Hírek



2014. 06. 10.
Fogadóórákat tartott a városvezetés

A komáromiakkal való közvetlen kapcsolattartás a célja azoknak a polgármesteri fogadóóráknak, ahol a helyiek elmondhatják a lakóhelyükkel kapcsolatos problémáikat, észrevételeiket, javaslataikat. Június 3-án Szőnyben a városrész képviselőivel, Takács Józseffel és Sárai Jánossal, másnap pedig Koppánymonostoron Czita Jánossal tartott fogadóórát dr. Molnár Attila polgármester.

A szőnyiek közül néhányan bérlakás igénylési és segélyezési kérelmek ügyében szólaltak fel. Akadtak, akiket a szomszédságban található elhanyagolt kertek, ingatlanok zavartak, aminek okán a közterület-felügyelet erőteljesebb fellépését kérték. Többen a nyárfák okozta egészségügyi problémák miatt keresték fel a városvezetést.

Takács József a molaji lakótelep ügyeit a következőkben foglalta össze.

– A járdák többsége régen épült, problémás állapotban vannak. Több nagy lombozatú fa közel esik a társasházakhoz, amelyek szintén gondot okozhatnak. A helyi kulturális élet újjáélesztésével évek óta próbálkozunk, most történt némi előrelépés. Oroszlámos György a fotóklub vezetője visszaköltözött a kultúrházba, illetve egy hölgy nyugdíjas egyesület szervezésébe kezdett – mondta Takács József.

Szőnyben szóba került a nemrégiben megvalósult útburkolatcsere és a járdák ügye is.

Márciusban a Vásártértől a Pennyig új burkolat került a főútra. A kerékpárosok és a gyalogosok közlekedése is biztonságosabbá vált. Egy helyen merült fel probléma, a Petőfi utca 82-es szám alatt, ahol a bejáró megmagasítása miatt a csapadék nem tud lefolyni az aknába. Ezt igyekszünk megoldani – tudtuk meg Sárai János képviselőtől.

Szóba került a felújításra váró bikaistálló épületének kérdése is. Mivel ennek összege meghaladja a 100 millió forintot, az átépítésre az önkormányzat pályázatot nyújtott be. A területen egy mozgalmas kulturális életnek helyet adó közösségi teret álmodtak meg.

Koppánymonostoron Czita János elmondása szerint néhány út minősége okoz gondot, hiszen a tavalyi nagyarányú rekonstrukció után már csak 14 utca nem rendelkezik szilárd burkolattal a településrészen. A képviselőt sokan keresik meg a fűnyírással és közvilágítással kapcsolatban is.

- Városunknak vannak olyan területei, ahol fizikailag és logisztikailag sem megoldható a bejárás, így az ilyen területeken a helyi képviselőkkel együtt igyekszünk rendszeres fogadóórákat tartani. Ezen alkalmakkor a felmerülő problémák mellett nagyon sok ötletet és javaslatot is kapunk, hogy hol érdemes felújítást, beruházást kezdenünk. Ezeket a kéréseket aztán a költségvetés tervezésekkor is figyelembe vesszük, ahogy tettük ezt tavaly is, mikor mintegy fél milliárdot költöttünk utak és járdák építésére – értékelte a bejárások és a fogadóórák jelentőségét a polgármester.