Hírek



2023. 05. 05.
Városunk legnagyobb adózóit köszöntötték május 4-én a Csillagerődben

Komárom húsz legnagyobb adózóját, komáromi vállalatok, cégek vezetőit elsőként dr. Molnár Attila polgármester köszöntötte. Szeretnénk köszönetet mondani azon gazdasági társaságoknak, amelyek adóforintjaikkal leginkább meghatározzák az önkormányzat, így pedig a komáromiak lehetőségeit - emelte ki a városvezető.



Dr. Molnár Attila polgármester elmondta, Komárom költségvetésének főösszege 22 milliárd forint, azonban ebben a megnyert pályázatok forrása is szerepel. A település mintegy 7 milliárd forintot fordít működésre, míg a helyi adóbevételek összege 4,5 milliárd forintot tesz ki, ami véleménye szerint egy 20 ezres várostól nem kis teljesítmény. Hangsúlyozta, Komárom ipari parkjában a világ meghatározó gazdasági társaságai működnek, a nagy, multinacionális cégek mellett, a kis- és középvállalkozások szerepe is fontos.

Czunyiné dr. Bertalan Judit
, térségünk országgyűlési képviselője kiemelte, az önkormányzat tudatos gazdaságfejlesztési tevékenysége, a kormányzati támogatás és az itt letelepedett vállalatok együttes tevékenységének eredményeképpen Komárom-Esztergom vármegye rendre az ország legfejlettebb régiói között szerepel.

Czomba Sándor
, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, a magyarországi befektetések száma és mennyisége igényli külföldi vendégmunkások bevonását is átmenetileg, ha nincs magyar munkaerő. Hozzátette; arra kérik a cégeket, hogy amíg van magyar munkavállaló, addig a felvételnél őket támogassák. Az államtitkár megfogalmazása szerint nem kérdéses, hogy a beruházások számának bővülésével szükség van a külföldi munkaerőre. Azonban felelősségünk van abban, hogy kik, honnan és milyen feltételekkel jöhetnek ide - szögezte le Czomba Sándor.

Ipari teljesítményével városunk és térsége gazdasági kulcsterület. Az államtitkár a megbecsülést, a tiszteletet üzente a magyar Kormány részéről a dinamikusan működő komáromi vállalkozások felé.