Hírek



2023. 02. 27.
Költőládákkal segítik a madarak fészkelését

Városunk önkormányzata 1 millió forint értékben nyert madárvédelmi eszközöket a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület pályázatán. Február 21-én több mint félszáz költőodút helyeztek ki a Rüdiger-tavaknál, a Térffy Gyula utcai kiserdőnél, az Igmándi erődnél és a Tópart lakótelepen.

- A fészkelőhelyek elsősorban az énekesmadarak és a baglyok, valamint a vércsék és a sarlósfecskék részére szolgálnak. Ezenfelül fecskehotelek, denevér odúk, madáretetők és veréb-lakótelepek is kikerültek városszerte. Az odúk kihelyezésében a Komáromi Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai segítettek. Gyarapodott az információs pontok száma is. A 15 kisebb tábla mellett két nagyobb tájékoztató tábla is helyet kapott a Rüdiger-tavaknál, melyeken a helyi madárfajokról és odúikról olvashatunk információkat - nyilatkozta Havran-Tóth Bernadett környezetvédelmi referens.

Bátky Gellért természetvédelmi őr elmondta, a ládákra azért van szükség, mert országosan csökken azon területek mennyisége, ahol védett madárfajaink költeni tudnak. Ezek híján a madarak előszeretettel fészkelnek postaládákba, kályhacsőbe, ablaknyílásba, ahol nagyobb veszélynek lehetnek kitéve.

A ládákat, költési időszak kezdete előtt és után Szecsődi György, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület KEVM csoport tagja ellenőrzi. Szerinte fontos a szemléletváltás, ezért a madarak és fák napja alkalmából tavaly elindítottak egy iskolák közötti vetélkedőt, melyet idén terepmunkával is szeretnének kiegészíteni, így a gyerekek láthatják, hogy milyen madarak fészkelnek térségünkben.