Városszerte megemlékeztek a szabadságharc hőseiről

Március idusán városunk több pontján is megemlékezéseket tartottak az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére. Kicsik és nagyok egyaránt kokárdát tűztek szívük fölé, és közösen idézték fel a korszak dicső napjait.

Csütörtök délelőtt kerékpáros fiatalok lepték el a Szabadság teret, hiszen a város iskoláiból ebben az évben is biciklis emléktúrára indultak a diákok a komáromi Vöröskereszt szervezésében. 

Az indulókat Zsédenyiné Horváth Krisztina és Dombay Gábor önkormányzati képviselők köszöntötték, majd Oláh Gábor a Magyar Vöröskereszt területi koordinátora tartott rövid eligazítást, a rendőrség munkatársai pedig a biztonságos közlekedésre hívták fel a figyelmet. A bringás sereg végigjárta az erődöket és az egyes emlékhelyeken koszorúkat helyeztek el a komáromi hősök tiszteletére.

Március 13-án az Alapy parkban gyülekeztek a komáromi óvodások, ahol a közelmúltban felújított kopjafa előtt sorakoztak fel. Az aprótalpúakat Csöppüs Dóra, a Komáromi Kulturális Kft. kulturális programszervezője köszöntötte, majd a gyerekek az Őrzők együttes tagjaival közösen énekelték el Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét Tolcsvay László megzenésítésében.

(A gyerekek saját készítésű, nemzetiszínű díszeiket tűzik a kopjafa köré. Fotó: Tóth Anikó)

A rendezvényt jelenlétével megtisztelte többek között Nagy Marianna, a Komáromi Járási Hivatal vezetője, dr. Molnár Attila polgármester, Baksa-Ströcker Renáta jegyző, Vajda Bence alpolgármester, valamint Molnárné dr. Taár Izabella, Komárom díszpolgára.

Janovszki Csenge népdalénekes előadását követően a gyermekek saját készítésű, nemzetiszínű zászlóikat tűzték a kopjafa köré, majd huszárként és tüzérként is kipróbálhatták magukat a kihelyezett népi fajátékok segítségével.

Ugyanezen a napon a molaji városrészben is megemlékezést tartottak a jeles alkalomból, hosszú idő után ismét. A megjelenteket Turi Ádám önkormányzati képviselő köszöntötte, aki beszédében méltatta a szabadságharc hőseit, majd a városvezetés elhelyezte az emlékezés koszorúit.

Szőnyben, a Hősök terén 16 órakor kezdődött az ünnepi műsor. A megemlékezésen közreműködött Gál László Latinovits-díjas versmondó, a Duna Népdalkör, Velmovszky Dominik, a Jókai Mór Gimnázium végzős tanulója, valamint a Szőnyi Színes Óvoda gyermekei. A program ezt követően a Petőfi Sándor Művelődési Házban folytatódott, ahol a Bozsik József Általános Iskola diákjai adtak elő ünnepi műsort.

„1848 üzenete nem csupán a történelemkönyvek lapjain él. Ott van tereinken, emlékeinkben, közösségeinkben, és jelen van mindennapi döntéseinkben is. Nem is lehet ez másként, hiszen 178 évvel ezelőtt azok a röplapok mindazt tartalmazták, amire ma is emlékeznünk kell: legyen béke, szabadság és egyetértés, egyenlőség és testvériség” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Turi Ádám.

A Monostori Erődben szombaton és vasárnap a Nagy Kokárda Napok elnevezésű, egész napos rendezvényen kulturális és hagyományőrző családi programokkal várták az érdeklődőket. A számos foglalkozás mellett a Magyarock Dalszínház mindkét napon bemutatta Jókai Mór A kőszívű ember fiai című regénye alapján készült musicalt is.

(Forrás: KTV/Városmarketing Kft. G.L.)

Komárom-Bábolna Többcélú Kistérségi Társulás