Hírek



2024. 04. 22.
Korszerű, modern laboratóriumot adtak át a jubiláló Alapyban

Április 18-án, az idén fennállásának 60. évét ünneplő Alapy Gáspár Technikum és Szakképző Iskolában hivatalosan is átadásra került az új laboratórium. A létesítmény a vegyésztechnikusi és gyógyszerkészítmény - gyártó képzés résztvevőinek nyújt majd képzési helyet. A korszerű felszereléssel ellátott helyiségben a diákok, a kutatómunka mellett, a legfrissebb technológiai tudást is elsajátíthatják a szeptembertől induló edukáció révén.

(FOTÓ: Az új labor a vegyésztechnikusi és gyógyszerkészítmény-gyártó képzés résztvevőinek nyújt majd képzési helyet)

Zsidi Henriett intézmény igazgató arról tájékoztatott, hogy a közelmúltban, az ipari park egyik cége, a Viatris Kft. kereste fel az iskolát, miszerint a vállalatnak munkaerőpótlásra van szüksége, ezért szorgalmazná a vegyésztechnikusi képzés elindítását.

- A kapcsolatfelvételt követően megszületett az együttműködés, így szeptembertől duális képzésben indulhat meg az ágazati alapképzés – mondta el az iskolavezető.

Az ünnepélyes átadón Pákozdi Szabolcs, a Tatabányai Szakképzési Centrum főigazgatója rámutatott, hogy Komáromban a vegyészképzésnek nem voltak hagyományai. A helyi munkaerőpiac mára azonban már megkívánja ezt a fajta szaktudást, így az Alapy Gáspár Technikum egyik fő feladatává vált, hogy biztosítsa a helyi munkaerőpiac megfelelő képesítéssel ellátott szakembereit.

Dr. Molnár Attila polgármester köszönetét fejezte ki, hogy városunk egy újabb beruházással bővülhetett, és ahogy fogalmazott: bízik abban, hogy a közel 100 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően sok diák ragadja majd meg az új szakirány nyújtotta lehetőségeket.

- Azon vagyunk és azon munkálkodunk, hogy gyerekeinknek a legújabb ismereteket tudjuk az oktatók által átadni. Ehhez azonban olyan környezetre és eszközökre van szükség, amely mindezeket biztosítja – hangsúlyozta a megnyitón Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára, aki hozzátette: az elmúlt időszakban látványosan nőtt a szakképzés vonzereje, körülbelül 30 százalékkal több diák jelentkezett.

Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánybiztos, térségünk országgyűlési képviselője kiemelte, hogy Komárom-Esztergom Vármegye hazánk gazdaságának második legjobban teljesítő vármegyéje, ahol a fiatalok megtalálhatják sikereiket, számításaikat és boldogságukat.

- Úgy látom, hogy a szakképzés átalakítása számos pozitívumot hozott, hiszen megannyi vállalkozás szánta el magát, hogy partnerséget vállal a szakképzéssel, ez az együttműködés pedig továbbra is sikeressé teheti Komáromot, valamint a régió, a vármegye és az ország gazdaságát is – fogalmazott a térség országgyűlési képviselője.

A laboratórium átadását követően a jubileumi ünnepség, a Jókai Moziban folytatódott, ahol az elmúlt hatvan esztendő változásairól, és az intézmény névadójáról, Alapy Gáspár polgármesterről, egy lélekemelő gálaműsor keretein belül emlékeztek meg.