Nagy volt a sürgés–forgás január 20-án a Kemencés Ház konyhájában, ahol a Komárom Vármegyei Gazdasszony Kör tagjai fánksütéssel hangolódtak a farsangra.
Január 8-án véget ért a téli szünet, így az iskolák és az óvodák újra megnyitották kapuikat. A 2023-as esztendő ezzel lezárult, ugyanakkor az oktatási intézményekben megkezdődött a második félév.
A doni ütközetben elhunyt komáromi hősökre emlékezett január 12-én a Komáromi Erődök Barátainak Egyesülete és a városvezetés a Monostori erőd konferenciatermében, majd bejáratánál elhelyezett emléktáblánál.
Népes vendégsereg érkezett mind a szőnyi mind pedig a koppánymonostori Karácsonyvárókra. December 15-én a szervezők sok-sok finomsággal és megannyi ünnepi programmal várták a látogatókat.
December 17-én fellobbant az öröm lángja is a Városháza előtt felállított adventi koszorún, melyet dr. Molnár Attila városvezető ezúttal Máté László, református, Kiss Máté evangélikus és Mészáros Sándor, babtista lelkipásztorok közreműködésével gyújtott meg a Szabadság téren.