Hírek



2016. 12. 19.
Batthyány szobrot avattak Észak-Komáromban

Az 1996 december 16-án alakult Palatinus Polgári Társulás a 19. szobrot avatta fel az Európa udvarban. Benedek György alkotása gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét ábrázolja. Az alkotást dr. Molnár Attila Dél-Komárom és Stubendek László Észak-Komárom polgármestere közösen leplezték le.

A Társulás 20 évvel ezelőtt Kós Károly építész születésének évfordulóján, 1996. december 16-án alakult meg, azzal a céllal, hogy ápolja a város kulturális örökségét. A millenniumi ünnepekre elkészült az Európa udvar és szoborpark, ahol azóta a magyar történelem meghatározó alakjait helyezték el. A 19. szoborral az első felelős kormány miniszterelnöke, gróf Batthyány Lajos emléke előtt tisztelegtek.

- Batthyány Lajos komoly, zárkózott jellem volt, vitakészsége és felfogóképessége ugyanakkor zseniális. Neki köszönhető a honvédelem megszervezése és a jobbágyfelszabadítás kihirdetése. Nézetei, elvei Kossuthhoz kötötték, néha még nála is markánsabb, radikálisabb mondanivalót fogalmazott meg. Többször hangoztatta, hogy családja ősibb a Habsburgokénál, így sorsa megpecsételődött - mondta a szoboravatáson Prókai Gábor művészettörténész.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után az első felelős kormány miniszterelnökét felségárulással vádolták, majd kötél általi halálra ítélték. A végrehajtás előtti éjszakán öngyilkosságot kísérelt meg, ami nem járt sikerrel, így végül agyonlőtték.

„A saját utamat jártam” - írta feleségének, Zichy Antóniának, aki sosem bocsátott meg a kivégzőinek és gyermekeiket is ebben a szellemben nevelte.

Szobra a hozzá közel álló Kossuthé mellé került az Európa udvarban.

Az alkotás Benedek György szobrászművész munkája, a talapzatot Litomericzky Nándor építész tervezte.

A mű leleplezését követően a Katona templomban nyílt meg a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének Ünnepi többszólamúság című kiállítása.


Galéria: Batthyány szobrot avattak Észak-Komáromban