Hírek



2015. 02. 13.
Az ügyészből lett fafaragó

Nemcsak Guinea tiszteletbeli konzulja, de dr. Miskolczi László is a Jókai Mór Gimnázium diákja volt egykor. Az ügyészből lett fafaragó tárlata az iskola aulájában nyílt meg február 11-én.


Dr. Miskolczi László értelmiségi pályán való indulása 1949-ben nem volt akadálymentes. Nagyapját kuláknak nyilvánították, ami hatással volt az ő sorsára is, nem vették fel a dombóvári gimnáziumba. A szülői fortélynak, a rokoni segítségnek és a szocialista adminisztráció tökéletlenségének köszönhetően mégis gimnazista lett, csak éppen az ország másik felében, Komáromban.

- Nehéz idők voltak Rákosi időszakában, azonban egy fiatal mindig megtalálja az okot a vidámságra. Nekem Komáromban kiváló tanáraim voltak és életre szóló barátságokat kötöttem. Ma is sokan eljöttek közülük a kiállításomra – mondta a fafaragó. Amikor az ELTE Állam- és Jogtudományi karára felvételizett, már nem kellett a korábbi akadályokkal bajlódnia, puhult a diktatúra. Tanulmányai elvégzése után ügyészként dolgozott. A képzőművészet gyermekkora óta érdekelte, de a vésőt csak 47 éves korában vette a kezébe. A gimnázium elvégzése után ugyan majdnem jelentkezett a képzőművészeti egyetemre, de első rajza az első rostán fennakadt.

- A rajz első zsűrizője jómagam voltam, és nekem nem tetszett, így azt gondoltam, hogy másnak se fog. Azt mondtam, hogy ha nem lehetek Munkácsy vagy Michelangelo, akkor az egésznek semmi értelme nincs – tudtuk meg Miskolczi Lászlótól, aki így művészi képzésben nem részesült, ismereteit múzeum és tárlatlátogatásokból szerezte, közben folyamatosan lerajzolta a környezetében lévő arcokat.

- Tárgyalásokon, értekezleteken mindig megfigyeltem az arcokat és lerajzoltam őket. Egy fiókra való rajzom volt már, de ezeket nem akartam kirakni a szobám falára. Úgy gondoltam, hogy keresek valami maradandóbbat, így jött a fa. A faragás alapjaihoz értettem, arra megtanítottak az eleim, gyermekkoromban is magamnak készítettem a játékokat. Nálam mindig a rajz az első, ahhoz keresek aztán fát – magyarázta az ügyészből lett fafaragó.

Egy idő után műveivel jelentkezett az Iparművészeti Vállalat zsűrijénél, ahol nemcsak kedvező minősítést, de megrendelést is kapott. Így ami ideje az ügyészség mellett maradt, azt mind a fának szentelte. Munkáit országszerte, sőt a határokon kívül is megcsodálhatták.

A művésznek 20 évvel ezelőtt is volt már kiállítása nálunk, Jókai és Klapka portréja látható a városháza dísztermének falán, Feszty arcképe pedig a Feszty iskolát díszíti.