Hírek



2013. 04. 08.
Mondd el atyáid fájdalmát!

A magyar Országgyűlés dr. Molnár Attila Komárom polgármestere javaslatára április 12-ét a felvidéki kitelepítettek és deportáltak emléknapjává nyilvánította. Az esemény kapcsán országszerte megemlékezéseket tartanak, Komáromban pedig egész napos programokkal emlékeznek azokra az em-berekre, akik a Benes-dekrétumok igazságtalansága miatt megszenvedték a második világháborút követő időszakot.


Komárom az elmúlt egy évtizedben a kitelepítések emlékvárosának szerepét töltötte be. Az itt működő Kecskés László Társaság évekkel ezelőtt felvállalta a felvidéki kitelepítettek ügyét, több könyvet és kiadványt is megjelentettek a témával kapcsolatban.

- Az április 12-i programot a Kecskés László Társaság az önkormányzattal közösen szervezi meg. A nap első felében a Városháza dísztermébe várjuk a vendégeket, mintegy 350 emberre számítunk. Egyrészt azokra, akik átélték a kitelepítéssel járó borzalmakat, illetve az ő családtagjaikra, és azokra a szakemberekre, akik a Benes-dekrétumokkal és a deportálásokkal foglalkoztak – mondta el Hamrák Zsófia, a városi ünnepségekért felelős tanácsnok.

A rendezvény ünnepi testületi üléssel kezdődik, ahol dr. Molnár Attila polgármester mond beszédet. Ezt követően „Mondd el atyáid fájdalmát, a Csallóköz, a Mátyusföld siralmát!” címmel részletek hangoznak el családi visszaemlékezésekből Oláh Kálmán tanár és a Kultsár István Szakközépiskola diákjainak előadásában.

- A Városháza dísztermében köszöntőt mond még dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, szaval és énekel majd az izsai deportáltakat képviselő Sámsonné Kómár Gizella, a programot pedig Czunyiné dr. Bertalan Judit kormánymegbízott szavai zárják – tette hozzá a tanácsnok.

A nap második felében a helyszínt a Monostori erőd biztosítja, ahová buszokkal szállítják ki a vendégeket. A kitelepítési emlékműnél Miletics Anton trombitaszólója után a Kecskés László Társaság képviseletében Tóth Bertalanné mond beszédet. Az esemény két fő szónoka Potápi Árpád országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke és Vadkerty Katalin történészprofesszor lesz. A felvidéki kitelepítettek és deportáltak emléknapja a Concordia vegyeskar fellépésével és koszorúzással ér véget.


Kapcsolódó letölthető dokumentum