Hírek



2022. 04. 28.
Komárom, ahol jó óvodásnak lenni!

Kistáltos napra várták ma a gyerekeket, szülőket, hozzátartozókat a Kistáltos Óvodában. A hagyományos rendezvényen idén végre ismét együtt ünnepelhettek az ovisok, akik a program elején közösen vonták fel az óvoda zászlóját. A megjelenteket Nagy Ágnes intézményvezető köszöntötte.


Városunk polgármestere dr. Molnár Attila köszöntőjében kiemelte, a gazdasági élet újra indulása mellett, a kulturális és közösségi élet újra indulása is nagyon fontos. Fontosak a közös rendezvények, hogy ismét együtt élhessük át és meg az ünnepi pillanatokat.

A városvezető jó hírekkel érkezett, elmondta, hogy sikeres, 200 millió forintos pályázatoknak köszönhetően, tovább szépülnek Komárom óvodái. A Gesztenyés Óvodában tornaterem épül, a Kistáltos pedig energetikailag korszerűsödik. A rendkívüli nap megnyitóját az óvodások műsora színesítette.