Hírek



2014. 11. 03.
Bábszínház az egész világ

Negyedik alkalommal szervezte meg a Komáromi Kulturális, Sport és Szabadidő Kft. a Báboda napokat. Ezúttal új helyszínen, az Arany 17. Rendezvényközpontban került sor az eseményre, melyen két nap alatt közel ötszáz gyerek vett részt.


A Báboda napok fő célja az, hogy fejlesszék a gyerekek képzelőerejét és önkifejezésre késztessék őket, hiszen a hangulatok, érzések visszatükrözésének egyik remek módja a bábozás. Előzetesen annyian jelezték részvételüket, hogy két nap alatt összesen hat előadásra került sor.

- Három színház mutatkozott be, a Maszk, a Ládafia és a Bábuci. A Maszk Bábszínház jóvoltából kiállítás is nyílt az Arany 17. Rendezvényközpontban, ahol a történelmi bábokat tekinthették meg az érdeklődők – mondta el a programról a szervező, Horváth Krisztina.

Az egyik előadáson részt vettek a Tóparti Óvoda gyerekei is, akikkel az óvónénik sokszor báboznak.

- Ha elbábozunk egy-egy mesét, akkor a következő napokban a kicsik sokszor elkérik a figurákat, és a kedvenc részeiket újra meg újra eljátsszák. Nagyon sokat elárul a gyerekek személyiségéről, hogy melyik bábbal játszanak szívesen – tudtuk meg a Tóparti Óvoda óvónőjétől, Keresztesné Bédi Zsuzsannától, aki hozzátette, a bábozás nagyon jó készségfejlesztő tevékenység, hiszen serkenti a gondolkodást és növeli a képzelőerőt. Az előadások mellett játszóházzal is várták a gyerekeket a szervezők, ahol olyan bábfigurákat készíthettek a résztvevők, amivel a délután folyamán egy árnyjáték elevenedett meg.