Hírek



2020. 05. 18.
Mától nyitnak az éttermek belső helyiségei is

A védekezés újabb szakaszába lépett hazánk. A gazdaság újraindításával kapcsolatos intézkedések május elején nagyban érintették a vidéki településeket, így városunkat is.

Május 4-től szigorú szabályok betartásával teraszukon és kerthelyiségeikben fogadhatták újra vendégeiket az éttermek és a kávézók.

A Komárom központjában működő népszerű étterem, a King Shoarma török étterem ügyvezető helyettese Kosdi Tamás elmondta: az étel kiszállításokkal sikerült talpon maradniuk, az elmúlt hetekben pedig nagy segítség volt a korlátozások további enyhítése. Mindenki számára nehéz időszak volt. A terasz megnyitása során a megfelelő védőtávolság megtartása és az asztalok és a székek folyamatos fertőtlenítése mellett, kisebb asztaltársaságokat tudtak fogadni.

A május 15-i Magyar Közlönyben a kormány kihirdette a védelmi intézkedések következő üteméről szóló rendeletét, melyben a kijárási korlátozások lazításának következő fázisa szerepel.

Ez az intézkedéscsomag a vidéken kívül már Pest megyére is kiterjed és többsége már május 18-ától, hétfőtől életbe is lép.

- Már a vendéglátóhelyek (az étteremben, a kávézóban, a cukrászdában, a büfében, a presszóban) belső zárt terében is megengedett a tartózkodás, a megrendelt étel, illetve ital elfogyasztása.
- A vendéglátó üzlet belső (zárt) részében a) az ott dolgozók – a vendégek által látogatható területen – kötelesek a szájat és az orrot eltakaró eszközt (például orvosi maszk, sál, kendő) viselni, és b) a védelmi intézkedésekről szóló rendelet szerinti védőtávolság betartása kötelező.

-A szabadtéren lévő játszótér nyitva tarthat és látogatható.

-A kereskedelemről szóló törvény szerinti szálláshely fogadhat vendéget, és a vendégek számára az ott tartózkodás megengedett.


- A szálláshelyen üzemeltetett vendéglátó helyiségekre a vendéglátó üzletekre vonatkozó szabályok irányadóak. Vagyis ezek zárt terében szintén lehet tartózkodni.


-2020. június 1. napjától a temetést, valamint a házasságkötést követő családi rendezvény megtartható, ha a résztvevők száma nem haladja meg a 200 főt.


-2020. június 1. napjától a házasságkötés és a házasságkötést követő családi rendezvény vendéglátó üzletben, valamint szálláshelyen is megtartható, és azon zenés szolgáltatás biztosítható.


- A családi rendezvény során a védelmi intézkedésekről szóló rendelet szerinti védőtávolság betartása kötelező.


- A települési önkormányzat polgármestere felhatalmazást kap, hogy a
vendéglátóhelyek közterület használatának elősegítésére, akár a rendelkezésre bocsájtott közterületek méretének növelésével, intézkedést tegyen.