Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után véres megtorlás várt a magyarokra. 1849. október 6-án Aradon tizenhárom kivégzést hajtottak végre. Az aradi vértanúk terén a mártírokra emlékezett a város. Ezúttal a Kultsár István Szakközépiskola diákjai készültek műsorral. Beszédet mondott Turi Bálint igazgató.

Október 6-án elsősorban az igazságtalanul meggyilkolt tábornokokra emlékezünk, de nem feledkezünk meg azokról sem, akiket a bujdosók beengedéséért két éves szabadságvesztésre ítélték, s akik életét Kufstein, Graz vagy Olmütz börtöne tette tönkre. A szörnyű megtorlás legszomorúbb indoka az volt, amit Klapka György számára bűnként rótt fel a Habsburg-propaganda: Komárom feladása! Tény, hogy Haynau és Ferenc József Komárom feladására várt, addig nem merték kivégezni a 13-akat.

– Ne felejtsük el, bár többen közülük alig beszéltek magyarul, hazánk történelmének legnagyobb mártírjai közé kerültek. Példák arra, hogy magyarrá az embert nem a hitvallás, nem a szónoklás, hanem a tettek teszik, és még valami: a magyarsággal közös sors vállalása, legyen bár a neve valakinek Láhner György, Leiningen-Westerburg Károly, akik németek, vagy Damjanich János, aki szerb, Knézic Károly, aki horvát, vagy Kiss Ernő, aki örmény származású volt. S a többieket is idézhetném, a zseniális Aulich Lajost, aki magyarul csak pár szót tudott, de a tavaszi hadjáratban a lélektani hadviselést örökre megtanította a világnak. Ez a nemzet bebizonyította 1848-49-ben, a két világháború között és 1956-ban, hogy nem tűri szabadsága csorbítását – mondta ünnepi beszédében a Kultsár István Szakközépiskola igazgatója, Turi Bálint.

Az aradi 13 egyike sem túlozta el magyarságát, „csupán” bátrak voltak, hiszen mertek megvalósítani egy olyan történelmet, amelyre építhettünk egy rettenetes XX. században, és építeni fogunk a XXI. században is.

Ma már idejétmúltnak tűnhet Abancourt Károly ezredes branyiszkói hősiessége, vagy az a tény, hogy Hentzi őrnagynak, Buda parancsnokának családját Görgey átengedte az ostromgyűrűn. De vajon idejét múltnak tűnhet-e az életemet adom a hazámért kifejezés?

– A magyar gyönyörű nyelv. Ez a szó jelenti azt, hogy munka után merre indulok, jelenti a házat, ahol élek, s jelent valami fennköltebbet, fontosabbat is, azt a teret, ahol otthon vagyok. Az otthon jelenti a szomorúságot hallottaink miatt, jelenti a jelen melegét, a biztonságot, és a jövőt. A hazát esetünkben többféle országnak is hívhatják, egy magyar ember a történelem viharai miatt otthon érezheti magát, Csíkszeredában, Pozsonyban, Újvidéken, Munkácson, Zentán, vagy Kismartonban, Észak –Komáromban, Izsán, Gután, Vágfarkasdon, Kassán. Ott, ahol Juhász Gyula kifejezésével az „örök álmodók” élete ért véget, s hitték Széchenyivel együtt: „Nem volt, hanem lesz még Magyarország.” Ahol történelmi igazságtalanság történt, mert egy nagyhatalom - nem először - gyilkolni, példát statuálni akart – hangzott Turi Bálint beszédében.

Az aradiak igazsága történelmi értékű. A magyar történelem minden mártírjának sorsa az, amiből tanulnunk kell: a kivégzettek, az emigrációba kényszerítettek, a tönkretett életek örök tanulsága. Az ember ugyanis küzdeni született, s ha az életében nem valósulnak meg álmai, akkor is átélheti a küzdés szabadságát és természetesen annak következményeit.

A megemlékezés koszorúzással ért véget.