárom térségében

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum közelmúltban végzett kutatásai során ismét górcső alá vették a Komárom környékén található napóleoni földsáncokat. A vizsgálatok eredményeként a korábban ismert tizenhárom objektum mellett öt újabb sáncműre, valamint egy második világháborús ütegállásra is rábukkantak a szakemberek.

(A sáncok a Concó-patak torkolatától délre épültek meg. Fotó: Múlt-Kor Történelmi Magazin)

Ábrahám Tamástól, a Klapka György Múzeum munkatársától megtudtuk, hogy az első feltárások már 2010-ben megkezdődtek. Az akkori kutatásokról Nováki Gyula és Tolnai Gergely tanulmányaiban olvashatunk részletes beszámolókat. Később Csikány Tamás Komárom, a szűz vár 1809 című könyve is átfogóan foglalkozott a témával.

– A földsáncok kialakítása az ötödik koalíciós háború 1809-es eseményeihez köthető, amikor a francia császári seregek benyomultak a Habsburg Birodalom területére. Miután Bécs francia megszállás alá került, I. Ferenc császár teljes udvartartásával Komáromba menekült, és elhatározta, hogy a várost a birodalom egyik legerősebb katonai erődrendszerévé fejleszti – mondta el a történész.

A sáncok végül a Concó-patak torkolatától délre épültek meg. Feladatuk az lett volna, hogy feltartóztassanak egy nyugat felől érkező francia támadást. Éles harci körülmények között azonban végül nem kellett bevetni a védműveket.

A kutatások során a régészek egy második világháborús ütegállásra is rábukkantak. Ábrahám Tamás rámutatott, hogy a front 1945 márciusában érte el Komárom térségét. A most felfedezett ütegállást a város külső védelmének részeként, az egykori külső védelmi övben alakították ki.

A vállalkozó kedvű túrázók a Concó-patak torkolatától egészen Kisbérig bejárhatják a földsáncok területét. Az egykori katonai létesítményeket azonban mára nagyrészt benőtte a növényzet, így napjainkban jellemzően fás környezet veszi körül őket.

(Forrás: KTV/Komáromi Városmarketing Kft./G.L.)