Hírek



2020. 10. 14.
Pekler Zalán még a juniorok és a felnőttek között is országos bajnoki címet szerzett!

A komáromi Finomító SLK 20 éves versenyzője Pekler Zalán, utolsó korosztályos évében a sportlövők 25 és 50 méteres felnőtt, valamint junior országos bajnoksága után, a kisöbű puska összetett számát is mindkét korosztályban megnyerte.



Pekler Zalán az utanpotlassport.hu-nak nyilatkozva elmondta:

Fárasztó időszakon vagyok túl. Mivel tudtam, hogy a két ob-n kívül nem lesz már más az évben, igyekeztem tisztességesen felkészülni. Ha az összetett versenyeket nézzük, akkor azt mondhatom, ez sikerült is. Az alaperedményeimmel nem vagyok kibékülve, de a döntőkre összekaptam magam.” Olyannyira, hogy a felnőttmezőnyben Péni Istvánt és Sidi Pétert egyaránt maga mögé utasította az utolsó juniorévét taposó fiatal. „Hatalmas lövők, sportlegendáknak tekintem őket, ezért, ha előttük végzem, az nagy örömöt jelent, és erőt ad a folytatáshoz. A győzelem remek zárása volt az évnek, amelyet versenyek híján nehéz értékelni. Talán a február végi Eb volt az egyetlen szóra érdemes esemény.” Azon a lengyelországi légpuskás juniorviadalon Pekler Mészáros Eszterrel vegyes-, valamint Hammerl Somával és Török Ferenccel fiúcsapatban is aranyérmet nyert.

„Miután nem lesznek versenyek, magamban már lezártam a juniorkorszakot, amellyel nagyon elégedett vagyok. Hiányozni fognak a korosztályos események, mert azokon mindig könnyebb dobogóra állni, mint a felnőttek között. Ezzel együtt jó érzéssel gondolok vissza arra, hogy például a dél-koreai junior vb-n három éremből kettőt egyéniben nyertem, Suhlban Péni Istvánnal és Vas Péterrel csapatban juniorvilágcsúcsot lőttünk, vagy éppen Bakuban juniorvilágrekordot állítottam fel. Most felkötöm a gatyát, jöhetnek a felnőttévek, és remélem, a folytatásban sem kerülnek el a sikerek.

A jövő év sok kihívást és nagy bizonytalanságot tartogat. Igyekszem úgy készülni, hogy nyáron megrendezik a tokiói olimpiát, a tervezett még két kvótaszerző versenyen pedig a legjobb formámban szeretnék lőállásba lépni.”

Fotó: Tumbász Hédi