Hírek




2013. 10. 27.
85 éves az evangélikus imaház

Október 26-án ünnepelte 85 éves fennállását a komáromi evangélikus gyülekezet és imaház. A jubileum alkalmából rendezett eseményen jelen volt az egyházmegye részéről nagytiszteletű Szarka István esperes és Szabó István felügyelő. A padokban helyet foglaltak a történelmi egyházak helyi képviselői, valamint a város vezetése is.



A jubileum istentisztelettel kezdődött, majd ünnepi közgyűléssel folytatódott, ahol mindazok munkáját megköszönték, akik az elmúlt évtizedekben segítették a komáromi evangélikus gyülekezetet.

- A 85 év során számos lelkésze volt a gyülekezetnek, mindegyikük személye más és más ajándékot adott. Mindnyájan hűséggel szolgáltak, áldozatos munkájuk nélkül nem lehetnénk ma itt - mondta el Veres József lelkész, aki egy évvel ezelőtt Erdélyből érkezett családjával városunkba, hogy átvegye a helyi közösség irányítását.

Az evangélikus gyülekezet jelenleg 300 lelket számlál, Észak- és Dél-Komárom mellett hozzájuk tartozik Ács, Bábolna, Almásfüzitő, Kisigmánd és Nagyigmánd.

- Bár az utóbbi években létszámunk megfogyatkozott kissé, mégis a mai nap bebizonyította, képesek vagyunk betölteni a teret. Imaházuk mindig nyitva áll azok előtt, akik szeretetre és békességre vágynak - tette hozzá a lelkész.

Dr. Molnár Attila polgármester köszöntőjében elmondta, hogy a hit és a hit általi megmaradás ékes bizonyítéka a komáromi gyülekezet, amelynek tagjai között példaértékű az összetartás. A polgármester hangsúlyozta, hogy az egyház ezután is számíthat az önkormányzat támogató segítségére.

A 85 esztendős épület az évek során nem csak az istentiszteleteknek adott otthont, de sokszor befogadta a menekülőket is.

Veres József elmondta: külön öröm számára, hogy az évforduló alkalmából sikerült a különböző vallású és kultúrájú embereket egymás mellé ültetni a padsorokba, majd hozzátette, a 100 éves jubileumon százszor ennyien szeretnének ünnepelni.

Az nap a városháza dísztermében rendezett szeretetvendégséggel ért véget, ahol fellépett többek közt a gyülekezet mellett 12 éve működő és nagy sikereket elért evangélikus kórus is.


Galéria: 85 éves az evangélikus gyülekezet




Rendezvénynaptár

.

H
K
Sz
Cs
P
Szo
V

Érték és Hagyomány

a városi értéktár kiadvány

Hírlevél feliratkozás

A feliratkozást követően minden nap egy összefoglaló emailt fog kapni a napi hírekről, eseményekről, aktualitásokról.

Elfogadom az adatvédelmi szabályzatot