Hírek



2023. 08. 28.
A legendás Rongylábúra emlékezett Komárom

Augusztus 23-án ünnepelte volna 94. születésnapját az Aranycsapat világklasszis balszélsője, a Czibor Zoltán. A jeles napon a zseniális labdarúgó egész alakos szobránál dr. Molnár Attila polgármester méltatta a sportoló életművét.

- Czibor Zoltán öt fontos dolgot emelt ki, amely minden ember teljes értékű életéhez szükséges: az akarat, a tisztesség, a becsület, az emberbaráti és a sportbaráti szeretet! Zoli bácsi mindig is tudta, hogy szülővárosa, Komárom, neki a végállomás is lesz egyben. Megérkezett, és most már örökre itt is marad velünk – emelte ki ünnepi beszédében a városvezető.

A múltidézés koszorúzással zárult, ahol dr. Molnár Attila, Turi Bálint alpolgármester, Vizeli Csaba, a Monostori Erőd Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Becker Balázs, a KVSE elnöke, valamint a KVSE Labdarúgó Szakosztályának játékosai helyezték el az emlékezés virágait.

CZIBOR ZOLTÁN (1929-1997) a magyar labdarúgás egyik legnevesebb egyénisége, a legendás Aranycsapat tagja, Komáromban kezdte pályafutását. A rendszerváltás után hazatelepült Barcelonából és szívós munkabírásának, széles körű sportkapcsolatainak eredményeként megalapította a Komáromi Football Clubot, amelynek elnöke volt. Komárom városa 1999-ben a Városi Sporttelepet nevezte el róla, 2001-ben pedig a Klapka György Múzeum kihelyezett kiállításaként a sporttelep irodájában megnyitotta a Czibor Zoltán emlékszobát. Élete során számos kitüntetést vehetett át a magyar futballban nyújtott elévülhetetlen érdemeiért.