Hírek



2023. 03. 22.
Több száz diák tekert ki az erődökbe

A tavalyi évhez hasonlóan az idén is több mint 200 kerékpáros gyűlt össze a Szabadág téren március 16-án, az 1848-49-es Magyar Forradalom és Szabadságharc 175. évfordulója alkalmából szervezett kerékpáros emléktúra rajtjánál. A rendezvényt második alkalommal szervezte meg a Magyar Vöröskereszt Komáromi Területi Szervezete.

Az emléktúra során, amelyen az általános- és középiskolás diákok mellett immár az óvodások is részt vettek, végigtekerték a komáromi erődöket. Az aprótalpúak a Szabadság térről az Igmándi Erődig hajtották a pedált.

- Nagy örömünkre szolgál, hogy három óvoda is jelezte részvételi szándékát, akik a táv megtétele és egy totó kitöltését követően jutalmat vehettek át –
ismertette a részleteket Oláh Gábor, a Magyar Vöröskereszt Komáromi Területének koordinátora.

A rendezvény fontos segítő társszerve volt a Komáromi Rendőrkapitányság, amelynek munkatársai ismertették az egyes útvonalakat, és felhívták a figyelmet, hogy ezúttal nem csupán egy versenyről van szó, hanem a történelmi ismeretek bővítéséről, a biztonságos közlekedésről és az egészséges életmódra való nevelésről is.

A program szervezésében oroszlánrészt vállalt a Komáromi Vöröskereszt bázisiskolája, a Petőfi Sándor Általános Iskola, valamint a két bázisóvoda is.

A szervezet április elején ismét akcióba lendül, mikor is közel 100 rászoruló családon segítenek majd, ezt követően pedig a komáromi Gyermeknapon két ugrálóvárral is várják a lurkókat a Csillagerődben.