Hírek



2023. 02. 08.
Megalakult a Komáromi Ifjúsági Tanács

A fiatalok február 3-án a Városházán tartották alakuló ülésüket, melyen részt vett dr. Molnár Attila polgármester, valamint Hajnal Dóra és Vajda Bence önkormányzati képviselők is.



A 12 tagú testületben a komáromi fiatalok, civil egyesületek képviselői mellett, a DIVISZ Komárom és a Selye Egyetem HÖK is képviselteti magát.

Dr. Molnár Attila polgármester elmondta, fontos, hogy a diákönkormányzatok mellett, a városi ifjúság ötletei, elképzelései is kiemelte helyen jelenjenek meg a mindennapi döntéshozatalban. A városvezető hangsúlyozta, hosszú évek óta készítik elő a Komáromi Ifjúsági Tanács megalakulását.

- Három éve, 2020. tavaszára volt kitűzve az alakuló ülés időpontja, de sajnos a járvány miatt, mint annyi minden, ez sem valósulhatott meg. Városunkban hosszú évek óta működik az Idősügyi Tanács a szépkorú klubjainak részvételével, tőlük sok segítséget kapunk, ötleteket, javaslatokat. Fontos, hogy a komáromi fiatalság ötleteit, elképzeléseit is tudjuk, megismerjük - tette hozzá Dr. Molnár Attila.


Az alakuló ülésen terítékre került a Komárom Visszavár! program, valamint a Komáromi Napok programjai és a helyi buszjáratok számának növelése is.

A Komárom Visszavár program során, ha valaki fiatalként a felsőoktatási tanulmányait máshol végzi, a város köt vele egy ösztöndíj szerződést, segíti, támogatja -anyagilag is- tanulmányait, melynek befejezését követően Komárom várja vissza a fiatal szakembert, hogy itt kamatoztassa, hasznosítsa tudását. Komárom olyan fejlődő város, -mind gazdasági életét, mind kultúráját, szellemi értékeit tekintve-, melynek szüksége van a kvalifikált fiatalokra - emelte ki a polgármester.

Turi Ádám, a Komáromi Ifjúsági Tanács tagja hangsúlyozta, a DIVISZ Komárom, a Komáromi Diákönkormányzatok Városi Szövetsége a 6 és 18 év közötti fiatalokat képviseli, fontos, hogy a 18 és 35 év közöttiek is közvetíteni tudják a gondolataikat, elképzeléseiket, ötleteiket, hogy ennek a korosztálynak is legyen képviselete városunkban.

A Komáromi Ifjúsági Tanácsadó Testület célja a városi fiatalok véleményének minél szélesebb körű becsatornázása és a tagok tapasztalatai alapján való képviselete, minden évben egy, az ifjúságot érintő koncepció és programtervezet megalkotása és elfogadása, városi programokban való közreműködés és önálló programok szervezése, kapcsolattartás és kapcsolat építés más ifjúsági szervezetekkel, aktív együttműködések létrehozása, a lokálpatriotizmus erősítése a helyi fiatalokban, együttműködés a városi északi részén működő diák, hallgatói és ifjúsági szervezetekkel, különös tekintettel a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatára.

Tagjai:
Mészáros János (a Selye Hök elnöke)
Horváth Csongor (a Divisz Komárom elnöke)
Joó Bence (a Széchenyi István Egyetem hallgatója)
Both András (a Széchenyi István Egyetem hallgatója)
Pusztai Máté (a Debreceni Egyetem Zeneművészeti karának hallgatója)
Fehérvári Dávid (a Kösz Egyesület elnöke)
Pénzes Gábor (a Széchenyi István Egyetem hallgatója)
Varga Levente (a Széchenyi István Egyetem hallgatója)
Pekler Zalán (olimpikon sportlövő)
Bajos Gitta (válogatott sportlövő)
Suhajda Flóra (a KVSE Fit Kid Szakosztály edzője)
Turi Ádám (a Nemzeti Ifjúsági Tanács alelnöke)
A Testület évente négy ülést tart majd.