Hírek



2015. 11. 23.
I. Valentinianusra emlékeztek

375. november 17-én a brigetioi legiotáborban halt meg I. Valentiniaunus császár. Halálának helyszínén 2004 óta emléktábla áll. Itt idézték fel a Római Birodalom uralkodójának életét és halálának körülményeit.


A történtekről Ammianus Marcellinus tudósította az utókort, aki a császárról elmondta, hogy délceg, arányos testalkattal rendelkezett, haja csillogott, szeme szürke volt. Szépen írt, jól festett és mintázott, több fegyvert is feltalált. Uralkodását a takarékos pénzügypolitika jellemezte, erkölcsös életet élt, keresztény volt, de teljes vallási türelmet hirdetett. A 370-es években a provincia már gyéren lakott területnek számított, a polgárváros elnéptelenedett, a katonaváros is kiürült. A lakosok a belsőbb területekre költöztek, ahol nem kellett a folyamatosan betörő barbár törzsek támadásaitól tartaniuk.

- A betörések ellen a császár építkezésekbe fogott, több helyütt erődítéseket, hídfőket emeltetett. Egyet Gödnél, ami a kvádok földje volt. A kvádok tiltakozása miatt az építkezést felfüggesztették, de a tárgyalásokra érkező kvád királyt a rómaiak megölték. A kvádok szövetkezve a szarmatákkal betörtek a birodalomba és 374-ben végigdúlták Pannóniát. A következő év tavaszán I. Valentinianus büntetőhadjáratot indított ellenük. Nem sokkal később a kvádok béketárgyalást kezdeményeztek, aminek helyszínéül a brigetioi legiotábort jelölték ki - mondta el Számadó Emese, a Klapka György Múzeum igazgatónője.

A tárgyalás jól indult, a kvádok bocsánatot kértek, de hozzátették, hogy nem követtek el semmi bűnt, hiszen a várépítések jogtalanul, rossz időben történtek. Ezen a császár annyira feldühödött, hogy agyvérzést kapott és hosszú haláltusa után meghalt. Testét Konstantinápolyba vitték és ott temették el. A sors fintora, hogy a kvádokat a népvándorlás azon hulláma söpörte el, ami ellen a Római Birodalom erődített határa tartott vissza.

- Brigetio beírta magát a világtörténelembe, hiszen nem csupán a Római Birodalom 30 legiotáborának egyike volt, hanem egy a 85 helyszín közül, ahol római császár halt meg - tette hozzá Számadó Emese.

Az eseményen közreműködött a Legio Brigetio. A jelenlévők megkoszorúzták I. Valentinianus emlékművét.