Hírek



2015. 01. 30.
A nagy háború áldozataira emlékeztek

Több száz komáromi áldozata volt az első világháborúnak. Elsősorban katonai áldozatokról, hiszen a nagy háborúban viszonylag kevés civil halt meg a hátországokban.

A fronton elesettekről tartott előadást Bálint Ferenc, a Hadtörténeti Intézet főmuzeológusa, a Múzeumbarát Kör január 27-i rendezvényén. A legénységi állományúaknál sokszor csak egy-egy bejegyzés tanúskodott arról, hogy mi is lett a sorsuk. A tisztekről több információ maradt fenn, ők magasabb társadalmi rétegből és a hierarchián is magasabb helyen álltak.

- Kiemelném Keresztes Gyula honvéd századost, aki tudomásom szerint az egyetlen, akit itt temettek el Dél-Komáromban. Tulajdonképpen nem a harctéren halt meg, hanem 1921-ben egy műtéti szövődmény következtében, bár a sérülését a háborúban szerezte. A sírja jó állapotban fennmaradt, sőt egy fényképet is sikerült szereznem róla, így viszonylag kerek élettörténetet tudok felvázolni. Sokan idegen földben nyugszanak, néhány család exhumáltatta hozzátartozóját, így haza tudtk őket hozni - mondta el Bálint Ferenc. A muzeológusnak a kutatás során nagy segítséget jelentett, hogy a korabeli sajtó már digitálisan elérhető, a centenárium kapcsán pedig több adatbázis is felkerült az internetre, többek közt a veszteségi listák.

A Klapka György Múzeum 2019-ben egy nagy kiállítást szervez, így kérik azokat, akik fényképekkel, dokumentumokkal vagy egyéb információval rendelkeznek, vegyék fel a kapcsolatot a múzeum munkatársaival.