Hírek



2021. 08. 06.
Templomtornyot újít az idén 100 éves Komáromi Református Egyházközség

Örömteli időszak köszöntött a Komáromi Református Gyülekezet életébe, hiszen a napokban megkezdődtek a templom tornyának felújítási munkálatai.



Máté László, komáromi református lelkipásztortól megtudtuk, hogy a torony nehezen viselte az időjárás viszontagságait, ezért nagyon ráfért már a helyreállítás.


-A gondolatot tettek követték, azonban szembesülnünk kellett azzal, hogy egy ilyen beruházás mesze felülmúlja az anyagi lehetőségeinket. Végül nagy örömmel töltött el bennünket, hogy gyülekezetünk is részesülhet a magyar állam templomfelújításra elkülönített keretéből – tájékoztatott Máté László, aki örömmel és hálával tette hozzá, hogy a 15 millió Ft-os állami támogatáshoz Komárom Város Önkormányzata további 8 millió forinttal járult hozzá.

Ez a két támogatás egy olyan bőséges forrást biztosít, melynek jóvoltából a torony mellett az egész Jókai téri épületfront is megszépülhet. A megfelelő kivitelezőt gyorsan sikerült kiválasztani, akik július utolsó hetében kezdték meg a munkálatokat.

Az új templomtorony felszentelésére október 16-án egy hálaadó istentiszteleten kerül sor, hiszen a gyülekezet ezen a napon ünnepli megalakulásának és fennállásának 100. évfordulóját.