Hírek



2023. 08. 28.
Harosan indul a Kemence Melege Lakhatási Program

Lakossági fórumra várta az érdeklődőket a Kemence Egyesület augusztus 22-én és 23-án, hiszen újabb mérföldkőhöz érkezett a Kemence Melege Lakhatási Program.

A fórum első napján az előadók a Száva utcában épülő Szociális Alapszolgáltató Központot mutatták be, majd másnap, a támogatott lakhatás részleteiről tudhattunk meg fontos információkat.

- A Száva utcában javában tartanak a munkálatok, jelenleg az akadálymentesítés folyik. Az új épület, a fogyatékkal élőknek és a pszichiátriai betegeknek is nagy segítséget nyújthat a jövőben, hiszen a központ az ő életminőségüket hivatott javítani – mondta el Schmelcz Gézáné, a Kemence Egyesület vezetője.

A projekt egyik fő eleme, hogy 12 fogyatékkal élő személynek ad majd otthont, akik minimális segítséggel képesek az önálló életvitelre, azaz eljárnak dolgozni és eltartják magukat. A másik fő elem az alapszolgáltató kialakítása, ahol támogatást és ellátást biztosítanak az arra rászorulóknak.

A központ megnyitására és a szakmai programok megkezdésére 2023. december 31-ig kerülhet sor, a működtetés pedig januártól indulhat el.