Hírek



2020. 02. 17.
Mesejátékkal, koncerttel zárult az ovis Kincset ér!

Hazánk egyetlen drogprevenciós bábelőadásával folytatódott városunk egészségnevelési prevenciós programja a Kincset ér. A Babos Társulat Garay Zsuzsanna: A csalárd cukorka című bábjátékát mutatta be mintegy kétszáz nagycsoportos óvodásnak február 11-én a Közösségi Házban.


Dr. Kreft-Horváth Loránd egészségügyért felelős alpolgármester elmondta, a Kincset ér programban 60-70 állandó helyi szakember vesz részt. Az elmúlt évig kizárólag önkormányzati támogatásból, önerőből valósították meg a sorozatot. Ugyanezt az összeget természetesen városunk a jövőben is biztosítja, de emellett több tízmilliós pályázati forrás is segíti a Kincset ér egyes programjainak megrendezését. Az alpolgármester kiemelte, hogy megjelent egy CD is, amelyen a helyi Fülke Zenei Egyesület egészségprevenciós dalai szerepelnek, ezeket az óvodákba juttatták el.

- Újra megjelentettük az Almacsutka prevenciós kiadványt is, mely tankönyvnek is tekinthető – tette hozzá dr. Kreft-Horváth Loránd.

A pályázatnak köszönhetően sikerült meghívni a drogprevenciós bábelőadást is Komáromba.

- Ez a kis bábjáték arra hívja fel gyerekek figyelmét, hogy milyen veszélyt rejt, ha mindent kétkedés nélkül elhisznek mindent, ha tudatlanul elfogadnak idegen termékeket, ajándékokat, cukorkákat. A gyerekek az előadás segítségével felkészíthetők a világban rejlő veszélyekre, ártalmakra. Megtanulják a darab végére, hogy ne fogadjanak el semmit idegenektől, és azt, hogy ne valamilyen "cukorkától" reméljék a változást. Az alpolgármester végezetül elmondta, a prevenciós munka során a nagyobb korosztálynak a rendőrség szakembereinek bevonásával tartanak előadásokat. Terveik szerint felveszik a kapcsolatot Garay Zsuzsanna írónővel, mivel A csalárd cukorka című könyvet minden óvodába szeretnék eljuttatni, és vele az üzenetet: hogyan kell nemet mondania drogokra, hogyan kell óvakodni a kábítószerektől.

A Kincset ér! óvodásoknak szánt programsorozatának záróakkordjára február 14-én szintén a Közösségi Házban került sor, ahol a Zsebsün Együttes játékos-dalos formában tanította a kicsiket az egészségügyi megelőzés fontosságára!


Galéria: Mesejátékkal, koncerttel zárult az ovis Kincset ér!