Hírek



2019. 04. 09.
Legnagyobb ünnepére készül a város

Közös sajtótájékoztatón ismertette a 28. Komáromi Napok programját a Dunai bástya előtt dr. Molnár Attila Dél-, Keszegh Béla Észak-Komárom polgármestere, valamint Vizeli Csaba a dél-komáromi programok szervezését bonyolító Monostori erőd igazgatója.

- 1849. április 26-a az egyik legfontosabb dátum városunk történelmében. E kitüntetett napon az egyesített hazai haderők sikerrel tartóztatták fel a sokszoros túlerőben lévő császári csapatok ostromát! E dicső haditettre emlékezve Észak- és Dél-Komárom városvezetése első ízben, 1992-ben szervezte meg a közös Komáromi Napok eseménysorozatot. Azóta eltelt több mint negyed évszázad, így idén immár 28. alkalommal ünnepel közösen a város a Duna jobb és bal partján – kezdte sajtótájékoztatóját dr. Molnár Attila polgármester.

A városvezető elmondta, Dél-Komáromban a több színpadon zajló idei programsorozaton fellép többek között az Edda, Vincze Lilla és zenekara, a Piramis, a Kowalsky Meg A Vega, vagy épp a Neoton Família. A Magyar Lovas Színház és a Magyarock Dalszínház új bemutatóval készül, és nem maradnak el a hagyományos programok sem, így a történész konferencia, a múzeumi kiállításmegnyitó, vagy épp a kötélhúzás. Kiegészítő programként a Monostori erőd az ErődFeszttel várja az érdeklődőket, amelyen többek közt a Tankcsapda, Király Linda és Király Viktor, Rúzsa Magdi, Majka, és a Halott Pénz adnak majd koncertet. Mindezek mellett persze idén is lesz Mediawave az erődben. A Komárom-Komárno nemzetközi futóverseny pedig április 28-án rajtol.

- Észak-Komáromban olyan művészeket láthatnunk a színpadon, mint a Bikini, a Margaret Island, vagy az Ismerős Arcok, de fellép a Hodek Band, a Peter Cmorik Band és Lukás Adamec is – tette hozzá Keszegh Béla észak-komáromi városvezető.

A polgármesterek hangsúlyozták, Európában egyedülállónak számít, hogy két ország egy városa ilyen mértékű összefogásra képes. A rendezvénysorozat nyitányát idén is a két testület együttes ünnepi ülése jelenti majd április 26-án. Itt kerülnek átadásra a díszpolgári kitüntető címek, valamint a Pro Urbe- és polgármesteri díjak.

- A Komáromi Napok, mely a térség legjelentősebb fesztiválja, nekünk komáromiaknak nem csupán az összetartozást, a példamutatást, a barátságot, a szeretet és a hagyományainkhoz való ragaszkodást jelenti, de mindazt a számtalan emléket is, mely közös otthonunkká teszi Komáromot! Minden kedves komárominak és hozzánk látogatónak tartalmas kikapcsolódást kívánunk – zárta gondolatait dr. Molnár Attila.

További információ a Facebookon itt, és itt, illetve itt!

RÉSZLETES PROGRAM A LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMBAN!

Kapcsolódó letölthető dokumentum