Hírek



2014. 11. 06.
Megválasztották az alpolgármestereket

Városunk képviselő-testülete november 5-én ülést tartott, amely az alakuló ülés folytatásának is tekinthető, így elsősorban a személyi kérdések kerültek terítékre. A legfontosabb napirendi pont Komárom alpolgármesterinek megválasztása, valamint a helyi bizottsági rendszer felállítása volt.

- Az alpolgármesterek személyeinek megválasztásakor a várospolitikai szempontokat vettem figyelembe, azt, hogy mi szolgálná leginkább a komáromiak érdekeit! Úgy igyekeztem megválasztani a leendő alpolgármestereket, hogy szakterületük mellett a lehető legnagyobb rálátásuk legyen az egyes városrészek ügyeire! E célkitűzés jegyében Komárom főállású alpolgármesterének, Turi Bálintot, társadalmi megbízatású alpolgármesternek dr. Kreft-Horváth Lórándot, és Czita Jánost kértem fel.

- A régi-új alpolgármesterek így Turi Bálint továbbra is az oktatási, kulturális és idegenforgalmi és sport területért felel majd, dr. Kreft-Horváth Loránd hatáskörébe elsősorban az egészségüggyel és a szociális szférával kapcsolatos kérdések tartoznak majd, és Szőnyben gyógyító háziorvosként a városrész képviseltét is biztosítja majd. A képviselő-terület egyetlen független képviselőjének alpolgármesteri felkérésével szimbolikusan is jeleztem azt, hogy nem pártpolitikai síkon, hanem, ahogy eddig is, város érdekeit szem előtt tartva végezzük szolgálatunkat! Czita János alpolgármester amellett, hogy a koppánymonostori városrészt képviseli a vezetésben, felügyeli majd az agrár és mezőgazdasági ügyeket, valamint a településünkön folyó beruházásokat és fejlesztéseket – nyilatkozta dr. Molnár Attila polgármester.

Komárom Város Képviselő-testülete mellett a következő önkormányzati bizottságok működnek majd: a Pénzügyi, Városfejlesztési, Egészségügyi és Szociális Bizottság, hét fővel, az Ügyrendi Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottság, 3 fővel, valamint a Humán Ügyek Bizottsága, szintén 7 fővel. A hét fős bizottságokból 4 fő képviselő, 3 fő pedig nem a képviselő-testület tagja. A külső tagok megválasztásánál elsősorban szakmai szempontok kerültek figyelembe vételre.

Pénzügyi, Városfejlesztési, Egészségügyi és Szociális Bizottság
Elnök: Takács József
Tagok: Sárai János, dr. Nemes Andrea, Horváth Zsolt
Nem képviselő tagok: dr. Gordán Ildikó, Wágner Vilmos, Baladincz Jenő

Ügyrendi Összeférhetetlenségi és Vagyonnyilatkozat-kezelő Bizottság
Elnök: Sárai János
Tagok: dr. Nemes Andrea, Takács József

Humán Ügyek Bizottsága
Elnök: Dombay Gábor
Tagok: Hamrák Zsófia, Babják Csaba, Szabó István
Nem képviselő tagok: Márkos Attila, Argai Éva, Horváth Gyula

A testület a nemzetközi kapcsolatokkal, nemzeti, városi ünnepségekkel, rendezvényekkel foglalkozó tanácsnokának továbbra is Hamrák Zsófia képviselőasszonyt választotta.