Hírek



2024. 02. 29.
A kommunista diktatúrák áldozatairól emlékeztünk meg

Február 23-án, délután 17 órától emlékeztek meg városunkban a kommunista diktatúrák áldozatairól a Generációk Házában. Az est folyamán az Őrzők együttes, Torz Isten című zenés-verses összeállítását hallgathatta meg a közönség.

(FOTÓ: A megemlékezésen műsort adott az Őrzők együttes)

Gál László, Latinovits–díjas versmondó elmondta, hogy az előadás alapját három pillér alkotta: az első, hogy miként alakult ki, és hódított teret a kommunizmus, a második rész az elmenekülőkről, a disszidálókról emlékezik meg, míg a harmadik szatirikusan mutatja be a gulyáskommunizmust, kiemelve, hogy mekkora károkat okoztak egy nemzet életében az alkalmatlan, hozzá nem értő vezetők.

- Régóta szerettünk volna egy olyan összeállítást készíteni, ami az 1945 utáni magyarországi időszakot mutatja be 1990-ig bezárólag. Fontosnak tartottuk elmondani azt, hogy mik is történtek ebben az érában, amit sok fiatalnak is szeretnénk bemutatni, hiszen ők egyre kevesebbet hallanak ezekről a dolgokról – foglalta össze röviden Kreft–Horváth Márk, Nívó–díjas zenész, az Őrzők együttes gitárosa

A műsorban közreműködött Oláh Kálmán, Pro Urbe díjas magyar–történelem tanár, aki saját maga által írt monológok formájában foglalta össze a történéseket. 

Az emlékestet követően a vendégek és az előadók együtt vonultak át a Jézus Szíve Római Katolikus Templom elé Mindszenty bíboros szobrához, ahol néma főhajtás mellett gyújtották meg az emlékezés mécseseit.