Idén is rengetegen látogattak el az Állatok farsangjára

Finom illatok, gyermeknevetés és nagy nyüzsgés töltötte meg február 14-én a Kemencés Házat az Állatok farsangja rendezvényen. A számos játékos foglalkozás és az íncsiklandó falatok mellett a szervezők idén is több újdonsággal készültek, így a visszatérő vendégek is tartalmas kikapcsolódásban részesülhettek.

(A családok a farmon élő állatok életével is megismerkedhettek. Fotó: Tóth Anikó)

Ezúttal sem maradhattak el azok az állomások, ahol a jutalmakért a farmon élő állatokról szóló kérdésekre kellett válaszolni, emellett nagy népszerűségnek örvendett a selfie-fal is, ahol mókás fotók készültek.

– Rendezvénytermünkben egy új kézműves asztallal készültünk, ahol a legkisebbek színezhettek, mézeskalácsot díszíthettek, a játszóházban pedig népi játékokkal ismerkedhettek – mondta el Schmelczné Bajmóczi Ildikó, a Kemence Hagyományőrző Gasztrokulturális és Közösségfejlesztő Egyesület elnöke.

A főszervező hozzátette: ismét nagy segítséget nyújtottak azok a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő munkatársak, akiket az egyesület immár tíz éve folyamatosan foglalkoztat.

A nap folyamán több százan látogattak el a Kemencés Házba, ahol ismét vidám pillanatokkal teli programok várták az érdeklődőket.

(Forrás: KTV/Városmarketing Kft./G.L.)

Komárom-Bábolna Többcélú Kistérségi Társulás