Hírek



2014. 05. 26.
Halász Judit volt a sztárvendég

Nem volt nehéz dolga Halász Juditnak városunk gyermeknapi rendezvényén, hiszen kicsik és nagyok egyaránt vele énekelték régi slágereit és új dalait. A Szabadság teret május 24-én zsúfolásig megtöltötték a különféle játékok. Toma és csapata mintegy 40 történelmi ügyességi feladattal érkezett, a színpadon pedig egymást váltották a fellépők.


A gólyalábas ébresztő után, de még Halász Judit koncertje előtt a gyerkőcök számos érdekes játékot próbálhattak ki. Volt arcfestés és ingyenes ugráló vár is, a Bábuci Bábszínház pedig La Fontaine mesékkel szórakoztatta a közönséget. Kitelepültek a helyszínre a Vöröskereszt önkéntesei kreatív játszóházzal, de jelen voltak Kismester kézműves klub tagjai is.

Halász Judit fellépése előtt elmondta, már sikeres színésznő volt, amikor rátalált a gyermekközönségre.

- Egy koncerten elkezdtem figyelni a gyerekeket, hogyan énekelnek velem együtt, csinálják azt, amit én. Rájöttem, hogy ha én figyelek rájuk, akkor ők is figyelnek rám. Más a gyermekközönség, mert ők még nem tudják, hogyan kell viselkedni, ezért úgy viselkednek, ahogy érzik magukat. Az évek alatt megtanultam, hogyan kell megszerkeszteni egy nekik szóló műsort, hiszen ez nehezebb, több odafigyelést igényel - mondta a művésznő, aki ma már nem egyértelműen gyermekkoncerteket ad, hiszen dalain felnőtt egy generáció, így sok szülő, nagyszülő is vele együtt énekli a slágereket.

Halász Judittól megtudtuk azt is, hogy a gyerekek ízlése ugyan nagyon különböző, de alaptulajdonságaikat tekintve egyformák. Szeretnek játszani, sokat kacagni, miközben biztonságban érzik magukat.

- Szeretném, ha egyre több és több lenne a gyermeki öröm. Ehhez az kell, hogy jobban odafigyeljünk rájuk, többet törődjünk velük - tette hozzá az énekesnő.

Halász Judit koncertjét követően sem hallgatott el a zene a Szabadság téren, a délután során a Mingyá', és az Egyszervolt Mesezenekar muzsikált a gyerekeknek. A programot Buga Jakabék zárták.