Hírek



2014. 12. 16.
Az alkotás öröme

December derekán első alkalommal szerveztek adventi design és gasztrovásárt az Arany 17. Rendezvényközpontban, ahol helyi és környékbeli iparművészek mutatkoztak be, miközben kézzel készített portékáikat árusították. A választék igen széles volt, hiszen a ruháktól kezdve, az ékszereken át, a mézig és a sajtig itt mindenki megtalálhatta a számára legmegfelelőbb ajándékot.


- Két éve kezdtem el üveggyöngyöket készíteni. Ezt a 13. századra visszanyúló technikát, vagyis a nyílt lángon való olvasztást igen kevesen alkalmazzák hazánkban. A technikának köszönhetően nincs két egyforma ékszer. A vásárlóimtól azt a visszajelzést kapom, hogy jó ezeket az ékszereket viselni, harmóniát sugároznak. Budapesten veszek részt kiállításokon, vásárokon. Szeptemberben jött az ötlet, hogy hasonlót kellene szervezni Komáromban is, összefogva a helyi iparművészeket. Az alkotó emberek ténykedése általában magányos, ezért mindenképpen kellenek a lehetőségek, hogy kilépjünk a nagyközönség elé – mondta el az ötletgazda, Kiss Krisztina.

A vásáron 17 kézműves mutatkozott be, keramikusok, ruha- és szappankészítők, tűzzománcosok, de az érdeklődők kaphattak itt mézet, bort, pálinkát és sajtot is.

Az egyetemen kötő szakon végeztem, emellett női szabó is vagyok. Ruháimban ezt a kettőt ötvözöm. Szeretek játszani a formákkal, a színekkel, a mintákkal és az anyagokkal. Készítek például kézi hímzéses ruhákat vagy olyan szoknyákat, melyek mindkét oldala hordható – tudtuk meg az egyik kiállítótól, Farkas Imolától.

Korábban festészettel foglalkozott, ma már a mézeskalács készítésben éli ki alkotói hajlamait Kemenes Edit.

Magába foglalja a kisplasztikát, a rajzot, a grafikát, a festészetet. Minden témát szívesen feldolgozok, a legkedveltebbek talán a hungaricumok. A mézeskalács minden alkalomra kiváló ajándék lehet. A hagyományos recept szerint, hat fűszerrel készítem őket, így ehetőek, bár leginkább ajándéktárgyként tekintek rájuk – vélekedett az alkotó.

Az adventi design és gasztrovásár nemcsak a kézzel készített portékák színes választékát kínálta, de fellépők sorát is, így a látogatókat az Egressy Béni Zeneiskola kamarazenekara mellett Kiss László bűvész varázsolta el. A szervezők nem titkolt célja új hagyomány megteremtése városunkban.


Galéria: Az alkotás öröme