Hírek



2024. 04. 26.
Együtt ünnepel Komárom, átadták a városi elismeréseket

Városunk ünnepe ezúttal is a közös testületi üléssel kezdődött április 26-án, melynek az észak-komáromi Tiszti Pavilon adott otthont. Az Észak- és Dél-Komárom együttes ünnepi ülésen megjelenteket elsőként Keszegh Béla, Észak-Komárom polgármestere köszöntötte.


(A közös ünnepi testületi ülést idén a Tisztia Pavilonban tartották) 

Dr. Molnár Attila polgármester és Keszegh Béla észak-komáromi városvezető köszöntőjükben így fogalmaztak: A programsorozat kezdete, április 26., kitüntetett dátum történelmünkben. 1849-ben e napon az egyesített hazai erők sikerrel tartóztatták fel a sokszoros túlerőben lévő császári csapatok ostromát! Az elmúlt több mint három évtized alatt a rendezvény térségünk legnagyobb, legszínesebb programot kínáló, magas színvonalú produkciókat felvonultató szezonnyitó fesztiváljává nőtte ki magát.

A közös testületi ülésen Dr. Molnár Attila polgármester elmondta, hogy a Komáromi Napok az összetartozás, a barátság, a szeretet szimbóluma, hiszen hűen tükrözi a két város együvé tartozását, hiszen együtt vagyunk nagyok, és a térségben meghatározó fejlődő város. Keszegh Béla, észak-komáromi városvezető kiemelte, hogy ezt a tavasz legnagyobb fesztiválja, mely a szórakozás mellett családi programokat, kiállításokat, előadásokat, sportesemények foglal magába, megmutatva, hogy Komárom tényleg egy határtalanul jó város.

Az ülésen dr. Molnár Attila polgármester és dr. Baksa-Ströcker Renáta, Komárom Város jegyzője adták át a délkomáromi kitüntetetteknek a Díszpolgári címet, a Pro Urbe és a Polgármesteri díjakat.

Komárom Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2024. évben Komárom Város posztumusz díszpolgári címet adományozott városunk korábbi polgármestere, Zatykó Jánosnak, aki agrárszakemberként a helyi termelőszövetkezetben lett főagronómus, elnökhelyettes, majd elnök. Nagy fordulatot jelentett életében, mikor 1994-ben az MSZP színeiben Komárom-Esztergom megye 4-es számú egyéni választókerületében országgyűlési képviselővé választották, ezt még további három alkalommal sikerült megismételnie. Józan ítélőképessége, alapossága, lelkiismeretessége, felelősségérzete fogékonnyá tette választókerülete településeinek gondjai iránt. 1999 áprilisában lett Komárom polgármestere, ezt a tisztséget – kétszeri újraválasztása után – 2010-ig látta el. Több mint 10 éves polgármesteri tevékenysége során komoly eredmény volt az árvízvédelmi töltés terveinek elkészítése, az ipari park kialakítása, de elkészült a körforgalom a város déli kapujánál és megépült az elkerülő út nyugati szakasza. A két Komárom közötti új Duna híd terveinek előkészítése, a kórház felújítása, a központi laboratórium, a monostori óvoda és bölcsőde építése is ekkor zajlott. Polgármesteri működésének ideje alatt Komárom szinte minden elemében megújult, mert tudta, hogy a városnak építkeznie kell ahhoz, hogy térségi, központi szerepe erősödjön. 2010-ben visszatért a  Solum Részvénytársaságba, melynek ügyvezető igazgatója volt egészen 2023 májusában bekövetkezett haláláig. Az elismerést lánya, Zatykó Gabriella vette át.

Díszpolgárrá avatták Hornig Rudolfnét, Komárom korábbi alpolgármesterét, akinek feladata volt a város beruházásainak műszaki előkészítése. Alpolgármestersége idején számos beruházás valósult meg, mint az iskolák, vagy az óvodák felújítása, a város tereinek rehabilitációja, az Arany 17 Rendezvényközpont vagy a Jókai mozi felújítása. Kiemelkedő szerepet játszott a vállalkozói tulajdonban lévő Mol területek és épületek visszaszerzésében, a fedett lőtér kialakításában, a Kombinát épületének megvásárlásában és a Brigetio Öröksége Látogatóközpont terveinek előkészítésben. A volt Raksped területe megvásárlásnak előkészítésével a mai Generációk Háza megvalósulásához járult hozzá. Nyugdíjba vonulása után is részt vett a városfejlesztésben. Tagja és aktív résztvevője a Szőnyi Alkotókörnek, akikkel számos kiállítást valósítottak meg. Az Alkotókör Komárom múltjának, történelmi eseményeinek bemutatásáért felelősséget érző közösség, minden évfordulón feldolgozza a városépítészeti történeti eseményeket.

Komárom Városért Emlékérmet vehetett át Nagy Attila Ákos református lelkész, aki 2011 óta vezeti a szőnyi gyülekezetet. Munkájában a hitélet és a gyülekezet életének szervezése mellett nagy hangsúlyt fektet Szőny értékeinek megismertetésére. Például a Kecskés László Társasággal közösen emléktáblát avattak „a kitelepített és Szőnyben új otthonra talált felvidéki családok emlékére”, részt vett a helyi születésű és Pécsett mártírhalált halt Dózsa Lajos életútját bemutató könyv szerkesztésében, a templomban rendszeresek a hangversenyek, a gyülekezeti ház előadások és kiállítások otthona. A szőnyi városrészben az iskolai, az önkormányzati és egyéb szervezetek által tartott rendezvényeken rendszeresen részt vesz, képviselve a történelmi egyházakat és azok értékeit.

A testület Komárom Városért Emlékérmet adományozott Számadó Emesének, aki 1990 szeptemberében kezdett dolgozni a Komáromi Klapka György Múzeumban, annak 1997 óta igazgatója is. Több állandó és számos időszaki kiállítás megrendezése fűződik a nevéhez, a teljesség igénye nélkül ide tartozik a Brigetio kincsei régészeti kiállítás, a Czibor Zoltán Emlékszoba berendezése vagy a Kecskés László emlékház kialakítása. Kurátora volt a Brigetio Öröksége Látogatóközpont állandó régészeti kiállításának, amely látványos, interaktív, szakmai, ugyanakkor látogatóbarát tárlatként működik immár 1 éve. Az eltelt 27 évben mintegy 90, Komáromhoz kötődő történeti, régészeti, néprajzi, és képzőművészeti időszaki kiállítást rendezett. A munkába állásától eltelt 34 évben 17 önálló és 23 társszerzős könyve, valamint több tucat cikke jelent meg történeti és régészeti témakörben. Minden évben számos tudományos konferencián vesz részt itthon és a Felvidéken egyaránt. 1992-től folyamatosan szervezte és vezette a brigetioi feltárásokat, tavaly már a 26. nyílt napot rendezték meg. 1993 óta vezetője a Komáromi Múzeumbarát Körnek is. 

Komárom Városért Emlékérmet vehetett át dr. Szakál Imre Ignác, a Komáromi Selye János kórház orvos-igazgatója is, aki 1989-ben szerzett általános orvosi diplomát és még abban az évben a Selye János Kórház Belgyógyászati Osztályán kezdte meg hivatását. Ezt követően belgyógyászatból, kardiológiából, gasztroenterológiából, klinikai farmakológiából szerzett szakorvosi képesítést. Tíz évég volt osztályvezető főorvos a belgyógyászaton, 2012-től a Krónikus belgyógyászati osztály osztályvezetője, 2011-től a kórház orvos-igazgatója, valamint a Komáromi Egészségügyi Gép-Műszer Alapítvány kuratóriumi elnöke. A kórház Intézményi Kutatás-Etikai Bizottságának elnöke. 2006-tól a Kardiológiai Szakrendelés megszervezője és vezetője. Az élethosszig történő tanulás rendkívül fontos számára, elsősorban azért, hogy a lehető legjobb ellátást tudja nyújtani a betegeknek.

Komárom Városért Emlékérmet kapott Horváth István, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Komáromi Csoportjának vezetője, akinek szívügye volt az elesettek, a rászorulók támogatása, komoly elhivatottságot érez a hátrányos helyzetű fiatalok megsegítésére. Munkája mellett továbbképezte magát, bútorasztalos szakmunkás bizonyítványa mellé műszaki szakoktatói diplomát szerzett. 1992-től a helyi Móra Ferenc Általános Iskola és Speciális Készségfejlesztő Szakiskola faipari műszaki szakoktatója volt nyugdíjba vonulásáig. Tanítványai több alkalommal is sikeresen szerepeltek a Szakma Kiváló Tanulója Országos versenyen. Önzetlenül és örömmel tevékenykedik minden szerepében, személyiségéből derű és nyugalom árad, szolgálata a „Máltai szellemiség“ tettekre fordítása. A város karitatív életének megkerülhetetlen szereplője, komoly érdemei vannak abban, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat intézménye és komáromi csoportja számos szociális feladatot lát el és ezzel segíti a komáromi családokat.

A testület Komárom Városért Emlékéremmel ismerte el az idén 25 éves fennállását ünneplő Őszirózsa Nyugdíjas Klub munkáját. Dikász Lászlóné Esztike 2004 óta töretlen lelkesedéssel vezeti az egyre több tagot számláló nyugdíjas klubot. A koppánymonostori Dózsa György Művelődési Házban szerveznek a szépkorúak számára maradandó élményeket nyújtó programokat, klubdélutánokat, kirándulásokat. Tevékenységük nyomán a nyugdíjasok nem szakadnak el egymástól, továbbra is a társadalom hasznos tagjai maradhatnak. A klub tevékenysége hozzásegíti a tagokat az idős kor tartalmas megéléséhez.

Komárom Város Polgármestere Polgármesteri díját vehette át Keller Tiborné, aki 9 évesen élte át a kitelepítést, melynek során Izménybe, Tolna megyébe telepítették ki a családjukat. 1962-ben onnan költöztek vissza Komáromba azért, hogy minél közelebb legyenek a szülőföldjükhöz. A Kecskés László Társaság gondozásában kiadott „Képek a Felvidékről kitelepített és Komáromban letelepedett családok albuma” című 2010-ben megjelent kiadványba visszaemlékezéseket írt a kitelepítéssel kapcsolatos személyes élményeiről. Aktív tagja a Kecskés László Társaságnak, a Komáromi Nőklubnak és a Komáromi Nyugdíjasklubnak. Közösségi programokban rendszeresen részt vesz.

Ugyancsak Polgármesteri díjban részesült a 2013-ban alakult Brigetio Kerékpáros Sportegyesület. Az egyesület azzal a céllal jött létre, hogy megismertesse, népszerűsítse és megszerettesse a kerékpározást, mint sportot és életszemléletet. Az egyesületet 10 fővel alapították, az alapítás óta Gregor Zoltán az egyesület elnöke. Az taglétszám pár év alatt erős egyesületté formálódott. Tagjaik között számos határon túli magyar kerékpáros is van. Az egyesület fontosnak tartja, hogy a várost és a régiót, valamint ezek értékeit népszerűsítse, megismertesse az ország távolabbi pontjain élő honfitársainkkal. Rendezvényeik révén több száz kerékpáros érkezik Komáromba évről-évre, rendszeresen szerveznek országos kerékpárversenyeket is. Aktív szerepet vállalnak a Komáromi Napok és az autómentes nap megvalósításában, de számos iskola és civil szervezet felkérésének eleget téve segítik a kerékpáros tevékenységeiket.

Polgármesteri díjban részesült a Komáromi Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Városunkban az önkéntes tűzoltás több mint 150 éves múltra tekint vissza. Az elmúlt évtizedben az egyesület egyedülálló technikai és szakmai fejlődést produkált. Eszközállománya a káresetek széleskörű felszámolását biztosítja, ami csak lelkes, felkészült és elhivatott tagsággal lehetséges. A tagság mindennapi munkáját dr. Zsikla György alapító elnök irányítja, az egyesület szakmai munkáját Kelkó Balázs ezredes segíti. Volt olyan év, amikor 103 alkalommal vonultak káresetekhez, ami országos átlagban is kimagasló szám. Jelenleg is a vármegyében a legnagyobb aktivitással rendelkezők sorába tartoznak. Az egyesület áldozatos segítő munkája túlmutat településünkön. Nagy hangsúlyt fordítanak a tűzoltó ifjúságnevelésre is, számos tenni akaró fiatal csatlakozott az önkéntes munkához.

Észak-Komárom városvezetése polgármesteri díjban részesítette Bödők Gergely történészt, a Kikötő Polgári Szalon beszélgetőestjeinek szervező műsorvezetőjét, Jana Mačicovát, a Komáromi Regionális Művelődési Központ szakdolgozóját, Szabó Csekei Tímeát, a Duna Menti Múzeum művészettörténészét, Dávid ©tumpf animációs filmrendezőt és Várady Kornélia iskolaigazgatót, az örsújfalui ÉS?! Színház vezetőjét-rendezőjét és ezen városrész kulturális életének szervezőjét.

Pro Urbe-díjat vehetett át Ąudovít Gallovich, a helyi Dunaj folklóregyüttes volt művészeti vezetője és koreográfusa, és RNDr. Holczhei Árpád, a Selye János Gimnázium nyugalmazott tanára. A testület In memoriam Pro Urbe-díjat ítélt meg Alapy Gáspárnak, Dél-Komárom első polgármesterének:

A Komárom Város Díszpolgára kitüntető cím ez évben Miroslav Jaąka magiszterhez, a komáromi kórház igazgatójához került.