Hírek



2024. 04. 23.
Együtt buliztak a fiatalok Szőnyben

Fergeteges hangulattal és kiváló zenével várták a Petőfi Sándor Művelődési Ház rendezvényszervezői a fiatalokat és az amatőr zenészeket április 13-án. 

(FOTÓ: Együtt buliztak a fiatalok Szőnyben, a kép illusztráció)

Kirizs Bence, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy korábban otthon, az udvarukban került megrendezésre a találkozó, amely azonban mára már kinőtte magát, és a művelődési ház egy olyan otthonává válhatott a programnak, ahol a megfelelő nagyságú hely mellett senkit nem zavarnak a szórakozni vágyó fiatalok.

- Az est során három zenekar lépett színpadra, majd három dj felelt az elképesztő hangulatért és a szórakoztatásért. A célunk az, hogy a fiatalok számára is biztosítsunk egy olyan kikapcsolódási lehetőséget Szőnyben, ahol együtt lehetnek és jól érezhetik magukat – foglalta össze Kirizs Bence.

Zsédenyiné Horváth Krisztina, a művelődési ház szakmai vezetője örömmel fogadta a fiatalok megkeresését, hogy minegy 150 tinédzser vette birtokba egy estére az intézményt. 

Elmondása szerint a program a jövőben is folytatódhat, hiszen számukra fontos, hogy amellett, hogy vonzó programokat biztosítsanak a fiataloknak, teret szeretnének nyújtani az amatőr zenekaroknak is.